Milliárdosok készülnek a világűrbe, betiltják a robbanómotorokat, itthon perverzióba hajlik a pályázati rendszer, de legalább az olimpiai létesítmények nagy részét megépítettük. Mozgalmas hét van mögöttünk, Petyának pedig minderről megvan a véleménye.
A Cápák között egyik befektetője, Balogh Péter sorozatot indított a Forbes.hu-n. Petya minden hétvégén személyes élményeivel együtt kommentálja a hét fontos üzleti híreit.
Míg a világ focilázban égett, vagy legalábbis másnaposan fetrengett a döntő után, hétfőn Sir Richard Branson szinte minimális figyelem mellett feljutott a világűrbe saját fejlesztésű űrhajóján, a Virgin Galactic VSS Unity-n. Ezzel hivatalosan is elindul a polgári űrutazás, egy új űrkorszakot és egy egészen újszerű űrversenyt indítva, amiben nem geopolitikai világhatalmak pélóméregetése az űr mielőbbi meghódítása, hanem dollármilliárdos techtitánok játszótere.
Ugyanis nem csak Branson, hanem Elon Musk és Jeff Bezos is saját űrtársaságot épít. Mókás belegondolni, hogy valószínűleg mindegyikük Asimovon és Arthur C. Clarke-on nőtt fel és fiatalon rongyosra játszották Sid Meier Civilizations játékát a számítógépükön. És ahogy abban a játékban is, úgy az életben is eljutottak addig, hogy meghódították a világot, legyőztek minden ellenfelet, felépítettek minden csodát. És egyetlen utolsó kihívás volt csak a teljes győzelemig – megépíteni a saját űrhajót és elindulni a csillagok felé. Ha ez is megvolt, jöhetett a stáblista.
„Lenne pár javaslatom, kit lőjjünk fel az űrbe, ha csak egy irányba szól a jegy.”
A stáblistán és gyerekkori álmokon túl persze próbálom megérteni a dolgot üzletileg is. Azt értem, hogy a Virgin Galactic turista-látványosságot csinál a járataiból, és idővel nem csak a dollármilliárdosok, hanem akár a dollármilliomosok is feljuthatnak egy körre minden idők legdrágább és legkörnyezetszennyezőbb hullámvasútjára. Ebből Bransonnak idővel akár jelentős megtérülése is lehet.
Nagy üzlet a világűr
A műholdak feljuttatásában is juthat majd jelentős szerep a privát vállalkozásoknak, ami bár nagy üzlet, de ahogy nő a verseny, úgy fognak csökkenni az árak is. Elon Musk és a SpaceX emellett a globális internet lefedettséget is műholdakkal oldaná meg, ez a StarLink. Már több, mint ezer műholdjuk kering a Föld körül, de még több, mint negyvenezer újabbra van engedélyük. Ha minden összejön, nagyságrendekkel több műholdjuk lesz, mint mindenki másnak összesen, így akár feleslegessé téve a legtöbb konkurenciát.
Ezzel kapcsolatban én szkeptikus vagyok. Az eddigi üzleti kísérletek a műhold alapú lakossági és üzleti kommunikációs szolgáltatásokra nem hoztak anyagi sikert, mert keveseknek kínáltak valós megoldást, a kevés felhasználó pedig borsos havidíjjal sem tudta összedobni az infrastruktúra költségeit. És bárhogy számolom, nekem nem igazán jön ki a matek egyelőre itt sem. Ha nem sikerül vele a tömegpiacot is elérni, akkor ugyan szép, hogy a hajósok, a sarkkutatók és az erdőben lakók is hozzáférnek a gyorsabb internethez, nem lesz belőlük annyi, hogy a hihetetlen nagy befektetés és üzemeltetési költség meg tudjon térülni.
Hosszabb távon előretekintve már más a helyzet. Az éppen csak induló 5G után előbb-utóbb jönni fog a 6G és 7G technológia, ami tovább növeli a potenciális cellánkénti sávszélességet. Az űrverseny miatt talán nagyságrendekkel olcsóbb lesz a műholdak kilövése is. Így eljöhet az a pont, hogy olcsóbb lesz a világűrben építeni az infrastruktúrát, mint a földön, hiszen ott nincsenek folyók, hegyek, telekhatárok és önkormányzatok. De szerintem ez még arrébb van. Addig pedig pár tőzsdei trükközés, Twitterrel rángatott árfolyamok és megfelelően nagy állami támogatások is kellhetnek, hogy kihúzzák. Persze nem mindenki egyformán lelkes az új űrkorszak hajnalán, így pár hete aláírást is kezdtek gyűjteni arra, hogy ha végre Jeff Bezost is kilövik az űrbe, akkor maradjon is ott.
Nekem még lenne pár javaslatom az utaslistára, ha csak egy irányba szól a jegy. A pénzt meg majd összedobjuk rá valahogy.
Miért nem ér egyenlő bért az egyenlő munka?
