Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Balogh Péter: Sok vállalkozónak nagyobb a szája, mint a füle

Az RTL Klub péntek esténként jelentkező showműsora, a Cápák között egyik Cápája, Balogh Péter hétről hétre elmagyarázza, mi alapján döntenek egy-egy befektetés mellett, és miért utasítanak el másokat. Itt az elemzése a múlt hét pénteki adásról! 

Minden vállalkozás addig tart, amíg a vállalkozó kitart. A legtöbbször nem a külső faktorok húzzák le a redőnyt, hanem az alapítók maguk, amikor elvesztik a reményt a folytatásra. Ebben az adásban hárman is megmutatták ezt.

1. hAngol

Melindának nagy mosolya, nagy masnija, és hatalmas hangja van. Élőben, a stúdióban ülve szinte elvarázsolt – ami sajnos csak majdnem elég ahhoz, hogy valakire pénzt bízzak. Gyerekkorában még jazzénekesnek készült – végül angoltanár lett. De az éneklést ide is magával hozta, bölcsis és ovis gyerekeknek tart éneklős angol foglalkozásokat, saját dalaival.

Ami már csak azért is nagyszerű, mert az amerikai kultúra nagyjából négy gyerekdallamot ismer, és minden létező dalszöveget erre a négy alapzenére énekelnek.

Háromlányos apukaként maradandó agykárosodást szenvedtem ettől, és egy érzékeny határon billegek.

Vannak dalok, amiknek az első hangjára rángatózni kezd a szemöldököm és van, ami azután is tovább szól az autóban, hogy a legkisebbet kitettem az oviban. Az, hogy valaki nem századik bőrt húz le a bébisárkról, a bingóról és a fájvlidlmankiról kifejezetten jó ötletnek tűnik.

Mocsárra várat

A vállalkozó 2018 óta építgette a közönségét, oktatott ovikban, szervezett minikoncerteket mini közönségének. Többezer követős Facebook-oldala volt, és ez volt az egyetlen kapcsolata az „ügyfeleivel”. Aztán az amúgy sem felhőtlen tavalyi évben valaki betört a fiókjába, és ellopta az oldalát, majd azt a Facebook törölte.

Évek közösségépítő munkája vált semmivé. Ezzel egy fontos emlékeztetőt adva arra, hogy a közösségi médiában elért eredményeink, közösségünk nem a miénk. Nincs tulajdonjogunk, és mindaz, amit ott felépítünk bármikor, egyetlen pillanat alatt eltűnhet. Akár el is vehetik tőlünk, indoklás nélkül törölhetik – és nincs bíróság, ahová fordulhatnánk.

Mocsárra nem érdemes várat építeni. Szerencsére nem adta fel, felállt és újrakezdte – ezúttal már kevésbé bízva mindenét a Facebookra.

Melinda hétmillió forintért tíz százalékot kínált az „üzletéből”. Az előző éves árbevétele 1,3 millió forint volt. Pedig igazából nem üzlete volt, hanem praxisa, nem egy céget tulajdonolt, hanem egyéni válallkozóként önmaga végzett mindent.

Ebből szeretett volna két lépcsőt átugorva egy országos franchise hálózatig jutni. Mi az a két lépcső, amit átugrott? Először is az, hogy ugyanezt ne személyesen ő maga végezze, hanem egy alkalmazott. Azaz kivonja magát a végrehajtásból, és kiderüljön, hogy működik-e a koncepció nélküle. Másodszor azt, hogy több helyszínen, akár partneri szerződéssel, de valaki „egy lépéssel távolabb” is kipróbálja a módszertant.

Ezeknek a tanulságaiból, eredményeiből derülne ki, hogy egyáltalán érdemes-e franchise-t építeni. Így végül mindenkinek szimpatikus volt Melinda, de befektetés nélkül távozott.

2. Espresso Desk

Károly igazi multis arc, de hobbiból kávérajongó. Célja a konferenciák (te jó ég, de jó is volt, amikor még léteztek!) kávékínálatának új szintre emelése. Ami – lássuk be –, az utóbbi egy év tükrében valószínűleg a rendezvényipar egyik legkisebb problémája jelenleg. Kerekekre szerelt profi olasz gépével, díjnyertes baristájával drágább, de finomabb kávét kínálna a konferenciákon, céges rendezvényeken.

Éves kétmilliós bevételére egy tízmilliós befektetést remélt, ezért 13 százalék üzletrészt felkínálva. Azaz egy darab kávégépét és a rendezvényszervezők megszólításában szerzett tapasztalatát kb. 50 millió forintra értékelte. Ami lássuk be, legalább annyira indokolatlan, mint Melinda ajánlata.

Érezhetően nem kerültünk egy hullámhosszra a vállalkozóval, és nekünk sehogy nem jött ki a matek.

