Marlene Engelhorn tisztában van vele, hogy mesés vagyont fog örökölni. Annyit, hogy egyből Forbes-listás dollármilliárdos lesz belőle. De zavarják az egyenlőtlenségek, ezzel együtt a saját szupergazdagsága. Úgyhogy pár sorstársával arra kérik a politikusokat, hogy adóztassák meg őket rendesen.
1865-ben a korábban anyagi gondokkal is küzdő Friedrich Engelhorn megalapította a Badische Anilin- und Soda-Fabrik (Badeni Anilin- és Szódagyár) névre keresztelt vállalkozását, röviden a BASF-et. Talán maga sem számított rá, hogy 157 évvel később a világ legnagyobb kemikáliákkal foglalkozó cégeként lesz jelen a piacon, amelynek a mezőgazdaságtól a gyógyszeriparon át a háztartásokig megtalálhatóak a termékei. A BASF 2020-at például 60 milliárd euró forgalommal zárta.
Friedrich Engelhorn 1902-ben elhunyt, a család vagyonát azonban sok generációval előre megalapozta a BASF létrehozásával. Hatása a német üzleti életre még a BASF-en kívül is évszázados távlatokban mérhető. Amikor 1886-ban kiszállt a cégből, a Boehringer Mannheimben vásárolt részesedést – később százszázalékos tulajdonos lett. Unokája, Curt még 1997-ben is az igazgatói székben ült, hogy aztán tizenegymilliárd dollárért a svájci Roche-nak passzolja át a céget.
Ma az Engelhorn család és annak feje, a 95 éves, Lausanne-ban élő Traudl ennek a múltnak köszönhetően az amerikai Forbes becslése szerint 4,2 milliárd dollár (kb. 1530 milliárd forint) vagyonnal rendelkezik. Ezt az összeget fogja belátható időn belül örökölni – a biológia törvényeinek a gazdagok is kénytelenek engedelmeskedni – Traudl Engelhorn unokája, a 29 éves Marlene.
Ő azonban nincs elragadtatva a pénzeső gondolatától.
Privilegizált, gazdag kölyök
Marlene Engelhorn Bécsben nőtt fel. Magánóvodába és magániskolába járt, és „egy túlságosan nagy” házban lakott. Két évvel ezelőtt tudta meg, hogy nagyanyjától ő fogja örökölni a családi vagyont.
„Privileged Rich Kid. Ez írja le legjobban a gyerekkorom”
– mondja korai éveiről.
Mikor megtudta, hogy a család vagyona előbb-utóbb az övé lesz, rögtön tanácsokat kért, hogy mit kezdjen majd ennyi pénzzel. Végül arra jutott, saját kezébe veszi az irányítást. 2021 februárjában ezért többedmagával megalapította az AG Steuergerechtigkeitet, vagyis Adóigazságosság Akciócsoportot, amelyet nyáron aztán a könnyebben eladható Tax Me Now-ra (Adóztass meg most!) kereszteltek át.
Kezdetektől kritikusan szemlélte a mesés örökséget. A hozzá hasonlóan gondolkozó gazdagokkal együtt a Tax Me Now-val petíciót indított, ezt több tízezren írták már alá, köztük 56, legalább eurómilliós vagyonnal rendelkező gazdag, akik közül 24-en névvel vállalják a politikusok felé megfogalmazott követeléseiket:
- vagyonadót az eurómilliót meghaladó vagyonokra,
- az örökösödési és ajándékozási adó szigorítását,
- progresszív adókötelezettséget a tőkejövedelmek után,
- szigorúbb szabályokat az adóelkerülésre.
A Tax Me Now folyamatosan próbálja felhívni magára a figyelmet különböző akciókkal. Tavaly szeptemberben mi is írtunk arról, amikor Berlinben 47 különböző adókedvezmény címét írták fel embernagyságú dominókra, amelyeket aztán ledöntöttek.
Davosban is ott voltak: az idei Világgazdasági Fórum kezdetekor a svájci kisvárosban demonstráltak a vagyoni egyenlőtlenségek és saját kivételes helyzetük miatt – az adóztatásukat követelve.
Engelhorn itt a svájci közmédiának beszélt a céljaikról.
„Olyan gazdasági folyamat terméke vagyok, amely azt biztosítja, hogy nagyon kevesen nagyon sokat birtokoljanak, míg nagyon sokan nagyon keveset” – mondta a demonstráción. Vele együtt kb. hetvenen tüntettek, később pedig elmondta azt is, hogy
az örökségemet, amiért semmit nem tettem, meg kell adóztatni. És hogy ennek hogyan kell történnie, arról nem nekem, hanem az embereknek kell döntenie. A kezdeményezésünkkel azt akarjuk elérni, hogy ha már a Világgazdasági Fórumon nem beszélnek erről, legalább itt kint felhívjuk rá a figyelmet.”
