Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]


Bővebben

Fotó: Forbes.com

Musk anyja tudta, mit kell tennie: nagy szabadságot, kemény, de tág kereteket adott fiának

Példát vehetnénk Musk, Tesla és Edison szüleiről, mondja Gyarmathy Éva, aki szerint semmi mást nem kell tenni a különlegességekkel, mint megadni az elfogadást és megszabni a kereteket – ezek a gyerekek így is, úgy is szabaddá teszik magukat. A Prima-díjas klinikai és nevelés-lélektani szakpszichológus szerint a tehetség nem képesség, hanem egy belső hajtóerő, egyszerre van meg benne az alkotás és a pusztítás lehetősége. Interjú Elon Musk Asperger-szindrómájáról, „furiságról”, a természetes/normális fogalmáról és arról, hogyan segíti a diszlexia a vállalkozókat.

Forbes.hu: A tehetség szó nagyon sokféleképpen értelmezhető, általában automatikusan összekötjük a sikerrel. Az ön definíciója mi erre?

A tehetségre sokan úgy gondolnak, hogy ez egy top, nagyon szűk réteg, ők azok, akikből Nobel-díjasok lesznek. A másik gondolkodásmód pedig az a szlogen, hogy mindenki tehetséges – pedig ha mindenki tehetséges, akkor senki sem az. A tehetségnek van egy ritkaságkritériuma, de nem annyira ritka, mint gondoljuk: nagyjából a populáció 20-25 százalékát írják le tehetségmezőnek. A legtöbben képességként tekintenek a tehetségre – az én meghatározásom alapján viszont inkább egy belső hajtóerő, egy sajátos attitűd. Nem azzal foglalkozik a tehetség, hogy valamit meg lehet-e csinálni, hanem azzal, hogy hogyan lehet. Ezzel az attitűddel rengeteg energiát megspórol, mert nem azzal foglalkozik, hogy mennyire nehéz valami, hanem megy a saját útján, és akkor sem hagyja magát, ha már mindenki más leállt volna.

Ez a belső hajtóerő már gyerekkorban megnyilvánul, például az iszonyú mértékű kíváncsiságban: például mindent szétszed a gyerek, esetleg rengeteget kérdez. Edisonról írták, hogy gyerekkorában állandóan kérdezősködött, de miután iskolába került, a „kíváncsi fiúból” ő lett a „rosszul tanuló fiú”. Ez ma is nagyon jellemző: először valakit kíváncsinak tartanak, utána meg taníthatatlannak. És csak egy intézmény kellett hozzá!

Olyan nincs, hogy egy gyerek taníthatatlan. Meg kell nézni, hogy ő hogyan tud tanulni.

Én „furi gyerekeknek” nevezem azokat a tehetségeket, akikkel foglalkozom: ők azok, akiknek a tehetsége az atipikus idegrendszeri eltérések miatt egészen másképp néz ki, mint amit a tehetségről általában gondolunk.

Fotó: Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Gyarmathy Éva amellett, hogy az MTA TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet tudományos főmunkatársa, az SNI Tehetségeket Segítő Tanács megalapítója is / Fotó: Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Forbes.hu: A tehetség akkor általánosságban kéz a kézben jár egy másfajta agyműködéssel is?

Jellemzően igen. Mára már a tudományos kutatások alapján is inkább szabály, mint kivétel, hogy valamilyen neurológiai eredetű eltérés áll a háttérben. Emiatt akár különböző zavarokkal is küzdhet a tehetség.

Ezt már nagyon régóta tapasztaljuk. Még a múlt évezredben arról írtam a doktori disszertációmat is, hogy a tehetségek között jelentősen nagyobb számban fordulnak elő azok, akik mutatják a különböző zavarok jeleit. Ez egy széles csomag: figyelem-, hiperaktivitás, tanulási, autizmus spektrum zavarok. Egy eltérő idegrendszeri működés az, ami ezekhez a zavarokhoz vezethet, akár autisztikus személyiséghez, skizofréniához, bipoláris problémákhoz is. De ugyanakkor vezethet átütő fejlődéshez, kreatív tehetséghez, különleges gondolkodásmódhoz.

Ez nagyon erősen a környezet függvénye. Nem elég önmagában az, hogy valakinek atipikus idegrendszere van. Fontosak az egyéb belső tulajdonságok, és hogy milyen a külső környezete.

Említettem Edisont: őt az anyukája kivette az iskolából, nem hagyta, hogy megnyomorítsák. A saját útját járhatta.

Ha megnézzük a nagy tehetségek gyerekkorát, észrevehetjük, hogy valahogy mindig szabaddá tették magukat – ha másképp nem, szellemileg.

