A digitális nomád életstílus nem csak a húszas éveikben járó backpackereké. Mióta a pandémia átrendezte a munka- és oktatás tradícióit, egyre több család dönt úgy, hogy a gyerekekkel együtt nyakába veszi a világot. A pszichológusok szkeptikusak, de nem pesszimisták.
Hogy néz ki egy digitális nomád? Többségünk valószínűleg egy húszas éveiben járó backpackerre asszociál, aki a tengerparti kávézóban, felcsapott laptoppal üldögél, jobb kezével távmunkát végez, a ballal meg blogol. Ha befejezte a munkát (amit bármikor befejezhet, hiszen független szabadúszó), hóna alá csapja a jógamatracot, vagy megnézi a helyi hostel aznapi buliját, és Livin’ La Vida Loca, amíg újra laptop elé nem szólítja a kötelesség. Aztán mihelyst betöltötte a 30-at, szépen letelepedik, családot alapít, és maximum egyhetes nyaralásokat vállal be, hiszen se a munkája, se a családi állapota nem engedne már többet. Nosztalgiával gondol vissza ifjúkori útkereső kalandjaira, de esze ágában sincs már visszatérni ehhez az életformához.
Na, ezt a sztereotípiát igyekszik megdönteni a BBC friss cikke, amiben a 38 éves Joel Young és 39 éves felesége, Jenna Young mesélnek arról, hogyan töltenek évi hat hónapot utazással úgy, hogy három gyereküket is magukkal viszik. Sztorijuk nem egyedi eset: a Lonely Planet és a Fiverr nevű, szabadúszóknak szóló online piactér legutóbbi kutatása alátámasztotta, hogy egyre több család választja ezt az életformát. Nagy részük még csak nem is szabadúszó, hanem stabil munkahellyel rendelkezik − a covid óta a munkaadók sokkal rugalmasabbak a munkavégzés helyét illetően, a szülők pedig nagyobb bizalmat szavaznak a tradicionálistól eltérő oktatási módszereknek.
