Legyél jobb!

Hagyd a bakancslistád, legyen fuck it listád! – a halála előtt podcastot indító rádiós tanácsai

Galavits Patrik
2022. február 27. 12 perc olvasás

„Ejtőernyőzés, karibi nyaralás, swingerklub, aztán minden király? Emberek, ez nem így megy!” – vágott vissza Franziska Knost német rádiós és producer azoknak, akik arról kérdezték halálos betegen, milyen terveket írt fel a bakancslistájára. Hónapokkal a halála előtt inkább podcastot indított, hogy elmondhassa: nem bakancslistában kell gondolkozni, hanem abban, mivel nem kell foglalkozni egy boldog életért – és mivel igen. A hétrészes podcast befejezése után februárban, 41 évesen hunyt el.

Te mit tennél, ha kiderülne, hogy hónapjaid vannak csak hátra? A kölni rádiós, Franziska Knost egy podcastot indított. A Sick of it – Statements einer Sterbenden – magyarul kb. Rosszul vagyok ettől – egy haldokló számadása valószínűleg az utóbbi hónapok legerősebb műsora volt a megállás nélkül bővülő podcastpiacon.

Magyarul kevésbé erős Knost podcastjának a címe, mint az eredeti, angol és német szavakat keverő változat, amire képtelenség nem felkapni a fejünket.

Knost szabadúszó rádiósként és producerként főleg a nyugat-németországi közszolgálati médiának, a WDR-nek dolgozott. Közben lényegében egész életében betegségekkel küzdött: huszonévesen melanómája volt, később mindkét mellét levették egy daganat miatt, és Damoklész kardjaként lebegett felette egy ritka génmutáció, amely különösen nagy eséllyel okoz rákot.

40 évesen már negyedjére kapott diagnózist orvosaitól daganatos megbetegedésről, ezúttal azonban azt is közölték vele, hogy ebből nem gyógyulhat ki.

Humorral a halálról

Eleve nehéz a külvilágnak értelmesen kezelni a szituációt, amikor egy fiatal, vidám és életerősnek tűnő ember közli, hogy hamarosan meg fog halni. Knosttal ez történt, és talán még a jobbik eset volt, amikor hallva a gyógyíthatatlan betegségéről, valaki nem sajnálkozni kezdett, hanem azt kérdezte tőle, hogy mit szeretne még megélni a hátralévő idejében.

Ilyenkor sokan valószínűleg tényleg előveszik a bakancslistájukat – vagy éppen összeállítanak egyet –, de Knost üresnek érezte volna az élményhajhászást. „Annyi minden van, ami a gondolkodásunkat gyökerestől felforgathatja” – mondja a minden epizód elején elhangzó intróban. Úgyhogy fogta magát, valamint egy távoli ismerősét, a szintén kölni rendezőt, Tamer Jandalit, aki a beszélgetőtársa lett (őt csak egy adásban cserélte le, ebben egy barátnőjével a mellei elvesztéséről és az ehhez kapcsolódó nőiességéről beszélgetett) és elindította a podcastját – ami legalább annyira tanulságos, mint meghökkentő.

„Mindegy, hogy együtt dolgoztunk, ünnepeltünk vagy éppen keféltünk. Végig beteg voltam” – a Sick of itet nem lehet óvatoskodással vádolni – Fotó: ARD / Twitter

Knost az intróban figyelmeztet: ha valakit túlságosan megráz, hogy a betegségéről és a haláláról beszél – néha ráadásul viccelődve –, inkább neki se álljon meghallgatni az adásokat, vagy legyen mellette valaki.

Az adások valóban hullámzóak. Knost néha olyan felszabadultan és nevetgélve beszélget Jandalival, mintha legalábbis egy vígjátékot elemezgetnének, de ebből az állapotból pillanatokon belül kizökkenhetnek – és máris az elcsukló hangú édesanya szól a mikrofonba, akit megrendít, hogy nem láthatja a 14 éves, képzőművészeti tehetség fiát felnőni.

A hét adás – bár a podcast leírása és a cím is erre utalna – nem feltétlenül egy haldokló bölcselkedése és igehirdetése arról, hogy mit érdemes tenni az életben. Knost ennyire nem beszél direkten, inkább a saját tapasztalatai mutatnak rá arra, mihez hogyan érdemes állni.

Már csak azért sem, mert a saját tapasztalatai meglehetősen speciálisak. Szerencsére keveseknek kell szembenézniük azzal, hogy lényegében egész életüket betegen vagy a hamarosan újra jelentkező betegség árnyékában éljék.

