Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Hivatalos: 17,5 milliárd forintot fizet Mészárosnak a kormány a Mátrai Erőműért

Március 26-án lezárult az erőmű adásvétele, a Magyar Villamos Művek egészen pontosan 17 milliárd 440 millió forintot fizetett az utóbbi két évben veszteséges erőműért. A hírt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte az online kormányinfón.

Ahhoz, hogy az erőmű illeszkedjen a kormány klímavédelmi elvárásaihoz, átalakítások szükségesek, az erőművel az államnak nagy tervei vannak. A miniszter szerint indokolt az erőmű vásárlása, mely a villamosenergia-ellátás 16 százalékát képes biztosítani. Erre korábban már Palkovics László innovációs és technológiai miniszter is utalt, a fejlesztése terhei azonban már az adófizetők vállát nyomja meg, nem pedig az Opusét és annak befektetőit.

Aranytojást tojó tyúknak tűnt, aztán jöttek a gondok

Mészáros Lőrinc tőzsdei holdingja, az Opus Global által kezelt alap, valamint maga a tőzsdei holdingcég 72,66 százalékos tulajdonában volt a szénerőmű, két éve került ehhez a tulajdonosi körhöz. 2015-ben és 2016-ban még nyereséget termelt (13,6 milliárd forintot és 6,5 milliárd forintot). A tőzsdei hirdetmények szerint az Opus 9,89 milliárdért jutott hozzá anno az 55%-os tulajdonrészhez, vagyis akkori állapotok szerint igencsak jutányos áron.

A következő két évben már fordult a kocka, ami a bevételeket illeti: 2017-ben 10,7 milliárd, 2018-ban pedig 4,3 milliárd forintos veszteséggel zártak. Az erőmű tavaly 7 milliárdos állami támogatást is kapott. Tavaly novemberben már szinte biztos volt, hogy az ország második legnagyobb erőműve a MVM tulajdonába kerület.

Aranytojás lett a vége mégis

A Forbes becslése szerint az erőmű a széndioxid-kvóták árának elszállása előtt 32 milliárd forintot is érhetett, mivel nem volt teljesen transzparens, hogy milyen árazás mellett került a Mészáros-körhöz, csak az Opus által korábban közzétett tőzsdei dokumentumra tudunk támaszkodni. Ezek alapján legfeljebb 12 milliárdot fizethetett a többségi tulajdonrészért az erőművet két lépcsőben megvásárló magyar tulajdonosi kör. Az is igaz, hogy az adásvételkor azért már lehetett látni, hogy a piac tolódik a tisztább energiaforrások felé, ami lefele vihette az árazást, és ne feledjük, Mészároséknak sok szektorban elég erős az alkupozíciójuk.

A 2018-as év után 11 milliárd forint osztalékot vettek fel, a 2019-es üzleti év beszámolóját még nem látjuk.

Noha a korábbi üzletekről keveset tudni, az osztalékkal és a vételárral együtt becslésünk szerint a Mészároshoz köthető tulajdonosi kör minimum nullszaldóra hozhatta ki a Mátrai-ügyletet már tavaly,

vagyis nem bukott azon, hogy közel két évig tulajdonolta a veszteségbe forduló erőművet. 

Az állam által most kifzetett 17,5 milliárdos vételár kifejezetten jó üzlet ennek tükrében. Igaz, ebben benne van a korábban Nagy György és Csányi Sándor által tulajdonolt Geosol is, amit Mészárosék szintén megvásároltak. Még ezzel együtt is valószínűleg több milliárdot nyertek az egész kalandon.

 

„Egy gyufaszálat sem számolok el a cégben, a telefonom is a saját nevemen van.”

Holló Gábor, milliárdos, a Hírkereső.hu alapítója