Balogh Péter új dolgot próbál ki: új sorozatot indít a forbes.hu-n. A Cápák között befektetője minden hétvégén személyes élményeivel együtt kommentálja a hét fontos üzleti híreit, legyen szó az újbóli fizetős parkolásról, az Amazon-MGM dealről vagy a gyártóipart fenyegető csiphiányról.
Valami új dolgot próbálok most ki, ilyet még nem csináltam. Ha őszinte akarok lenni, akkor ez az egyik fő motivációm a legtöbb esetben. Van, hogy a Linkedin népét rázom fel egy posztsorozattal magyarul, amikor még mindenki szerint ez őrület, van, hogy Tiktokon indítok napi biznisz-egyperces sorozatot, mert a többség szerint nem oda való.
Most a hetemet osztom meg veletek, a hírek tükrében. Aztán hátha ebből is kialakul valami hasznos.
Vasárnap, reggeli utáni lusta masszázs egy egerszalóki hotelben, ahol a hosszú hétvégét töltjük. Illóolajok, arab relax zene, gyakorlott masszőr. Általában „félálomban” szoktam viselni az élet csapásait ilyenkor (feleségem szerint hangosan horkolva), de most beszédbe elegyedem a masszőrrel, érdekel, hogy mi történt velük az elmúlt fél évben.
Meglepő a válasz. Senkit nem küldtek el, a tulajdonos sosem szúrna így ki velük. Bár be kellett zárni a hotelt, mindenki bejárt heti négy napban. Mindenki dolgozott, felújítottak. Együtt. Így most, amikor újranyithattak, a teljes csapat ott volt, szívvel-lélekkel. A környék legtöbb szállodájában nem ez a helyzet. A hirtelen feleslegessé vált munkaerőt elküldték, elhelyezkedtek máshol, más szakmában. És most nem jönnek vissza. Nem jönnek vissza egy olyan iparágba, egy olyan céghez és egy olyan főnökhöz, aki eldobta őket, amikor nem voltak hasznosak.
Elgondolkodom a cégek, a vezetők felelősségén, a tartalékképzésen és azon, hogy vajon minden masszőr szívesen ragadna-e festőpemzlit, ha éppen azt kívánja a cég. Arra jutok, hogy én szívesebben dolgoznék olyan csapattal, ahol igen. Annak idején, még cégvezetőként szinte egyetlen állóháborúm a HR osztállyal a munkaköri leírások körül alakult ki. Szerintem minden kollégának ugyanaz a munkaköri leírás megfelelt volna: „Minden tőle telhetőt és elvárhatót megtesz a cég sikeréért”. És ha valaki azt találta mondani, hogy „bocs, de ez nem az én feladatom”, azt nem tűrtem meg magam körül, folytathatta máshol a karrierjét. Vagy együtt csináljuk, vagy sehogy.
Hétfő:
Olvastam egy érdekes cikket a Forbes-on, ami elgondolkodtatott az oktatás jövőjén. Egyrészt az egyik legaktívabb angyal vagyok oktatástechnológiai témában (Codeberry School, Green Fox Academy, Logiscool, Bookr Kids, Imagilabs, Games for Business, Plukkido stb.), másrészt háromlányos apuka. Azon gondolkodtam el, hogy a tavalyihoz fogható mértékű változásokat csak világháborúk hoztak eddig. És ez belekényszerített még valamibe.
Az utóbbi egy évben valószínűleg többet tanult az egész emberiség, mint a történelem bármelyik évében eddig. Digitalizációról, távmunkáról, kommunikációról, önállóságról, önmagunkról.
És akkor most bármilyen furán hangzik, jön egy újabb feje tetejére állós év, ahol megint minden gyorsan és kiszámíthatatlanul változásba lendül. Van, ami visszarendeződik, van, ami továbbgördül valami még újabb felé. Az oktatásnak egy év alatt több évtizedet kellett behoznia, de a most beindult folyamatok, most kipróbált és megtanult eszközök még évtizedekre ki fognak hatni.
És persze ha már oktatás, akkor pár hete az is kiderült egy dékán szavaiból, hogy így, diploma nélkül, én legfeljebb kékgalléros asszisztens lehettem volna. Örülök, hogy annak idején nem mondtak ilyeneket nekem; bár ha mondták volna, akkor sem valószínű, hogy ez bármitől eltántorít.
