Izgalmas hete volt ez a hazai startup ökoszisztémának, tovább fajult a kormány harca az elfogadás ellen, egyre durvul a Kína vs Világ bokszmeccs, és az EU is kezd végre felébredni. Ami nekünk jó és rossz egyaránt lehet.
A Cápák között egyik befektetője, Balogh Péter sorozatot indított a Forbes.hu-n. Petya minden hétvégén személyes élményeivel együtt kommentálja a hét fontos üzleti híreit.
Itt a harmadik világháború, csak ez most a színfalak mögött zajlik
Hétfőn számomra a legizgalmasabb témák Kína körül forogtak. Egyrészt betiltották az alig egy hete tőzsdére menő, kína legmenőbb taxiappjának számító Didit, aminek befektetői között van az Apple is. Ez kb. olyan, mint egy helyi Uber – 377 millió felhasználóval. És nem kellett sokáig várni, pár napra rá a jelentős tőzsdei eséstől bepipult részvényesek is nekimentek a vezetőségnek.
Másrészt Hongkongban egy új törvény borzolta a globális technológiai óriások (Google, Facebook, Twitter) idegeit. Bár hivatalosan a doxingnak nevezett netes felbujtó bűnözés elleni törvényről van szó, valószínűleg
nem véletlenül fogták elég lazára a fogalmazását ahhoz, hogy minden “gyüttment”, Kínával félhadilábon álló óriás megijedjen tőle.
Bár többségük Kína területén eleve tiltva és üldözve van, Hongkong még kicsit szabadabb városnak számított eddig. Eddig.
Balogh Petya: a foci felmentést ad a politikának a racionalitás alól
Erről az jutott eszembe, hogy a színfalak mögött már zajlik a harmadik világháború. Az első világháborút emberek, lovak és puskák vívták. A másodikat emberek, géppuskák és harckocsik. A harmadikat szerencsére hackerek, bankárok és techcégek vívják, javarészt vér, de nem csaták és ütközetek nélkül. A devizaháború, az informatikai hadviselés, a meghackelt választások és nagyvállalatok, a globális monopóliumok végeredményben ugyanúgy emberéletre átszámítható csatákat vívnak. Egy nagy sakktáblán zajlik a játszma, amiben a kis országok, mint a miénk csak kapkodhatják a fejüket.
És néha azt érzem, hogy mint az előző két világháborúban, itt sem vagyunk túl ügyesek abban, hogy jól válasszuk meg a szövetségeseinket.
Tanyavilágból budai elitgimibe
Kedden egy cikk bevitt egy gyomrost, ami régóta ott settenkedett már. Amikor egy képzett tanárnak napi 8 óra munkáért kevesebb, mint feleannyit kínálnak, mint egy takarítónőnek, akkor megáll bennem valami. Pár napja egy hotel medencéjének a partján beszélgetve, koktéllal a kezemben belém hasított, hogy tanárként valószínűleg soha nem juthat el valaki ide. Ettől a gondolattól nagyon rossz kedvem lett.
A jövőnk szempontjából az egyik legfontosabb szakma (sőt, hivatás) vállalhatatlan anyagi zsákutca.
A tanárhiány elsődleges oka szerintem az, hogy ezt a szakmát csak hihetetlen küldetéstudattal és önfeláldozással választhatja bárki. “Szerencsére” sikerült ezt is megoldania a kormánynak, jön a TanárLight képzés, ahol lejjebb teszik a lécet a jövő tanárai számára. Sírok. Kis pénz, kis foci?
Az online oktatás, ha valóban kihasználjuk, a tanárok szerepét is megváltoztathatja. Fotó: Orbital Strangers
De magán az oktatási rendszeren is elég sokat pörgök mostanában. Egyrészt végre elindult az egyetemi rendszer a duális képzés irányába, talán kicsit közvetlenebbül fogja kiszolgálni az oktatás a munkaerőpiacot. Másrészt a covid gyakorlóéve után az is egyre jobban látszik, hogy a gimnáziumi és egyetemi
oktatás jelentős részét akár online, akár technológia segítségével is el lehet végezni. És ez hihetetlen kapukat nyithat ki.
