Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Az IKEA munkavállalói után kémkedett

Az IKEA francia leányvállalatának vezetői több száz alkalmazottjukat figyeltették magánnyomozókkal. A francia igazságszolgáltatás  egymillió euróra (352 millió forint) büntette a vállalatot, a korábbi vezérigazgató, Jean-Louis Baillot  pedig két év felfüggesztett börtönt és 50 ezer eurós bírságot kapott. 

Az ítélet szerint a korábbi cégvezetés 2009 és 2012 között magánnyomozókat és rendőröket is felfogadott arra, hogy személyes információkat szerezzenek körülbelül 400 alkalmazottjukról. Az üggyel kapcsolatos bizonyítékok már 2012-ben nyilvánosságra kerültek, de a szakszervezetek által jogi útra terelt ügy csak most zárult le – írja a CNN.

Az eljárás során a cég 15 korábbi vezető beosztású munkatársát állították bíróság elé, de négy olyan rendőrtiszttel szemben is eljárás folyik, akik bizalmas információkat szivárogtattak ki. 

Mit akartak tudni a dolgozókról?

A magánnyomozók éves szinten 600 ezer euróba kerültek a cégnek. A korábbi vezetők az alkalmazottak életmódjára, vagyonára és esetleges korábbi büntetőügyeire voltak kíváncsiak.

Jean-Francois Paris, a társaság korábbi kockázatkezelési igazgatója olyan konkrét információkat is kideríttetett, hogy egy alkalmazottnak hogyan telt egy BMW-kabrióra, vagy vagy hogyan vált egy bordeaux-i munkatárs hirtelen tiltakozóvá.

Parist 18 hónapos, felfüggesztett börtönbüntetésre és 10 ezer eurós (több mint 3,5 millió forintos) pénzbírságra ítélték.

A korábbi vezérigazgató, Jean-Louis Baillot  két év felfüggesztett börtönt és 50 ezer eurós bírságot kapott. Baillot utódját, az IKEA francia leányvállalatát 2010 és 2015 között irányító Stefan Vanoverbekét bizonyíték hiányában felmentették.

Az IKEA anyacége, az Ingka Group egyik szóvivője közleményében jelezte, hogy a csoport részletesen megvizsgálja a bírósági döntést,

majd eldönti, hogy szükség van-e további intézkedésekre. 

A bútorra költött forintok negyede az IKEA-nál landol, a járványban is nőtt a bevétel

Borítókép: az IKEA hivatalos Facebook-oldala

Oszd meg!