A világ egyik legjelentősebb klímakutató szervezete szerint alig tíz évünk van arra, hogy elfogadható szintre szorítsuk vissza a globális átlaghőmérséklet-emelkedés mértékét. De mit kell ehhez tennünk, és nincs-e már túl késő? Ennek próbáltunk utánajárni.
Vallomással tartozom: bár követem a klímaváltozással kapcsolatos híreket, és tisztában voltam a helyzet komolyságával, ezt a cikket eredetileg azért kezdtem írni, mert elegem lett a sok vészmadárból, akik a nyári kánikula idején is rögtön apokalipszist vizionálnak.
Kíváncsi voltam, mi az igazság, mennyire nagy a baj, és az egykor globális felmelegedésként emlegetett jelenség hogyan érinti a gazdaság, a technológiai fejlődés és úgy általában az emberiség jövőjét. A témának az IPCC legújabb jelentése adott szomorú apropót, ami első ránézésre nagyon is ijesztő következtetésekre jutott.
Mi az az IPCC, és mit mond a friss a jelentés?
Az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change – IPCC) célja, hogy összefoglalja és kiértékelje a klímaváltozással kapcsolatos kutatási eredményeket.
Az idén 30 éves szervezet tehát nem végez önálló kutatást, jelentései viszont átfogó képet adnak a klímakutatás jelenlegi álláspontjáról.
A több mint 6000 tanulmány metaanalízise (avagy azok eredményeinek összesítése) alapján készült, október 8-án publikált, friss IPCC-jelentés főbb megállapításai szerint az emberi tevékenység az iparosodás előtti időkhöz képest 1 Celsius-fokkal emelte a globális átlaghőmérsékletet, a növekedés pedig 2030 és 2050 között érheti el az 1,5 fokot.
Ahhoz, hogy a melegedés mértéke ennyinél megálljon, 2030-ig jelentősen csökkentenünk kell a károsanyag-kibocsátás mértékét, és ki kell vonnunk a légkörbe pumpált töméntelen mennyiségű szén-dioxidot. Ha ezt nem tesszük meg, a melegedés tovább folytatódik.
Bár 1,5 Celsius-fok nem tűnik soknak, globális mértékben ennyi is elég ahhoz, hogy extrém időjárást okozzon, és megszaporodjanak a természeti katasztrófák. Ha nem sikerül visszafogni a környezetkárosító tevékenységünket, akkor az emelkedés idővel a 2 fokot is meghaladhatja, a további melegedés pedig akár az emberi civilizáció végét is jelentheti, nem beszélve a bolygó egyéb élőlényeiről.
A jelentéssel kapcsolatban többféle értelmezés látott napvilágot, és bár túlzás lenne azonnal Thaiföldre utazni, hogy minden pénzünket elégetve legalább életünk hátralévő éveiben jól szórakozzunk, azért homokba sem dughatjuk a fejünket, mert
rajtunk, átlagembereken is múlik az utánunk érkező generációk (azaz gyermekeink, unokáink) jövője.
Nagy szavak, sokakat viszont inkább csak az érdekel, hogy vegyenek-e még tartós tejet, és mikor válik valósággá a Mad Max disztópiája, mert az átlagemberekhez a szélsőséges ábrázolás hozza valóban közel a klímaváltozás témáját. Ennek megfelelően én is a legrosszabbra voltam kíváncsi, a helyzet azonban ennél jóval összetettebb.
#mindmeghalunk
A klímaváltozás nem új jelenség, a kutatók a hetvenes évek óta kongatják a vészharangot, az általános vélemények szerint azonban nem értek el jelentős változást. „Ma már legalább nem azon vitázunk, hogy van-e felmelegedés. Ez mindenképpen jó dolog” – mondja Antal Miklós ökológiai közgazdász, utalva arra a hosszú és fárasztó vitára, ami a klímaváltozás tényével kapcsolatban harapózott el pár évvel ezelőtt. Az Egyesült Államok jelenlegi elnöke nem is olyan régen még „kínai hoaxnak” titulálta azt, ennek fényében tehát már az is eredmény, hogy világszerte elfogadják: a jelenség létezik.
Ugyan vannak összefogások, amelyek segítenek visszaszorítani a károsanyag-kibocsátást, ezek többsége inkább névleges, semmint valóban betartatható egyezmény. A legjobb példa a Párizsi Megállapodás, ami pont a felmelegedés 1,5 fokon történő megállítását tűzte ki célul. Ugyan az aláíró országok látszólag komolyan gondolták a világ jobbá tételét, egy fontos elemet kifelejtettek az egyenletből: amennyiben egy tagállam nem tartja magát az egyezményhez, nem történik semmi, retorziók egyszerűen nincsenek.
