Találkoztam a világ leggazdagabb magyar emberével

Kint meleg van, nehéz és párás idő. Bent hűvös és csend. 25 óra utazás, egy éjszaka és egy papírtányéron felszolgált amerikai reggeli (bagel, nagy pohár gyenge kávéval) áll mögöttem. Az […]

cover_1_new_2017_nov_peterffy

Bővebben

oszko_1100_02

Oszkó: volt egy illúzió a piacon, hogy a Jeremie-ből csak a hülye nem tud pénzt csinálni

Oszd meg!

Oszkó Péter három évvel ezelőtt indította el saját befektetőcégét, az akkor megálmodott régiós nagy alapra most jött össze a pénz: 50 millió eurót fognak befektetni a következő években. Egy olyan piacon, ahova az állam (EU-s forrásokból) hirtelen rengeteg pénzt dobott és most is a legnagyobb befektetőnek számít több alappal. Hogy lehet így versenyezni, hány piaci alap fér meg Magyarországon és milyen hozammal lenne elégedett? Interjú Oszkó Péterrel, az OXO Csoport alapító-vezetőjével, aki azt mondja, Kelet-Európában nem lehet olyan lufit fújni, mint a Szilícium-völgyben.

Közreműködött: Somody Evelin

Az általad alapított OXO Csoport egy új, 50 millió eurós alapot indít. Ekkora lesz az alap végleges mérete? 

A jelenlegi kötelezettség-vállalások nagyjából 50 millió euróra szólnak, dolgozunk rajta, hogy tudjuk még tovább növelni, mert nyílván a mérethatékonyság az ebben az iparágban is előny. Maximum 60 millió eurós lesz az alap, vagyis a jegyzés lezárásáig vagy egy második jegyzéssel még növelhetjük a mostani méretet.

Azt már korábban közöltétek, hogy az alap egyik befektetője az EU egyik alapja lesz. A magánbefektetőket ezek után könnyebben vagy nehezebb volt meggyőzni, hogy szálljanak be?

A magánbefektetők hozzáállása változott idővel. Az utóbbi másfél évben legalább is úgy tűnt, hogy már a piac is egyre inkább nyitott az ilyesfajta befektetések iránt újra. Ennek több oka is van. Az egyik a nemzetközi környezet, a hagyományos befektetési struktúrákban olyan alacsony hozam érhető el, hogy nyílván korlátozott mértékben, de a magasabb kockázati iránt is nyitni kényszerültek az intézményi befektetők. Befolyásolta a hazai piacot az is, hogy a Jeremie-program lezárult, a hazai kockázatitőke-szektorból így gyakorlatilag eltűnt a pénz, eltűnt a befektető,  majd később – ismét – állami formában tértek vissza ezek a források (az állam újabb tőkeprogramokat hirdetett például az Eximbankon vagy az MFB-n keresztül – a szerk). Ezáltal viszont nyílt egy piaci űr.

oszko_1100

Oszkó Péter a Forbes egyik nyári rendezvényén. Fotó: Egyed Péter.

Könnyebb volt elmagyarázni a befektetőknek, hogy itt most miért van változás, miért van lehetőség. Nem 28 alap mellett indítunk egy 29.-et (mint az történt a Jeremie-programban, amikor hirtelen sok forrás ömlött a hazai piacra – a szerk), hanem egy kicsit kiszáradt piacra léptünk be. A harmadik pedig, hogy mi is kialakítottunk már egy kisebb befektetői struktúrával egy befektetői kört. Volt már portfóliónk, nem a semmibe beszéltünk, hogy higgyék el, hogy mi nagyon jó szakemberek vagyunk és fektessenek be nálunk. Volt olyasfajta történetünk, amit már meg tudtunk mutatni, céges példákat arra, hogy miért gondoljuk, hogy jól csináljuk a dolgunkat.

Az elején nehézkes volt, az első egy-másfél éves időszak izzadtságos volt, és lassabban haladtunk. Az utolsó másfél- egy év volt az, ahol ezek a folyamatok felgyorsultak. Hozzá kell tenni azt is, hogy az Európai Befektetési Alappal (European Investment Fund, EIF) nagyon pozitívan zárult a közös munkafolyamat, de az is eltartott egy ideig: még két évvel ezelőtt kezdtük el.