Bár egy rendezvényen akár több tízezer forint haszon is lehet, mi azt nem láttuk, hogy a sokmilliós kávémasina valaha megtérüljön. És akkor az értékesítés, a marketing, a kiszállás, a cégvezető fizetése még hol vannak?

A nagyobb dilemmám az volt, hogy ha valós és fizetőképes kereslet lenne a drágább és jobb kávéra a konferenciákon, akkor arra a már létező catering cégek sokkal könnyebben, hatékonyabban és gyorsabban tudnának rárepülni, mint egy független szolgáltató, aki csak ezt hozza.

Hiszen így külön kell eladni, szervezni, szerződni. Az, hogy nem milliós kávégépeket és díjnyertes baristákat sorakoztattak fel a hajdani konferenciákon, szerintem azért volt, mert erre nem volt fizetőképes kereslet. Ennyire senki nem akarta a vendégeit gourmet kávéélményben részesíteni.

Aztán persze pár keresztkérdésből az is kiderült, hogy Károly nem azért jött, hogy bármelyik Cápát kifogja, hanem azért, hogy benne legyen a tévében. Azaz már a pitch sem volt igaz az egészből. Ezzel jól felbosszantott ugyan, de mint várható, befektetés nélkül távozott.

3. Demeter Chocolate

Klaudia és az egész Demeter klán csokiban utazik. Minden családtagnak jut szerep és feladat.  Nemzetközi díjak sora igazolja, hogy nem csak szeretik, de profin is készítik a bonbonokat és szaloncukrokat.

Öröm nézni a családot és az jut eszembe róluk, hogy valahonnan innen indultak a brandek, a márkanevek. Amikor egy család a nevét adja a termékéhez és teljes mellszélességgel felsorakozik mögé. A család becsülete a garancia az elégedett ügyfelekre.

Ezt a Demeter család komolyan is gondolja, nem átmeneti formáció ez, nem a kényszer szülte. Többgenerációs családi vállalkozást terveznek, egy csokidinasztiát.

Akárcsak Melindának, nekik is kijutott megpróbáltatásból. Pár éve, mielőtt a kiskereskedelemben rendet vágott a törvényhozás, egy nagyobb karácsonyi szállítmány után 28 millió forintjukkal tűnt el egy vállalkozó. Az akkoriban átlagos extrém fizetési határidő leteltére, a cég egy hajléktalan nevére került, futhattak a pénzük után.

Papíron bele kellett volna rokkanjanak. Hitelekkel, emberfeletti munkával talpraálltak. 2020-ban 88 milliós árbevételt és 18 millió forintos profitot értek el. Meglehetett volna a mágikus százas is – de nem győzték a gyártást.

Kicsi volt a gépsor, ezért le kellett állítaniuk a webshopot, hogy a beérkezett rendeléseket teljesíteni is tudják. Mindezt persze főszezonban, decemberben. A megálmodott új csokigép tízszeres kapacitást ígér.

Erre kérnek 28 milliót, tíz százalékért cserébe. Éppen annyit, amennyit anno egy gazember ellopott tőlük.

(Persze ezek a tények és számok is érdekesek voltak, de bevallom, hogy nehezen figyeltem Klaudiára, amíg volt előttem a csokijukból. Megérdemelt a sok nemzetközi díj, én módszeresen, kitartó munkával pár perc alatt betermeltem az összeset. Aztán a forgatás utáni szünetre András szerzett a díszletből egy kisebb, alig fél négyzetméternyi bonbonválogatást, hát az is gyorsan elkopott. Ez a nap nem a diétáról szólt.)

Egy családba nem kell Cápa

Szerencsére András és Levi is bekapcsolt, jót tett egy kis vércukor nekik. Imádom hallgatni, amikor a gyártás, a kiskereskedelem aranyszabályait dobálják. Árképzés, költséghányad, mit miből. Én egészen más témán nőttem fel, így minden szavukat lesem, és nem győzöm raktározni mindezt.

Igazából üzletileg minden klappolt, de egy sokmilliós gondolat azért jött Levitől: gyártósort nem veszünk tőkéből. Lízingeljük, kitermeljük, ne álljon benne a pénzünk. Szerintem már ezekért az egyszerű, de fontos iránymutatásokért megérte eljönni a műsorba. Klaudiának, nekem és a nézőknek is.

Szóval a sztori kerek volt, a termék nagyszerű, a vállalkozó felkészült és szimpatikus. Végül javarészt ugyanazért nem szállt be senki. Egy dinasztia alapításához, főleg amikor már megy a szekér, nem kell Cápa.

Egy vállalkozás, amiben minden vezető pozíciót családtag tölt be, nem viselné jól a külső pénzembert, aki akarva-akaratlanul egy elvárást, egy nyomást helyez rájuk.

Nem kell rendszeresen megkérdőjelezni, hogy vajon a családtagoknál nincs-e jobb szakember egy-egy pozícióra, az alkalmazottaktól mikor kell vagy érdemes megválni, mikor érdemes a gyártást olcsóbb országba kiszervezni.

