Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]


Bővebben

Kevesebb a repülő, óriási az igény, drága lesz az idei nyaralás

Már most mennek fel az árak – figyelmeztet a Booking.com nagyfőnöke, aki első kézből látja a globális utazási tendenciákat.

Glenn Fogel, a Booking.com szálláskereső portál vezérigazgatója a BBC-nek nyilatkozott, és mint mondta, hiába látszik nagy utazási kereslet, a repülőtársaságok durván lecsökkentették a járataikat, és még mindig nehezen szánják rá magukat, hogy sok járattal tervezzenek a járványhelyzet bizonytalansága miatt.

„Óriási a visszafojtott utazási vágy, mindenki utazna, de ezt biztonságosan lehet csak megtenni” – fogalmazott.

John Grant, légiügyi szakértő is úgy számol, hogy amint világszerte lazulnak az utazási korlátozások, annak az árakra is hirtelen hatása lesz, a repülőtársaságok érzékelik majd az elhalasztott kereslet robbanását és azonnal árat fognak emelni. Sajnos józan ésszel is erre a következtetésre lehet jutni, mint ahogy az sem meglepő, hogy idén a Balaton is jóval drágább lehet.

Bizonytalanság a védettségi igazolványok miatt

Fogel szerint ugyanakkor mindenki árgus szemekkel lesi a híreket arról is, hogy az egyes országok milyen beutazási szabályokat vezetnek be, és hogy lesz-e egységes gyakorlat vagy egységes vakcinaigazolvány.

„Egyelőre zavaros a rendszer, egyes országok más-más szabályokról kommunikálnak, én sem tudom, hogy például az amerikai oltási igazolványommal hova léphetek be” – mondja, de az Európai Unióban sem tisztázódott még minden kérdés az uniós védettségi igazolvánnyal kapcsolatban, és például azt sem tudjuk, hogy mikortól kaphatnak pecsétet a keleti vakcinák.

Fogel annak ellenére üdvözölne egy globálisan elfogadott egységes igazolványt, hogy több ország és több szervezet, például a WHO is attól tart, hogy ez kettészakítja a társadalmakat, diszkriminációhoz vezethet, mert bizonyos csoportokat előnyben részesít másokkal szemben.

„Igen, értem, hogy ez azt jelentené, hogy csak az utazhat szabadon, aki be van oltva, de mi az alternatíva? Hogy senki nem utazhat? Ennek semmi értelme” – nyilatkozta a BBC-nek, hozzátéve, hogy a covid előtt is voltak országok a világon, ahová bizonyos oltások nélkül nem léphetett be senki.

Szerinte semmi rossz nincs abban, hogy a technológia segítségével bizonyítjuk valakiről, hogy biztonságos utazó, „és ezzel segítünk egy iparágnak is talpraállni”.

Nagyot esett a Booking.com és az egész iparág

Fogel természetesen pozícióból beszél, hiszen a Booking.com is rendesen megsínyli a járványt. Ő nemcsak a holland központú Booking.com főnöke, hanem az amerikai anyacég Booking Holdingsé is – a cégcsoporthoz tartozik a Kayak online utazási iroda és az autókölcsönző rentalcar.com is.

A csoport bevétele az idei év első három hónapjában 1,1 milliárd dollárral, nagyjából az előző évi felére esett vissza. Az ágazati adatok is hasonló zuhanást mutatnak: a World Travel & Tourism Council (WTTC) mérése szerint a globális turizmus értéke a 2019-es 9,2 trillió dollárról 2020-ban 4,7 trillió dollárra zuhant. Az idegenforgalmi iparág világgazdaságban elfoglalt aránya ennek megfelelően 10,4 százalékról 5,5 százalékra csökkent.

A vakcina a kulcs

Fogel ennek ellenére azért inkább optimista. „Az oltás ugyan frusztrálóan lassan halad sok országban, de Izrael, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok már elég jól állnak. Ezekben az országokban bíztatók a foglalási trendek, ami megerősíti, hogy a vakcina a kulcsa a visszafojtott kereslet felszabadításának.”

Borítókép: Riccardo Giorato // Unsplash


Oszd meg!