Szabadságot, függetlenséget ad és ott élhetsz, ahol akarsz – de fárasztó, kiszámíthatatlan és sokszor magányos műfaj. Egyre népszerűbb digitális nomádnak lenni, de mint minden életvitelnek, ennek is megvannak az árnyoldalai. Négy XXI. századi nomád segítségével azt próbáltuk kideríteni, kinek való ez az életmód és kinek nem.
- Az elmúlt években, főleg a covidjárvány óta arra utalnak az adatok, hogy egyre többen próbálják ki, milyen digitális nomádként élni.
- Az életmódnak számos előnye van: a legfontosabb talán persze az, hogy az ember világot láthat és ott élhet, ahol akar. De emellett rugalmasságra és nyitottságra tanít, szabadságot, függetlenséget, önbizalmat, akár új barátokat, közösségeket is adhat. Arra is megtanít, hogyan kell a pénzzel bánni, és hogy milyen, amikor bizonyos dolgok nem annyira adottak vagy természetesek, mint otthon.
- Mint mindenféle életvitelnek, ennek is megvannak a maga árnyoldalai. Ezekről azonban – már csak a social media mibenléte miatt is – mintha kevesebb szó esne, mint arról, miért jó digitális nomádnak lenni.
- Ebben a cikkben négy digitális nomád osztja meg a tapasztalatait, és azt, hogy hogyan lehet minimalizálni a műfaj hátulütőit.
A minimalizmus alap
„A digitális nomádokkal kapcsolatban az a kép él az emberek fejében, hogy ülnek a tengerparton koktéllal és laptoppal, két-három órát dolgoznak, néha csobbannak egyet, és úgy általában papucsban élik az életüket. Ez baromira nincs így” – mondja Ekker Eszter, a PRior Communication alapítója és ügyvezetője. Eszter négy éve digitális nomád, céges munkái mellett a Varsói Menedzsment Egyetemen tanít online marketinget.
Úgy látja, ha valaki felcsap nomádnak, általában nem ússza meg, hogy valamennyire az otthoni életszínvonala alá kelljen mennie. Nagyon biztos alapok kellenek ahhoz, hogy valaki külföldön is ugyanazt meg tudja teremteni magának, mint otthon. „Persze olyan is van, akinek minden mindegy, és elindul egy-két hátizsákkal – teszi hozzá. – De ha csak a munkavégzés formáján akarunk változtatni, közben pedig az otthon megszokott szintet hozni, az meglehetősen drága buli.”
„A minimalizmus, az alap. A nagyon materialistáknak nem ajánlanám ezt a műfajt”
– mondja Vigh Bori is, a backpacker.hu és a Hogyan menjünk világgá szerzője. Úgy látja, sokan félreértik az alapokat: nem az határozza meg egy nomád életminőségét, hogy hol keresi meg a pénzét, hanem az, hogy hol költi el. Viszont azt látja, a nomádok többsége idővel alaposan megtanul a pénzzel bánni.
A túl nagy kalandvággyal nehéz összeegyeztetni
Bori 2015-ben indult neki a világnak, amit egyéves felkészülés előzött meg. Többek között felmondta a lakását és részmunkaidőre váltott a cégénél, közben – social media szakértőként – új ügyfeleket szerzett. Általában Délkelet-Ázsiába és Dél- vagy Közép-Amerikába megy, azokat a helyeket keresi, ahol jó az időjárás, a közösség, és kényelmesen kijön a pénzéből. Tél óta úgy érzi, megtalálta azt a helyet, ahonnan már nem is megy tovább: egy thaiföldi szigetet. Egyik vállalkozása, egy vidéki rendezvényközpont részben Magyarországhoz köti, de néhány éve elkezdett bevételi forrásokat építeni a blogjára és könyvére is: kurzusokat tart, egyéni vállalkozókat mentorál és ír.
Zanzibár / Fotó: Megyeri Mirtill
Bori a Nomad Cruise nevű digitálisnomád-összerázó hajóutak egyik vezetője volt. Az elmúlt években nagyjából 1500 nomáddal került kapcsolatba, rálát arra, hogy ki miért hagyja ott ezt a fajta életet. Szerinte néhány év elmúltával alapvetően a kényelem dönti el a kérdést. „A túl nagy kalandvágyat nehéz összeegyeztetni a digitálisnomád-léttel – mondja. – Amikor már megelégszel azzal, hogy csak három-négy havonta váltasz helyet, akkor fel tudsz állítani egy sor olyan dolgot, ami téged szolgál. Például eljársz sportolni, workshopokra, foglalkozásokra.
Ha az ember néhány hetente helyszínt vált, kikopik a szemöldöke, úgy elfárad a sok döntésben: hol aludjon, hol dolgozzon, mit egyen…
De ha kialakul egy rutin, nem kell folyton ugyanazokban a kérdéskörökben döntést meghozni.”