Aztán jött az IPCC jelentése, és felmerült a kérdés: hogyan tovább?
Még van értelme tartós tejet venni
Bár a világsajtóban az IPCC-jelentés kapcsán a közelgő világvégétől kezdve az utolsó órákig mindenről írtak, a jelentésen dolgozó Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint erről szó sem volt. „A jelentés arról szól, hogy mekkora különbség van 1,5 és 2 fokos átlaghőmérséklet-emelkedés között”, mondja, majd hozzáteszi, hogy az apokalipszishez ennél többre volna szükség. „Másfél fokkal is baj lesz, két fokkal még több, de ez még nem világvége” – nyugtat meg, én pedig rájövök, hogy mégis kell aggódnom az őszülés miatt.
A CEU-n oktató Ürge-Vorsatz szerint nem igaz, hogy a világ semmit sem tesz a változás érdekében: évek óta látni, hogy a gazdasági szereplők fókuszt váltanak, az energetikában például már nem a központosított, nagy erőművek, hanem a kisebb, lokális megújuló energiaforrásokon alapuló szolgáltatások vannak fókuszban. A közgazdászok által vizionált startup-bumm pedig nemcsak hogy lesz, de „már van is”, egyre több befektető és feltörekvő vállalkozó fordul a zöldebb jövő felé – példának az olyan sorházakat említi, amelyek teljesen önfenntartók.
Ürge-Vorsatz Diána: Itt már rég nem a jegesmedvékről van szó
A gazdasági változást Antal Miklós is megerősíti: az utóbbi években sok jó dolog is történt, többek között a Világbank sem fog már kölcsönt adni olyan projektekre, amelyek a legnagyobb szén-dioxid kibocsátást okozó fosszilis infrastruktúrát bővítenék – „kérdés, hogy eddig minek adtak egyáltalán” mormogja, de sajnos még vannak olyan beidegződések, amelyek nehezítik az átállást, főleg rendszerszinten. Az elektromosiparról például sokat beszélünk és a változás üteme is gyors, de nem csak villamosenergiára és termelő kapacitásra van szüksége az emberiségnek.
„Magas megújuló részarányoknál már nem elég letenni pár szélerőművet, hogy tessék, kész vagyunk” – magyarázza, a kulcs ugyanis a teljes infrastruktúra kiépítése. Nem mindegy például, hogy miként jut el egy privát startup zöldenergiája a háztartásokhoz, vagy hogy a szélerőművekkel megtermelt energiát kell-e tárolni, s ha igen, akkor hol és mennyiért. Ezek a kérdések világszerte megválaszolásra várnak, a kisebb, regionális összefogások pedig eredményesek ugyan, de lassúak – holott időnk már nincs sok.
Sietni persze nem ártana
Ürge-Vorsatz Diána szerint is az utolsó időben vagyunk, „kevesebb, mint tíz év” áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy megakadályozzuk a 2 fokos átlaghőmérséklet-emelkedést, ez ugyanis még extrémebb időjáráshoz és további tudományos és technikai kihívásokhoz vezet.
Azért látszik a fény az alagút végén, a sokak által lufinak tartott Párizsi Egyezmény is fontos lépés volt a jó irányba, „nem volt még olyan, hogy 140 ország vezetői egy tető alatt állapodtak volna meg valamiben”. Azt elismeri, hogy az egyezmény nem alapja a retorzióknak, hiszen „nincs világbíróság és világbörtön”, de a belépett országok a saját törvénykezésükbe is beillesztik a vállalásokat, eddig pedig csak az Egyesült Államok lépett ki az egyezmény alól.
Pedig ez a „világbíróság” dolog nem is tűnik akkora butaságnak. Vannak, akik szerint egy világkormányszerű kezdeményezés volna a megoldás a Föld problémáira, úgy, mint a túlnépesedés, a szegénység, a környezetkárosítás vagy a háborúk – ezek persze sok szempontból összefüggenek egymással.
A milliárdos közbeszól
A világ gondjainak központi megoldása nem új ötlet, a Svédországban élő Szombatfalvy Lászó milliárdos pontosan erre írta ki azt az ötmillió dolláros pályázatot, aminek győztese egy világmegváltó társadalmi modellel segítené az emberiséget. Azért csak segítené, mert a nyáron lezárult pályázatnak nem lett győztese, a három befutó pedig tulajdonképpen ugyanazt a témát dolgozta fel, más-más nézőpontokból: egy nemzetközi, globális hatalmat, ami segítene eloszlatni az egyenlőtlenségeket – erről később még lesz szó.
