Úgy kell helyre tenni a választási osztogatással terhelt költségvetést, hogy közben ne hűtsék a növekedést, és ne fűtsék az inflációt. A jól bevált szektoradók kézenfekvő megoldásnak tűnnek, de a klasszikusan kipécézett szektorok adóztatásával már rég nemcsak a multikat, hanem a stratégiai ágazatokban teret nyert baráti tulajdonosokat is sújtanák.
Soha ilyen nehéz, kihívásokkal teli időszak nem állt előttük, mint most – írtuk órákkal a választási eredmény láttán, nevesítve hat különösen nehéz kihívást, amivel most a negyedik egymást követő ciklusának nekifutó Orbán-kormánynak meg kell küzdenie.
Ezek egy része olyan gazdasági, pénzügyi nehézség, amivel az alacsony infláció, olcsó pénz és erős gazdasági növekedés jellemezte évtized után most a teljes fejlett világ küzd, és ami pont az eddigiek ellentéte:
- elszabaduló infláció,
- növekvő kamatszintek és
- durván visszaeső növekedés.
Másik része önerőből is gerjesztett, a magyar gazdaságra jellemző körülmény, hiszen
- épp túl vagyunk egy választási osztogatáson (rendkívüli szja-visszatérítés, nyugdíjemelés stb.), ami miatt március elejére sikerült a magyar államnak összehoznia az éves hiánycél felét,
- a magyar jegybanknak a világ több jegybankjánál is kisebb a mozgástere,
- az uniós pénzek érkezése (összege és lehívása) körül finoman szólva is bizonytalanságok vannak,
- és maga Orbán Viktor is rosszabb időkre készül („gyülekező felhőkre” – ahogy azt utolsó kampányeseményén mondta).
Kevesebb beruházás vagy/és több adó
Elemzői körben a választások kimenetelének ismerete nélkül is, már év eleje óta az volt a fő várakozás, hogy a fenti tényezők miatt óriási a bizonytalanság, de az új kormánynak viszonylag gyorsan neki kell látnia annak, hogy rendbe tegye a magyar államháztartást – már csak azért is, mert előbb-utóbb az Európai Unió is meg fogja követelni, hogy újra betartsák a tagállamok a covid miatt zárójelbe tett 3 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt (ez nálunk 2021-ben 6,8 százalék volt, és 2022-re 5,9 százalék a cél).
A deficit lefaragásának elvileg több módja lehetséges. Kiadási oldalon vissza lehet például fogni az állami beruházásokat (350 milliárd forintnyi beruházást már tavaly decemberben befagyasztott a pénzügyminiszter), ennek hátulütője, hogy miközben stagflációs félelmek is vannak (vagyis a felpörgő inflációt várhatóan a gazdaság toporgása kíséri), az ilyen lépések – elsősorban az építőiparon keresztül – visszafogják a gazdasági növekedést. Másik oldalon emelni lehet az adókat, és így növelni a bevételeket, itt a legtöbb elemző várakozása szerint nem a lakosságot terhelő adókra kell gondolni.
„Ismerve az eddigi gazdaságpolitikát, lakossági oldalról elképzelhetetlennek tartom az új adókat. A vállalatokat érintő speciális, például környezetterheléssel, klímavédelemmel kapcsolatos adók kivetése lehet opció – ezek a gazdasági megmagyarázhatóság mellett politikailag is eladhatóak” – mondta például Virovácz Péter, az ING vezető elemzője még néhány héttel ezelőtt.
Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője is bizonyos ágazati adókat tartott már hetekkel korábban elképzelhetőnek („például a kiskereskedelmi szektort találják meg ilyen adókkal, de másokat is megadóztathat a kormány”), és most Török Lajos, az Equilor vezető elemzője – már a váratlanul fölényes újabb Fidesz-győzelem másnapján – is hasonlókat vázolt a Forbes megkeresésére.
„Nyilván senki nem tud semmi biztosat, de a költségvetési kiigazítás érdekében, ha nem is azonnal, inkább ősszel jöhetnek további különadók. Ezeket óvatosan kell kivetnie a kormánynak, hogy ne gerjesszék tovább az inflációt”.
