Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Balogh Péter a Cápák közöttből: A vállalkozók makacsok, önteltek, önfejűek, és ez így van jól

Az RTL Klub péntek esténként jelentkező showműsora, a Cápák között egyik cápája, Balogh Péter hétről hétre elmagyarázza, mi alapján döntenek egy-egy befektetés mellett, és miért utasítanak el másokat. Itt az első elemzése a múlt hét pénteki adásról! 

Életem egyik nagy kalandja, hogy az RTL Klub Cápák Között műsorában „Cápaként” ülhetek négy sikeres üzletember között és fektethetek be kamerák kereszttüzében.

Egyrészt azért, mert hihetetlen izgalmas egy forgatás belülről, másrészt pedig azért, mert nagyon jó, hogy főműsoridőben az egyik legnézettebb műsor az üzletről, vállalkozásról és pénzről szól.

Szívmelengető tudni, hogy emberek százezrei másnap arról beszélgetnek, vajon ki, miért kapott befektetést. A műsor apropóján ugyanis üzletről beszélgetnek, társadalmi szinten, korcsoporttól függetlenül.

Ehhez most pár extra Cápa-gondolatot teszek, amelyek a műsorhoz csak annyiban kötődnek, hogy ott is tettenérhetőek.

Aki péntek esténként nézi a Cápák Közöttet az RTL Klubon, annak azért érdemes elolvasni. Aki nem, annak meg azért.

A Cápák Között hatodik adását a vállalkozó házaspárok vitték, három páros volt a négyből. Vállalkozó nők, akiket férjük segített az indulásban. A negyedik egy energiabomba – szintén nő, de szó sincs gyengébb nemről.

Imádom a női vállalkozókat! Talán azért, mert feleségem is az. Vagy éppen azért, mert három lányom van.

A kutyatorta

Kinga és Robi egy pár, akik kutyatortákat készítenek. Nem is hittem volna, hogy ilyen létezik. Nem vagyok kutyás, és bár egyszer csak lett egy macskánk, vele sem olyan a viszony, hogy szülinapi zsúrt rendeznénk. Kingáék otthon, a műhelyben húsos kutyaételt formálnak mókás alakúra, díszítik fel kutyák által fogyasztható színes díszekkel, majd hatezerforintos átlagáron eladják.

Kezdő vállalkozók, de túl vannak az első ezer eladott tortán, ami azért már jelent valamit. Amikor már milliókban mérhető a bevétel, akkor az ötlet sem tűnik akkora marhaságnak. De ahányszor az alapanyagra terelődik a szó, valahogy mindig furán védik ki a kérdést.

Érezhetően mellébeszélnek. Cápaként ott ülve, ez kifejezetten kellemetlen érzés ez.

Előbb-utóbb persze kiderül a turpisság – nem ők készítik magát a kutyatápot – azt készen veszik. Nem nagy csúsztatás, nincs egyértelmű hazugság a beszélgetésben, de mégis mérgező. Egyenes kérdésekre félválaszok. Ehhez kapcsolódik az első gondolat:

nem éri meg egy befektető előtt titkolni ilyesmit. Hiszen mielőtt a pénze a számlánkon landolna, úgyis kiderül a turpisság.

És minél később esik le a tantusz, annál nagyobbat koppan. Ha egy pillantra is becsapva vagy félrevezetve érzi magát a befektetőjelöltünk, akkor az hatalmas seb a bontakozó bizalomban. Nem szégyen, hogy amit csinálunk – még – nem tökéletes.

A másik, lényegesen nehezebb kérdés sok rendhagyó vagy újszerű termék halála. Milyen kategóriába tartozol? Egy-egy termék kedvéért nehezen születik új kategória, főleg az olyan rugalmatlan csatornákon, mint a kiskereskedelem.

