Újra felröppent a pletyka, hogy a Tesco megszabadulna a magyar érdekeltségétől, úgy tudjuk legfőképpen ez, és egyéni, politikai megfontolások állhatnak Lázár János nagy visszhangot kiváltó kijelentése mögött, miszerint a kormány kiszorítaná a külföldi láncokat a magyar kiskereskedelmi piacról. Ennek azonban csekély a valószínűsége. Elmondjuk, miért.
Nincs új a nap alatt: a magyar kormány rég áhított célja, hogy sok más stratégiai terület mellett a kiskereskedelem is döntően hazai kézbe kerüljön, erről Lázár János már korábban is beszélt. Az elmúlt 10 évben több kormányzati döntés is született ennek támogatására (plázastop, különadók), az eredményt jól mutatja, hogy a koronavírus-járvány kitöréséig pörgő gazdaság és fogyasztás legnagyobb nyertesei az osztrák és német kézben lévő láncok, és elsősorban a diszkontláncok voltak.
A magyar szereplők súlya még az eddigi aranyévekben sem növekedett.
Lázár a múlt héten kifejezetten erőteljes kifejezést használva egyenesen a külföldi szereplők kiszorításáról beszélt. Meglepő lenne, ha most offenzívát indítana a kormányzat, miközben szépen-lassan több területen is zajlik a területfoglalás.
Nyomulnak a diszkontok – mindenhol
A német diszkontok komoly fejfájást okoztak a hazai piac addig meghatározó szereplőinek – Nagy-Britanniában is. Az Aldi és a Lidl belépését leginkább a Tesco szenvedte meg, persze a brit lánc egyéb, stratégiai hibák miatt is került nehéz helyzetbe a brit piacon, ami bevételei négyötödét adja (és volt egy könyvelési botrányuk is). Ezért a Tesco 2010-től egyre inkább próbált összpontosítani a hazai pályára és ezzel párhuzamosan elkezdett megszabadulni külföldi érdekeltégeitől: 2010-ben ki is vonultak Franciaországból, 2013-ban pedig Kínából és az Egyesült Államokból is visszavonulót fújtak (utóbbi piacon elég nagyot perecelt amúgy a Lidl is).
A Tesco a régióban négy piacon volt eddig jelen: Szlovákia, Csehország, Magyarország és Lengyelország. Korábban makacsul tartotta magát az a híresztelés, hogy a brit cégcsoport egyben válna meg a négy piactól (volt is benne ráció, így értékesítette a Telenor is a jól teljesítő magyar mellett három, kevésbé erős piacát). 2015-ben végül a dél-koreai láncukat adták el, az innen befolyó 6,1 milliárd forintot pedig adósságkonszolidációra fordították. 2016-ban a Figyelő írta meg, hogy az OTP megvizsgálta a régiós csoport megvásárlásának lehetőségét, de a „szerencsés esetben is” 1000 milliárd forintra taksált vételár után nem is kezdődtek komoly tárgyalások. 2016-ban a Tesco sikeresen vált meg Törökországtól is (mindössze 30 millió fontért adták el üzleteiket).
Mindezek után meglepetés volt, hogy a régiós csomagból épp a legrosszabbul teljesítő, évek óta veszteséges lengyel hálózatot sikerült értékesíteniük idén nyáron, 181 millió fontért a dán Salling Groupnak. Tegyük hozzá: Lengyelországban csupán 4 százalék volt a piaci részesedésük, az összes többi piacon jóval erősebb pozíciójuk van a régióban, a magyar leány pedig stabilan nyereséges évek óta.
A Tesco az elmúlt években rendre cáfolta, hogy eladnák a magyar céget. Úgy tudjuk, a pletyka ismét szárnyra kapott, ezért is emelte be a napirendre a politika, hogy újra megpróbálkozna a kisker szektor átszabásával.
Volt egy másik nyilatkozat is, arra érdemes figyelni
Két, a kereskedelmi szektorban jártas, a neve elhallgatását kérő forrásunk is azt mondta, Lázár egyéni ambíciói mellett most jól jöhetett a kormánypártoknak, hogy az elmúlt hetek kellemetlen ügyei (Szájer és Demeter) mellett más is bekerült a hírekbe, ugyanakkor nem sejtenek a nyilatkozat mögött szervezett, politikai akciót. Az országos politikából 2018-ban kiseső Lázár számos konferencián ott van előadóként, egyre többször szerepel.