De szálljunk le a földre, itt is volt elég izgalom a héten. Egyrészt a múlt heti írásom több közösségi felületen is heves vitákat generált, ahogy mindenki próbálta megérteni a globalizáció, a helyi bérek és a távmunka interakcióját. Miért nem ér egyenlő bért az egyenlő munka?
És az jutott eszembe, hogy kereslet-kínálaton túl, talán a bizalomnak és egyfajta három dimenziós távolságnak is köze van ahhoz, hogy mennyit fizetünk ugyanazért a munkáért valakinek. A három dimenzió szerintem a kultúra, a kommunikáció és a kontroll. Minél nagyobb a távolság, annál nagyobb a rizikó a „megrendelő” oldalán, amit az árakban is érvényesíteni fog. Van számos legendás példa az outsourcing láz idejéből, amikor az indiai csapat nem is értette, hogy mit csinál és főleg azt nem, hogy miért, ugyanis mindaz, ami az amerikai ügyfél számára egyértelmű volt, számukra egyáltalán nem. Ezt az időzónák, a törve beszélt nyelvek és a személyes találkozók hiánya csak tovább rontja. És talán a legfontosabb, a kontroll, vagy legalábbis annak illúziója. Egy irodába bejáró alkalmazott esetében könnyebben érzi úgy a vezetője, hogy ellenőrizni, felügyelni tudja a munkáját, mint egy olyan freelancernél, aki a világ túlvégén ül, még sosem találkoztak és alig értik egymás emailjeit. Ebből következően, ez a hármas bizalmi távolság is kihat a fizetségre, nem csak az elvégzett munka eredménye.
Kedden a frissen bejelentett EU-s klímavédelmi terv töltött fel reménnyel. Többek között végre kitűzésre került a fosszilis üzemanyagot használó autók kivezetésének dátuma is. Ha a terv megvalósul, 2035 után újabb ilyen autót nem lehet majd eladni. Az időtáv bár hosszúnak tűnik, de elég időt is ad az autóiparnak arra, hogy belehúzzon az innovációba és tisztább, környezetbarátabb autókat fejlesszen. Ami a pár hete lezárult dízelbotrány megállapításai után rájuk is fér.
Ugyanis az üzlet – hacsak nem kényszerítik rá – sosem a környezetvédelemre optimalizál.
Ami nem fáj, azon nem dolgozik
Ahogy a közgazdászok mondják, a rendszer nem optimalizál az externáliákra. Azaz ami nem fáj, azon nem dolgozik. Ezért nem létezik teljesen szabadon engedett kapitalizmus, ezért hasznos az EU, mert megszabja azokat a kereteket, amik között a gazdaság nem válik az emberiség legfőbb ellenségévé. És ezért is hasznosak a dízelbotrányok és gigabírságok, mert emlékezteti a cégeket, hogy nem éri meg a trükközés.
És ha már trükközés, akkor kedvenc trükkmesterünk, Elon Musk újra a bíróság előtt találta magát a héten, ezúttal a rokonaitól milliárdokért megvett SolarCity miatt. Ez volt az a cég, ami ingyen telepített napelemes rendszereket, cserébe húszéves energia megvásárlási szerződéseket aláírva a vevőivel. A felvásárlásra azért volt szükség, mert milliárd dolláros adósságot halmozott fel a cég, vége volt már egészen. Vagyis lett volna, ha nem veszi meg a Tesla 2,6 milliárd dollárért Elon unokatestvéreitől és saját magától. Ami elképesztő az egészben, hogy olyan gigavagyont birtokol, hogy bármilyen bírságot is nevetve kifizethet, ha úgy adódik. Egyszerre a világ egyik legbátrabb innovátora és idővel kiderülhet, hogy az egyik leggátlástalanabb csalója is.
Itthon egészen más témában állt a balhé. A hazai pályázati rendszer újabb mélyponthoz érkezett. A legújabb Ginop pályázat beadását egy rendszerkarbantartásra időzítve, a folyamatosan összeomló rendszer ugyan 14 percen át fogadott be pályázatokat, de amelyik nem az első 5 percben érkezett be, azokat utólag visszadobta.
Egészen perverz valahol az, ahogy cégek között az EU-s és állami támogatásokat kiosztják.
Minden pályázó – és őket segítő pályázatíró – napokat vagy heteket dolgozik minden egyes pályázat előkészítésén. A beadás napján hajnalban kelnek, több internetkapcsolaton, több gépen, többféle böngészőben várják a startpisztoly eldördülését. És akinek nem sikerül időben kattintani, vagy akinek éppen nincs szerencséje, az esélyt sem kap a támogatás benyújtására. Mintha valaki sportot űzne a teljes gazdaság szivatásából.
Sikerként kommunikálni a szivatást
Ugyanis nem a pályázat tartalmán múlik annak elnyerése, hanem használhatatlan informatikai rendszerek véletlenszerű haldoklásán és egy extrém időzítési verseny kombinációján. Elképzelem, hogy ezen valaki valahol nagyon jót röhög. És persze sikerként bármit lehet kommunikálni: „Örömteli, hogy a vállalkozások a járvány harmadik hullámának letörése után ekkora beruházási kedvvel vágnak neki az újraindításnak.”