A fagyasztott kutyatorta – amennyire meg tudom ítélni – akár jó üzlet is lehetne. De hol vesznek – és hol adnak el ilyet? Nézzük a nehezebbet! A hipermarketek polcsorai között nincsen fagyasztott állateledel sor. Az emberételeknek szóló fagyasztókba pedig nem is kerülhet kutyatorta és nem is keresne ott senki állateledelt.

Sőt, még a legtöbb állateledel boltban is csak kicsi fagyasztók vannak speciális tápoknak. Azaz a fagyasztott kiskereskedelmi kutyatáp még nem egy bejáratott kategória. Egyetlen termék kedvéért – amit ráadásul kutyánként maximum csak évente egyszer vesznek a gazdik – nem fog megváltozni a kereskedelem.

A harmadik, de nagyon alapvető kihívása a kis csapatnak abban rejlett, hogy nem látták át a tervezett üzleti működésüket. Bár a növekedést a kiskereskedelmi forgalomtól várták, még egy darabot sem adtak el így.

Lehet, hogy volt üzleti tervük, de alapvető részletek nem voltak átgondolva. Ez minden maradék jóindulatot nagyon hamar „kikapcsolt” a cápák között.

Nagyon kockázatos befektetni egy olyan üzletbe, amit még nem találtak és számoltak és próbáltak ki.

Timitextil

Másodiknak Zsófi és Ádám érkezett. Timitextil néven babatextileket gyártatnak, több varrodával együtt dolgozva. Miskolcon egy kis üzletük van, de már kinőtték és költöznének nagyobba, ugyanabban a városban. Ehhez kerestek 5 millió forintot.

Nagyon kedves pár voltak, a törékeny, de elszánt anya, aki a gyerekek után nem a multihoz megy vissza, hanem vállalkozásba fog és a sikeres üzletember mackó, aki mindenben támogatja, olyannyira, hogy délelőttönként ő ül a boltban.

Szeretem az ilyen történeteket, de az elejétől fogva volt egy árnyoldala is a pitchnek. Saját találmányként mutatták be az évtizedek óta létező bevásárlókocsit a gyerektől megvédő textilt.

Majd kiderült, hogy százféle terméket gyártatnak-forgalmaznak, az ország első hazai babatextil márkájaként definiálva magukat. Lólábak lógtak ki minden irányban.

Szabina a Cápák Között második évadában fektetett be a Cseppke nevű babamárkába, a Tipegőzsákok megalkotójába. Én az első évadban a Kisbabámnak babamárkába, a HamiKabi megalkotójába.

Hasonlóan kicsiben induló babatextiles vállalkozások, akik kitaláltak valami újat, egyedit és erre márkát építenek. Termékneveik ma már egy-egy kategóriát jelentenek a piacon.

Ami viszonylag hamar konfliktushoz vezetett, az a műsorban díszletként kirakott „koppintott” tipegőzsákok sora volt. Szabina nem örült, hogy egy befektetésének innovációja így reinkarnálódott és most „olcsósított” verzióban versenyzik az eredetivel.

De annak még kevésbé, hogy épp itt és épp tőle remél pénzt a konkurencia. Érthető volt a frusztrációja – és egyben rávilágít egy komoly üzleti dilemmára is.

A „feltalált” bevásárlókocsi-védőhöz hasonlóan, a cég bármit legyárt, amire piaci igény van. És ez a szabad piac egyik rákfenéje. A jó oldalát nézve, a fogyasztók a folyamatos versenynek köszönhetően egyre olcsóbban és egyre jobb termékekhez jutnak.

A rossz oldalát nézve, hiába innovatív egy vállalat, a legtöbb termékkategóriában nem tud valós védelmet szerezni alkotásainak, amint azok sikert érnek el a piacon, másolók hada „inspirálódik” és áll elő közel azonos termékkel.

Ezekben a kategóriákban nincs fenntartható termékelőny.

