Huszonhét évvel azután, hogy garázsából elindította Amazont, Jeff Bezos kedden közölte, hogy távozik vezérigazgatói posztjáról.
A volt Amazon-vezér életútjának mérföldköveit az amerikai Forbes gyűjtötte össze, amelyek nem csak a cége jövőjére hatottak, hanem az egész kiskereskedelmet örökre átformálták, és amelyeknek köszönhetően a világ leggazdagabb emberévé vált.
Bezos lemond, az Amazon brutális számokat jelentett
Könyvekkel kezdte
Jeff Bezos 1994-ben kezdett könyveket online értékesíteni. Mire a társaság három évvel később tőzsdére lépett, több mint 2,5 millió cím volt az Amazonon felelhető, és az éves árbevétele 148 millió dollár volt.
1998-ban az Amazon megkezdte kínálatának kiterjesztését, például CD-ket, DVD-ket, ruhákat, játékokat és irodai felszerelést is lehetett már tőlük rendelni. Ekkor Bezos lecserélte az addig hangoztatott „a világ legnagyobb könyvesboltja” szlogent, és úgy kezdte el leírni az Amazont, mint azt az online kiskereskedőt, amely a „Föld legnagyobb választékát” kínálja.
Mások számára is megnyitotta a platformot
1999-től az Amazonon már nem csak a cég termékeit lehetett házhoz rendelni, hanem bármely más vállalkozás árulhatott az online felületen, és ezzel közvetlenül versenyezhetett azokkal a termékekkel, amelyeket az Amazon maga értékesített. Ezek az eladók, főleg kis- és középvállalkozások, alkotják ma az e-kereskedelmi óriás gerincét. A termékértékesítésének nagyjából 60 százalékát termelik ma ki. Ez kétszerese az egy évtizeddel ezelőtti aránynak. Ez a piactér modell az, ami meghatározó lett mára az online kereskedelemben.
10 meglepő tény Jeff Bezosról, a világ leggazdagabb emberéről, amit még nem hallottál
Elérte, hogy a kétnapos házhoz szállítás legyen az új normális
Bezos 2005-ben egy új hűségprogramot vezetett be Amazon Prime néven. A felhasználók évi 79 dollárért kétnapos szállítást kaphattak megrendeléseik után (maga a szállítás ingyen volt, csábította ügyfeleit az Amazon, persze, mert a modell lényege az volt, hogy a Prime-ra márkázott szolgáltatásért fizettek).
Ez gyorsan átalakította a vásárlók online rendelésekkel kapcsolatos elvárásait, és az iparág többi tagját is komoly versenyre kényszerítette. Az Amazon még mindig pár lépéssel előrébb jár a versenytársaitól, több, mint 100 saját logisztikai központja van, és Shipmatrix néven kiépítette a saját szállítási flottáját. 2019-ben bejelentették, hogy a céljuk az egynapos kiszállítási idő biztosítása az Amazon Prime tagoknak.
Bevette a felhőalapú szolgáltatások piacát is
2006-ban az Amazon elkezdett felhőalapú szolgáltatásokat kínálni más vállalkozásoknak. Az Amazon Web Services (AWS) ügyfélkörében találjuk a NASA-t és a Netflixet is. 2019-ben 35 milliárd dolláros forgalmat hozott az üzletág. Ennek vezetője, Andy Jassy lesz majd Bezos utóda.
Már nem csak online boltjai vannak
Bezos az online kereskedelem leuralása után az offline üzletek felé is elkezdett nézelődni. 2017-ben 13,4 milliárd dollárért vásárolta fel a Whole Foods nevű kiskereskedelmi üzletláncot, ahonnan az Amazon Prime tagoknak már ingyenes kiszállítás jár.
Minden tud majd rólunk az Amazon, brutális, amire képesek lesznek
Új technológiát hozott létre a bolti várakozás megszüntetésére
Az Amazon 2018-ban nyitotta meg az első Amazon Go üzletet, ahol a vásárlók csak összeszedik a táskájukba a termékeket, majd pénztári várakozás nélkül távozhatnak. A „Just Walk Out” technológiája kamerák és mesterséges intelligencia segítségével követi, hogy a vevők mit pakolnak el, majd amikor elhagyták az üzletet az automatikusan levonja a számlájukról a vásárlás összegét.
És közben a világ leggazdagabb emberévé vált
Bezos először 1998-ban jelent meg a Forbes 400-as listáján (ez az amerikai gazdaglista), miután az Amazon 1,6 milliárd dolláros tőzsdére lépésével a 102. leggazdagabb amerikaivá vált. Közel két évtizeddel később, 2017-ben megelőzte Bill Gates-t, mint a világ leggazdagabb emberét. Vagyona abban az évben meghaladta a 100 milliárd dollárt. 2020 augusztusában ő lett az első ember, aki valaha meghaladta a 200 milliárd dollár értékű vagyont. Most 192,6 milliárd dollárral szerepel a lista első helyén. Ezzel visszaelőzte a Tesla-vezér Elon Muskot.