Kedd:
Megérkezett az új objektívem! A covid alatt új hobbivá (feleségem szerint őrületté) nőtte ki magát a kis videóstúdióm építgetése. Élőzések, online tanfolyamok, Tiktok videók készülnek itt – és hát az utóbbi év nagyját én is Zoom hívásban töltöttem. És ha már ez volt az elsődleges megjelenésem, igyekeztem mániákusan figyelni a kép- és hangminőségre. (A távmunkában a kép- és hangminőség az új szájszag, írtam lassan egy éve.) Ami persze csak többé-kevésbé sikerült, mert bármilyen drága a kamera, ha nem értek a világításhoz, a hangtechnikához, a color gradinghez, és minden egyébhez. Így aztán szabad perceimben videókat néztem a témában és minden héten jött egy újabb csomag, hol Kínából, hol Európából. Ahová újra és újra visszatérek, hogy ha ez a rengeteg online hívás velünk marad, akkor a fast fashion helyett a kamera és mikrofonipar kéne, hogy felvirágozzon.
A nap híre azért mindenképpen az volt, hogy végre újra fizetős lett a parkolás. Ki hitte volna, hogy ennyien fogunk ennek örülni. Egyrészt azért vettem elektromos autókat a városi szaladgáláshoz, mert nem szennyezi a város levegőjét.
De azért is, mert az ingyenes parkolás egy fantasztikus kényelem. Egészen addig, amíg nem mindenkinek jár.
Ahogy rendeződik vissza, vagy éppen újra az életünk, térünk vissza az irodába, egyre kíváncsibb vagyok, hogy milyen új minták és szabályok fognak kialakulni a home office és az irodai munka kapcsán. Fejben szeretek mindent kvadránsban átgondolni, most is az jár a fejemben.
Aki hatékonyan dolgozik távmunkában és szeret is így dolgozni, azzal nincs gond. Aki alig várja, hogy újra egy irodába járhasson be, azzal sincs, akár hatékony volt otthonról, akár nem, ha van még irodánk, akkor szeretettel várjuk őt.
Az igazi gondot azok fogják okozni, akik szeretnek távdolgozni, csak éppen ez nem tesz jót a teljesítményüknek.
Ahogy a munkáltató tudta kontrollálni az irodai környezetet, hogy élhető és munkára alkalmas legyen a bent töltött idő, úgy nem tudja ezt megtenni a távmunka esetén. És a home officeban gyengén teljesítők eddig egyfajta kényszeredett védelmet, vagy legalábbis egyfajta türelmi időt kaptak a jobb fej cégeknél. De hogyan lehet majd elmagyarázni azt, hogy egyeseknek miért kötelező bejárni, míg másoknak nem? Egyelőre az egységes megoldásokkal kísérletezik mindenki, meglátjuk, hogy ez hová vezet.
Szerda:
Kicsit frusztrál, hogy a hírek jelentős részét az egyetlen magyar vállalkozó uralja. Okosabb, mint ez, háromszor gazdagabb, mint amaz. Sokkal jobb lehet egy olyan országban élni, ahol több és vállalhatóbb sikersztori is van, ami izgalomban tartja az embereket. Ahol példaképek, követendő példák is adódnak. Jó lenne egy olyan filter, amivel bizonyos kulcsszavakat teljesen ki tudnék iktatni a hozzám eljutó hírekből. Ha már ilyen a valóságunk, legalább kényelmesebben tudjuk struccként homokba dugni a fejünket.
Azért szerencsére nem ez töltötte ki a napomat, végre sütött a nap és én ismerősökkel ebédeltem. Mit ebédeltem, teraszoztam! Egyikük Kölkedi Krisztián volt, az NKFIH-ból, a HSUP program megalkotója. Közel két tucat egyetemmel együttműködve, 2100 egyetemista vett részt az online startup képzésben. Közülük lett kiválasztva az a 96 darab öt fős egyetemista csapat, amelyik ösztöndíjat is kapott, hogy elkezdjenek dolgozni a prototípusuk kifejlesztéséhez. Többen közülük azóta startup versenyeket is nyertek. Ez nagyon inspiráló, talán mégis van remény.
Hosszú távon egy ország minőségét a vállalkozói minősége határozza meg.
Csütörtök:
Egy fontos felkéréssel indult a nap, egy nagy hazai olajcég digitális konferenciáján adtam elő arról, hogy hogyan eszi meg a technológia a világot. Egy olyan iparágnak mesélni a startupok innovációs tempójáról, ahol a „termék” jelentős része több millió éve készült, izgalmas kis kihívás volt.