Brandet építve, konzisztensen minőségi kiszolgálással, fogyasztói közösséget kialakítva, folyamatosan innoválva, jó ügyek mellett kiállva, hosszú távú, hűséges fogyasztókat megszerezve ki lehet alakítani nagy és sikeres cégeket. De azt nem az egykor volt termékötlet fogja biztosítani, hanem a tudatos, folyamatos építkezés.

Azaz a termékinnováció lehet egy egyszeri kiindulópont, de nem több. Szerencsére a Cseppkét és a Kisbabámnakot nem kell félteni, ügyesen építkeznek.

És remélem, idővel a Timitextil is megtalálja a saját hangját és identitását, és több lesz annál, mint olcsóbb verziója a hazai innovatív gyerekmárkáknak.

Végül senki nem tett ajánlatot Zsófiéknak.

Naspolya Nassolda

A következő páros Réka és Ádám volt, akik közös grafikai cégük mellett először életmódot váltottak, majd egy nyers vegán cukrászdát hoztak létre, ez a Naspolya Nassolda. Belvárosi üzlet, 2019-ben 56 milliós árbevétel, 6 milliós profit. Enni hoztak a cápáknak – ami mindig jó ötlet.

Egy kipróbált, minőségi termék néha többet mond egy szépen megírt pitchnél is. Az édességeik isteniek voltak, a legtöbb „minden mentes” termékhez képest nem elfogadható kompromisszumok, hanem saját jogon finom sütik. Be is faltam mindent, amit elém tettek. 🙂

Előbb-utóbb a szerkesztők összevágnak egy „Petya zabál” epizódot is, ha ez így megy tovább. Elsődleges termékük, amiben a növekedést látják, a nyers vegán „trüffel” golyójuk. Jelenleg nagyon kézművesen készülnek, a legnagyobb költségtétel a munkaerő. Emiatt a havi kapacitásuk is csak 500 adag.

Elsősorban arra kellett a pénz, hogy gépesítéssel a golyókból nagyságrendekkel többet és olcsóbban tudjanak gyártani. Ez lehetővé tenné a termék kiskereskedelmi bevezetését, és ezáltal a cég növekedését. Ez érthető és logikus volt.

Ha van egy termékem, amit drágán és kis mennyiségben gyártok, de lenne rá bőven kereslet, akkor a gépesítéssel sokat nyerhetek.

Egyrészt olcsóbban tudom előállítani azt, így a saját boltos értékesítés mellett a kiskereskedelembe is bevihetem. Bár „drága” csatorna, azaz nagyot csökken az árrésem, de cserébe nagy volument is hozhat.

Emellett ez segíthet a megjelenő konkurencia előtt is védhetőbbé tenni a termékemet – hiszen aki most kezdi, annak még távoli lépés a gépesítés, így kevésbé fog tudni versenyezni.

A válság megtépázta őket, de „csak” kb. 40 százalékot esett az árbevétel, segített a kiszállítás és online eladás rohamtempós beindítása. Akár csak a nemrég látott Boro kávémárka esetében, a válság kikényszerítette azt a nyitást, ami hosszútávon is meghatározó értékesítési csatorna lehet a cég életében. Szomorú, hogy ehhez egy válságra van szükség – de legalább történik.

12 milliót kértek, tíz százalékot felkínálva. Ez a tevékenységet nézve (gyártás és saját cukrászda) egy közel irreális cégértéket vetített előre. Befektetőként ha nem „megveszünk” egy cégrészt, hanem a pénzünk a cégbe kerül, akkor így számolunk:

ha a tíz százalék 12 milliót ér, akkor az egész cég a befektetés után 120 milliót fog érni, ezt hívjuk „post-money” értékelésnek, ebből pedig következik, hogy az általuk hozott, befektetés előtti érték, azaz a „pre-money” is 108 millióra rúg, hiszen 120–12=108.

