Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Soha nem kerültek ilyen sokba az ingyen sztárfocisták

Komoly veszteségeket szenvedett el az európai labdarúgás és a klubfutball csúcsa is a koronavírus-járvány következtében, de a most zárult átigazolási időszak azt is mutatja, a klubok túl vannak a nehezén. A pofon így sem volt kijózanító.

A Deloitte kimutatása szerint a 2019/2020-as szezonban az öt nagy liga (az angol Premier League, a német Bundesliga, a spanyol La Liga, az olasz Serie A és a francia Ligue 1) együttes bevételei 11%-kal 15,1 milliárd euróra csökkentek.

Ez volt az a szezon, amit a leginkább megszenvedett a járvány miatt a foci, a francia bajnokság végét törölték, a többi sorozatból pedig bő 2 hónap kiesett, a szezon kitolódott (az Eb-t pedig egy évvel elhalasztották). Így a klubok komoly bevételtől estek el, de ennek egy részét a következő üzleti évben részben be tudták hozni: a később lejátszott meccsekért később is folyt be a közvetítési díjból a csapatokra eső rész, meccsnapi bevétellel azonban a zártkapus mérkőzések miatt továbbra sem számolhattak a. Rövidebb lett a tavalyi átigazolási időszak is, így nem meglepő, hogy nagyot csökkent a piac. 

A svájci CIES labdarúgó-kutató intézet szerint

ez a csökkenés az átigazolási piacon leginkább abban mutatkozott meg, hogy sok csapat igazolt ingyen játékost.

Erre akkor van lehetőség, ha valakinek kifut a szerződése, ilyenkor a játékos szabadon igazolhatóvá válik, nem kell érte átigazolási díjat fizetni. Több volt a kölcsönszerződés is, ilyenkor az átigazolási díj töredékét kell csak megfizetni (vagy még azt sem). Ugyanakkor a CIES szerint ahol volt tényleges tranzakció, ott éves alapon 6 százalékkal emelkedtek az átigazolási díjak még a tavaly nyári transzferidőszakban is.

Ez azt jelenti, hogy a szűkülő piacon is csak fékezni tudott a játékosinfláció, vagyis az a trend, hogy évek óta kétszámjegyű növekedés jellemzi az átigazolási díjakat.  

Lett volna pénz 200 milliós játékosra is

A tavalyi, 2020/2021-es szezon annyiban volt más, hogy nem maradtak el meccsek a nagy bajnokságokban. Sőt, a járványhelyzettől függően több helyen időlegesen nézőket is beengedtek, hogy aztán a nyári Eb-n több ezer szurkoló előtt játszanak a csapatok (Budapesten teltházzal, de Londonban és Koppenhágában is közel voltak a teltházhoz a szervezők, noha papíron nem volt teljes a stadionok kihasználtsága). Az oltakozási program előrehaladtával egyértelművé lett, hogyha zárt kapuk mögött is, de a bajnoki és Bajnokok Ligája (BL) meccsek végig fognak menni, vagyis a tévés pénzek nem voltak veszélyben idén. 

Hogy a csapatok túl vannak a bizonytalanságon, az jól látszott az idei nyári transzferidőszakon. Két olyan üzlet is köttetett, ahol 100 millió euró felett cserélt valaki csapatot (Grealish és Lukaku), tavaly ilyen nagy üzletet senki sem mert tető alá hozni (a 80 millió eurós Kai Havertz volt a tavalyi nyár legdrágább játékosa).

Nyáron közel voltunk ahhoz, hogy 200 millió eurós vagy afeletti üzlet is összejöjjön, de a Paris Saint-Germain (PSG) végül nem fogadta el a Real Madrid ajánlatát Mbappéért

Ilyen üzleteket még sosem látott a futballpiac

Az átigazolási szezon azonban kétarcú volt, a koronaév nem múlt el nyomtalanul: továbbra is nagyon sokan cseréltek csapatot ingyen, csak hogy most igazi nagyágyúk is listára kerültek. 

Az hogy ezek a transzferek ingyen lettek volna, relatív: ugyan átigazolási díjat nem kellett fizetni, de több olyan sztár is új csapatba került, akinek a fizetése így is komoly teher lesz. Ezért is mondhatjuk: soha nem adtak ennyi pénzt ingyen játékosokért. 

Összeszedtük a nyár legfontosabb „ingyen” játékosait, és a szerződésük hosszával, fizetésükkel, bónuszokkal, aláíráspénzekkel kalkulálva megbecsültük, mennyibe is kerülhettek az új kenyéradóiknak. 

Beszédes a fenti grafikon.

Ha az ingyen érkezetteket nézzük és vesszük a mértékadó Transfermarkt által becsült értékeket, azt látjuk, hogy azokat nagyságrendileg így is megfizetik a klubok.

A kölcsönbe érkező játékosok esetében mind adott a kivásárlási opció, ha ezeket hozzáadjuk a fent becsült kifizetésekhez, akkor szintén azt látni, hogy a klubok végül megfizetik a piaci értéküket. Griezmann esetében ez 40 millió euró, a Madridból Londonba költöző Saúlnál 35 millió euró, míg a Bruno Mendes kölcsönzéséért most kifizetett 7 milliót további 40 millióval egészítheti ki a PSG, ha úgy dönt jövőre, hogy megveszi a fiatal portugált.

Messi új csapatában, a PSG-ben miután a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Barcelona nem tudta megtartani. Fotó: PSG

Kifizetik a drága játékost is – majd később

Az árak tehát nem fékeződnek, sőt, Ramos esetében a PSG még rá is tett egy lapáttal a piaci értékére, egy dolog viszont változik. A futballklubok igyekeznek időben minél jobban szétteríteni a vételárak kifizetését.