Így a podcastban Knost kétségkívül szubjektív, de átfogó képet fest le a valahová tartozástól az anyaságon, szexualitáson, pártaláláson és a testképen át a karrierig. Az egészségeseknek különösen érdekes tanulsággal szolgál arról, mit éreznek a kevésbé szerencsések még jóindulatúnak szánt megjegyzések esetén is.

Ezekből a sztorikból és tippekből gyűjtöttünk össze néhányat.

1. Élmények? Most? Minek?

„Elmentem nyaralni a családommal, de már nem tudta ugyanazt nyújtani, mint korábban. Dühített, hogy körbeugráltak, mivel tehetnének nekem még jót és hogy mi áll még a bakancslistámon. Bakancslista? Fuck it lista kell! Még az egészségeseknek is stresszt jelent, hogy folyamatosan el akarnak érni valamit, mondván, ha ez meglesz, akkor jól fogom érezni magam, új életet kezdek vagy bármi. Én meg inkább azt éreztem, hogy rendbe akarom tenni a dolgaim, hogy csak olyanok vegyenek körbe, akik jót tesznek nekem.”

2. Dehogy vagyok harcos

Knostot idegesítette, ahogy mások a betegségéhez és a gyógyulásához álltak. Nem sokkal az első gyógyulása után egy házibulin egy ismeretlen azzal szólította meg, hogy „áh, te vagy az, aki legyőzte a rákot!”. „Én meg csak álltam, és nem értettem, egyáltalán honnan tud a betegségemről ez az arc és miért mond ilyeneket. Arról nem is beszélve, hogy pár hónappal később újra előjött a betegség, szóval még csak le sem győztem.”

Különösen idegesítette az a tettetett csodálat, amivel sokan közeledtek hozzá.

„Sokan már tíz perc ismeretség után megjegyezték, milyen nagyszerű harcos vagyok. De ez a kifejezés szerintem teljesen abszurd. Nem harcolok, egyszerűen meg akarok gyógyulni – nincs is más választásom.

Már több mint 20 éve élek néha súlyos betegségekkel. Most pedig, ha az egyik ilyen kibaszott betegségben meghalok, nem harcot veszítek. »Olyan szépen harcolt, de végül legyőzte a rák.« Hánynom kell ettől, nagyon megalázó. Betegségben meghalni hatalmas dráma, de nem elvesztett harc. Nem akarom, hogy rólam így beszéljenek.”

3. „A” nagy szerelemről

Férjével már több mint 15 éve volt együtt, de idővel megtanulta – nem utolsósorban az egyenlőségi mozgalmak és a feminizmus felé fordulásnak köszönhetően –, hogy irreális elvárásokat támasztanak az emberek a párkapcsolataik felé. Ebben beszélgetőtársa, Jandali is egyetértett, aki úgy érezte, a társadalom elvárásai alapján a feleségének egyszerre kell a legjobb barátjának, a gyerekei csodálatos anyjának és fantasztikus szeretőnek lennie. „Nem sokkal az első betegségem után egy szakításon is túl voltam.

A nagymamám akkor azt mondta, hogy egy beteg nő úgysem fog kelleni senkinek” – ezt már Knost mondja a nyersen fogalmazó nagyanyjáról.

Végül azonban mégis talált párt, aki haláláig együtt is maradt vele. Pedig nem csak a betegségek nehezítették a dolgukat. Azt mondja, férjével egymásnak bizonyosan nem „a” nagy szerelmet jelentették egymásnak – de nagy szerelmet, és ez a lényeg.

4. Még ezt is kibírják melletted!

„Elképesztő, hogy mindezt végigcsinálja veled!” – egy dicséret a párjának és a környezetének, ami Knostot mindig nagyon bántotta. Ami az egyik oldalnak elismerés lehet, az őt megalázó helyzetbe hozza. „Legszívesebben azt válaszolnám az ilyen megjegyzésre, hogy fogd be a pofád, te hülye barom.”

5. Nélküled is boldog leszek

Férje különleges szerepet töltött be az életében, és Knost végig nagyon nyíltan beszélt a kapcsolatukról. Arról is, amikor azon gondolkoztak, mi lesz a halála után. „A férjem azt mondta, hogy szeret, de nélkülem is el tudja képzelni az életét, és boldog lesz.” Először ugyan elmondása szerint meghökkenve reagált, de később – és erre Jandali is ráerősített – ez az őszinteség sokkal jobb volt, mintha szentimentális szerelmi vallomást hallott volna a síron túl is kitartó szeretetről.