Egy ilyen típusú céget nagyjából két módon lehet értékelni: vagy az árbevételét értékeljük, mondjuk egyszeres szorzóval, és akkor a 2019-es év alapján 56 milliót ér, vagy a 2020-as év alapján 32 milliót. De értékelhetjük a profitot is, mondjuk ötszörös szorzóval, akkor a 2019 év alapján 30 milliót érhet a cég.

A vállalkozók javára legyen írva, hogy bár ettől lényegesen nagyobb cégértéken gondoltak tőkét bevonni, volt mögötte számítás és logika.

Ők úgy tervezték, hogy a cégük a befektetésnek hála évi 18 millió forint profitot fog termelni. Ennek a befektetőre jutó része, azaz 10 százaléka évi 1.8 millió, ami a kért 12 millió forintra éves 15 százalékos hozam. Ez önmagában egy jó megközelítés is lehet.

Kifejezetten szimpatikus volt, hogy végiggondolták az üzletüket befektetői szemmel és kiszámolták, hogy mi lesz a „tőke ára”. Persze ezt a jövőbeni profitabilitást nehéz garantálni, egy válságév után pedig nehéz kész tényként eladni egy Cápának.

Ami viszont a múltbeli és remélt jövőbeni profitot is nagyban árnyalta, az az alapítói fizetés volt.

Teljesen normális, bevett szokás, hogy ha egy cégben egyetlen tulajdonosként végezzük a munkát, akkor, ha egyáltalán bármilyen bért kiveszünk magunkak, az nem egy piaci fizetés lesz.

Hiszen amit nem költünk el, az év végével, osztalékként lényegesen kevesebb adóval marad meg nekünk. Senki nem szeret pazarolni. Azonban ez egyben félrevezető is lehet. Az év végén kimutatott profit ugyanis nem „tisztán” a tevékenység nyeresége ebben az esetben, hanem részben az alapító fizetése is.

És amint megjelenik a cégben egy befektető (aki ugyan pénzt kockáztat, de nem fog sem golyókat formázni, sem a pult mögött állni), a vállalkozó joggal kértheti, hogy a fizetése és az osztalék legyenek szétválasztva.

Tulajdonosnak és alkalmazottnak lenni egy több tulajdonosú cégben ugyanis skizofrén helyzet. A tulajdonjoggal jár a szavazati és az osztalék, de munka nem. A munkával pedig jár egy piaci fizetés.

Ezt könnyen sodorja le az asztalról az induló cégek rögvalósága. Előfordul, hogy egyszerűen nincs rá pénz. De ahogy nő egy cég – és főleg ahogy kezd profitot termelni – muszáj rendezni. Persze csak akkor, ha több tulajdonos van, akik nem mind egyformán vesznek részt a munkában.

A Naspolya Nassoldának én is tettem ajánlatot, de végül amint kiderült, hogy Szabina is beszállna, én kiszálltam.

Ennek is oka volt. Ajánlatot azért tettem, mert szerintem ügyesek, jó dolgot csinálnak, szépen építik a brandjüket és időszerű, amivel foglalkoznak.

Én magam is több mindenre érzékeny vagyok, így értem az értéket, amit képviselnek. El tudom képzelni, hogy hozzanak egy jó megtérülést a pénzemre. De nem több. Szabinának viszont ennél sokkal többet jelenthet a befektetése – mindkét fél számára. Egyrészt többet is tud hozzáadni, hiszen valamiképp akár a Tomán Diet franchise-ba is beviheti. Másrészt többet is tud segíteni a csapatnak.

Azaz bárhogy küzdök, végül ő adna jobb ajánlatot és azonos ajánlat mellett is őt választanák.

Ha viszont egyszerre, azonos feltételekkel fektetünk be, akkor lenne köztünk egy igazságtalan munka és értékmegosztás. Hiszen ő többet dolgozna és többet tenne, én csak potyautas lennék. Egyik sem kecsegtető jövőkép, hát átengedtem a lehetőséget Cápatársamnak.

