Az Amazon-alapító adakozó kedvében van, a világ egyik leggazdagabb embere hétfőn 100 millió dollárt ajánlott fel Barack Obama volt amerikai elnök alapítványának – derül ki az amerikai Forbes hírleveléből.
Bezos felajánlása a legnagyobb összeg az Obama Foundation történetében. Bezos örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy támogathatja Obamát és feleségét a törekvéseikben, hogy megfelelő eszközökkel, forrásokkal és képzéssel lássák el a jövő vezetőit.
Az alapítvány a 100 millió dollárt készpénzben, nem pedig Amazon-részvényekben kapja meg.
A támogatásért cserébe a milliárdos azt kérte, hogy a Chicagóban épülő Obama Elnöki Központ egyik részét, a jövőben majd az összejövetelek helyszínéül szolgáló közteret a tavaly elhunyt polgárjogi harcos után John Lewis Plazának nevezzék el.
2,7 milliárd dollárt adományozott el Bezos exfelesége
Az Obama-alapítvány történetében eddig ez a legnagyobb adomány. Az ügylet lebonyolításában jelentős szerepe volt Jay Carneynak, az Amazon jelenlegi PR-igazgatójának is, aki korábban Obama elnök sajtótitkára volt.
Bezos a világ legnagyobb adományozója – de csak elméletben
Bezos tett már hasonló nagyvonalú bejelentéseket. Július 14-én 200 millió dolláros kötelezettséget vállalt a D.C. Smithsonian múzeum felé, tavaly pedig a Bezos Earth Fundon keresztül 10 milliárd dollárt ígért az éghajlatváltozás elleni harcra. Ezeket azonban csak a jövőben fizetik majd ki. Sem Andrés, sem pedig Jones nem nyilatkozott arról, hogy az adomány egy összegben érkezik-e majd meg, vagy hasonlóan sok más Bezos-adományhoz, azokon is többéves zálogjog van-e.
Bezos híres nagyvonalú adományairól, eddig több mint 12 milliárd dollár értékben jótékonykodott, amivel ő a világ legnagyvonalúbb filantrópja. Azaz csak lenne.
A felajánlott összegből 1,5 milliárd dollár kivételével a többit még nem folyósították az intézményeknek.
Jeff Bezos ígér és kivár, MacKenzie Scott azonnal fizet – így adakozik a világ leggazdagabb embere és volt felesége
Mindeközben az Amazon másik nagy részvényese sokkal nagyobb mértékben és gyorsasággal adományozza el a vagyonát. A gáláns jótékonykodó nem más, mint a volt feleség, MacKenzie Scott.
Kép: Twitter // Jeff Bezos