A néhány tucatnyi aláíró alapján túlzás lenne állítani, hogy a német és osztrák gazdagok rajonganának Engelhorn ötletéért. Pedig az egyenlőtlenségek tényleg nagyok, amelyekre a koronavírus-járvány következményei csak ráerősítettek. A Der Spiegel írt tavaly arról, hogy háromezren vannak Németországban legalább 100 millió euró vagyonnal rendelkezők. Ők másoktól eltérően simán átvészelték a járvány okozta gazdasági visszaesést, a tőzsdének köszönhetően ráadásul még növelni is tudták a vagyonukat.
Ezzel tovább nőhettek az egyenlőtlenségek az országban. 2020-ban a Német Gazdaságkutató Intézet úgy számolt, hogy a német lakosság egy százalékánál koncentrálódik az ország magánvagyonának 35 százaléka.
A helyzet Ausztriában sem jobb: ott Engelhorn arra hivatkozik, hogy a lakosság egy százaléka birtokolja a javak 40 százalékát.
Nem tűri el
Nem érdekem a lehető leggazdagabbá válni. Éppen ezért döntöttem az örökségem 90-95 százalékának eladományozása mellett. Egy működő közösséggel, egy demokratikusan, igazságosan és biztonságosan működő társadalommal a legfelső egy százalék is jól jár. Ehhez nekünk is hozzá kell tennünk a magunkét”
– foglalta össze Engelhorn a hitvallását egy mondatban.
A még Bécsben germanisztikát hallgató jövendőbeli milliárdosnak alapvetően azzal van problémája, hogy a munkát terhelő adókról sok szó esik, azokról a jövedelmekről azonban alig, amelyekért a szerencsések lényegében semmit nem tesznek.
„Akinek Ausztriában több mint egymillió eurója van, a társadalom felső öt százalékába tartozik. Világos, hogy többet kellene visszaosztania. Közben a munkát terhelő adó évi 11 ezer euró jövedelemtől már 20 százalékos. Ez mégiscsak abszurd. A társadalomban mindenkinek vállalnia kellene a maga részét. Ezt követelik meg gyereküket egyedül nevelő anyáktól, akik csak részmunkaidőben tudnak dolgozni – velük kapcsolatban ezegyértelmű. Miért kivételezünk akkor a szupergazdagokkal?” – teszi fel a kérdést.
Engelhornék nem csak az osztrák és német határig gondolkoznak a vagyonosok megadóztatásáról. Sokkal globálisabban látják a problémát, szerintük a legjobb egy világszerte bevezetett vagyonadó lenne. Az egyenlőtlenségek okozta problémák ugyanis nem állnak meg az országhatárokon.
Érdekesség, hogy a tavalyi német választások előtt a Tax Me Now egy tagja, Stefanie Bremer még arról beszélt, hogy „soha nem volt még akkora esély” az extrém vagyonosodási és az ezt érintő újraelosztási kérdések felvetésére, mint akkor.
Aztán a tavaly év végén megjelent koalíciós megállapodásban csalódniuk kellett: a pénzügyminisztériumot nem a szocdem SPD vagy a Zöldek kapták, hanem a liberális FDP, a pártelnök Christian Lindnerrel, aki még távolról sem a progresszív adózás felkent papja.
Januárban plusz terhek helyett 30 milliárd euró adócsökkentési tervet jelentett be, ami ígérete szerint a lakosság és a vállalkozások terheit is enyhíteni fogja. De a leggazdagabbak jövedelmeiről nem esett szó. Végül a koalíciós megállapodásban sem tűzték ki célul sem a vagyonadó bevezetését, sem az örökösödési adó megemelését.
Németországot lehet nem szeretni és imádni, egy azonban biztos: európai és gyakran globális kitekintésben is megkerülhetetlen, ami ott történik. Ha meg nem, akkor simán csak érdekes.
A szeret, nem szeret dilemmáját az országgal kapcsolatban a Rammstein dolgozta fel a legjobban. A „Mein Herz im Flammen, will dich lieben und verdammen” vagyis lángol a szívem, szeretni és átkozni akarlak sor a Deutschland című számukban – na meg a megjelenésekor kisebb felhördülést okozó klipben – olyan tökéletesen foglalja össze, mit érezhet az ember a hazája iránt – nem csak, de főleg akkor, ha német, és az ismert események vannak mögötte a 20. században –, hogy arra talán még Johann Wolfgang Goethe is csettintene és headbangelne egyet.
Ez a rovat időről időre körüljár néhány németországi témát, meg persze a DACH-országok másik két tagját, Ausztriát és Svájcot sem hagyja majd figyelmen kívül. Mármint sicher, hogy nem.