A forrásgyűjtést velük kezdtétek el?

Nem, párhuzamosan kezdtünk, folyamatosan tárgyaltunk mindenkivel. Az is előfordult, hogy az ő belépésük is segített mások bevonzásában, de ez csak egy mellékes szempont volt. Látni kell, hogy ez a folyamat az aláírásig eltartott nagyjából két évig.

Azért húzódott ez ennyire, mert az EIF közben tárgyalt más magyar alapkezelővel is?  

Nem tudom, ezt ők tudnák megmondani. A board döntése 2016 nyarán született meg, tehát innentől eldöntött tény volt, hogy befektetnek a mi közös alapunkba. A jogi dokumentáció plusz egy évet vett igénybe.

Mennyi pénzt tesznek az alapba? 

20 millió eurót.

A másik 30 millió eurót pedig sikerült a piacról behúzni? 

Így van. Ennek az egyharmada körülbelül magánbefektető, nagyrészt abból a befektetői körből, akiket lehetett ismerni már egyébként is, és a Power Angelsszel is dolgoznak, ezt kiegészíti néhány újonnan jött magánszemély, a többi az intézményi befektető. Alapvetően olyan pénzügyi intézmények, akiket az utóbbi időben sikerült megtalálni, mert már valóban kialakult náluk az a szándék, hogy ilyen struktúrába is befektessenek.

Azt lehet tudni egyébként, hogy ők kik? Három éve, amikor interjút adtál a Forbes nyomtatott kiadásának, még nem beszéltél arról, kik voltak az első befektetőid. 

Igen. Amint lezárul a jegyzés, ígérem, hogy publikálni fogjuk, addig értelemszerűen nincs lehetőségünk még le nem zárt folyamatok résztvevőit nyilvánosságra hozni. Viszont

nagyon nem szívlelem azt a gyakorlatot sem, ami most a kockázati- és magántőkealapok körül kialakult, hogy lényegében az a főszabály, hogy egy tőkealapnak titkos a befektetői köre. Egyébként nemzetközi gyakorlatban lehet ennek értelmes magyarázata, de Magyarországon nincs. Szerintem ez teljesen fölösleges adateltitkolás.

A Power Angels néven működő befektetési társaságunk befektetői köre is publikus, bárki bármikor rákereshet.

Milyen típusú intézményi befektetőkről van szó? 

Pénzügyi intézmények, alapvetően bankok, biztosítók, pénztárak és más tőkealapok. Ezeknek egy része magyarországi és egy része Magyarországon kívüli. Az egyik legpozitívabb fejleménynek tartom azt, hogy úgy tűnik, Magyarországon kívüli intézményi jellegű befektetőket is be fogunk tudni hozni a magyar piacra, ami nagyon régóta nem történt meg, és ami nagyon kell, ahhoz, hogy ez egy egészséges és érett piacnak tűnjön.

Három éve, amikor ott hagytad a Portfoliont és elindultál az OXO-val, azt mondtad, egy startup most nagyobb érték, mint a tőke. Most is tartod ezt? 

Most majd megint így lesz.

Szóval nincs így? 

Elég jól látható, hogy amikor a Jeremie-alapok – és a tőke – eltűntek a piacról, onnantól fogva a pénz lett az érték, és kevésbé a befektetési célpont. 2016 májusától nagyon erősen éreztük ezt, gyakorlatilag minden lehetséges befektetési célpont nálunk jelentkezett: tömegesen, százasával jöttek (tavaly május után a Jeremie-alapok már nem fektethettek be – a szerk.). Annak ellenére, hogy akkor mi még kisebb összegű, 50-60-70 millió forintos befektetéseket csináltunk. Gyakorlatilag kényelmesen válogattunk az ügyek között. Ez év végéig volt így, amíg piacra lépett a Hiventures.

És az Eximbank által megpályáztatott két alap is.

