rövid hír

Soha ilyen olcsón nem lehetett lakást venni a Budai Várban

Forbes
2021. június 15. 2 perc olvasás

Megvehetik a világörökségi helyszínen lévő, eddig elidegenítési tilalom alatt álló  bérlakásaikat azok a lakók, akik legalább öt éve bérlik azt, az Országgyűlés kedden fogadta el az erről szóló törvényjavaslatot.

Az eredeti javaslaton finomítottak, a végül ma elfogadott szabályozás állami vagy önkormányzati bérlakások megvételére nyújt lehetőséget azon magánszemélyek számára, akik már a tavalyi év végén is bérelték a megvásárolandó lakást – számolt be róla az MTI.

A törvény a műemléki épületben lévő vagy az eddig elidegenítési tilalom alatt álló lakásokra vonatkozik.

A lakásokat kedvezményes áron vehetik meg a bérlők vagy egyenesági rokonaik. A kedvezmény attól függ, milyen hosszan bérelte azt a lakója.
Aki legalább 25 éve bérli a lakást, az a forgalmi érték 15 százalékáért veheti meg azt. Ha a bérleti jogviszony nincs még 25 éves, de több mint 15 éve él, a forgalmi érték 50 százalékát kell megfizetni, míg 5 és 15 év közötti bérlési idő esetén a 80 százalékát.

Külön rendelkezések vonatkoznak a Budai Várnegyedben lévő lakásokra. Itt az államon és az önkormányzaton kívül csak magyar vagy uniós állampolgár szerezhet tulajdonjogot.

A parlament megszavazta a jövő évi költségvetést is, erről Facebook-videójában Varga Mihály pénzügyminiszter azt mondta: kormány bővíti a családok támogatását, folytatja a 13. havi nyugdíj visszaépítését, folytatja az adócsökkentéseket, így bevezeti a 25 év alattiak adómentességét és mérsékli a munkát terhelő adókat

 Megszavazták a valójában melegellenes pedofiltörvényt is, amely alapján nyilvántartás jön létre a pedofil bűncselekményt elkövetőkről, de azt is kimondja: az iskolai szexuális felvilágosító foglalkozások nem irányulhatnak a nem megváltoztatása, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére. A szavazás előtt több szervezet és vállalat is felhívta a figyelmet arra, hogy a rendelkezés hátrányosan érintheti a magyarországi vállalkozásokat.