Ha jár iskolába, akkor is félálomban tölti ott az időt, egész máshol van. Vagy pedig fizikailag is máshol van, mert kiveszik az iskolából, magántanuló lesz, esetleg még előtte kibukik… Más dolga van. Ez a szabadságfaktor nagyon lényeges.

Forbes.hu: Tehát Edison megkapta az elfogadást.

Igen. És ez az, amit a legkevésbé kapnak meg azok, akik nem úgy működnek, mint a többiek. Rögtön beindul a kényszer, hogy segítenünk kell neki, de ez a segítség nem az, ami a gyerek számára valóban kell. Nem a gyerekre figyelnek, hanem arra, hogy milyennek kéne lennie. Ez egy hatalmas különbség ahhoz képest, amikor a tehetségeket nevelő szülők azt mondják, hogy a gyerek jól van, majd alakulni fog, mi pedig köréje tesszük, amit kell.

Például Daniel Shechtman, aki kémiai Nobel-díjat nyert 2011-ben: sokáig a szintén Nobel-díjas Pauling is azt mondta a munkásságára, hogy nem léteznek kvázikristályok, csak kvázitudósok. Végül Shechtman mégis elnyerte a Nobel-díjat, nem hitte el, hogy amin dolgozik, ne lenne lehetséges. Egy alkalommal, amikor beszélgettem vele, elmesélte, hogy balkezes. Akkoriban, mikor iskolába ment –  sok-sok évvel ezelőtt –, a tanítója azt mondta az anyukájának, a gyerek nem a megfelelő kezét használja. Erre az anyuka mondta, hogy a gyerek pontosan tudja, hogy melyik kezét kell használnia.

Na ez az az attitűd, ami ilyenkor kell: igenis a gyerek mellé állunk. Így működik a gyerek – ha bal kézzel jól ír, akkor hagyjuk békén. Ez akkoriban nagy vívmány volt, bár néha még ma is az.

Vagy egy másik példa a Musk-féle „coming out”, ami a mai beszélgetésünk apropója is: én már régóta emlegetem az életútját az előadásaimban. Ötévesen úgy elmerült a gondolataiban, hogy még az orvosa is azt hitte, hogy siket. Ott is megvolt ez a csomag: tanulási és figyelemzavar. Nyolcévesen aztán kiolvassa az enciklopédiát. Őt is folyamatosan hagyták, hogy maga választhassa meg az útjait, magántanuló lett, hogy szabadabban tudjon tanulni.

Elon Musk Asperger-szindrómás. Mit jelent ez valójában?

Forbes.hu: Igen, Maye Musk nagy anyatigris hírében áll, aki nemcsak Elont, hanem a többi gyerekét is nagy szabadságban nevelte.

Az egész család mutatja az atipikus idegrendszer jeleit. Örökletesen már ott lehetett ez az atipikus működés a szülőknél is. Ilyenkor a szülő jobban el tudja fogadni a helyzetet, hiszen ő maga már megküzdött vele. Hasonló történet Nikola Tesláé is, neki az anyja is egy zseni volt.

Nem törték le benne a másképp gondolkodást, emiatt a gyerekének is meg tudja adni a gondolkodás szabadságát.

Úgy gondolom, hogy a tehetség egyfajta deviancia. Sokak számára ez a szó negatív, pedig a deviancia csupán eltérést jelent. A legtöbben azt szeretik, ha minden úgy van, ahogy megszoktuk, minden szép szabályos – pedig amikor nagyot változik a világ, át kell gondolni, hogy hogyan lehet másképp csinálni. De ha jön valaki, aki másképp akar valamit, azt eleinte mindig nagyon utálják.

Forbes.hu: Nemrég az amerikai Forbes is összegyűjtött néhány példát a másképp gondolkozó milliárdosokról, megemlékeztek például az IKEA alapítójáról, aki nehezen boldogult a számokkal és a betűkkel. A diszlexia lehet a tehetség „előjele”?

Ez egy nagyon izgalmas kérdés, nemrég megjelent egy könyv Angliában, ami kifejezetten a diszlexia és vállalkozás kapcsolatáról szól – én is írtam benne egy fejezetet. Szinte szabály, hogy a legkiemelkedőbb vállalkozók diszlexiával indulnak.

A Shark Tank műsor hat befektetőjéből például hárman is diszlexiások.

Egy vizsgálat kimutatta, hogy a vállalkozók között jelentősen magasabb, a vállalatigazgatók között viszont alacsonyabb a diszlexiások aránya, mint a populációban. Valahol érthető: a vállalkozónál fontos, hogy átlássa, másként lássa a dolgokat – mint ahogy többé-kevésbé mindenki, aki diszlexiás –, egy menedzsernél viszont nem. Ez is mutatja a tehetség sokféleségét. Az igazgatóban is ott kell lennie ennek a hajtóerőnek, őt sem érdekli, ha valamire azt mondják, hogy lehetetlen. Másképp, máshol tud hatékony lenni.