Ez eddig is egyre erősödő trend volt, de minden jel arra mutat, tovább nő majd a kölcsönszerződések száma, ahol a tranzakció végső célja valójában a vásárlás és a vételár időben minél jobban kitolt kifizetése. A nagy kluboknak már most is jelentős tétel a mérlegében a rövid távú kötelezettségek között számon tartott, a vételárakból még ki nem fizetett tételek.

A kockázatkezelés irányába mutat, hogy ezek nagyságrendjét egyre inkább kötik az adott a játékos teljesítményéhez.

Brutális növekedés, brutális veszteségekkel

A koronavírus-járvány legfontosabb hatása a klubfutballra, hogy a piac szereplői eljutottak arra a pontra, aminek elkövetkeztére csak jóval később számítottak: a piac növekedése megállt.

Ez pedig elhozta az eddig elodázott kérdés feltevését is: hogyan osszuk el a megtermelt jövedelmet?

Noha a Szuperliga csúfosan elbukott, létrejötte egyértelmű jelzés: a legnagyobb klubok feltették a kérdést, és a válaszuk az, hogy a jövedelmek egy részét végre maguk fölöznék le.

Már pedig ha ez a cél, az úgy érhető el, ha a profi futball által megtermelt jövedelmeket tovább koncentrálják.

A játékosfizetések emelkedését szektorszinten ugyanis még a koronavírus-válság sem tudta megakasztani, annak csak az üteme csökkent. Így viszont a legerősebb kluboknak maradt az az alternatíva, amit a Szuperliga kínált: még több megtermelt pénzt visszaosztani maguknak.

Ezzel a tervvel indult volna a Szuperliga.

A legnagyobb klubok ugyanis egyetlen kockázat kezelésére koncentráltak az elmúlt két évtizedben: a sportszakmai kockázatok kezelésére.

Nem az volt a kérdés, hogy mi lesz egy klub mérlegével egy nagyobb transzfer után, hanem az, hogy mi lesz, ha nem szerzünk egy jó hátvédet?

Ahogy a 2018-as világbajnokág alatt készült interjúnkban, Hegedűs Henrik is elmondta: 50-60 milliós bukta eddig bármikor belefért, de a szakmai bukta nem.

Mindez párosult az UEFA gyenge pénzügyi felügyeleti rendszerével, amely gyakorlatilag teret engedett a féktelen pénzszórásnak, ami a fokozódó versenyben egyre több klubot kényszerített arra, hogy a pénzügyi kockázatok helyett csak és kizárólag a pályán nyújtott teljesítményre koncentráljanak.

Pep Guardiola, a Manchester City vezetőedzője. Fotó: facebook / Manchester City
Pep Guardiola, a Manchester City vezetőedzője. Fotó: Facebook / Manchester City

Szokás ugyan a PSG-n és a Manchester City-n keresztül tulajdonosként megjelenő olajmonarchiákat és keleti oligarchákat hibáztatni, de a patinás FC Barcelona és a Manchester United is úgy szórta a pénzt az elmúlt években, mintha nem lenne holnap. Gyanús pénzmozgások több klubfutballnál is voltak, a spanyol klubok ellen az Európai Bizottság is több vizsgálatot folytatott bújtatott állami, önkormányzati támogatások és gyanús ingatlanügyletek miatt.

A nem piaci alapon működtetett klubok okozhatnak még fejfájást az UEFA-nak. Kína úgy döntött, nem finanszírozza tovább a futballt, sem a saját ligáját, ahova rekordfizetésért igazoltak Európában is nagy névnek számító játékosok, de a külföldi befektetéseit sem. Ennek egyik első áldozata lett az olasz bajnok Inter, amely a csapat ászainak kiárusítása után 160 milliós plusszal zárta ugyan a nyári átigazolási szezont, de jövője így is kérdéses. Akárcsak az, a 2022 telén esedékes, katari világbajnokság után az öböl-mentiek mennyi pénzt raknak majd az európai futballba.

A futball speciális iparág: miközben az elmúlt 20 év töretlen és példátlan konjunktúrát hozott, a klubok nem tudtak igazán megerősödni anyagilag, Európa legértékesebb klubjai masszív veszteséget halmoznak fel évről-évre.

A konjunktúra hasznát a játékosok (brutális fizetések) és ügynökeik (brutális jutalékok) fölözték le. És nem látszik, hogy ennek a trendnek leáldozott volna.

A pénzügyi problémákat rendre a meccsszám emelésével orvosolni igyekvő UEFA és FIFA tervei ellen nem is tiltakoznak látványosan a jól fizetett játékosok (bezzeg a Szuperliga ellen azonnal adhoc koalíció jött létre).

Csakhogy a világgazdaságban tapasztalt inflációs környezet megdrágítja a forrásokat és igaz lesz ez a futballra is. Nem véletlenül készül az UEFA a pénzügyi fairplay felülvizsgálatára és újraszabályozására. Ebben az egyik erős ember az európai szövetség végrehajtó bizottságába a Szuperliga-balhé után bekerülő és immár az Európai Klubszövetséget is elnöklő Nasser Al-Khelaifi lesz.

Ő történetesen a katari államminiszter, a PSG tulajdonosi jogait is gyakorló holding és a futballklub elnöke. Ehhez a klubhoz fűződött idén nyáron a legtöbb és legdrágább ingyen igazolás. Ezek a tranzakciók nemcsak a covid utáni átmeneti időszakot jelzik, hanem azt is, hogy továbbra sincs komoly akarat a topfutball pénzügyeinek rendbetételére. Még úgy sem, hogy annál nagyobb pofont nem nagyon kaphat egy ágazat, minthogy egyik napról a másikra megszűnnek a bevételei.

Oszd meg!