A bankszektor, a kiskereskedelem, a telekomszektor, a gyógyszeripar, az energetika vagy a média szokott tipikusan az a néhány ágazat lenni, amelyiket előszeretettel terhel extra elvonásokkal a kormány, és tipikusan a Fidesz-kormány. Többször láttunk erre példát különösen a 2010-es, majd a 2014-es választásokat követően is – ahogyan a Leitner & Leitner adótanácsadó idevágó tanulmánya megjegyzi: „a különadók 2009-ig nem számítottak jelentős bevételi forrásnak, 2010 és 12 között már a társasági adóval nagyjából azonos nagyságrendet képviseltek a költségvetés bevételein belül, 2013-tól szignifikánsan meghaladták azt, majd 2015-ben ismét közelítették egymást”.
Az elmúlt tíz évben ugyanakkor inkább csak politikai kockázata volt annak, hogy a Fidesz-kormány különadókkal operált, utólag legalábbis kijelenthető, hogy sem a gazdasági növekedés, sem az infláció szempontjából nem jelentettek különösebb veszélyt. 2022-ben viszont mások a makrokörülmények: ha az ágazati különadót beépítik az árazásukba és továbbterhelik a fogyasztókra a cégek, az előbb-utóbb az eleve kétszámjegyűre becsült idei inflációt pörgetheti tovább.
Most tehát nehezebb dolga van a kormánynak, ha jelentős költségvetési bevételt akar generálni úgy, hogy közben ne rontsa tovább a pénz vásárlóerejét, és esetleg arra is tekintettel legyen, hogy saját politikai és ideológiai céljaival összhangban ne az elmúlt években helyzetbe hozott nemzeti gazdasági elitet akarja extrán adóztatni.
Ha ugyanis pusztán rutinból előveszi a korábban extraprofittal vádolt és extrán adóztatott szektorokat, akkor Mészáros Lőrinc, Tiborcz István, Jellinek Dániel vagy Jászai Gellért érdekeltségeit is éppúgy sújtja.
Mindenesetre a szóba jöhető szektorok közül háromnál van reális esély, hogy felmerüljön az extra adóztatás gondolata.
Bankok – van honnan elvenni
A pénzügyi szektor mindig az elsők között van, ha különadókról esik szó, főleg, ha épp jó formában van, és bőven van nyereség, amit meg lehet csapolni. Utóbbira most nincs panasz, a Magyar Nemzeti Bank egy hónappal ezelőtt tette közzé, hogy rekordprofitot értek el a hazai bankok: 2021-ben a szektor nyeresége 820 milliárd forint volt, ez majdnem 18 százalékos éves bővülés.
Ez különadóztatás szempontjából vonzó célponttá teszi a bankokat, főleg hogy mint Török Lajos fogalmaz „ebben a szektorban az inflációs nyomás is kisebb.” Itt elég nagyok a profitmarzsok ahhoz, hogy a bankok lassabban vagy kisebb mértékben hárítsák át a fogyasztókra az extra terhet.
Jól zárták a tavalyi évet a hazai bankok, ismét kipécézheti őket a kormány. Fotó: az Erste Bank Hungary hivatalos Facebook-oldala
Ugyanakkor vannak folyamatok, amelyek miatt nyilván nem jönne jól most egy banki különadó: az OTP-t érzékenyebbé teszi az orosz és ukrán kitettsége, az MKB-Takarékbank-Budapest Bank összevonása épp jelentős erőforrásokat von el, és szintén emészti a profitot, és nem utolsó sorban ez már régen nem az a multik által fölényesen dominált szektor, mint ami mondjuk tíz évvel ezelőtt volt.
A Magyar Bankholding néven futó magyar szuperbank Mészáros Lőrinchez köthető, a Gránit Bankot meg tavaly december óta egyenesen Orbán Viktor veje, Tiborcz István tulajdonolja.