Ha a minőségi oktatáshoz való hozzáférés nem geográfiai kérdés lesz és akár a tanyavilágból is járhat valaki egy budai elit gimnáziumba, ha egy neves egyetem kedvéért nem muszáj külföldre költözni, az önmagában is hatalmas lépés lesz.
De mi lesz, ha kiderül, hogy a modern technológia képes videót rögzíteni és akár végtelenszer újra lejátszani? Egy esti gimnázium akár térben és időben is bármikor, saját tempóban elvégezhető lesz? De ha már felvételről is megnézhető a tananyag jelentős része, akkor lehet, hogy a tanárok feladata is megváltozik a rendszerben. Ha nem a tananyag előadása, hanem a befogadásának segítése, az egyéni figyelem és törődés lesz az elsődleges vagy akár egyetlen feladat? Egyik éjszaka alvás helyett azt számolgattam, hogy a teljes gimnáziumi tananyag mondjuk 4 év x 200 nap, napi 7 x 45 perc, maximum. Azaz körülbelül 4200 órányi videó.
A jelenlegi tanári béreket figyelembe véve akár pár tízmillió forintból az egész jó minőségű videóban előállítható. De legyen mondjuk egy százas.
Mekkora segítség lenne ez a teljes rendszernek, a tanároknak, diákoknak, szülőknek? És mekkora társadalmi felzárkózási lehetőség mindazoknak, akiknek ez anno nem adatott meg? Ez az éves kékplakát költségvetésnek kevesebb, mint egy százaléka. Persze meglehet, hogy kevesebb homofóbiát tudna kitermelni, mint a legújabb szmájlis őrület. Amerikában létezik a Kahn Academy, és van még számtalan sikeres projekt a világban. De jó lenne, ha itthon is elindulna az oktatás a digitalizáció útján.
És te honnan dolgozol?
Szerdán a Facebookról olvastam izgalmasat a Bloombergen. Egyrészt akár a munkaidő felében mindenkinek – ha munkája engedi – szabaddá teszik a távmunkát. Ez persze klassz, talán kevesebb hőbörgéssel fog járni, mint az Apple-nél kialakuló helyzet. A hazai kutatások is azt mutatják, hogy az irodisták jelentős része nem vágyik vissza az irodákba. Ami viszont egy extra csavar a sztoriban, hogy a béreket a távmunkában dolgozóknál a lakóhelyükhöz igazítanák. Azaz, aki nem San Francisco csodás, de horribilisen drága környékén lakik, az ne is keressen annyit. Ami egyszerre bicskanyitogató, logikus és elgondolkodtató. Ugyanis
eddig is ahhoz voltak igazítva minden cégnél a bérek, hogy hol kell megélnie belőle a kedves kollégának. Csak valahogy nem hittem, hogy ez ilyen hamar meg fog jelenni a távmunkánál is.
És ha belegondolunk, akkor San Franciscoban és Thaiföldön egy fodrász munkája egészen hasonló, de a fizetésük között akár két nagyságrend is lehet. A drága környéken lakó fodrász a drága környéken lakó, jómódú embereket nyírja, cserébe neki is ott kell laknia valahol a környéken, ott béreli az üzletét is. Logikus.
De ha valaki ugyanazt a programozási munkát látja el távmunkában, akkor a megrendelőnek nem mindegy, hogy honnan dolgozik? Ez egyfajta munkaerő szintű globális versenyt okoz majd?
Nyilván olcsóbb lesz a programozó, aki olcsóbb országból végzi ugyanazt a feladatot, de akkor a drága országokban megnő a munkanélküliség? És mikor ölt globális méreteket a lakcímbűnözés?
Eljön majd a negatív kiküldetési díjak ideje? Fotó: Orbital Strangers
„Globális bűnszervezetben elkövetett lakcímgengszter bandára csapott le az Interpol”, „Hamis amerikai címmel végzett távmunkát Thaiföldről a távmunkacsaló programozó”.