Ahol most tartanak, amilyen ügyesen csinálják, menni fog ez befektető nélkül, és így a szabadságuk is megmarad.

4. Inkness

Sándor és Márk az Inkness márkával érkeztek, tetoválások készítéséhez és azok utókezeléséhez gyártatnak és forgalmaznak 12 féle sajátmárkás kozmetikumot. Húszmilliós befektetésért 15 százalék üzletrészt kínáltak. Engem valahogy mindig elkerült ez a világ.

A tűket sem szeretem, nem is szívesen fizetnék azért, hogy engem valaki szúrkáljon, és nem éreztem szükségét annak, hogy a testemet módosítgassam. Nem tökéletes, de ez már ilyen, és az enyém. Ezért nem is gondoltam volna, hogy mekkora piaca van a témának.

Évente 600 ezer felvarrt tetoválás 2500 tetoválótól, akik két és fél milliárdot költenek kellékekre – és mindezek csak a magyar piac számai. Megint tanultam valamit.

A vállalkozók ezt a piacot akarják meghódítani, ebben a témában akarnak „szuperbranddé” válni. 

Cápák, nem színészek

Kis kulisszatitok: mi Cápák sem tudjuk, hogy ki kerül elénk. Valószínűleg csapnivaló színészek lennénk, ha megrendezetten kellene előadjuk a meglepetést, az elbizonytalanodást, a felcsillanó szemeket.

Egyetlen pár perces előnyünk, hogy mikor beülünk, de mielőtt nyílik az ajtó, már látjuk, hogy mik vannak az asztalra kikészítve. Ebből próbálunk mindig rájönni, hogy vajon ki és milyen sztorival állhat az ajtó túloldalán. Ha asztal sincs – egy app. Ha ruhafogasok, akkor egy textiles.

Az Inkness esetében – pár méter távolságból – csak az jött le, hogy bármi is van a tubusokban és flakonokban, a brandinghez, az arculathoz nagyon értenek. Letisztult, szép, igényes.

Egyszerre sugallta a tisztaság biztonságát és a menő bevállalósságot. Így mikor nyílt az ajtó, én még nem sejtettem, hogy mi a sztori, de már nagyon figyeltem.

Márk és Sándor nem most kezdték az üzletet, érezhető volt, hogy van már bőven tapasztalatuk. Ez befektetőként az egyik legfontosabb kritérium számomra.

Csinált már üzletet, adott már el valamit. A nemzetközi statisztika azt mutatja, hogy a később sikeres startupokat átlagban 40 éves korukban alapítják a vállalkozók.

Azaz javarészt nem az első vállalkozások lesznek sikeresek, a későbbi sikerben hatalmas szerepe van a tapasztalatnak, a korábbi buktáknak és tanulságoknak.

Hallgatni arany

Azért lopták be magukat a szívembe, mert mindketten nagyon felkészülten, kellő alázattal beszéltek a cégükről és terveikről. Nagyot álmodtak, de tudták az álmaikat a helyükön kezelni. Volt elképzelésük, de kíváncsiak voltak a kérdéseinkre, nyitott fülekkel és elmével beszéltek velünk.

A Cápák Között szüneteinek egyik nagy mondása volt számomra, hogy egyes vállalkozóknak „nagyobb a szája, mint a füle”. Mert sajnos rendszeresen olyan vállalkozóba futunk bele, akit nem érdekel, hogy mi mit gondolunk az üzletéről.

Aki annyira magabiztos a kitalált tervében, hogy senkitől semmit nem fogad be, és mindenre csípőből van válasza és szinte irritálja, hogy mi még mindig kérdezünk. Ez a túlzott magabiztosság akár lehet a „vizsgadrukk” is néha, de befektetőként sokkal inkább egy olyan jellemvonásnak látszik kívülről, ami meg fogja keseríteni a közös munkát, ezért jelentősen ronthatja a befektetés esélyét is.

Tudom, nehéz megállni, de jó esetben a befektető is legalább annyit tud beszélni, mint a vállalkozó. Szerencsére a srácoknál ez a veszély nem állt fent.

Végül az üzletet András vitte el, akit látványosan elvarázsolt Sándor és Márk. András ajánlatára a vállalkozók próbáltak kialkudni egy visszavásárlási opciót (amikről korábbi elemzésemben is írtam), de András azt egy nagyon frappáns gondolattal söpörte le: „Én nem akarnék olyan dologba befektetni, ahol már most azt nézik, hogy hogy tudnak kirakni”.

A Cápák között minden pénteken 21.05-kor kezdődik az RTL Klubon és visszanézhető az RTL Moston. Balogh Péter korábbi cikkei itt, ittitt valamint itt érhető el.

Borítókép és fotók: RTL Klub

Oszd meg!