A tehetség akkor tud igazán hatékony lenni, ha a helyén van. Ha nem találja meg a területét, sokszor pusztítani fog. Mert a hajtóerő ott van benne.

Forbes.hu: Megmarad benne az energia.

Igen. De ekkor már nem alkot, hanem pusztít.

Forbes.hu: Visszakanyarodnék kicsit Elon Musk „coming outjára”: ön szerint fontos, hogy Musk kiállt a nyilvánosság elé?

Én mindig nagyon örülök, amikor egy nagy ember kiáll, és azt mondja, hogy igen, ez természetes. Ez az idegrendszer természetes része: ezt nevezik neurodiverzitásnak.

A normalitás nem csak az, ami tipikus. A normalitást automatikusan összekötjük a tipikussal – a „természetes” viszont egy szélesebb fogalom. Nem jó, ha abnormálisnak nevezzük, ami egyébként természetes. Én a normalitás fogalmát kiterjeszteném a természetesre, mert minden ilyen esetben természetes variánsokról van szó.

Ez olyan szempontból is lényeges kérdés, hogy mit kezdünk a különlegességekkel. Egész más üzenet, ha fogyatékosnak nevezik, mint amikor azt mondják, hogy másképp gondolkozik, másképp tud hatékonyan tanulni.

Olyan ez, mintha valakinek szárnyai lennének, de azt akarják, hogy inkább a csökevényes lábait használja, pedig ő repülni tud. A hazai rendszer levágja a szárnyait, hogy ne akadályozzák a tipegés-topogásban, mert a szárny a földön útban van.

Nálunk sajnos ismét nagyon erőteljessé vált az a felfogás, hogy fogyatékos minősítést kell kapni ahhoz, hogy valamilyen fejlesztési lehetőséget kapjon egy ilyen „furi”, egy atipikus idegrendszeri fejlődésű gyerek. Nagyon kevéssé engedik a szülőket is, hogy segítsenek, ha például arra lenne szükség, hogy magántanuló legyen. Mintha csak a gyógypedagógiai intézet tudná, hogy mi kell a gyereknek. Pedig azt gondolom, hogy sokszor a szülő is tudja, mert odafigyel a gyerekére. Nagyon el van csúszva az egész ellátás. Arra fókuszálunk, ami nincs. Ideje lenne egészben látni az embereket.

Forbes.hu: Miben tud segíteni a szülő?

A gyerek akkor jár a legjobban, ha a családja szintén atipikus, extravagáns, nem ijed meg, hanem felvállalja, hogy a gyerek nem olyan, mint a többiek. Kiáll mellette. Nem, a gyerek nem úgy működik, ahogy a nagykönyvben meg van írva – nézzük meg, hogyan tud ő hatékony lenni. Ha megvan a család részéről a bátorság, hogy azt mondja, nem érdekel, hogy valami lehetetlen, a gyerekekből sokkal többet ki lehetne hozni.

Sokszor pont a gyenge oldaluk, az azzal való megküzdés az, ami előrébb viszi őket. Carlene Jackson, a Cloud9 Insight alapítója például úgy nyilatkozott egyszer, hogy ha az ember diszlexiás, soha nem bukhat el igazán, mert elfogadja, hogy első alkalommal nem biztos, hogy sikerül, amit szeretne. Így meg kell találnia a probléma megkerülésének módját.

Egy diszlexiásnak ez természetes, és ha nem kapott emiatt túl sok bántást, ha megmaradt a reális önértékelése és elfogadja a hibákat, akkor az alkotásban is nagy lehetősége van. Sokan azt gondolják, hogy aki tehetséges, az csak jó dolgokat csinál, mert a végén mi már csak ezt látjuk. Pedig úgy jutott el oda, hogy egy csomó hülyeséget is csinált közben. Az önértékelés szempontjából nagyon fontos, hogy hogyan fordul felé a környezete.

Az önelfogadás akkor valósul meg, ha kívülről megerősítést kap.

Idehaza fogyatékos papírt kell kapni ahhoz, hogy valami történjen a gyerek ellátásában. Hát könyörgöm! Milyen lesz az önértékelése? Ha viszont „leveszi” a szülő a papírt a gyerekről, akkor nem kap segítséget, úgy kell csinálnia, mintha „normális” lenne.