Így van, aztán az Eximbank is, az ő alapjaik a nem túl szerencsés előtörténetüktől és PR-uktól szenvedtek egy ideig, de mostanra talán már az is lenyugodott. A Hiventures sokkal nagyobb lendülettel tudott a piacra lépni (elsőre egy 50 milliárdos alapot nyitottak meg – a szerk.), de ők meg állami alapként nem tudják levedledni ezt a jelleget, állami szereplőként tekint rájuk mindenki. Nyílván ezzel nincs baj, de egy piaci befektető, akinek most már sokéves gyakorlata van, piaci kapcsolatrendszere és a tapasztalatai szerint aktívan segíti a cégeit, előnnyel bír egy ilyen mammutalaphoz képest. Szóval egy ideig a pénz volt az érték, nem a befektetési célpont, de arra számítok, hogy a mi új alapunk – és mások – elindulásával ez megint megfordul. Mi most nagyon kényelmes helyzetben vagyunk, sok százas, bővülő adatbázisunk van, már nemzetközi ügyfelekkel tárgyalunk, meglévő portfóliónkra is építhetünk, úgyhogy szerintem elég jó, stabil a piaci pozíciónk.

A három éve adott interjúdból erősen átjött, hogy a régiókban gondolkozol. Ebből mi jött össze eddig? Azért kérdezem, mert terveitek szerint ez is egy régiós, technológiai alap lesz. Bejött végül, amit három éve terveztél? 

Azt gondolom, hogy 80 százalékban igen, és az nagyon jó arány egy olyan iparágban, ahol naponta kényszerülhet arra az ember, hogy korrigálja az elképzeléseit. Két dolgot így is pontosítanék az akkoriakhoz képest. Lassabban állt fel a régiós alapunk, mint gondoltuk, egy-két év helyett három év alatt jutottunk el idáig (bár ezen a piacon nem a gyorsaság a lényeg, hanem az eredményesség, tehát emiatt nem szégyelljük magunkat). A másik, hogy korábban gondolkodtunk abban, hogy a nagy régiós alap mellett kisebb alapok is álljanak fel nagyobb számban. Ezt részben meglévő alapok felvásárlásával terveztük, és ezen dolgoztunk is egy fél-háromnegyed évet, de annyira irreális volt a meglévő alapok és portfóliók árazása a piacon, hogy erről inkább lemondtunk.

Oszkó Péter 2014-ben egy Fobes fotózáson.

Oszkó Péter 2014-ben egy Forbes fotózáson – akkor a nyomtatott kiadásnak adott interjút az OXO Csoport indulásáról.

Csak magyar alapokat néztetek vagy külföldit is?

Első körben kifejezetten Magyarországon kívüli célpontokat néztünk, de a környező országokban is mindenhol Jeremie-alapok voltak aktívak ebben az időszakban. Aztán elkezdtük Magyarországon is nézelődni, tettünk ajánlatot is egyébként, de nagyon távol voltak egymástól az elképzelések árazásban.

Akkor még volt egy olyan illúzió talán a piacon, hogy a Jeremie-alapokból csak a hülye nem tud pénzt csinálni. Ehhez képest az derült ki, hogy ez ugyanolyan nehéz, mintha valaki a saját pénzét fektetné be.

Az alapkezelő szempontjából mindegy, hogy az uniós pénz veszik el vagy a saját forrás, mert abból legálisan csak akkor lehet keresni, hogyha jól működnek a befektetések.

Akkoriban valamiért mindenki a Jeremie-alapnak a tőkeáttételét árazta be, és nem azt, hogy milyen minőségű a befektetési portfóliója.

Néhány éven belül ki fog derülni, hogy ezeknek az alapoknak egyébként nem olyan jó minőségű a befektetési portfóliója – esetleg jobban jártak volna, hogyha velünk megegyeznek akkor. Ezt azokra az alapokra mondom, akik legálisan működnek és nem más csatornákon folyik ki esetleg belőlük a pénz, mert nyilván pénzt szabályokat kikerülve kipakolni az alapokból más jellegű „üzlet”, de ez nem olyan típusú gyakorlat, amivel mi foglalkozni akarunk, vagy amit bármikor be akartunk volna árazni.

Megpróbáltuk a kisebb alapokkal kapcsolatos piaci konszolidációt, de hamar látszott, hogy nem jár sikerrel, ebből gyorsan vissza is vonultunk és ehelyett inkább indítottunk egy saját, kis befektetői társaságot, és abból kezdtünk el befektetéseket csinálni.

