Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Nyolcmilliárd forintért ülhettél volna a világ leggazdagabb embere mellé

Elkelt a Jeff Bezos melletti hely a Blue Origin első kereskedelmi útján. 140 országból licitáltak a 10 perces útra, a nyertes 28 millió dollárt kínált.

Egy ismeretlen 28 millió dollárt, nagyjából 8 milliárd forintot fizetett azért, hogy beülhessen a világ leggazdagabb embere, Jeff Bezos mellé a Blue Origin első kereskedelmi útján. Mi is megírtuk, hogy Bezos cége, a Blue Origin július 20-án indul első kereskedelmi útjára a világűrbe négyfős személyzettel: ott lesz Jeff, a testvére, Mark, a pilóta, valamint az ismeretlen milliomos. A cég Twitter-üzenetében azt mondta: a következő hetekben felfedik, hogy ki a rejtélyes űrutas.

A Blue Origin online aukción értékesítette a jegyet. 140 országból licitáltak. Érdekesség, hogy a BBC anyaga szerint

egészen szombatig ötmillió dollár alatt állt a licit, és csak tegnap ugrott meg az ötszörösére.

A pénzt a Blue Origin alapítványa kapja meg. A későbbi járatokon már több jegy is megvásárolható lesz, a vételárban nemcsak az utazás, hanem a háromnapos felkészítő tréning is benne van.

Az utazás során a New Shepard nevű gép 100 kilométeres magasságba emelkedik majd, tehát épp, hogy eléri a világűr határának számító a Kármán-vonalat. A határ Kármán Tódorról, a szuperszonikus repülés egyik úttörőjéről kapta a nevét, azt a szintet jelöli, ahol a repülőnek már el kell érnie a szökési sebességet (7,9 kilométer másodpercenként), hogy tovább tudjon emelkedni.

Az út igen drága, hiszen a nyolcmilliárd forintért cserébe mindössze tíz percig tart.

Nagyjából egy jó alapos körbenézésre van idő, illetve az utasok megtapasztalhatják a mikrogravitációt, ami nagyjából a súlytalanságot jelenti.

Bezos gyerekkora óta régóta űrfanatikus. Súlyos összegeket, a becslések szerint 7,5 milliárd dollárt áldozott a vállalatra áldozott űrcégére, a Blue Originre, milliárdostársával, Elon Muskkal pedig ádáz versenyt folytatnak, hogy kié lesz a világ első számú űrvállalata. A világ két leggazdagabb emberének űrversenye áprilisban csúcsosodott ki azzal, hogy a NASA Musk cégét bízta meg az első, Holdra tartó kereskedelmi űrjárat lebonyolításával. Musk vállalata épp Bezosé elöl happolta el a lehetőséget.

Az űrversenyben ott van még a szintén milliárdos Richard Branson, a Virgin Galactic Holdings első embere is. Branson hajója, a VSS Imagine idén nyáron kezdi a jármű tesztelését szárazföldi próbákkal és siklórepülésekkel Spaceport America nevű Új-mexikói állomásán. Eközben a Virgin Galactic már következő űrhajója, a VSS Inspire gyártását is megkezdi. S a lista hosszú, ugyanis több milliárdos járt már az űrben.

Borítókép: Blue Origin // Facebook

Oszd meg!