Kiküldetési díj eddig is létezett, de eljön majd a negatív kiküldetési díjak ideje, ha olcsóbb országba megyünk hosszabb időre?
Közben az Eurovíziót csak viccből megnyerő Izlandon kiderült, hogy az sem baj, ha a közalkalmazottak öt helyett négy napot dolgoznak. Ebből én azért messzemenő következtetéseket nem vonnék le,
mert szerintem létezik olyan sóhivatal, ahol heti egy napban is tudnának többet végezni, mint most ötben teszik.
De kétségtelenül ez az egyik potenciális jövőkép, hogy ahogy az automatizálás és a mesterséges intelligencia (AI) miatt fogy az emberek által hasznosan végezhető munka, úgy egyre kevesebbet kelljen dolgozni. A másik lehetőség, hogy az így felszabaduló időt felesleges meetingeken töltjük 🙂
Tresorit-exit – a nagy durranás még hátra van
Csütörtök nagy híre a startup világban az egyik legrégebbi hazai startup, a Tresorit exitje volt. Bár az nem derült ki, hogy mennyiért, de az igen, hogy többségi tulajdont szerzett a Svájci Posta.
Nagy az öröm, egy újabb exit! De akkor most próbáljunk kicsit olvasni a sorok között
és kitalálni, hogy mi is történhetett itt. A következő szekció publikus adatokra építő merő spekuláció. Az is lehet, hogy valami teljesen más történt, fogjuk ezt fel egyfajta gondolat-játéknak.
A Tresorit közel tíz éves történelme alatt többször, összesen öt körben, közel 18 millió dollárt vont be, ha hihetünk a CrunchBase adatainak. A korai magánbefektetők után az első intézményi befektető, a Euroventures 2012-ben szállt be. Mint a legtöbb VC, ők is zárt végű, jellemzően tíz éves alapból fektethettek be, a publikus adatok alapján valószínűleg az Euroventures IV alapból, ami 2010-ben indult.
Ez pedig azt is jelenti, hogy az alapot tíz év után elkerülhetetlenül zárni kell, az alap befektetőinek pénzből pénzt kell visszaadni. Nem maradhat a pakkban egy kicsi Tresorit rész. Ez az egyik meghatározó sarokpontja a VC befektetéseknek, hogy nem maradhatnak bent örökre. Ilyenkor a befektető eladásra kényszerítheti a cég többi tulajdonosát, ami lehet akár egy 100%-os, teljes céget érintő eladás is, vagy akár egy kisebb, a cég mondjuk 51%-át érintő többségi pakk eladása is. Bár részleteket sajnos nem tudok, az érintettek pedig nem árulhatnak el, de beszédes a Forbes cikk és az exkluzív interjú is. Ugyanis „a tranzakció során a teljes pénzügyi befektetői kör tulajdonrésze a Svájci Postához került, a menedzsment tovább irányítja a céget és tulajdonosként is részt vesz a további operációban”. Illetve „az IT-biztonsággal foglalkozó magyar gyökerű cég többségi tulajdonrészét megvásárolta a Svájci Posta”.
Azaz valószínűleg ez egy szép exit volt, de talán a befektetőknek szebb, mint a csapatnak. Nekik a nagy durranás még hátra van, amiért az eddigi befektetők helyére beült Svájci Posta számára még eredményeket kell majd felmutatni.
Ha a cég árbevétele helyesen jelenik meg az Optenben (ami egyáltalán nem garantált, hiszen létezik egy svájci anyacégük is), akkor tavaly közel 2 milliárdos árbevételt értek el. Ami nagyon szép eredmény, de a több, mint 5 milliárdnyi befektetéshez és az eltelt időhöz képest nem kimagasló. A befektetők anno valószínűleg kértek (és kaptak) mind likvidációs elsőbbséget, mind a befektett pénzükre vonatkozó hozamelvárást. Enélkül ekkora összeget nem szoktak befektetni errefelé.