Szombatfalvy egyébként pesszimista a jelentést illetően. Úgy véli, a pályázat népszerűségét talán növeli, hogy az IPCC munkája „megfutott a sajtóban”, de szerinte ezek a jelentések „retusálva vannak a politikusok által”, a felmelegedés 1,5 foknál való megállításában pedig „egy kutató sem hisz”.
„Elméletben természetesen lehetséges, de ők úgy tálalják, mintha ez a gyakorlatban is reális lenne.”
Ürge-Vorsatz nem ért egyet az idős milliárdossal, a kutató szerint az „emberi nihil” nem fog segíteni, az IPCC-jelentést pedig „nem politikusok írják”. „Nekünk az volt a felelősségünk, hogy megnézzük, lehetséges-e [megállítani a felmelegedést másfél foknál]. A jelentés kimondja, hogy még épp lehetséges, bár az ablak nagyon gyorsan zárul. Az, hogy ezzel a kormányok és döntéshozók mit tesznek, már nem a mi felelősségünk.”
Igen ám, de akkor kinek a felelőssége? Egyáltalán mit lehet tenni? A megoldási javaslatok személyenként eltérők, igaz, mindegyik az összefogásban gyökerezik. Lássuk a lehetőségeket!
Majd a gyerekek
Kánai András jövőkutató szerint „rosszabbkor nem is jöhetett volna” az IPCC-jelentés, mert a nemzetközi kapcsolatok világszerte „recsegnek-ropognak”. Ennek ellenére szerinte a „fiatalabb generáció” jelenti majd a megoldást, méghozzá úgy, hogy tudatosan vásárolnak, figyelnek a környezetükre és kiállnak az újrahasznosítás mellett.
„A fiatalabb, globálisabb szemlélettel bíró generációnak Földünk állapota fontos kérdés” – mondja, így annak ellenére is megmenekülhetünk, hogy a világ nagyhatalmai jelenleg „nem érdekeltek a probléma gyors és radikális, közös rendezésében”. András szerint elképzelhető, hogy mindez „a nemzeti hatáskörök csorbulásával jár”, de ez már „egy másik történet lesz, egészen más megoldásokkal”, azaz egyelőre örüljünk, hogy vannak még, akiket érdekel a Föld – és vele az emberiség – jövője.
És hogy ez tudományosan mennyire megalapozott állítás? Székely Levente szociológus szerint általánosságban is nehéz megmondani, milyen lesz az utánunk jövő generáció, nemhogy környezettudatosság szempontjából. „Lehet ebben egy kis messiásvárás” – mondja. „Mindazonáltal lehetnek olyan kényszerek, amelyek miatt a következő generációk környezettudatosabbak kell legyenek, például annyira feléljük az erőforrásainkat, hogy akik ezután jönnek, jobban kell gazdálkodjanak velük, meg kell oldják a problémát a túléléshez.”
Segíts, startup
Az összefogáson túl a kisebb cégek, startupok tehetnek sokat a világért. Napról-napra alapítanak olyan vállalkozásokat, amik beleillenek Ürge-Vorsatz, Antal és Kánai újgenerációs elképzelésébe. Ilyen többek között a University of Southern Californián alapított Catapower, ami újrahasznosítható üzemanyaggá változtatja a nővényi olajat, vagy a holland Land Life Company, ami fatelepítéssel foglalkozik, és a kiirtott erdőket szeretnék helyreállítani a legmodernebb technológia (műholdak, drónok, talajelemzés) segítségével. A startup nemrég kapott egy 3,5 millió eurós beruházást, és csak az ősz folyamán 300 ezer facsemetét ültetnek el.
5 startup, ami megmentheti az óceánokat (és minket)
És ez csak két példa volt, zöld startuppal tele a padlás, naponta lehetne összeállítani egy listát a friss belépőkről.
Igen ám, de mi van, ha már túl késő?
Ekkor csap össze sci-fi a sci-fivel: ha nyakunkon az apokalipszis, ideje elhagyni a bolygót, és terraformálni valami közelit, mondjuk a Marsot. Ez az égitest régi kedvence a tudományos fantasztikumnak, és bár vannak megoldásra váró gondok az „életre keltésével” kapcsolatban (pl. hogy a bolygó magja halott, így mágneses mezője sincs, következésképpen nem tartja meg a légkörét), most is akadnak olyanok, akik a marsi kolóniában látják a túlélés zálogát. Ilyen Elon Musk is, aki vagyona tetemes részét költötte űrkutatásra, és a 2030-as években szeretné, ha emberek utaznának a vörös bolygóra.
