Mit válasszon az, akinek a forintgyengülés elveszi a kedvét a hazai lakossági papíroktól, de nem akar kereskedni és még a bitcoin is taszítja?
Sokkal jobban járt az, aki inkább euróba tette a pénzét az elmúlt másfél évben a szuperállampapír helyett. Hiába ugyanis a szuperállampapír lépcsőzetesen emelkedő kamatszintje (az első évben csak 3,5 százalék, az ötödikben már hat), a forint 2019 ősze óta bő hét százalékot gyengült, így egyszerűen azóta jobban megérte eurót tartani.
2019 nyarán startolt el a Magyar Állampapír Plusz (MÁP Plusz), amit a köznyelv csak szuperállampapírnak nevezett el. A fix kamatozású lakossági állampapír hamar népszerű lett a lakossági befektetők körében, mivel a teljes futamidőn összesen évi 4,95 százalékos lehet a hozam, ami nagyon kedvező az elmúlt évek hozamsivatagában. A lakossági megtakarítók az indulás óta nagyjából 5000 milliárd forintot raktak a termékbe.
|
A Bankmonitor egyszerű példája szerint azok, akik egymilliót raktak a szuperállampapírba, ma 1 076 399 forintál tartanak, míg azok, akik inkább a közös valutát zsákolták, már 1 132 511 forintnál.
Még jobban jártak azok, akik valamilyen kamatozó, euró alapú lakossági papírban tárolták a pénzüket.

Kockázatos a folyamatos, intenzív forintgyengülésre játszani. Forrás: Jordan Rowland / Unsplash
Nem kell euróért kapkodni
Azonban nem kell most mindenkinek euróra váltani a megtakarításait. Jelen cikk írásakor 366,8 forintot kellett adni egy euróért a bankközi devizapiacon. Ez alig egy százalékkal van a lélektani 370-es szinttől és a forint történelmi mélypontjától. Ugyanakkor a legtöbb elemző nem várja, hogy az év végére ezt lényegesen meghaladó szinteken lesz. A Magyar Nemzeti Bank ma tartja kamatdöntő ülését, és lehet, hogy tekintettel lesznek majd a devizaárfolyamra. Ugyan a hazai jegybank ritkán akar beavatkozni a forint sorsába, kontrollálatlan gyengülést nem engedhetnek neki. Persze ha ma a jegybank nem lép, a forint akár megindulhat tovább a lejtőn.
Mindenesetre kockázatos arra bazírozni, hogy a következő években is fennmarad az intenzív forintgyengülés.
A gyengülés éves mértékének 3,7 százalék alá kell csökkennie a jövőben ahhoz, hogy a szuperállampapír a végén magasabb hozamot eredményezzen a 2019. júniusában befektetőknek.
Feltörekvő kriptodevizák: miből lesz meg a Ferrari, ha a bitcoin már nem drágul annyit?
Akkor most mit tegyen a kisbefektető, aki nem tudja megfejteni a devizapiac rezdüléseit, nem akar hazardírozni a tőzsdén és még bitcoinba sem akarja beverni a megtakarítását? A Bankmonitor egyszerű, a lehető legkisebb kockázattal járó megtakarítási formákat javasol:
külföldi piacokon vásárló befektetési alapokat, nyugdíjpénztári portfóliókat és nyugdíjbiztosítások mögötti eszközalapokat.
Közös tulajdonságuk, hogy alacsony hozamot kínálnak alacsony kockázaton, valamint, hogy a forint euróra váltása nélkül is lehet kaszálni a forintgyengülésen.
Borítókép: Edgeplorer / 123RF