„Persze, hogy megerőltető a betegség. De ebből fakadóan sok dolgot lehet megélni, és sok lehetőség van betegen is.” Fotó: WDR / Twitter

6. Gruppenben benne vagy, bébi?

A nyíltsága miatt egyszerre meghökkentő, vicces és zavarbaejtő, ahogy Knost arról beszél, fia megszületése és egy újabb gyógyulás után sokadjára kérdezte meg a férjét, akar-e második gyereket.  „Azt mondta, hogy nem, ő nyitott kapcsolatot szeretne.” Vonakodva ugyan, de Knost belement abba, hogy megengedjék egymásnak, másokkal is intim viszonyt kezdjenek. Hogy kettejük közül ki volt, aki nem bírta elviselni, hogy a párja másokkal is szexel? Naná, hogy a férj. Úgyhogy abba is hagyták a kalandozásokat.

7. Betegen szülni önző döntés

Ezt ő is így gondolja, de mégis bevállalta, még annak ellenére is, hogy az egész családja le akarta beszélni róla, hogy teherbe essen. Néhány hónappal a fia megszületése után újra kemoterápiára kellett mennie.

„Most, hogy a lehető legrosszabb forgatókönyv valósul meg, tudom, hogy a fiam sokat fog miattam szenvedni. De azt is tudom, hogy a család és akik körülveszik, fel fogják nevelni.”

8. Az anyaság túlértékelt

Legalábbis aki tökéletes örömforrást lát benne, az Knost szerint tévúton jár. „Az anyaságom arra tanított, hogy az anyaság mint a világ legnagyobb boldogsága kitételt megkérdőjelezzem. Nem tudom azt mondani, hogy ez egyedül elégedettséggel tölti el az életem. És azt sem tudom mondani, hogy bármi történjék az életemben vagy a karrieremben, legalább anya vagyok és ez boldoggá tesz.”

Knost anyja egyébként lánya terhessége alatt haldoklott. Még megérte unokája megszületését, de nem sokkal később elhunyt. „Ha választanom kellett volna anyukám és a fiam között, anyukám választottam volna. 27 éve voltam a lánya, anya pedig éppen csak akkor lettem” – vallott erről is őszintén.

9. Karrier és betegség

„Ha valakinek nagy karriertervei is vannak, csomó dolog befolyásolja a céljai elérésében. Például egy betegség. És hogy ez döntsön a karrieremről, a fejlődésemről és a gyarapodásomról… na, ennek is a fuck it listán van a helye!”

10. Beteg testkép

„Ép testben ép lélek – tartja a mondás. Meg hogy a szépség belülről sugárzik. Ez szép elképzelés, de azzal jár, hogy az embernek tökéletesen elégedettnek kell lennie magával. Az a helyzet, hogy a kívánatosnak tartott alak és kép, meglehetősen szűkre van szabva” – mondta Knost. Hozzátéve, hogy nem akarja magától eltolni a felelősséget. Médiamunkásként ő is tett a megfelelőnek tartott testképek nyomásában.

11. A halálról és a búcsúzásról

„Szar lehetett velem lenni a betegségem alatt, ahogy nekem is nehéz volt. Ezért nagyon büszke vagyok rá, hogy végül magabiztosabbá váltam” – mondta. „Egyébként nem sürgetem magam, nem azzal telnek a napjaim, hogy a maradék időmön aggódom.” Egy idő után már csak a podcasttal foglalkozott, és más interjúkat visszautasított. Egy esseni honlapnak azt mondta, ha a halálra gondol, két véglet között csapong. „Egyszer az jut eszembe, hogy utána nem lesz semmi – és ez megrémít. Máskor viszont arra gondolok, hogy a halálban van egy felemelő, szeretetteljes erő, amely visszavezet azokhoz, akiket már elvesztettem, de nagyon szerettem.”

Franziska Knost Kölnben, 2022. február 10-én szerettei körében hunyt el.

Borítókép: WDR / Facebook


Németországot lehet nem szeretni és imádni, egy azonban biztos: európai és gyakran globális kitekintésben is megkerülhetetlen, ami ott történik. Ha meg nem, akkor simán csak érdekes.

A szeret, nem szeret dilemmáját az országgal kapcsolatban a Rammstein dolgozta fel a legjobban. A „Mein Herz im Flammen, will dich lieben und verdammen” vagyis lángol a szívem, szeretni és átkozni akarlak sor a Deutschland című számukban – na meg a megjelenésekor kisebb felhördülést okozó klipben – olyan tökéletesen foglalja össze, mit érezhet az ember a hazája iránt – nem csak, de főleg akkor, ha német, és az ismert események vannak mögötte a 20. században –, hogy arra talán még Johann Wolfgang Goethe is csettintene és headbangelne egyet.

Ez a rovat időről időre körüljár néhány németországi témát, meg persze a DACH-országok másik két tagját, Ausztriát és Svájcot sem hagyja majd figyelmen kívül. Mármint sicher, hogy nem.

Egy afronémet az új Billie Eilish – 2022-ben végképp világsztárrá válhat