Csak az új modell segíthet
Bevallom, mindig is érdekelt az űrutazás, de a Földet mégse kéne tönkre tenni, hisz olyan szép ez a bolygó, no meg itt tartom az összes holmimat. A startupok és az országok saját vállalásai nem elegek az üdvösséghez, de akkor mégis mi a megoldás?
Antal Miklós négy pontot vázol fel:
- energiafelhasználás csökkentése: ide tartozik sok gyakran ismételt tanács, például, hogy ne autózzunk és repüljünk annyit. Antal szerint a lakosság legtehetősebb 10 százalékának különösen nagy a felelőssége, mert arányokat tekintve ők rombolják a legjobban a környezetet. Ide tartozik még a gazdasági modellváltás is; no, ez már nehezebb! Olyan modellre kéne váltani, ami nem a fogyasztás folytonos növelésén alapul, hanem… valami máson. Hogy min, jó kérdés, Antal szerint a közgazdaságtannak ezt is kutatnia kellene, mert szép dolog a gyors hozam, de a sikerberuházások nem feltétlenül szolgálják az emberiséget. „Persze ígéretes irányok vannak: több szabadidő, jobb emberi kapcsolatok, természetközelibb, kreatívabb élet” – mondja.
- az energiatermelés dekarbonizációja: ide tartozik minden alacsony széntartalmú technológia felhasználása, ezek piacainak kérdései és az összes küzdelem, ami a fosszilis energiatermelés lebontására, pl. a szénbányák és olajkutak bezárására irányul. Ezek az iparágak nem fogják könnyen adni magukat, nagyon nagy küzdelemre számíthatunk.
- a levegőbe került széndioxid kivonása és eltemetése: forrósodik a talaj, a fenti két ponttal szemben itt már technológiai akadályok is felmerülnek, most ott tartunk, hogy nem tudjuk, hogyan lehet ezt megoldani – márpedig meg kéne, Antal szerint ez a pont olyan fontos, hogy a kihagyásával szinte biztosan megágyazunk a 2 fok feletti felmelegedésnek.
- na de mi van, ha semmi sem jön be? Nos, a légkörben még mindig lehet szűrni a beáramló napfényt, ezáltal csökkentve a felmelegedést. Eszembe jut a Matrix azon jelenete, amiben Morpheus kissé bizonytalanul meséli Neónak, hogyan perzselte fel az ember az eget, hogy így állítsa meg a már elszabadult gépeket – nos, ez a filmben sem jött be, és a valóságban sem tűnik vonzó megoldásnak. Antal szerint mégis vannak, akik igenis hajlanak rá, mert így tovább fent lehet tartani a fogyasztás növelésén alapuló gazdasági modellt, lásd egyes pont. Szerinte ez nagyon veszélyes tévút.
Szóba jönnek az olajvállalatok, a politika szerepvállalása, utóbbin át pedig a közemberek, akik Antal szerint fontos szereplői a klímaváltozásnak. Egyrészt a mostani elitet is ők segíttették hatalomra, másrészt mindannyian érzékelni fogják az extrém időjárási hatásokat. A brazil elnökválasztás különösen aggasztja, az esélyesnek tartott Jair Bolsonaro szerinte nemcsak „őrült”, de megtestesíti mindazt, ami lassítja a haladást, az összefogást.
Illuminati, világkormány
Emlékszünk még Szombatfalvy pályázatának három befutójára? Az első az ENSZ megreformálásában, a második a szervezet megfiatalításában látja a megoldást. Mindkét eljárás lényege, hogy az ENSZ vezesse a világ megjavításáért vívott küzdelmet, azaz létezzen egy kormányok felett átívelő hatalom. A reformterv odáig megy, hogy szükség volna egy nemzetek feletti bíróságra és haderőre, ezek tennének rendet, ha valaki mondjuk túl sok műanyagot éget el a hátsó kertben.
A harmadik pályamunka ennél is messzebb megy:
egy mesterséges intelligenciára bízná a világkormány üzemeltetését, amely természetéből fakadóan volna képtelen korrupt vagy természetkárosító döntéseket hozni.
A kapitalizmus oda is beférkőzött, ahol semmi keresnivalója – nagyinterjú
Bár a világkormány ötlete sok sci-fi szerint megoldást jelent a jövő problémáira (rád nézek, Star Trek), nem mindenki ért egyet azzal, hogy ez biztosan jó ötlet. „Mi a garancia, hogy a világkormány tagjai nem lesznek idióták?” – teszi fel a kérdést Antal Miklós, lelki szemeim előtt pedig megelevenedik a Hülyék paradicsoma című film Fehér Házban játszódó jelenetsora.