A Tresorit-csapat viszi tovább a sztorit, de nagyon sok pénzt valószínűleg nem láttak még a felvásárlásból. Fotó: Orbital Strangers
Viszont ebben az esetben ilyen hosszú időtáv után valószínűleg a pénzük sokszorosát kellett megkapják, mielőtt a csapatnak az első dollár juthatna. Ha az akkoriban kifejezetten jónak számító éves 20% hozamelvárást veszem alapul, akkor a befektetőket illetné az eladásból befolyó első, nagyjából 50 millió dollár. Egy online szolgáltatással foglalkozó (úgymond SaaS) cég értékelésére az egyik egyszerű formula az éves árbevétel ötszöröse – amennyiben tud évi 2-3x növekedést felmutatni. A Trezorit bár szépen fejlődött, de talán ennél valamivel kisebb tempóban. De ha meg is adjuk nekik ezt az értékelést és feltesszük, hogy az Opten árbevétel a valós adat, akkor
az körülbelül 33 millió dolláros cégértéket jelent.
Ha mindezt összerakom, akkor én úgy tippelnék, hogy a Svájci Posta segített a befektetőknek jól kiszállni, a csapat pedig viszi tovább a sztorit, de nagyon sok pénzt valószínűleg nem láttak még belőle. Ilyen helyzetekben az alapítókat az segíti abban, hogy mégis valamennyi pénz nekik is jusson, hogy a vevő egy motivált, működő csapatot akar venni.
Így néha minden befektetői előjogot felülír az, hogy a csapat is valamennyire jól járjon, ne csak a korábbi befektetők. Félreértés ne essék, bármelyik hazai startup megnyalná az összes ujját, ha ilyen befektetői lennének.
Mind VC oldalról, mind magánbefektetői oldalról a szakma krémje állt a csapat mögött. De sajnos ha sok pénzből sok idő alatt csak közepes siker jön össze, akkor ott a pénz dolgozott igazán, és ez az osztozkodásnál is meglátszik. És persze az is lehet, hogy a fenti számításaimba és találgatásaimba ezernyi hiba csúszott, és ez a csapat számára is egy fantasztikus deal volt és hamarosan még pár exitelt startupper áll be angyalbefektetőnek az egyre bővülő sorba. Én ennek drukkolok.
Buborékon innen és túl
A csütörtök délutánt és pénteket a Bizalmi Kör golf rendezvényén töltöttük Zalacsányban, közel száz olyan cégvezetővel, akik milliárdos forgalmú céget vezettek – sőt, többségükben ők maguk építettek fel. Hihetetlen motiváló volt velük együtt lenni újra, a covid miatt elmaradt számtalan közös program után.
És újra megerősödött bennem, hogy igenis létezik olyan része a magyar gazdaságnak, ami nem az államon élősködik, ami valódi értéket teremt
– és ami mindennél fontosabb – hihetetlen alázattal dolgozik azon, hogy cégét sikerre vigye.
De ahogy a kis buborékunkon kívüli eseményeket figyelem, egyre gyűlik bennem a félelem és frusztráció. Ami jó hírnek számít, hogy a budapestiek szeretnek az EU tagjai lenni. Ami kevésbé jó hír, hogy az Európai Unió egyre kevésbé örül nekünk, mint tagoknak, de ezért minden létező eszközzel sajnos meg is küzd az ország vezetése. Egy családhoz tartozni számomra azt jelenti, hogy aktívan teszek a többiekért, ha vitánk van, igyekszünk megoldani és igyekszünk közös értékek mentén együttműködni.
És persze nemrég hatályba lépett az egyik legsurmóbb új magyar törvény, a Megértés és elfogadás elleni törvény, és a hivatal már le is sújtott a köz ellen vétkező mesekiadóra. Szekunder szégyen, az utóbbi idők meghatározó érzése.
Borítókép: Orbital Strangers
A vendégszerzők külsős szakértők, véleményük nem feltétlenül tükrözi a Forbesét.