A Fidesz vezetését valószínűleg nem zavarta Lázár nyilatkozata, de egyik forrásunk szerint inkább abból érdemes kiindulni, amit a tegnapi Magyar Nemzetben Szatmáry Kristóf mondott. Az országgyűlési képviselő 2018-ig, kilenc éven át foglalkozott kereskedelempolitikával miniszteri biztosként – többek között Lázár János minisztersége alatt is. „Nincs rá jogi lehetőség” – mondta a cégek „kiszorításáról” Szatmáry. Szerinte a 10 éve megfogalmazott kormányzati célról nem mondtak le, de a „kereskedelem kemény dió”, mivel „az EU-s szabályok nem biztosítanak rugalmas keretrendszert a tagországok belső piacainak védelmére”.
A Lázár által emlegetett offenzívára már csak azért sincs sok esély, mert a magyar kormány több hasonló pert elbukott. A 2012-ben az utalványpiacról jogi eszközökkel kiszorított külföldi szereplők több mint 40 milliárd forint kártérítést harcoltak ki maguknak a Világbank mellett működő bíróságon. Nem valószínű, hogy újabb, hasonló akcióba belemenne most a kormányzat. Az külön pikáns, hogy egy ilyen lépés komoly, német gazdasági érdekeket is sértene. Ahogy a reptér lehetséges megvásárlása kapcsán is írtuk: ha politikailag terhelt is Budapest és Berlin kapcsolata, a gazdasági kapcsolatok kiválóak, és a magyar kormány láthatóan oda is figyel rá, hogy a német cégeknek ne legyen oka panaszra. Ha a magyar kormány komoly nyomásgyakorlásba kezdene, azt Berlinben nem hagynák szó nélkül.
Léphet a Tesco?
„A multik belső piacán is érzékelhetők olyan iparági bemozdulások és olyan folyamatok zajlanak, amelyek alapján esélyes, hogy az itthon vezető szerepet betöltő külföldi vállalatok egyike megválik a hónapok óta közismerten csomagban árusított régióbeli üzleteitől” – mondta a már idézett nyilatkozatban Szatmáry, egyértelműen a Tescóra célozva.
A Forbes kérdésére, miszerint felmerült-e a járványhelyzet miatt a magyar vagy a régiós cégcsoport értékesítése, a Tesco kommunikációs igazgatója, Hevesi Nóra, Pártos Zsolt, a Tesco magyarországi ügyvezetőjének egy pár nappal ezelőtti nyilatkozatát idézte:
„a Tesco lengyelországi kivonulása nem vészjósló jel, sokkal inkább jó lehetőség a hazai leányvállalatnak a régiós szerep megerősítésére”.
Szatmáry nyilatkozatát külön nem kívánták kommentálni. A tavaly megkezdett belső átalakítások után csökkenő forgalom mellett valamelyest nőtt a magyar Tesco profitja, most újabb beruházásokra készülnek és nem kivonulásra.
Ettől persze még hozhat olyan intézkedéseket a kormány, ami elveszi a nagy láncok kedvét a magyar piactól, erre is láttunk már példát. A járványhelyzet miatt előbb ideiglenes hatállyal bevezetett, majd gyakorlatilag érdemi magyarázat és előzetes egyeztetés nélkül állandóvá tett kiskereskedelmi különadó egyértelműen a nagyobb, külföldi szereplőket sújtja (forgalom alapján, sávosan emelkedik), 2010 és 2012 között létezett már hasonló. Nyilván nem örülnek neki a nagyobb láncok, ugyanakkor ez kevés lesz a piac tartós vagy mély újraszabásához. A további adóemelések persze még jobban fájnának a külföldi láncoknak, de ez már a nagyobb magyar szereplőket is érzékenyen érintené, és a járvány miatti recesszióban újabb elbocsátásokhoz vezetne, ami nem érdeke most a kormánynak (arról nem is beszélve, hogy nemrég tiltották meg az önkormányzatoknak, hogy adót emeljenek, nem biztos, hogy jól lehetne egy ilyen lépést kommunikálni).
Aki eddig jöhetett volna, az sem lépett
Meglehet, a magyar gazdasági kormányzat arra készül, ha a piacon űr támad, hathatós támogatással magyar szereplővel töltenék be azt, csakhogy ezzel van egy nagy gond.
Ez korábban sem ment.
Emlékezetes Baldauf László CBA-alapító egy korábbi interjúja. A magyar franchise-hálózatok közül talán a CBA építette fel a legerősebb márkát, a csoport alapítója ugyanakkor 2017 végén kiszállt (Baldauf nyugdíjba vonult). A Magyar Időknek adott akkori interjúját sokan felkapták, hiszen itt beszélt először arról, hogy üzleteit valóban a német Lidl-nek adja át, miközben maga is erősen támogatta a magyar térnyerést a szektorban. Az interjú egyik fontos pontja volt, amikor Baldauf azt mondta,
„a lehetőséget felajánlottam a CBA más vezetőinek és a velem dolgozó kollégáknak is”.
