Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Nagy Dániellel indul az Európa-kupában a M1RA, Michelisz Norbert csapata

Az elmúlt két évet a WTCC-ben töltő, mindössze 19 éves Nagy Dániel lesz a magyar M1RA csapat egyik pilótája. Júliusban a Hungaroringen áll rajthoz a Hyundai-jal induló csapat és az új versenyző.

Lehetetlen küldetésre vállalkozik a M1RA 2018-ban: címvédésre. Elviekben azért lehetetlen, mert a TCR International Series, amelynek tavaly elhódította a csapatbajnoki címét, erre az évre megszűnt. Gyakorlatilag a sorozat helyét a TCR Európa-kupa veszi át, a M1RA pedig a kategória talán legkeresettebb technikájával, a Hyundai i30 N TCR-rel ebben a bajnokságban indul.

A magyar csapat egyik autóját a WTCC-s pontszerző Nagy Dániel vezeti majd.

A M1RA-t tavaly azzal a céllal alapították meg, hogy magyar szakemberekkel győzelmekért szálljanak harcba nemzetközi szinten – mondja Bári Dávid. A M1RA csapatvezetője úgy látja, hogy idén az Európa-kupa az ideális terep a TCR International csapatbajnoki címét elhódító csapat számára.

A csapat egyik pilótája Nagy Dániel lesz 2018-ban. A még mindig csak 19 éves versenyző az elmúlt két szezonban 30 WTCC-futamon állt rajthoz, de korábban a TCR International Seriesben is felhívta magára a figyelmet. 2015-ben, mindössze

17 évesen a harmadik helyet szerezte meg az időmérőn a Red Bull Ringen, ráadásul úgy, hogy azon a versenyhétvégén vezette először az autót.

A csapat és a versenyző hamar megegyezett a közös folytatásról. Nagy Dániel a váltásról elmondta, hogy hálás a WTCC-ben eltöltött két évért, de úgy érezte, váltania kell, hiszen valódi lehetősége nem nyílt győzelmekért vagy dobogós helyekért küzdeni, amire az Európa-kupában jó esélye lehet. A versenyző szerint a M1RA profin és megbízhatóan működik, továbbá fontos szempont volt az is, hogy Hyundai a kategória talán legerősebb autója, és a csapat szoros kapcsolatot ápol a gyártóval.

Az Európa-kupát 2016-ban és 2017-ben is megrendezték, de önálló bajnokságként idén mutatkozik be, lényegében átvéve a TCR International szerepét, amelynek tavaly csapatbajnoka lett a M1RA. A május 5-6-án induló szezon hét versenyhétvégéből áll, és olyan legendás helyszínekre látogat el, mint a Paul Ricard, Spa-Francorchamps vagy Monza.

Magyarországon is rendeznek fordulót, július 7-8-án a Hungaroringre érkezik az Európa-kupa mezőnye.

Megjelent a márciusi Forbes, címlapon Michelisz Norbert, a versenyző, a vállalkozó és a kapitány. Összeállítottuk ismét a legértékesebb magyar sportolók listáját és a lapban olvasható egy nagy portré a friss olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándorról is. Részletek a márciusi Forbes-ban!

"A felnőtt horgászok többsége totál analfabéta. Egy átlaghorgász nagyjából 3 ezreléket tud a horgászatról, én talán 3 százalékot."

Bodrogai Ferenc, a Forest Papír alapítója