Tényleg ennyire messzire kerültünk a valóságtól? Gépek és globális kormányhatalmak kezébe adnánk a jövőt, csak mert mi nem tudunk mihez kezdeni vele?
Nem hősökre van szükség
„Az életem jelentős része arról szól, hogy ezt ne fogadjuk el, de ha reálisan nézem, a 2 fokos átlaghőmérséklet-emelkedés sem reális” – válaszol Antal, amikor rákérdezek, hogy tartható-e az a bizonyos másfél fok. Tudta nélkül ismétli el Szombatfalvy szavait: „ez nem tartható, már a jelentés megrendelésekor is volt, aki szerint ezt kutatni sem érdemes”. A Párizsi Egyezményhez kapcsolódó nemzetközi vállalások betartásával is inkább a 3 fokos felmelegedés felé haladunk, mert már a 2 fok is olyan komoly beavatkozást igényel, amire egyszerűen nincs elég akarat.
„Aki nem akar tenni semmit, szívesen rávágja, hogy <<ez a hajó úgyis elment>>” – mondja Ürge-Vorsatz, aki szerint „a jövő csak rajtunk múlik, nem kívülállókon”. Antal is hasonlóan vélekedik, sőt arra kér, hogy a cikkben említsem meg, milyen fontos az, hogy az emberek a saját életükben tegyenek a környezetükért. „Minden lépés számít”, mondja, és igaza lehet. Végtére is a társadalmi változások nem csodák eredményei, hanem olyan hétköznapi emberek tetteinek következményei, mint te, én, vagy bárki, aki hajlandó kicsit kevesebbet autózni, többet használni a tömegközlekedést, vagy nem mindent nejlonzacskóba dobni.
Persze tévedés azt gondolni, hogy a 3-4-5-akárhány fokos felmelegedés még a mi életünkben bekövetkezik. Itt évszázadokról van szó, avagy az utánunk érkező generációkról; rajtunk múlik, hogy milyen jövőt örökölnek – már ha lesz jövőjük egyáltalán. Az 1,5 fokos mérséklést talán elfelejthetjük, de 2 fokon már meg kéne állni, különben az utódaink (a gyermekeink, unokáink, akiket ugye szeretünk, és elvileg érdekel a jövőjük) tényleg beláthatatlan következményeket szenvedhetnek el.
És akkor most mi lesz?
A világ politikusai nem reagáltak valami fényesen az IPCC jelentésére. Az ausztrál miniszterelnök-helyettes Michael McCormack kijelentette, hogy folytatni kell a széntartalékok feltárását, majd közölte, hogy ők csak kis halak, nem rajtuk múlik a világ sorsa, „valamiféle jelentés” pedig nem változtathat az országuk gazdaságpolitikáján. Donald Trump amerikai elnök eleinte nem szólt (tweetelt?) semmit, majd később azt mondta, „ránéz a jelentésre”, bármit is jelentsen ez.
A tudományos világ nem volt ennyire csöndes. Egy genfi konferencián Gernot Laganda, az ENSZ élelmezési világprogramjának feje azt mondta, 2 fokos felmelegedés esetén 189 millió embert fenyeget majd éhezés, 4 fok esetén pedig már egymilliárd főt – kevesebbért is vívtak már háborút.
Egy magyar milliárdos Svédországban: minden pénzét a világbékére tette fel
Szombatfalvy László alapítványa az eredménytelen pályázat ellenére tovább üzemel, az idős, kissé csalódott milliárdos szerint az IPCC-jelentés semmit sem változtat annak stratégiáján.
Bár személyesen nem találkoztam vele, magam elé képzelem, amint fáradtan mered kifelé az ablakon, bele az októberi tavaszba, amelynek forró sugarai alatt pár ezer kilométerrel arrébb én is elindulok vásárolni, de persze papírszatyorral a kezemben, fő a környezettudatosság.
És bár tudom, hogy fontos az egyén, értékelni kell a zöld startupok munkáját és örülni az apróbb sikereknek is, no meg visszhangzik a fejemben Antal Miklós hangja, miszerint „akárhogy is állunk, fontos felvenni a harcot a nihillel”, azért a 22 fokos októberi napon sétálva csak arra tudok gondolni, hogy
jó nagy szarban vagyunk.
Illusztrációk: Kovács Laura