Az egyik kedvenc gondolatjátékomat is elmeséltem. Negyvennégy évesen azt remélem, hogy talán még van hátra egy fél évszázad. Sosem volt ennyire gyors és látványos az emberiség fejlődése. A technológiai szektor exponenciális görbéje, az internet, a mesterséges intelligencia elterjedése. Csak kapkodjuk a fejünket. De az igazi kontraszt talán az, hogy hol tartottunk 50 évvel ezelőtt. A csúcstechnikát a csöves számológépek és a kazettás magnó jelentette, és a világ első mikroprocesszorának, az Intel 4004-nek a megjelenése. Több mint kétezer tranzisztorral. Most, pont ötven évvel később az aktuális Apple M1 procik 16 milliárd tranzisztort tartalmaznak. 8 milliárdszor többet.
Vajon mit jelent majd, ha a következő ötven évben is így fejlődünk tovább? Az emberi test százmilliárd agysejtet tartalmaz. Vajon hány év múlva válik reálissá, hogy a nagypapa a telefonunkon szimulálva éljen tovább? Vagy addigra a világ összes erőműve és számítási kapacitása mind bitcoint fog bányászni? (Elárulok egy titkot. A bitcoint nem lehet megenni.)
A saját belső őrületemen túl, a nap nagy dobásai a filmipar körül történtek. Az Amazon megveszi az MGM-et. Lám, lám, a technológia mégiscsak megeszi a világot? Ahogy az életünk egyre nagyobb része valósul meg a digitális térben, a gazdaságunk egyre nagyobb része összpontosul néhány gigatech cég kezében. Soha nem látott hatalmat, pénzügyi és politikai erőt koncentrálnak ők páran. Szerencsére egyre hangosabb a sajtó ettől és talán idővel az EU is tesz valamit.
Sajnos nem hiszem, hogy sokat tud tenni. A kiegyensúlyozott piaci verseny fenntartása, az ezt támogatni hivatott antitröszt törvények és a globális verseny egymásnak ellentmondó célok. Amelyik ország vagy kontinens ügyesen szabályozza a cégeket és nem hagyja őket világevő szörnyeteggé nőni, az a globális versenyben marad alul.
Péntek:
Cápatársammal, Balogh Leventével a Forbes Legyél Jobb Nap online konferenciáján vettünk részt, Ács Gábor beszélgetett velünk a Cápák Között sorozatról, a befektetéseinkről és a PET palackokról. Szeretem a Forbes rendezvényeket, és amikor Galambos Márton felkért, hogy vegyek részt, azonnal igent mondtam. Hab a tortán, hogy az idei év első nagyobb „igazi”, élő, személyes konferenciájának ígérkezett. Volna. Sajnos a nézők a pénztárcájukkal az online közvetítésre szavaztak. Ami egyrészt érthető, és megvannak a maga előnyei, például az, hogy nem csak a budapestiekhez volt közel. De az üres széksorokat látva el is szomorodtam. Jó lenne már túl lenni ezen az egészen. Jó lenne újra beszélgetni, találkozni, látni a nézők arcát, hallani a hangjukat. Jó volt Levivel találkozni.
Fura barátság a miénk. Ha suliban lennénk, ő védene meg és én írnám a háziját.
De minden újabb évaddal egyre többet tanulok tőle én is, nem csak a nézők. Szemléletet, hozzáállást és akaratot. Várom már a Cápák Között negyedik évadát. A forgatás két őrült intenzív hetét, a vállalkozókat, a kiszállásokat és beszállásokat.
A világban persze továbbra is a csiphiány uralta a számomra érdekes híreket. A Tesla már ott tart, hogy kínjában egy teljes csipgyárat vegyen magának. Ami persze rövid távon, a jelen helyzetben teljes érthető. De hosszú távon annyi értelmét látom, mint a hazai fejlesztésű és gyártású covid vakcinának. Mire a gyár felépül, remélhetőleg már senki nem fog emlékezni, hogy erre miért is volt szükség. Bárcsak ott tartanánk már.
A vendégszerzők külső szakértők, nem a szerkesztőség tagjai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a Forbesét.
Borítókép: Balogh Levente és Balogh Petya a Forbes Legyél jobb napján 2021 májusában. Fotó: Fekete Csaba