Mi lett ezek után a régiós tervekkel? Korábban más alapokkal is tárgyaltatok, hogyan alakultak ezek az együttműködések? Át tudtátok lépni az országhatárt?

Mivel korábban csak magánforrásokat kezeltünk, nem voltak földrajzi megkötések abban, hogy milyen cégekbe fektessünk – valamilyen szinten minden portfóliócégünk magyar kötődésű, de kettő-három nem magyar bejegyzésű. Van tehát külföldi portfóliócégünk és tárgyalunk is ilyen dealeket (az általunk elindított régiós fókuszú startupversenyen a jelentkezők 50%-a pedig már külföldi).

Fektettünk be más alapokkal együtt, így a magyar Day1Capitallal is, dolgoztunk együtt a Credo Venturesszel is, de van luxemburgi alappal is közös befektetésünk (egy luxemburgi angyalbefektető-csoporttal), sőt angol és amerikai akcelerátor-befektető is van a portfóliócégeinkben.

Az újonnan felálló alap régiós alap, de a befektetések 50-70 százaléka magyarországi fókuszú lesz, ezen kívül szabadon tudunk mozogni a régióban. Sőt, a befektetési politikánk puha, tehát ha nagyobb arányban találunk régiós célpontokat, akkor elmozdulhat ez az arány.

Sajátos helyzet, hogy Magyarországon pár év alatt lett hatalmasra pumpálva a piac, miközben itt 28-30 alap elindult, a többi országban a Jeremie-programban maximum egy-két alap rajtolt el. A meglévő portfóliók számosságát tekintve a magyar a legnagyobb piac, itt lehet a legtöbb deal között válogatni – de éppen ezért itt vannak a legjobban felhígulva az egyes portfóliók. Ettől függetlenül van annak racionalitása, hogy Magyarországon legyünk a legaktívabbak, persze nem kizárva, hogy külföldön is befektetünk. Már most 8-10 potenciális célpontot nézünk a nagy alapnak, és ennek csak egy része magyar, van benne szlovén, cseh és két osztrák befektetési lehetőség is.

A befektetők nyitottabbak, de az nem volt hátrány a fundraising során, hogy a Jeremie-alapokhoz sok korrupciós ügy fűződik? Sok a gyanús befektetés, a nem jó megítélésű szereplő, közben kevés a sikersztori. 

Ezt a bélyeget szerintem konkrét szereplők kapták meg. Az, hogy kevés a sikersztori, nem feltétlenül stigma. A magyarországi kockázatitőke-piac elmúlt 6-8 éve körülbelül az a fejlődési fázis, ami az USA-ban volt a 80-as években. Előtte az Egyesült Államokban is alig volt kockázati- és magántőkebefektetés, az akkori befektetők viszont rettentően sikeresek voltak, pont azért, mert kis számban kellett vadászniuk a legértékesebb befektetési célpontokra. A 80-as évekről mindenki azt hitte, hogy az a Kánaán, hirtelen nagyon sok magántőke folyt az alapokba, rettentő sok befektetés lett. Az alapok kétharmada aztán be is dőlt, de ez egy tanulópénz volt. Onnantól fogva kialakult egy szelekció, és kiderült, hogy ki az, aki talpon marad, ki az, aki jól tudja kezelni a pénzt és tud befektetéseket csinálni.

Persze megint volt buborékfújás a 2000-es évekre és így tovább… Mi éppen az első évtized tanulópénzét fizettük meg – kisebb pénzben magántőkéből és nagyobb részben uniós pénzből.

És nem érzed, hogy nehezebben tanul a piac éppen azért, mert az adófizetők fizetik a tanulópénzt?

De igen, de az egy evolúciós ugrás, amikor majd magántőke-befektetők hajlandóak ezen a területen kockáztatni. Mi ott tartunk, hogy az az időszak eltelt, amiben már ki lehet mutatni, hogy kik azok, akinek legalább bizonyos mértékben tudtak sikeres befektetéseket csinálni, volt exitjük, értik ezt a szakmát, legközelebb még jobban fogják csinálni. Remélem, hogy mi ebbe a körbe tartozunk. Volt exitünk, volt sikeres befektetésünk, a mostani portfóliónk nagy részében is van már másodikkörös befektető, a teljes aktuális portfólióértékünk meghaladja a befektetési érték dupláját, ami kevesebb mint két év alatt nem rossz eredmény. Tehát elég jó pénzügyi paramétereket tudunk felmutatni.