Kell az önfegyelem
A rutin fontosságát Megyeri Mirtill HR-szakértő, az Y és Z generációs állásportál, a Zyntern társalapítója is kiemeli. Az elmúlt években Balin, Spanyolországban, Portugáliában és Zanzibárban is töltött remote munkaidőt (1-6 hónapot). Úgy gondolja, nemcsak azért fontos kialakítani egy napi rutint, mert a rengeteg inger könnyen eltereli az ember figyelmét, hanem azért is, mert ha hatékonyak akarunk lenni a munkában, alkalmazkodni kell a gyakran más időzónában lévő kollégákhoz vagy ügyfelekhez.
Hogy kinek mi jön be (korai kezdés és szabad délutánok, vagy esti kezdés és éjszakába nyúló munka), változó. Mirtill szerint nem feltétlenül könnyebbség a közel azonos időzóna, hiszen ilyenkor épp a legnaposabb órákban kell a gép előtt ülni. Bele kell kalkulálni az életmódból fakadó (és az időnként az egzotikus országokra jellemző) kiszámíthatatlanságot is. „A mindennapok része lehet, hogy elmész túrázni, de jön közben egy monszun, és több napig nem jutsz vissza a lakóhelyedre. Olyan munkakör kell, ami ezt tudja kezelni.”
„Akkor érdemes a digitális létformával szemezni, ha nemcsak a rugalmasság és a flexibilitás van meg bennünk és a munkahelyünkben, de az önfegyelem is” – mondja.
Nemrég úgy döntött, egy ideig nem keveri a munkát és az utazást, mert újabban már egyikre sem tudott megfelelően koncentrálni. Idén két hétre megy nyaralni, de nem visz gépet. „De ha valakinek nem probléma egy napon belül munkát, utazást és hobbit is megélni, annak nagyon jól tud működni.”
Zanzibár / Fotó: Megyeri Mirtill
Jólesik, hogy van egy otthonom
Eszter szerint két-három év után válik el, hogy kinek mennyire jön be ez a műfaj. Úgy látja, a többség ekkor hazamegy – nem feltétlenül az anyagiak, inkább a gyökértelenség érzése miatt. „Mentálisan nehéz ennyire gyökerek nélkül maradni. Még akkor is, ha egyébként izgalmas és alapvetően élvezzük” – mondja, de hozzáteszi, egészen más, ha valaki családdal indul el, mert ott az egység a családon belül már eleve megvan.
Az otthontalanság mellett a magány is gyakran visszatérő érzés. „A legtöbb digitális nomád vállalkozó, egy vállalkozás irányítása pedig eleve egy magányos műfaj – mondja. – Ha ezt még megtetézem egy olyan élethelyzettel, amiben nyakamba veszem a világot, azzal időnként nehéz megküzdeni.”
A magány és az otthontalanság érzését a többiek is kiemelik mint időnként visszahúzó erőt. Patai Mercédesz kilenc éve ingázik (többek között tanult és önkénteskedett külföldön), „hivatalosan” egy éve digitális nomád. Mellette tanít, fordít, utazással kapcsolatos előadásokat tart és blogjára, az Én & Italyre ír. Legutóbb Dél-Olaszországot járta be, volt, hogy naponta szállást váltott, hogy kipróbálja, hol vannak a határai. Nemrég úgy döntött, egy évre hazajön, mert már nem tudja befogadni a sok ingert. Azt mondja, ő is leginkább az otthontalanságban és az egyedüllétben fáradt el. „Na meg abban, hogy nincsenek jól bevált szokásaim. Ilyenkor nincs idő arra, hogy legyen egy kedvenc edzőtermed, kialakuljon egy baráti köröd, ezekhez néha fél év is kevés.” Továbbra is fog utazni, de egyelőre azt mondja, jólesik neki, hogy van egy otthona.
„Azt is észrevettem, hogy minél többet utazom, annál inkább Budapestet keresem a többi városban. Nem minden főváros tudja azt, amit a miénk.”
A szicíliai Scopello / Fotó: Patai Mercédesz
Rossz jel, ha legszívesebben a saját ágyadban aludnál
Mirtill szerint a nomádközösségekkel az otthontalanság-érzet jól kiküszöbölhető, rengeteg platform létezik, ahol kapcsolatba lehet kerülni másokkal (Facebook-csoportok, meetupok, találkozók, Slack-csatornák). Bori pedig azt mondja, ma már nem megy olyan helyre, ahol nem ismeri az ottani digitális nomád közösséget. Ilyen szempontból is fontos a felkészültség, indulás előtt nézzünk utána, hogy egy-egy hely milyen közösségeket „kínál”. „A magány benne van a pakliban, de otthon is el tud magányosodni az ember, ha más úton jár, mint a többiek. Nekem épp az adja a komfortot, hogy olyan emberek vesznek körül, akik hozzám hasonlóan élnek. Az viszont egy rossz jel lehet, ha valaki alapvetően azt szereti, ha a saját ágyában alhat.”
