A Gigafactory megnyitását már többször el kellett halasztani, de úgy tűnik, Musk megelégelte ezt, és ragaszkodna a 2021 végére kitűzött átadáshoz. Kérdés, hogy mire megy az akaratával.
A Tesla vezérigazgatójának álláspontját a gyár helyszínét adó Brandenburg tartomány minisztere, Jörg Steinbach erősítette meg, aki személyesen egyeztetett Muskkal még szerdán. A politikus a Reuters kérdésére elmondta, hogy a vállalat hajlandó javítani a kommunikációján, és jobban bevonná a projektbe a helyi polgárokat is.
Mi az a Gigafactory?
Elon Musk 2019-ben jelentette be, hogy a berlini-brandenburgi nemzetközi repülőtér közelében építik fel első európai, a sanghaji gyár után a második USA-n kívüli üzemüket. A hétmilliárd dolláros beruházásból megvalósuló helyszínen akkumulátorokat, meghajtási rendszereket gyártanak, és elektromos autókat szerelnek össze.
Musk Németországban – Év végén startol az első európai Tesla gyár
Miért csúszik az átadás állandóan?
A Tesla 2021 áprilisában jelentette be, hogy csúszik az első európai gigaüzem átadása, és az eredetileg július 1-jére tervezett megnyitót végül 2021 végén tartják.
Az Automobilwoche korábbi cikke szerint maga Elon Musk adott hat hónap haladékot a Gigafactory befejezésére, ahol csak az év végén indulhat el a termelés.
A Tesla a késést elsősorban azzal indokolta, hogy egy különálló akkumulátorgyárat is épít az üzem mellett, ami pedig több hónapos csúszást okoz.
A cégnek az európai bürokráciával is küzdenie kell, az engedélyezési eljárások is elhúzódtak.
Furcsa tárolókat találtak a Tesla építkezésén, büntetést kaphat Musk
A telepen, ahol elektromos autókat és akkumulátorokat is gyártanak majd, a környezeti aggályok miatt a lakosság ellenállásával is szembesültek már, és nem tett jót nekik az sem, hogy korábban furcsa tárolókat találtak az építkezésen.
A brandenburgi környezetvédelmi ügynökség egyébként még nem adta meg a végső jóváhagyást, vagyis nem zárható ki a további késedelem. Elképzelhető, hogy Musk akarata ellenére csak 2022-ben vághatja át a szalagot.
Kiemelt kép: Daniel Oberhaus / Wikimedia