Azt is gondolom, hogy – bár nem dolgom saját magunkat értékelni, de – talán nem gondolja senki, hogy korruptak vagyunk, ilyen vádak velünk kapcsolatban nem kerültek elő és nem is gondolom, hogy előkerülhetnek. Nagyon transzparensen és szabályosan végeztük mindig a tevékenységünket. Úgyhogy mi, amikor a befektetők felé kommunikálunk, akkor az eddigieket pozitívan tudjuk kommunikálni.

A piac rengeteg tapasztalatot szerzett, az a pénz, amit ahhoz kell elégetni, hogy a tapasztalat fel tudjon gyülemleni, az már elégett, tehát azt nem a magánbefektetőktől kérjük el.

Nem állítom, hogy nincsenek visszakérdezések Magyarországgal kapcsolatban, de általánosságban is vannak visszakérdezések Magyarországgal kapcsolatban, jogbiztonság, befektetések biztonsága, egyéb téren. Pont ezen a területen, a technológiai befektetések és kockázati tőkések biztonságban vannak, mert a működés helye ezeknél a vállalkozásoknál nem kritikus. Egy fejlesztő szoftvercéget bármikor arrébb lehet vinni, ha úgy tűnik, hogy az adott környezetben nem tud valamiért jól működni.

Mekkora volt vagy mekkora most a harc a forrásokért? 

Én kettő alapkezelőről tudok még, aki piaci szereplőktől forrást gyűjt. Az egyik már megjelent nálatok (a Euroventures-ről van szó – a szerk.), úgy tudom, van egy másik is, aki éppen igyekszik összerakni a hasonló méretű alapját. Három piaci alap elfér Magyarországon. Nekem nem célom, hogy mi legyünk az egyetlen alap az országban, az a piac méretét és minőségét degradálná. Kifejezetten egészséges mindenki számára, ha van kettő-három hasonló méretű alap, ami nemcsak Magyarországon fektet be, hanem a régióban is, de magyar központtal. A verseny minket biztos, hogy pozitívan motivált.

És ez motivált az elmúlt években? Az érdekelne, mennyire volt kiélezett a verseny a forrásokért.

Nem éreztem annyira élesnek. A fundraising során tapasztaltuk, hogy egyébként egyes intézményi befektetőknél nem mi vagyunk az egyetlenek. Ez nem feltétlenül probléma, mert ha egy intézményi befektető meghozta azt az elvi döntést, hogy egy adott piacra, adott eszközosztályba hajlandó befektetni, – például Magyarországon hajlandó a kockázatitőke-iparágba fektetni -, akkor sokkal tipikusabb, hogy nem egy, hanem több helyre helyezi ki a forrásait. Magyarán ő is porlasztja a kockázatait. Valószínűleg volt, akinek mi puhítottuk meg az útját, és volt, aki előttünk nyitott meg ajtókat így. Az egyéni befektetői köre pedig mindenkinek megvan már. Ezt nem érzem nagyon fojtogató versenynek. Szerintem erősebb lesz majd a verseny a dealekért.

Oszkó Péter a Forbes Flow üzleti fesztiváljának szekciójában

Oszkó Péter a Forbes Flow üzleti fesztiváljának szekciójában.

Átlag 3 millió eurót terveztek kihelyezni egy cégbe, maximum 5 milliót, de hogyan tovább? Kialakult már olyan külföldi kapcsolatrendszeretek, amivel tovább tudjátok vinni az ígéretes sztorikat akár más befektetőhöz? 

A most vizsgált dealek egyharmada már olyan, amit más alapokkal együtt nézünk, közülük van olyan, aki nálunk is nagyobb. Eddig is dolgoztunk a régióban nagyobbnak számító vagy akár azon kívüli alapokkal is.

