Üzlet

Tovább bővül, kilencezer négyzetméterrel nő a főváros egyik legnagyobb üzleti parkja

Forbes
2020. október 20. 4 perc olvasás

Több mint kilencezer négyzetméter alapterületű új csarnokegyüttessel bővül az M0 és M3 autópályák csomópontjánál található East Gate Business Park. A fejlesztést a park tulajdonosa és fejlesztője, a Wing Zrt. kezdte meg, reagálva a piacon érezhető keresletbővülésre és a park iránti fokozott érdeklődésre. Az épülő terület több mint 30 százalékát sikerült bérbe adni, az átadásra 2021 második felében kerül majd sor.

Magyarország egyik legnagyobb ingatlanvállalata, a Wing Zrt. új csarnokfejlesztéssel bővíti az East Gate Business Park területét, melyre várja a leendő bérlők jelentkezését. Az épülő csarnokegyüttes már több mint 30 százalékát sikerült bérbe adni – közölte a cég lapunkkal. A fejlesztésre azután került sor, hogy az idén tavasszal adták át a 16 ezer négyzetméteres, szintén előbérleti szerződés nélkül fejlesztett C csarnokot, amelynek száz százaléka bérbe adott. Az új, 9200 négyzetméternyi D3 csarnoképület átadására az ütemtervek szerint 2021 második felében kerül majd sor.

A csarnok oszthatóságának és rugalmas kialakításának köszönhetően a jelenleg még elérhető terület (5500 négyzetméter raktár, 860 négyzetméter iroda) igény esetén egyben vagy két külön egységként is bérelhető. A csarnokegységek szintbeli- és dokkolókapukkal egyaránt elérhetőek. A parkban beléptető kapu, illetve 0-24 órás portaszolgálat garantálja az irodák és raktárak biztonságát, a bérlők kényelmét pedig helyszíni üzemeltető csapat és melegkonyhás étterem szolgálja.

Jelenleg a park mintegy 123 ezer négyzetméter felépített csarnok- és irodaterülettel rendelkezik, ahol további csaknem 30 ezer négyzetméter beépítésre van lehetőség, és ennek részeként indul az új D3 csarnok építése is.

Az online kereskedelem évek óta folyamatos fejlődésen megy keresztül, az elmúlt időszak történéseinek, valamint a jelenlegi helyzetnek köszönhetően pedig ugrásszerűen megnövekedett a forgalma. A növekvő e-kereskedelem új ipari- és logisztikai csarnokfejlesztési igényeket generál, ami megalapozta a döntést, hogy előbérleti szerződés nélkül indítsák el az új fejlesztést. A Wing több mint húsz éve van jelen az ipari ingatlanok piacán és mára nagy szakértelmet szerzett az egyedi igényekre szabott raktárlogisztikai és gyártó-összeszerelő csarnokmegoldások terén – mondta Mucsi György, a Wing ipari ingatlanokért felelős vezérigazgató-helyettese.

Korda Zsófia, a cég ipari fejlesztésekért felelős értékesítési igazgatója hozzátette, hogy

a budapesti ipariingatlan-piacon a kihasználatlansági mutató 1-2 százalékra csökkent az utóbbi két évben.

Ezzel együtt manapság nehézkes a nagyobb területigényű bérlők kiszolgálása, tekintettel arra, hogy kevés az azonnal elérhető, egybefüggő 4000 négyzetméter feletti terület, továbbá az összetettebb műszaki igényeket támasztó bérlők, kisebb átalakításokkal megvalósítható, azonnali elhelyezése sem biztosított. Az új csarnokfejlesztéssel a park gyártói és kiszolgáló összetételének egyensúlyát is erősíteni kívánják.

Az East Gate Business Park Budapest északi régiójának legjelentősebb üzleti parkja. A belvárosától mindössze 20 percre, az M0 és M3 csomópontjánál található. 36 hektáros területén a fejlesztéseknek köszönhetően eddig összesen 123 ezer négyzetméternyi csarnokterület épült fel. Itt található a hazai vagy regionális cégközpontja számos nemzetközi nagyvállalatnak, így

a GE mellett többek között a Lear-nek, a Rexel-nek vagy az ABB-nek.

A park teljes kiépítettségében több mint 150 ezer négyzetméter csarnokterületnek ad majd otthont. 

A Wing Zrt. az ország egyik legnagyobb ingatlanfejlesztője, mi is több projektjükről írtunk az elmúlt években, köztük a Telekom új székházáról, a mellette épülő új irodatömbről, a Wizz Air oktatóközpontjáról vagy a lágymányosi Duna-part új épületéről, amely az Evosoft központjának ad majd otthont. A Veres Tibor tulajdonában álló és Noah Steinberg által vezetett és résztulajdonolt cég építette továbbá a repülőtér új (sőt, egyetlen létező) szállodáját, az Ericsson székházát és ők újították fel az 1890-es évekből származó, műemléki védettséget élvező Andrássy út 66. alatti palotát is.

Fotók: Wing Zrt.