Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]


Bővebben

Joe Biden és alelnöke, Kamala Harris.

Minden második felnőttet beoltott már az USA – De pár ország még ennél is jobban teljesít

Több mint 205 millió beadott vakcinánál jár, vasárnap pedig átlépte a felnőtt populáció 50 százalékos átoltottsági mérföldkövét az Egyesült Államok. Mennyiségileg világelsők, a népesség arányában azonban pár ország még így is lehagyja őket. Magyarország a Top 15-ben. 

Huszonkét millióval több oltást adminisztráltak az Egyesült Államokban, mint Kínában. Az ország felnőtt népességének 50,4 százaléka kapta meg legalább az első vakcináját április 18-ig – az idősek átoltottsága 81 százalék, míg a teljes populáció közel kétötöde kapott oltóanyagot. A decemberi 3,6 milliós kezdés után, az elérhető vakcinamennyiségnek köszönhetően igazán márciusban kapcsolt rá az oltási programra az Államok, az elmúlt héten mintegy napi 3,2 millió dózist adott be.  

Mindezzel az élbolyban vannak a járványkezelés világtérképén (már ami a vakcinációt illeti), de népességarányosan kilenc ország is maga mögé utasítja az USA-t.

Izrael vezet, miniállamok előnyben

Népességre vetítve a víruskezeléséről híres Izrael az első, közel duplázza az Egyesült Államokban beadott oltások száz főre jutó arányát. A lista élére viszonylag könnyen férkőztek be azok az országok, akiknek népessége globális viszonylatban rendkívül kicsi: ilyen például a kevesebb, mint 100 ezer főt számláló Seychelle-szigetek, vagy a világ egyik legkisebb miniállama, a 35 ezer fős San Marino. A hasonlóan aprócska Bhután közel két hét alatt oltotta be a felnőtt népességének 95 százalékát, alig több, mint 763 ezer főt.

A népességarányos lista élmezőnyében Magyarország is: jelenleg tizenharmadikként szerepelünk, a teljesen beoltottak aránya azonban elmarad a többiekéhez képest. 

Vizsgálatok miatt lassultak be

A Biden-kormány május végére ígérte a vakcinaellátás teljességét. Az Államok hivatali tisztviselői még ennél is optimistábbak, szerintük

a rendelkezésre álló vakcinák mennyisége már május közepére elérheti a keresletet.

Az irdatlan iramú oltási programot az elmúlt hetekben a Johnson & Johnson (Janssen) vakcinája torpantotta meg: az Astrazenecához hasonlóan ugyanis az amerikai cég oltóanyagánál is kis számban felmerültek vérrögképződések, ezért egyelőre felfüggesztették annak használatát. Anthony Fauci, Joe Biden egészségügyi főtanácsadójának várakozása szerint azonban a vizsgálatok lefolyása után még a héten zöld jelzést adhat az FDA (Amerikai Gyógyszerfelügyelet) az oltóanyagra. 

A Johnson & Johnson vakcinája valószínűleg péntektől ismét elérhető lesz az Egyesült Államokban, várhatóan további korlátozásokkal és egészségügyi figyelmeztetésekkel fognak vele oltani.

Más országoknak is segíteni fognak, de egyelőre Amerika az első

Egyre több vakcinaellátási gondokkal szenvedő országtól érkezik a segítségkérés az Egyesült Államok irányába – emlékezetes, Mexikó az amerikai engedéllyel akkor még nem rendelkező, raktárban porosodó Astrazenecából több mint egy hónap után kapott, azt is egy különleges kölcsönügylet keretében.

Az Államok a segítségnyújtásban szintén „világelső” akar lenni, azonban először saját helyzetét szeretné „kényelmesebb” állapotba hozni, nyilatkozta Antony Blinken, külügyminiszter.  

„Elsődlegesen az amerikai emberekért felelünk, és ebben az elnök is nagyon világos volt – mondta Blinken. – De amint ennek a felelősségnek eleget tettünk, az Egyesült Államok a világ vezető országaként fogja biztosítani azt, hogy mindenki oltáshoz jusson.”

Szlávik János infektológus épp nemrég beszélt arról, hogy noha Észak-Amerika és Európa év végére túl lehet a járványon az oltási programjának köszönhetően, a világ csak 2023-ra lehet túl a járványon

Borítókép: Joe Biden és alelnöke, Kamala Harris. / POTUS Twitter


Oszd meg!