Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

A 20-30 év közötti vezetők már kiléptek a spájzból – és nagyon más gondolnak a világról

Közel negyven pályázó közül Kindli Erna, a Tresorit informatikai vállalkozás marketing és értékesítési igazgatója lett az „Év fiatal vezetője – 2016” pályázat győztese. A szervezők idén ezúttal kategória-győzteseket is hirdettek nonprofit, kkv- és nagyvállalati kategóriákban.   

„Egyre nagyobb arányban vannak pályázóink a fővároson kívülről, így valóban országos megmérettetésről beszélhetünk” – mondta el köszöntőbeszédében Tóth Annamária, a díjat kiíró Fiatal Vezetők Akadémiáját is működtető Coaching Team szakmai vezetője a díjkiosztó gálarendezvényen. A szakember hozzátette, hogy feltűnően sok 30 év alatti pályázó is nyújtott be pályaművet,

a legfiatalabb versenyző mindössze 22 éves volt.

A zsűri szembeötlőnek nevezte, hogy a legfiatalabb vezetői generáció nem csak szemléletmódjában, de akár nyelvhasználatában, megközelítésmódjában is jelentősen eltér a vezetőként még mindig igen fiatalnak számító 35-40 éves korosztályétól.

kindli_erna

Kindli Erna az év fiatal vezetője.

„Pozitív hatással lenni mások életére és inspirálni a munkatársakat – ez a vezetői küldetésem” – mutatott rá a fődíj átvételekor Kindli Erna, a Tresorit informatikai vállalkozás marketing és értékesítési igazgatója, aki azt vallja, a legnagyobb motivációt a tanulás és az értelmes, értékes munka jelenti. (A Tresoritról nemrég írtunk, annak apropóján, hogy partnerséget kötöttek az Apple-lel)

A zsűri a bírálatkor figyelembe vette a pályázó szervezeten belül betöltött pozícióját, eredményeit, de nagy hangsúlyt helyeztek arra is, hogy a pályázó mennyire önreflektív, képes-e, szeretne-e tovább fejlődni, kész-e a folyamatos tanulásra, önfejlesztésre. Az értékelések alapján a nagyvállalati kategória első helyezettje Kovács Katalin, az ESAB Mór Kft. ügyvezetője, a nonprofit kategória győztese pedig Tóth Zoltán, az Apolló Kulturális Egyesület elnöke lett, míg a KKV-k között Hampuk Richárd, a Person alapító-ügyvezetője került az élre (utóbbi a Forbes.hu egyik vendégszerzője is).

A díjra olyan 40 év alatti vezetők pályázhattak, akiknek legalább egyéves vezetői tapasztalatuk volt, és akik legalább öt főből álló csapatot irányítanak. „Célunk, hogy az Év Fiatal Vezetője díj egyre nagyobb szakmai rangot vívjon ki magának, és a visszajelzések alapján úgy látjuk, jó útion járunk” – vallja Bite Barbara, a Coaching Team alapító-ügyvezetője (aki szintén írt már vendégként a Forbes.hu-ra). A szakember elmondta, más szakmai díjakhoz képest az Év fiatal vezetője pályázaton kifejezetten összetett feladat a pályamű összeállítása, amit aztán több körös, zsűri előtti prezentáció is nehezít. Ezek alapján a versenyzők magát a pályázati folyamatot is egyfajta önismereti utazásnak élik meg.


Helyezettek, díjazottak

Az Év fiatal vezetője 2016 fődíjasa, és a KKV kategória győztese: Kindli Erna, Tresorit, CMO

KKV Kategória II. helyezett: Hampuk Richárd, Person, alapító-ügyvezető

KKV Kategória III. helyezett: Pásztor Erzsébet, Fibi Transz Kft, logisztikai vezető

 

Nonprofit kategória I. helyezett: Tóth Zoltán, Apolló Kulturális Egyesület, elnök

Nonprofit kategória II. helyezett: Farkas Dezső, Jövőt Építők Generációja Egyesület, elnök

 

Nagyvállalati kategória I. helyezett: Kovács Katalin, ESAB Mór Kft ügyvezető

Nagyvállalati kategória II. helyezett: Szappanos György, Rapidsped Zrt, vezérigazgató

Nagyvállalati kategória III. helyezett: Zsoldos Imre, Roche Kft., igazgató

 

Borítókép: The Orbital Strangers Project (jobb szélen Kindli Erna a Tresorit alapítói mellett). 

Oszd meg!