Most ennek a nagy alapnak a meghirdetésével jutottunk el odáig, hogy beléptünk egy olyan klubba, ahol nagyobb alapokkal együtt tudunk befektetni, és ezeket már tárgyaljuk is. A régiós piacról meg azt gondolom, hogy itt nem atipikus a korai exit.

Fejlesztői tudásban, kreativitásban nem vagyunk lemaradva semennyire, üzleti gyakorlatban, piaci kapcsolatrendszerben sajnos még le vagyunk, de ennek a piacnak egy ideig még mindig az lesz az előnye, hogy költséghatékonyabban tudjuk ugyanazokat az eredményeket előállítani, mint mások. Adott fázisba eljutni a Szilícium-völgyben 10 millió dollárba kerül, Magyarországon ugyanazt meg lehet oldani 1-2 millió dollárból. Ami attól érdekes, hogy hamarabb vannak vevőink, jelöltek a cégeinkre, mert kedvezőbb értékeléssel és nagyobb hozammal tudunk kiszállni a befektetéseinkből. Ha 2-3 millió eurót rakunk egy cégbe, és 20-30 millióért sikerül eladni, az azért nagyon jó exitnek számít, és egy bizonyos érettségi fázisban már van is, aki kifizeti ezt a pénzt egy régiós cégért. Ugyanilyen fázisban egy, a Szilícium-völgyben vagy Londonban felépített cégre is lenne 20-30 milliós ajánlat, csak abba annyi tőkét raktak be addig, ami miatt nem biztos, hogy ilyen áron egyáltalán megéri kiszállni.

Van egy csapdahelyzet a tőlünk nyugatra és nagy burn-rate-tel, sok pénz elégetésével működő startupoknál. Egyszerűen mire elérnek egy adott érettségi fázisba, már annyi pénz égett el, hogy a hagyományos vagy stratégiai szereplők által kínált értékelés számukra nem vonzó. Nálunk ilyen nincs. Egy 3 milliós befektetés után is el tud érni egy cég olyan méretet, hogy kedvező lehet a kiszállásra, ha egy piaci méretben hozzá passzoló stratégiai befektető bejelentkezik.

A Forbes eddigi exitlistái szerint 20, de főleg a 30 milliós exitek elég ritkák idehaza – csak az IND haladta meg ezt a szintet (de ők is 17 éves korukban keltek el, ennyit egy befektető nem ülhet egy cégben). Az árcímkén nem fog látszódni, hogy a technológiai cég, amibe fektetettek kelet-európai? Rendben, hogy olcsóbb eljutni egy adott érettségi fokra, de ott az árazást nem viszi lejjebb, hogy a HQ Kelet-Európában van?

Kétségkívül itt nem tudunk akkora buborékot fújni, mint a nyugati piacokon – itt nem pakolnak több millió dollárt egy narancsfacsaró-gépet fejlesztő “startupba” (és van még példa hasonlóan értelmetlen pénzszórásra is). Ez Magyarországon nem tud megtörténni, ebben a tekintetben ez egy jobb a piac: csak a piaci értéket tudja elfogadni – és erre mondom, hogy ezek az exitek jellemzően korai exitek. Ezt lehet hátrányként értékelni, de szerintem ez annak hátrány, aki nem céget akar építeni, hanem buborékokat akar fújni.

Nekünk nem az a tevékenységünk, hogy “álomszerű” állapotban átveszünk egy céget, aztán tízszer akkora álmot csinálunk belőle és “álomszerű” állapotban továbbadjuk. Ezt csinálja, akinek ehhez kedve, indíttatása van, ezt a magyar, közép-kelet európai piactól nem fogadja el a világ.

Tőlünk csak azt fogadják el, ami tényszerűen ellenőrizhető és megtörténik, és csak valóban működő cégeket tudunk a piacra vinni. Lehet 15 millió eurós exitekből is hozamot csinálni, hogyha abba 1-2-3 millió eurót tett korábban az alap. Inkább nyerünk a néhány millió eurós befektetéseken, itt a 10 milliós exitek bőven jók, abból még gyönyörű hozamot tudunk csinálni. A mi befektetéseink ezt a cégméretet célozzák.

