Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Balogh Péter (Petya) / Fotó: Orbital Strangers

Balogh Petya: a foci felmentést ad a politikának a racionalitás alól

A Cápák között egyik befektetője, Balogh Péter sorozatot indított a Forbes.hu-n. Petya minden hétvégén személyes élményeivel együtt kommentálja a hét fontos üzleti híreit. Most sajnos azt is meg kellett állapítania, hogy Magyarországon megint belerúgtak egy nagyot a toleranciába, és bár a foci hidegen hagyja, a kóla-gate-et ő is érdeklődéssel figyelte, nem is beszélve a kémkedéssel kapcsolatos hírekről.


Egy vallomással kell kezdenem. Engem teljesen hidegen hagy a foci. Értem, hogy másokat miért hoz lázba, azt is értem, hogy a mindenkori politika miért szereti. Jó pár évvel ezelőtt, 2010-ben éppen egy térképészeti konferencián voltam Spanyolországban, Katalóniában. Az utazást egy millió fős függetlenségi felvonulás keretezte, amiben a katalánok próbáltak kiszakadni a spanyol korona alól. Távolságtartó érdeklődéssel figyeltem, hogy hova fajulnak a dolgok, már csak azért is, mert a nagy európai összebútorozástól azt reméltem, hogy az előző évezred legvacakabb elképzelésének, a nacionalizmusnak a végét is jelenti egyben.

Hazautam pont a világbajnokság döntő meccse közben lett volna. Türelmesen vártam a gép indulását a reptéren, de állt minden. A pilóták, a légiutaskísérők és az utasok egy nagy tömegként nézték a bajnokságot a reptér létező összes monitorán. Leállt az élet, talán még a levegőben szárnyaló gépek is egy pillanatra lélegzetvisszafojtva lógtak a semmiben. Majd hatalmas eufória öntötte el a repteret – és valószínűleg az egész országot – mikor végül nyertek.

Balogh Petya: a foci nem oldja meg a problémákat.

Másnapra, varázsütésre, mindenki spanyol volt az országban, vége lett a tüntetéseknek. Kenyér és cirkusz.

Persze a problémák nem oldódtak meg, a nagy összeborulás sem tartott sokáig, azóta is megy a küzdelem. És pont ezért haragszom a focira. Mert nem megoldja a problémákat, csak egy időre feledteti azokat. Felmentést ad a politikának a racionalitás alól.

Jó gazda, rossz gazda

Hétfőn a reggeli vérnyomásgyógyszeremet az autópálya koncesszió hirtelen jött kiírása pótolta. Nem értek a témához, de az halványan dereng, hogy az eddigi koncessziós kísérletek mindig elég drágára sikerültek – utólag. Amit az utóbbi hónapokban egyre inkább feszegetünk, az talán a magánszféra és az állami szféra határa.

Mi az ország közös vagyona és mi tartozik magánkézbe? Minek ki lenne jobb gazdája? A közös ló túros háta jobb vagy a kialakuló hercegségek és grófságok? A jelenlegi hazai politikától függetlenül is érdekes a kérdés, ugyanis hamarosan globálisan is megkérdőjeleződhetnek az országok szerepei. Ahogy a távmunka rohamosan az új normálissá válik a magas hozzáadott értékű foglalkozásokban, úgy válik a munkaerőpiac is egyre globálisabbá. Ezzel pedig csökken a szellemi munkások röghözkötöttsége is.

Vajon hogyan változik meg az egyén és állam viszonya, ha sokkal könnyebbé válik elköltözni? A sharing economy, a távoktatás, a távmunka, a digitális ügyintézés, mind-mind ezt erősíti. A maja indiánok nem a városaikban éltek, hanem a dzsungelben. A városokba csak szórakozni, kereskedni és vallást gyakorolni jártak. Ha épült a közelben egy jobb, nagyobb, izgalmasabb város, akkor átszoktak oda. Mint ahogy mi vagyunk a plázákkal. De mi történik, ha ugyanígy szokunk át egyik országból a másikba? Vagy ha egyik országban adózunk, másikban dolgozunk, harmadikban élünk, negyedikben bankolunk, ötödikben jár a gyerek távoktatós egyetemre? Melyik országban szólhatunk bele a helyi politikába?

Eljött a közösségi irodák ideje

Kedden a lillafüredi tavon eveztem és azon járt az eszem, hogy a távmunka milyen hatással lesz a turizmusra és az ilyen gyönyörű helyekre. Ha utazás közben bárhonnan dolgozhatunk, akkor egyre többen töltik majd idejük egyre nagyobb részét úton. A kiürülő városok helyett megtelnek a tengerpartok, tópartok, erdők. Mennyivel szebb vízió ez a jövőre nézve, mint a felhőkarcolók világa. A PwC érdekes gondolatokat hozott a közeljövő munkahelyi juttatásairól és a cikkről eszembe jutott egy szakállas vicc, még egy előző korszakból.

Két “vállalkozó” beszélget az alkalmazottakról.