Senki nem élt a lehetőséggel. A kormányzati támogatás mellett, amikor a bérek emelkedése miatt bőven pörgött a fogyasztás, senki sem akarta átvenni azt a 7 üzletből álló portfóliót, amiben benne volt, például, a Ferenciek terén lévő, kifejezetten forgalmas egység is. Jött a magyar szereplők helyett a Lidl, kapva kaptak az alkalmon, hogy terjeszkedni tudjanak, hiszen a plázastop miatt nem tudtak újabb, 400 négyzetméternél nagyobb egységet nyitni (közel 30 kérelmükből addig egy sem ment át). A Lidl ma ott van a kiskereskedelmi toplista élbolyában, a CBA kiesett onnan.
A Spar, a Penny és a két német diszkontlánc, az Aldi és a Lidl jól szervezett, hatékony szervezetben működnek, és egységesen tudnak fellépni a piacon, súlyuk miatt jobb alkupozícióban is vannak, ami nagy előny a kifejezetten árérzékeny magyar piacon (több és nagyobb akciót tudnak meghirdetni). Közben az alapvetően töredezettebb struktúrában működő, egy márkanév alá sorolt magyar láncok nem tudnak hasonló árkedvezményeket elérni a partnereiknél. A külföldi láncok jóval szigorúbb előírások mellett vesznek be franchise partnereket, mint mondjuk a helyi igényeket is lekövetni akaró, sokfajta bolttípust kezelő CBA.
A CBA hálózatába szerveződő szereplők érdekei ráaádsul nem mindig fedik egymást, akik jól menő üzletet visznek, azok inkább itt akarnak nagy profitot csinálni, míg a nagykerekben érdekeltek erről nyilván mást gondolnak. 2016-ban a 80 egységgel üzemelő Nógrád megyei nagyker, a Palóc csődvédelembe menekült, a CBA azonban már ezt megelőzően kezdeményezte a cég kizárását, mivel nem tartotta be a franchise előírásokat.
Ez azt mutatja, hogy a különböző hátterű, méretű és érdekű szereplők egyben tartása komoly kihívás.
Azt is mondhatjuk, hogy önmagában a szerkezete miatt is hátrányban van a tőkeerős külföldiekkel szemben a CBA vagy a hozzá hasonló társulások.
Felvásárlásokkal hízik tovább ugyanakkor a Coop franchise-t kezelő, a frissen publikált Magyar 100 listánkon is szereplő Nyírzem Zrt., ők épp abban a szegmensben terjeszkednek erőteljesen, ahova a nagyobbak már „nem nyúlnak le”, és ahova valószínűleg az online kiszállítás sem fog még egy ideig elérni, tipikusan a 3000 fő alatti településeken (a hálózathoz tartozó több mint 4400 egységből csupán 304 a szupermarket, hipermarketjük nincs). A Coop ma már forgalomban is rávert a CBA-ra.
A politikai akarat édes kevés itt
Elég sok feltételnek kellene teljesülnie ahhoz, hogy olyan „űr” keltekezzen a magyar piacon, ahova – akár kormányzati támogatással – egy új magyar szereplő beléphetne. Még hátszéllel is igaz, hogy komoly tőkebefektetésre és hosszú távú elkötelezettségre lenne szükség ahhoz, hogy egy magyar szereplő komolyan veszélyeztesse a Tesco, a Lidl vagy a Spar piaci részesedését. És arról még nem is beszéltünk, hogy legalább a diszkonthokhoz fogható szervezettség és hatékonyság mellett kellene működnie annak, aki komolyan részt akar a magyar kiskereskedelmi szektorból. Egy új belépőnek a semmiről kellene ezt felépítenie, a már piacon lévőknek pedig komoly struktúraváltásra volna szüksége.
Azt se felejtsük el, hogy az elmúlt években volt olyan piaci szegmens, ahol a magyar tulajdonú társaságok képesek voltak a növekedésre: a multik által hanyagolt területeken, méghozzá piaci alapon (lásd fenti grafikonunkon a Coop vagy a Reál teljesítményét).
A teljes képhez hozzátartozik – és az eddigi patrióta erőfeszítések komoly kritikája –, hogy 2010-ben a Trade Magazin kiskereskedelmi toplistájának élén a top 3-ban forgalom alapján még két magyar szereplő volt (1. Tesco, 2. CBA, 3. Coop),
míg mára a top háromban egyetlen magyar sincs: 1. Tesco, 2. Lidl, 3. Spar.
Borítókép: a Tesco munkatársa épp kiszortírozza az Élelmiszerbanknak szánt élelmiszerfelesleget, 2019 márciusában // Fotó: Sebestyén László