Szerdán, ahogy láthatóbban kezdett éledezni a negyedik hullám, hirtelen felrémlett mindenkinek, hogy esetleg idén lehet, hogy nem várják ki az országok a szeptember 1-et, és előbb kezdődik újra a bezárkózás. Így rohamléptekben ürültek ki az irodák és városok, aki tudott, nyaralni ment. Közben az ismerősöktől napról napra arról hallunk, hogy az állami cégek sorban mondják le a szeptember elseje utáni rendezvényeket. Azaz az állam is arra készül, hogy szeptember elsejétől megint korlátozások jönnek. A maszkviselés lesz a legkisebb bajunk,
valószínű, hogy újra érkezik a távoktatás, a rendezvények korlátozása, esetleg a vendéglátás újabb szorongatása.
Ezen csak ront a Sinopharm körüli növekvő balhé, ami miatt a lakosság beoltott részében is bőven lehetnek áldozatai az újabb hullámnak.
Az oktatás ugyan túlélte valahogy az előző évet, de továbbra sem tudja felkészülten várni az újabb távoktatós hónapokat, hiszen kb. onnan folytatjuk majd szeptemberben, ahol júniusban abbahagytuk, jelentős változások nem történtek semmiben. A témában egy nagyon jó összefoglalót olvastam az elmaradt digitális transzformációról és a SAMR módszerről, ami az angol substitution, augmentation, modification, redefinition, vagyis helyettesítés, kiterjesztés, módosítás, újraértelmezés kifejezésekből összevont betűszó. Ebben pedig még épphogy csak a helyettesítés lépéséig jutottunk.
„A sikeres vállalatok titka, azt mondta, hogy sokkal több a jövő idejű mondat.”
Az se lenne baj, ha fizetnének adót
Csütörtökön kávé helyett az pörgetett fel reggel, hogy bár szerencsére nem rendezünk olimpiát, azért sikerült az arra tervezett stadionberuházások közel felét így is megvalósítani. 500 milliárd forintot költöttünk stadionok építésére és felújítására, természetesen a szokásos ilyen pályázatokat megnyerő fővállalkozók segítségével.
Nagy örömmel olvastam viszont a Forbes interjúját Réz Évával, aki a hazai befektetési pályáról a londonira váltott legutóbbi találkozásunk óta és az impact investingről, a nemzetközi VC piacról és a brexitről is mond jókat. „Egyre inkább elvárás, hogy a technológiai cégek tényleg tegyék jobbá a világot” – mondja. Az Apple is a napokban gálánsan felajánlotta, hogy megsegíti Európát az árvízkatasztrófák után. Milyen jófejek ezek a tech cégek!
De persze az sem lenne baj, ha inkább fizetne adókat.
Minden gáláns ételgyűjtésnél és impact investingnél nagyobb hatása lenne, ha a nemzetközi gigavállalatok nem űznék globális szinten az adóelkerülést. És erre egyre nagyobb esély is mutatkozik, hiszen már 130 ország állt be a globális minimumadó kezdeményezés mögé. Bár Magyarország egyike annak a kilenc országnak a világban, amik a jelenlegi rendszer jelentős haszonélvezői, így ellenáll a változásnak. Pedig hosszú távon minden országnak jobb lenne, ha legalább ebben a kérdésben nem lenne ilyen tisztességtelen előnye a globális játékosoknak a kisebb, helyi cégekkel szemben.
Nincs két életünk
Pénteken forgattam egy újabb hétre elegendő Tiktok videót. Pár hónapja indított (szinte) napi videósorozatomat egyre hatékonyabban „gyártom” kis stúdiómban. Ahogy ezekre a Heti Petya cikkekre, úgy a napi egyperces videókra is egész héten gyűjtöm a gondolatokat, ötleteket, amiket megoszthatok majd. Ezért nagy öröm volt, hogy ezen a napon két nagyon frappáns mondást hallottam, amik órákig rezonáltak a fejemben. Az egyik ilyen gondolat egy interjún, a nagyon aktuális work-life balance kérdésre érkezett. „De hiszen nincs két életünk!” – mondta az interjúalany. Nincs külön munkaélet és egy magánélet. Ugyanazok az emberek vagyunk mindkét szerepünkben, nem lehet őket éles vonallal elválasztani. Azt kell inkább megfejteni, hogy hogyan tud jobban együttműködni a kettő, egy szerves egészet képezve, egymást kiegészítve.
A másik idézet a nemrég Forbes-ban is megszólaló Szabó Ervinnel, a KulcsSoft Nyrt. vezérigazgatójával beszélgetve ütött be. Amikor arról beszéltünk, hogy vajon mi a sikeres vállalatok titka, azt mondta, hogy „sokkal több a jövő idejű mondat”. Ennél frappánsabban még nem hallottam ezt megfogalmazva. Egy vezető, egy cég és egy csapat is mindig néz valamerre. Vagy hátrafelé, vagy előre. És a sikeres cégeket onnan ismerjük meg, hogy előre néznek.
Borítókép: Orbital Strangers