  • Te, adsz még ezeknek fizetést?
  • Én? Dehogy!
  • Én sem. És még bejárnak?
  • Be.
  • Te, nem kéne ezektől belépti díjat szedni?

És azon gondolkozom, hogy vajon tényleg mikor kezdenek el belépti díjat szedni a multik azoktól a kollégáktól, akik képtelenek otthonról jól dolgozni, ezért muszáj nekik irodát biztosítani. Ez először biztosan inkább egyfajta “home office” támogatás lesz, de idővel kialakulhat, hogy lesznek olyan cégek, akik jobban szeretnék a távmunkásokat, mint a bejárósokat, és ezt számokkal is ki tudják majd mutatni. És ha ez így lesz, akkor a jövő otthonának kell e dedikált munka-szobát tartalmaznia? Vagy a lakótelepek alsó szintjein közösségi irodák lesznek? A WeWork látványos kudarca ellenére a közösségi irodáknak szinte biztos, hogy most jött el az idejük, de vajon tudnak e hatékonyabbak lenni, mint a céges irodák? A legjobb iroda az, ahová papucsban is átsétálhatsz?

Este meccs volt, de számomra Ronaldo kólaügye és Taylor Swift kiszabadulása volt az igazán érdekes. Az influenszerek korában az értékek és a döntési jogok kezdenek megállíthatatlanul visszaáramlani az egyénekhez. A middlemanek pedig csak kapkodják a fejüket. Amíg egy zeneszám piacra kerülésének elsődleges módja az volt, hogy legyártottak belőle sok műanyag példányt és azt boltokba szállították, addig egy zenei kiadó nélkül szinte lehetetlen volt a piacon sikert elérni. Amíg egy sztár csak médiakapcsolatokon és komoly szervezettel tudott felemelkedni, addig amit a “tulajdonosa” elé tett, azt reklámozta. Az influenszerek saját jogon, önállóan erősek és értékesek. Nincs kiadójuk, nem adják-veszik klubok őket, önmagukat építik és bocsátják áruba.

Sikerült egy nagyot rúgni a toleranciába

Szerdán megint sikerült egy nagyot rúgni a toleranciába és egymás elfogadásába. Magyarország megint egy kicsit szarabb hely lett, társadalmilag és üzletileg is. Nem is megyek bele, nem tisztem. Csak végtelenül szomorú vagyok.

A másik hír, ami meglepett, mert valahogy anno kimaradt nekem, az az IKEA kémkedési botránya volt.

Ha tippelnem kellett volna, hogy melyik cég tesz ilyet, akkor a svéd óriásra gondoltam volna utoljára.

Ami viszont nagyon is aktuálissá és érdekessé teszi mindezt, az a jelenleg folyó adatvédelmi forradalom, amiben két világ feszül egymásnak. Egyik sarokban az Apple és az EU, a másik sarokban a Facebook, Google, USA és Kína. Vajon mennyit tudhat rólunk egy-egy cég, hol a határa a kémkedésnek, és ki veheti meg rólunk mindezt az adatot? És ha egy tech vállalat mindent megtudhat rólunk, akkor a munkáltatónknak meddig illik és meddig legális elmennie ebben? Ha egy nagy multiként saját appot adok a kollégáim kezébe, mondjuk a távmunka támogatására, akkor meddig mehetek el az adatgyűjtésben?

“Tovább nő a fődíj minden cég számára, aki ki tudja játszani az egyre szigorúbb adatkezelési szabályokat, és mégiscsak be tud minket azonosítani.”

Ha az Apple elkezdi megvédeni a vevőit az adatgyűjtéstől, akkor a Facebook és Google alapvető üzleti modellje inog meg.

Az egyik legfontosabb kimondatlan szabálya volt az utóbbi két évtizednek, hogy az interneten a tartalomért az adatainkkal és figyelmünkkel fizetünk.

Ez okozta többek között a minőségi újságírás krízisét is, ugyanis leszoktunk arról, hogy fizetni kell a hírekért. És ha az Apple tervei bejönnek, akkor adatok nélkül a figyelmünk válik értéktelenné. Ez újrarendezheti a világot. Egyrészt komoly nehézségekre számíthat minden, online hirdetésből élő cég, hiszen a tűpontos célzás nélkül hatékonytalanná válik az online hirdetés, így jelentősen megdrágulhat egy-egy vevő megszerzésének költsége. Másrészt az egyre romló online hirdetési hatékonyság új (és régi) csatornák felé fogja terelni a marketing költéseket. Erősödni fog az influenszer marketing és tovább nő a fődíj minden cég számára, aki ki tudja játszani az egyre szigorúbb adatkezelési szabályokat, és mégiscsak be tud minket azonosítani.

Az utca embere is beszállhat egy-egy ígéretes vállalkozásba

Csütörtökön végre lerántották a leplet egy ügyes hazai startup csapat legújabb nagy projektjéről, elindult a Swapp. Számomra azért is kedves projekt ez, mert többször találkoztam és beszélgettem az alapítócsapattal. Ugyan végül nem szálltam be, de drukkolok nekik. Az autókhoz való viszonyunk változóban lesz a következő évtizedben, ez biztos. És ahol változás van, ott lehetőség is bőven akad.

