Ivan Aleksic / Unsplash
rövid hír

Ha te viszed a gyereket a suliba: hamarosan csak védettségi igazolvánnyal mehetsz be az iskolába

Forbes
2021. november 23. 2 perc olvasás

December elsejétől csak védettségi igazolvánnyal engedik be a szülőket az iskolákba, anélkül csak az iskola területének egy kijelölt pontjáig léphetnek be – derült ki Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének határozatából.

A Telex birtokába jutott a levél, amiben az Oktatási Hivatal arról tájékoztatja az iskolaigazgatókat, hogy ha december elsejétől a gyerekeket iskolába kísérő vagy onnan hazakísérő szülőnek nem lesz védettségi igazolványa, akkor csak egy kijelölt pontig léphet be az iskola területére. A levél értelmében eleve csak egy szülő mehet be a gyerekekkel az iskolába.

A 29/2021 (IX. 19.) Emmi-határozat úgy fogalmaz:

„A gyermeket illetve a tanulót köznevelési intézménybe kísérő vagy onnan hazakísérő egy fő nagykorú személy a koronavírus elleni védettségének igazolása nélkül a köznevelési intézmény területére a köznevelési intézmény vezetője által meghatározott pontig léphet be.”

A határozat szerint a tanároktól, diákoktól, iskolai dolgozóktól nem kérnek védettségi igazolványt, de a szülők mellett minden, az iskolába belépő külső személynek fel kell mutatnia valamilyen hazai, uniós, oltási vagy egyéb védettségi igazolást. A hivatalos megfogalmazás szerint az iskolaigazgató azoknak adhat engedélyt igazolvány nélküli belépésre, akik „a köznevelési intézmény ellenőrzési körén kívül eső elháríthatatlan esemény” következményeinek elhárítását végzik.

A múlt héten bejelentett és szombaton hatályba lépett új szigorítások értelmében a bölcsődék, óvodák, iskolák és felsőoktatási intézmények vezetői saját hatáskörben maguk határozzák meg az intézményen belüli maszkviselés szabályait.

A Forbes.hu november elején megkeresett és arról kérdezett néhány iskolát, hogy milyen óvintézkedéseket tesznek a járvány terjedése ellen, valamint hogy vannak-e osztályaik karanténban. Csak magániskolák válaszoltak.

Címlapkép: Ivan Aleksic / Unsplash