Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Sztársportolók mélyen: a világjárvány mentális hatásait is látjuk az olimpián

Nehéz felkészülés, hatalmas elvárások, izoláció – nem tesz jót a sportolók mentális egészségének a járványhelyzetben megrendezett tokiói olimpia. A bezártságot még a bajnokok is nehezen viselik, a fertőzések pedig több versenyző előkészületeit is keresztbe húzták – összegez a Reuters.

A keddi sérülése után a női torna csapatversenyétől visszalépő, többszörös olimpiai bajnok Simone Biles ismét sokkolta a szurkolóit: mentális egészségére hivatkozva jelentette be, hogy az egyéni összetett szertornában sem fog indulni. A riói olimpián négy aranyat szerző atléta úgy érezte, az egész világ terhét hordja a vállán. Nem bírta a nyomást, a szigorítások miatt kikapcsolódni sem tudott.

„Általában az olimpiai faluban lógsz – mondja Biles. – Szívás, amikor érzed a rád nehezedő terhet, és nem tudod lerázni, főleg a rengeteg gyakorlás miatt.”

Nem a 24 éves Biles az egyetlen, akinek mentális egészségére megy a verseny.

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka sem úszik élete formájában Tokióban. Azt még nem tudja, hogy a mentális vagy fizikális része hibádzott a szereplésének, de a kettő általában együtt jár, írja a 24.hu. 

A Tour de France-tól at olimpia miatt visszalépő holland bringás Van der Poel csúnyát bukott, fel is kellett adnia a versenyt, a japánok női tenisztárja, a torna legnagyobb esélyese, Naomi Osaka simán kiesett. Persze egy olimpián nem ritkák a meglepetés eredmények, de a mostani játékokon több olyan formahanyatlás és bukás volt, amiben egyértelműen szerepe lehetett a járványhelyzetnek. Nemcsak annak, hogy volt, aki maga is átesett a covidon, a sportolók mentális egészségére is komoly hatással lehetett az izoláció. A tavaly buborékban lejátszott NBA-döntő után több sportoló is beszélt arról, mennyire megterhelő volt a világtól elzártan élni életük legfontosabb meccsei alatt. Arról nem is beszélve, hogy számos sportágban nagyon besűrűsödött a versenynaptár a hosszú szünet után, épp az olimpia előtti időszakban.

Új, nehezebb kihívásokat hozott a pandémia

Évek óta tartó felkészülési menetrendet írt át a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a japán szervezők, amikor úgy döntöttek, az eredetileg tavalyra tervezett olimpiát idén rendezik meg. Ráadásul nem is volt biztos, hogy idén végül összejön – az indulás előtti utolsó hónapokban is több petíció kérte az esemény visszavonását a járványhelyzetre hivatkozva.

„Nehéz út volt 2019 után. Amikor megtudtuk, hogy a vírus miatt tolják a játékokat, be volt zárva az edzőtermünk. Másfél évig karanténban edzettünk”

– mondja az aranyat szerző orosz tornász, Angelina Melnikova. 

A 24 éves sztáratléta, Simone Biles egyik versenyszáma közben, a tokiói olimpián. Megfordult vele a világ. Fotó: Bryan Keane

Az amerikaiak Katinkája, Katie Ledecky is egyetértett Biles mondandójával. Az 1500 méteres női úszószámban győzedelmeskedő sportoló szerint sokkal jobban kéne aggódnia az embereknek azon, ami éppen a világban történik, minthogy valaki olimpiai címet szerez-e vagy sem.

„Olimpikonként át kell segítenünk egymást a nehéz időszakokon” – tette hozzá Ledecky.

Most először a család és a rajongók sem tartják a lelket a sportolókban, hiszen a szigorú szabályok miatt a beutazást korlátozták az országba, továbbá a japán szervezés a versenyzők minden lépését is szigorúan követi. 

A fertőzések hátráltatták a bajnokokat

Nem csak a logisztika miatt volt kihívás az olimpiára való edzés. A sportolók szervezete sem immunis a koronavírusra: többen a fertőzés miatt kellett abbahagyniuk teljesen a felkészülést.

A britek úszója, Tom Dean kétszer is elkapta a vírust, ami miatt teljesen leállt a tréningprogramja. 

„A lakásomba bezárkózva elég távolinak tűnt az aranyérem” – mondta Dean, aki kedden végül dobogóra állhatott a 200 méteres gyorsúszás számában.

De nem volt mindeni ilyen szerencsés: a dél-koreai kardvívó Oh Sang-uk a negyeddöntőből esett ki. Korábban egy hónapig volt kórházban a fertőzéssel.

Oh Sang-uk volt a vasárnap óta háromszoros olimpiai bajnok, Szilágyi Áron egyik legnagyobb riválisa. A dél-koreai vívó egyéniben és csapatban is aranyat szerzett a 2019-es budapesti világbajnokságon, a világkupa-sorozat idén márciusi budapesti fordulóját szintén nyerte. Fotó: FIE

„Úgy érzem, az erőnlétem gyengült, de ha bármikor erre gondolok, egyből gyengül az önbizalmam is” – mondta Oh a Reutersnek a kiesése után.

A nagyszerű úszással 200 méter pillangóban olimpiai bajnok Milák Kristóf tavaly ősszel maga is átesett a fertőzésen, rosszul is lett. Az olimpia elhalasztása mellett a karantént is nehezen viselte, sok izmot is vesszített. Szerencsére volt ideje visszanyerni az erejét és szövődmények nélkül folytathatta a felkészülést.

A sportoló is ember, és ez most hatványozottan igaz

A járványhelyzet miatt ráadásul több sportoló személyes hozzátartozóit is elvesztette. Biles csapattársa, a 2019-es világbajnokságon három aranyat is bezsebelő tornász Sunisa Lee a tokiói olimpiára való felkészülése közben gyászolta nagybátyját és nagynénjét is. Mindketten a fertőzés következtében hunytak el.

„A dobogón az emberek atlétákat, mások pedig csak olyan gépeket látnak, akiknek mindig az első helyen kell lenniük – mondja Bernard Ouma, a kenyai világbajnok futó, Timothy Cheruiyot edzője. – Pedig ők is emberek, hozzánk nagyon hasonló problémákkal.”   

Borítókép: Nicolas Hoizey // Unsplash

Oszd meg!