A távmunka és távoktatás csökkenti az autók iránti igényt. A vírustól való félelem növeli. Az elektromos autók felborítják sok autómárka üzleti modelljét.

A legtöbb autógyártó ugyanis az új autó értékesítésen alig keres valamit, a valódi hasznot a szerviz hozza. Ez alól csak a japán márkák kivételek talán. De az elektromos autók lényegesen egyszerűbb és javarészt tartósabb szerkezetek, így lényegesen kisebb a szervizigényük. Az önvezető autók diadalmenete még várat magára, de a közösségi járműbérlés már megállíthatatlanul terjed. A rövidtávú bérlés és a hosszútávú tulajdonlás között talán tényleg lesznek életképes köztes lépések.

Klassz összefoglaló jött ki a közösségi tőkefinanszírozásról, ami végre itthon is elérhetővé vált, hála az EU-s rendeleti határidőknek. Ezzel kinyílt a startupok finanszírozásának egy új csatornája.

Mostantól nemcsak önerőből bátor Cápák és angyalok, állami pénzzel segített inkubátorok és mások pénzét kezelő kockázati tőkealapkezelők (VC-k) szállhatnak be egy-egy ígéretes vállalkozásba, hanem úgymond az utca embere is,

kicsi tétek mellett. Bár itthon még pár évig egymillió eurós az éves limit, hamarosan ez ötmillióra, majd idővel nyolcmillióra fog változni. Itthon a Tőkeportál az első ilyen platform, ami ezt az új formátumot elérhetővé teszi és összeköti a két oldalt, de a jogharmonizációval megnyílt a piac az EU többi országában már nagyobb múlttal rendelkező többi hasonló platform előtt is. Azaz, ha lesz elég startup és elég magánbefektető, akkor akár nagyot is szólhat a buli. Idővel akár feje tetejére is állíthatja a vállalati finanszírozási szektort a magántőke ilyen közvetlen, viszonylag lazán szabályozott megjelenése. Persze startupba fektetni továbbra is őrült kockázatos, hiszen a többségük sikertelenül befuccsol. Caveat emptor.

Az előírások nem kötelezőek, csak vigyázzunk magunkra

Pénteken hajnalban indultunk útnak Stockholm felé, ahol a kellemest a hasznossal ötvözzük most. Egyrészt meglátogatom a portfólióm egyetlen svéd tagját, az imagiLabs-et. A Forbes európai 30 under 30 listájára is felkerült csapatot a Cápák között második évadában ismertem meg, és azóta is támogatom a munkában. Most egy nagyobb stratégiai újragondolást tartunk velük, ez adta az apropóját a családi kiruccanásnak is.

Svédország az egyik kedvenc európai országom, ahol ráadásul minden falut egy-egy Ikea bútorról neveztek el.

Saját utas covid-reakciójuk egy nagyszabású kísérlet volt így messziről nézve. Az élet leállítása és szigorú állami szabályozás nélkül, mégis fegyelmezetten, egymásra vigyázva élték túl az utóbbi évet. A legsvédebb dologgal a reptérről a városba utazva találkoztam rákeresve a svéd covid szabályokra. Kíváncsi voltam, hogy hol és mikor kell maszkot viselni, hová és mikor lehet menni. Az állami weboldal egyik első mondata, hogy ezeket az iránymutatásokat természetesen nem kötelező betartani, csak vigyázzunk magunkra.

Tisztára olyan érzés volt, mintha felnőtt emberként kezelnék a lakosságot. Hallatlan. Megint csak az állam és egyén helyzetét feszegetik a gondolataim.

A másik gondolatom a vakciák és gyártóik körül keringett. Az vajon hogyan lehet, hogy mindenki kb. ugyanannyi idő alatt kb. ugyanolyan hatásosságú vakcinát készített? Aztán persze kiderült, hogy egyáltalán nem minden kísérlet járt sikerrel. Az is kiderült, hogy vannak, akiknek kifejezetten jól sikerült, és valószínűleg sok tucatnyi gyár nem jutott el értelmezhető termékig,

csak róluk lényegesen kevesebbet hallunk, pedig biztos rengeteg befektetett pénz és munka van a kudarcok mögött is. Sajnos az innováció ilyen, néha kevés az, hogy megpróbáljuk.

Petya meglepődött, hogy Svédországban felnőttként kezelik az embereket, de úgy tényleg.

Valamennyi szerencse is kell a sikerhez. A válsághelyzet miatt felpörgetett adminisztráció és lecsökkentett bürokrácia jelentős mértékben lerövidítette a sikeres kutatástól a tömegtermelésig vezető utat. Vajon mennyi idő kell, mire ugyanoda visszalassul a világ, mint ahol előtte voltunk?

Borítókép és képek: Orbital Strangers

Oszd meg!