Október 1-től a Szerencsejáték Zrt. mostani vezetője, Czepek Gábor veszi át Kóbor helyét.
Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter 2021 október elsejei hatállyal Czepek Gábort nevezte ki az MVM Csoport élére. A korábbi elnök-vezérigazgató, Kóbor György közös megegyezéssel távozik a cégtől – derül ki a miniszter kommunikációs főosztálya által közzétett hírből.
A hvg.hu kiemeli, hogy a váltás teljesen váratlan az MVM élén. Kóbor nemrég írta alá a magyar energetikai vállalat és az orosz Gazprom közötti hosszú távú gázszerződést, szeptember 24-én pedig még az Index közölt vele interjút, és ebben sem említette, hogy távozna.
Beszélt azonban az MVM tervezett tőzsdére lépéséről és arról, hogy a szerinte jó döntés volt az állam részéről Mészáros Lőrinctől 17,5 milliárd forintért megvenni a Mátrai Erőművet, valamint azt is elmondta, hogy Paks2 megépítésének csúszása miatt a működő blokkok üzemidejének meghosszabbításán dolgoznak.

Pakson egyelőre nagyon messze van még az új blokkok megnyitása Fotó: PROIAEA Imagebank / Wikimedia
Ahogy jött, úgy megy
Kóbor 2018-ban került az MVM élére, akkor nem sokkal azután ült be a vezetői székbe, hogy Mager Andrea miniszter lett, és valószínűsíthetően egy belső botrány miatt közös megegyezéssel távozott Zsuga János vezérigazgató és Csiba Péter elnök. Kóbor mindkét pozíciót megkapta. Csiba és Zsuga mellett akkor gyakorlatilag az MVM teljes vezetését lecserélték.
Czepek Gábor, Kóbor utódja a Szerencsejáték Zrt. 2018 óta betöltött elnök-vezérigazgatói posztját hagyja ott az MVM-ért. Czepek emellett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő igazgatóságának is elnöke. A 40 éves Czepek korábban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyi és magánjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkára volt, majd a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkári tisztségét töltötte be, illetve Mager mellett miniszteri biztosként is dolgozott.
Jön itthon is a Revolut Bank – mit jelent ez a fogyasztóknak és a bankoknak?
Borítókép: Czepek Gábor a Szerencsejáték Zrt. vezetőjeként Fotó: Szerencsejáték Zrt.