Egy jól összerakott, budapesti vagy régiós technológiai cég nem érne többet, ha mondjuk Londonban vagy Berlinben lenne? 

Ez igaz, csak akkor nem annyiba kerülne felépíteni se. Ezeken a piacokon tízszer annyiba kerül minden, az infrastruktúra, az emberek a fejlesztői kapacitások… Amire utalsz, az egy árazásbeli adottság, amin lehet keseregni, de valójában ki is lehet használni.

Technológiai alapot indítotok, ezen belül lesznek majd célterületek? 

Realisták vagyunk és egy ilyen piacon nem lehet máshogy, csak több fókusszal működni. Nyilván, ha befektetéseket vállal az ember, akkor olyanokat vállal, amilyenben már dolgozott. Alapvetően szoftverfejlesztés érdekel minket és ezen belül is B2B-ben érezzük erősnek magunkat. Nem tudunk egy ekkora piacról több millió végfelhasználóért versenyezni, a nagycégeket ennél könnyebb feladat elérni. Ebben jó a kapcsolatrendszerünk és gyakorlatunk is van.

Emellett fektettünk és tervezünk fektetni hardverbe is, vállaljuk ennek a speciális kockázatát, tudásigényét, finanszírozási igényét. A hardver ráadásul jellemzően B2C piac, de vállaljuk ezt a megmérettetést is. Ez eggyel könnyebb talán, mert ha a hardver jó, eladja magát, ha képes kiprovokálni a wow-effektet, könnyebb elérni vele a nemzetközi piacokat, legalább is valamivel egyenesebb az ide vezető út. A befektetési érdeklődésünk tehát sokrétű, de már megvannak azok a speciális irányok, amiben van tapasztalatunk és kapcsolatrendszerünk.

Mivel leszel elégedett ennél az alapnál? Mekkora pénzt akartok csinálni? 

Ha az éves megtérülésünk 15-20 százalék között lesz, azzal elégedett leszek. A jelenlegi nemzetközi környezetben ez egy nagyon vonzó hozam.

A jegyzés pontosan mikor fog zárulni?

Az alap luxemburgi bejegyzésű (a befektetők miatt volt erre szükség) – egy ottani hatósági eljárást kell lebonyolítanunk, ez folyamatban van. Nem tudom megjósolni, pontosan mikor, de nagyjából egy hónap múlva ez lezárul, és azt követően tudjuk lebonyolítani a jegyzést. Befektetési ügyleteket már most tárgyalunk, egy ilyen ugyebár nem egy-két hét. Ahhoz, hogy konkrétan pénzt tudjunk folyósítani, fel kell állnia az alapnak, ez az ősz folyamán esedékes. Szeretnénk, hogy legyen egy-két konkrét befektetési célterület, ahova már folyósíthatunk is, amint megvannak a formalitások.

Addig viszont az állam által pénzelt hazai befektetési alapok lubickolnak a piacon, hiszen nem tudnak hova menni a pénzszűkében lévő magyar startupok. Ezt nem érzed versenyhátránynak? 

A Hiventurest egyáltalán nem, ők – egyelőre –  az általunk tervezett befektetési méretek alatt fektetnek be. Egyébként mi inkább társbefektetői vagyunk nekik, számos ügyben dolgozunk együtt. Az Exim által felállított GB & Partners által kezelt alapok formálisan versenytársak. Én azt tapasztalom a jelenlegi munkájukból, hogy igyekeznek maximálisan piaci térben működni, és ahogy jeleztem az imént, a piaci alapon működő versenytársak nem zavarnak minket, ezt egészséges versenynek tartom. Ráadásul ők már piacon vannak, azt feltételezem, hogy az ő alapjuk befektetési időszaka éppen lejáró félben lesz, amikor mi a legaktívabbak leszünk, időben nem esik egybe a piaci jelenlétünk. Az igaz, hogy másokkal leszünk egy időben is a piacon, de én nem akkor érzem jól magam, ha kvázi monopol helyzetben diktálunk, hanem akkor, ha versenyhelyzetben mindenki számára értelmes feltételekkel lehet dolgozni.

 

Olvasd el Üzlet rovatunk további cikkeit!
Ezeket láttad?
Címkefelhő