Bori kevés olyan példát látott, ami arra utalt volna, hogy családdal ez a műfaj fenntartható. „Nem leszek népszerű ezzel a véleménnyel, de azt látom, hogy az, hogy sikerül-e, nagyban függ a gyerektől.” Az oktatás és a gyerekek közösségbe tartozása szintén kardinális kérdés a nomádok körében. Szerinte családdal lassan, felkészülten érdemes belevágni, évente legfeljebb két helyszínt váltogatva.
A párkapcsolat már könnyebb helyzet, bár általában arra lát példát, hogy „nomád általában nomáddal” van együtt. „Azt viszont senkinek sem ajánlom, hogy belerángassák ebbe az életvitelbe – ha nem ez a vágya mindkét félnek, nem fog működni.
Annak a kérdésnek, hogy Kambodzsába vagy Thaiföldre menjünk-e legközelebb, ugyanolyan egyszerűen eldönthetőnek kell lennie, mint más pároknak az, hogy este melyik filmet nézzék meg.”
A digitális nomadizmusnak (is) megvannak a fázisai, mondja Eszter. „Az elején a mézeshetek fázis, amikor minden új, csillog, érdekes és szuper, vadul posztolgatunk. Aztán bekúsznak a mindennapok, nagyjából két év magasságában, amikor a pálmafa, az óceán, a szikla is mindennapossá válik. Ekkor válik el, hogy mi az, ami valóban fontos, és mi az, ami nem is számít annyira, mint eredetileg gondoltuk. Az, hogy az ember jól legyen, helytől független. Aki otthon sincs jól, annak kint sem fog menni, pusztán attól, mert külföldön van.”
Fotó: Vigh Bori
Kiváló internet mindenek felett
De hogyan érdemes belevágni? A legfontosabb a pontos tájékozódás. Első körben érdemes csekkolni a vízummal és adózással kapcsolatos szabályokat, utánanézni, hogy van-e már kialakult nomádközösség, és persze fontos utánajárni a felmerülő költségnek, lakhatástól kezdve repjegyeken át az élelmiszerig. Mirtill kiemeli
az egészségügy fontosságát is, hiszen már csak a munkavégzés szempontjából sem mindegy, hogy milyen gyorsan épülünk fel, ha baj van.
Érdemes olyan dolgokat is ellenőrizni, van-e például elérhető közelségben jó laptopszerviz, vagy hogy egy-egy hely mennyire van ellátva élelmiszerüzletekkel.
A megfelelő minőségű internet is top prioritás. Mirtillel például Zanzibáron esett meg, hogy minden próbálkozása ellenére olyan lassú maradt az internet, hogy nemhogy videóhívásba nem tudott csatlakozni, de emaileket sem tudott olvasni. „Egyszer online kellett volna prezentációt adnom, de nem tudtam belépni. A kollégáim miatt végül lehoztuk a helyzetet, de nagyon kellemetlen volt. Ilyenkor érthető, ha a másik fél elégedetlen, hiszen dolgozni ugyan bárhonnan lehet, de a körülményekről neked kell gondoskodni.” Mirtill a sok „bejáratott” hely miatt kezdőknek Európát javasolja, később aztán lehet olyan irányba is menni, ahol a közösség mellett a helyszín is fel van készülve a digitális nomádok érkezésére.
Bori szerint az első lépés, hogy az ember még otthonról megtanuljon vállalkozni, kialakuljon egy stabil bevétele, és megtanuljon remote dolgozni. Ezután nézze meg, hogy mennyire szeret utazni. Ő erre egy három hónapos próbautat javasol, ennyi idő alatt kiderül, hogy valóban akar-e így élni az ember, vagy csak a fotókat akarja az Instagramra. „És csak ezek után nézd meg, hogy vajon a kettő együtt működik-e. Ha mindet egyszerre akarod, az tuti bukás.”
Előbb-utóbb kell egy bázis
Eszter és Bori mostanában fog átállni a kétlaki életmódra a „klasszikus” digitális nomádlét helyett. Mirtill az utazás és a munka szétválasztása mellett döntött, Mercédesz egy év pihenőt tart Magyarországon. Mind úgy látják, hogy idővel a legtöbb digitális nomádnak lesz egy bázisa. „De az biztos, hogy aki egyszer belevág, lényegesen nyitottabb lesz, észreveszi, mennyi minden van még a világon a saját buborékján kívül – mondja Eszter. – Emiatt kevesen vannak, akik ugyanarra a hagyományos útra állnak vissza, mint előtte. Aki egyszer kipróbálta, milyen digitális nomádnak lenni, már nehezen rendeződik vissza.”
„Sehol nem kell lennünk, ezért mindenhol lehetünk – mondja Bori. – Ez az a szabadság, amit egy digitális nomád megél.”