Kiskereskedelem – már elkezdődött
A kiskereskedelmi láncok extra terhelése már tavaly december közepén elkezdődött, amikor a kormány a papíron az élelmiszerpazarlást megelőző törvényjavaslat részeként február elsejétől megemelte a kiskereskedelmi adó mértékét.
A 2,5 százalékról 2,7-re emelt adót a nettó árbevétel 100 milliárd forintot meghaladó részére kell megfizetniük a piaci szereplőknek, vagyis az intézkedés a legjobban a legnagyobb láncokat sújtja: a 20 bázispontos emelés a Lidlnek, a Sparnak és a Tescónak éves szinten nagyjából 1-1,5 milliárd forint plusz terhet jelent.
Nagyjából 400-500 millió forintos plusz adófizetést az Auchannak, a Penny Marketnek és az Aldinak is okoz, míg a kisebb piaci szereplők adóztatása egyelőre változatlan maradt a 2020 tavaszán megállapított sávoknak megfelelően. 500 millió és 30 milliárd forint között 0,1 százalék, 30 és 100 milliárd között pedig 0,4 százalék a különadó mértéke – kérdés, hogy lesz-e itt emelés, és hogyan próbálják ezt esetleg szelektíven megtenni.
Ezt a szektort alapvetően továbbra is a multik dominálják, holott a kormány régi törekvése, hogy erősítse a hazai tulajdont (nemrég a magát importellenesnek nevező Lázár János szólalt fel ennek érdekében). A legnagyobb lépés ebbe az irányba pár héttel ezelőtt történt, amikor az Auchan kisebbségi befektetőjeként Jellinek Dániel cégcsoportja 47 százalékos kisebbségi pakettet szerzett az Auchanban.
Telekom – inflációs nyomás
A távközlési szektor a harmadik legtipikusabb célpontja az orbáni különadóztatásnak, itt azonban „alacsonyak a profitmarzsok, ezért nagyobb az átárazódás miatti inflációs veszély” – mondja Török Lajos. Vagyis nehéz úgy jelentős költségvetési bevételt generálni, hogy az ne okozzon inflációs nyomást, és persze itt is régóta napirenden vannak a magyar tulajdonú szuperholdingra vonatkozó tervek a Jászai Gellért-féle 4ig és az Antenna Hungária képében, amely cég a Magyar Telenorban is részesedéssel bír.
Egyszóval most a korábbinál nagyobb dilemmája lehet a kormánynak, és Török Lajos szavaival „valamelyik ujjába bele kell harapnia”, ha extra adóbevételre hajt, és az éppen általa helyzetbe hozott magyar tulajdonosi kör érdekét is óvni szeretné. Hacsak nem találnak ki valamilyen szelektív megoldást, ami jogilag is védhető.
A Magyar Telekom székháza. Fotó: Telekom
A fentieken kívül szóba jöhet még más, meglévő különadók emelése, például az energiaszektor, a gyógyszer- vagy a médiacégeké. Itt is egyelőre piaci latolgatásokra tudunk csak hagyatkozni, de ezek alapján ezek problémásabb területek: a gyógyszercégeknél az áthárításból fakadó inflációs nyomás a borítékolhatóan erős, a médiaszektorban több nehézség is van. Egyrészt kevés az igazán nyereséges cég, másrészt nagyon erős a kormányközeli túlsúly, harmadrészt egyszer (2014-ben) már komoly „háborút” robbantott ki a reklámadó a kormány és az RTL Klub között.
+ Globális minimumadó?
Mindeközben az egész magyar adókörnyezetet befolyásolhatja a multik ellen kitalált globális minimumadó is, amely a legnagyobb magyar vállalatokat – például a Molt – érintheti.
Orbán Viktor ugyan korábban elég határozottan szembement ezzel a tervvel, mondván, Magyarország versenyképességét rontaná, és kormánya nem fogadja el, de hogy ez nyomás alatt tartja a magyar adópolitika kitalálóit, és alapjaiban írhatja át a hazai adórendszert is, azt nehéz lenne vitatni.
Nyitókép: A Lidl egy egysége / Fotó: Lidl Deutschland