Szabina végül beszállt, de 25 százalékot kért a cégből a 12 millió forint befektetésért, ami azt jelenti, hogy 36 millió forintra becsülte a cég értékét „pre-money” értékelésen és az ő pénzével együtt ez nőtt 48 millióra (post-money). Ami viszont egy reális, korrekt értékelése volt ennek a cégnek.

Biobázis

A hatodik adást Renáta zárta, egyetlenként, aki nem kapaszkodott senkibe – és akibe nem kapaszkodtak. Megállt ő a saját lábán, köszönte szépen.

Renáta Kisvárdáról jött, egy majdnem százmilliós forgalmú családi cég értékesítési vezetői pozíciójából. Jól megy a cégük, 48 százalék tulajdonrésze van benne. És valószínűleg nem kevés frusztrációja. Szülei még aktívak, ő pedig már az.

A forgatás alatt többször önkéntelenül az Oroszlánkirály filmből dúdolgattam az “A trón úgy csábít” című dalt.

Aztán Károly herceg jutott eszembe, aki egy teljes életet várakozott át, hasonló szituációban. A hazai családi vállalkozások tipikus generációváltási konfliktusára Renáta végül egyetlen megoldást talált: kilépett és saját céget alapított. Egyelőre a családi cég termékeit forgalmazza, de már megszületett a nagy terv is. Saját natúrkozmetikum márkát szeretne, mit szeretne, FOG létrehozni.

Moldován András standupos is lehetne, ha nem értene a pénzhez, Renáta viszont bizonyíthatta, hogy nagyon rámenős, profi telefonos értékesítő. Ha nem befektetésért jön, hanem állásért, akkor legalább öt állásajánlattal távozott volna.

A befektetés a konkrét üzleten múlott, a telefonon értékesített, saját márkás natúrkozmetikum még nem bizonyított. Amire a pénzt kérte, arról csak sokára derül majd ki, hogy egyáltalán tényleg működik-e. Tízmillió forint egészen bizar módon kevés pénz lenne a kitűzött célra, a nagy márkák sok nagyságrenddel több pénzből csinálják ezt.

Bár Renátáról elhittem, hogy bármit, de tényleg BÁRMIT el tud adni, ez szerintem csak az egyik összetevője a sikernek. A másik felét hiányoltam, a szakmaiságot. A konkrét témához értő, abban minőséget alkotni tudó világklasszist.

Másrészt arra jöttem rá, hogy Renátával dolgozni kőkemény lenne. Tudatos, elszánt, nagyon nagy dumás. Amiért kiugrik a családi aranykalitkából, az a függetlenség iránti vágy. A másokhoz való tartós idomulás fájdalma. A saját hibákból tanulás igénye. Mindaz, amiből egy társas vállalkozásban fel kell adni valamennyit.

Senki nem azért kezd el vállalkozni, hogy aztán valaki a partvonalról beleszólhasson a döntéseibe. A legtöbb vállalkozónak, akit ismerek, kőkemény egója van.

Makacsok, önteltek, önfejűek, autoriterek. És ez így van jól. A nép bölcsessége nem visz messzebb a népnél.

Európa vállalkozói szemmel toxikus és az iskolától a rokonságig mindenki jóindulatúan, kedvesen, de visszahúz. Csak az indul neki a vállalkozói útnak, aki tényleg nagyon elszánt.

Renáta is kőkemény és éppen ezt a kiszabadulást kell most megélnie. A saját bőrön kísérletezést. Azt, hogy végre ő dönthet, egyedül. És ebben egy befektető csak az útjában lenne. Így végül senki nem szállt be, de nem hiszem, hogy ez bármiben is meg fogja akadályozni őt.

A Cápák között minden pénteken 21.05-kor kezdődik az RTL Klubon és visszanézhető az RTL Moston.

Borítókép és fotók: RTL Klub

Oszd meg!