Forbes.hu: Beszéltük, hogy a tehetség sokszor másféle agyműködéssel jár. Ez visszafele is így van? Ha például az Asperger-szindrómát vesszük, elmondható, hogy nagyobb eséllyel párosul tehetséggel, vagy vannak „átlagos” Aspergeresek is?

Tudnak átlagosak lenni, igen. Itt inkább egy átfedésről van szó. Az atipikus idegrendszer, így az autizmus is kevés ahhoz, hogy valaki tehetség legyen. Sok múlik a személyiségén és a környezeten. Ha például van egy jó adottsága valamilyen területen, és hozzá egy adag autizmusa, akkor magas szintre tud jutni, ha kitartó. Az sem mindegy, hogy hol van ez a kiemelkedő terület – a „szabályos” területeken jobban boldogulnak, mert konkrétumokban tudnak gondolkozni, hamarabb érnek el sikereket.

De ez az átfedés azt is jelenti, hogy lehet valaki tehetség mindenféle atipikus idegrendszer nélkül is, azaz vannak „szabályosabb” tehetségek. Általában nekik jut az elismerés. Náluk is ott van a belső hajtóerő, jól teljesítenek, megfelelnek.

Az atipikus idegrendszer tehát nem belépő rögtön a tehetség csapatba, a tehetségmezőben viszont felülreprezentáltak az atipikusak.

Einsteinről is sok mindent leírtak: későn kezdett el beszélni, nem volt jó az iskolában, figyelemzavara volt, autista volt, mindent kapott már. Ez egy atipikus csomag – és mellette viszont egy tehetség is volt.

Sokszor említettem már, de nagyon fontos a környezet, hogy kit minek minősítünk. Ha ez rendben lenne, sokkal többen tudnának kiemelkedő alkotásokat létrehozni – és itt az átlag tehetségre gondolok, nem a Nobel-díjra. A Nobel-díj is fontos, mert mutatja az utat, hogy ilyen aggyal is kiemelkedő lehetek, főleg ha coming outolnak, mint Musk. Steven Spielberg, Richard Branson is diszlexiások, van két élettani, illetve kémiai Nobel-díjas is, Carol Greider és Jacques Dubois, akiknek papírja van a diszlexiájáról. Ezek a különlegességek szerencsére most már egyre inkább előtérbe kerülnek.

Hogy visszautaljak a vizsgálatra, amit a vállalkozók és a menedzserek körében folytattak: azért tartom fontosnak ezt az adatot, amit a kutatás kimutatott, mert rámutat az együttműködés fontosságára.

Nagy baj lenne, ha sokkal több lenne az atipikus idegrendszer, mert szükség van azokra, akik őket a földön tartják.

Ez a 75 százalék ez nem azt jelenti, hogy ők a futottak még kategória, hanem ők azok, akik visszafogják a 25 százalék deviánst. A különféle gondolkodásmódok együttműködése sokszor többre visz, mint amikor egy tehetség önmagában próbálkozik.

Emiatt is veszélyes a hazai, nagyon beszűkült oktatásunk. Dobálják ki azokat, akik kicsit is másképp működnek. Egyre inkább olyanok a törvények, amivel lehetetlenné teszik a furi gyerekek bekerülését. Pedig ha együtt tanulhatnak, a gyerekek megismerik, hogy mi az előnye annak, ha valaki ilyen-olyan-amolyan. Elfogadják, hogy van, amit nem tudunk, hogy hibázni természetes.

Tele vagyok olyan gyerekekkel, akiknek olyan önértékelési zavaruk van már hatévesen, hogy nem mernek szembenézni a hibáikkal. Rájuk ragad a szülők, a pedagógusok bizonytalansága, akik, ha nem stimmel valami, már viszik is a szakértőhöz.

Most a covid is hoz egy nagyon erős idegrendszeri hatást. Az influenzajárványok is teremthetnek tehetségeket, mert sokszor atipikus idegrendszeri fejlődéshez vezet a vírusos fertőzés. A covid pedig ilyen szempontból sokkal erősebb hatással van az idegrendszerre. Ez azt jelenti, hogy nagyon erősen meg fog növekedni az atipikus idegrendszeri fejlődések aránya.

Forbes.hu: Mármint a betegséget követő szövődmények formájában?

Igen. A gyerekek idegrendszere 8-10 éves korig még erősen alakul, eltűnhetnek idegpályák és újak alakulhatnak. Ha ebbe egy betegség beleszól, akkor előfordulhat, hogy bizonyos dolgok nem szabályosan fognak fejlődni. Ezzel meg kell tanulni valamit kezdeni, mert érték minden ember, akár szabályos, akár nem.

Forbes.hu: Egyben viszont lehetőséget is jelenthet arra, hogy a rendszer kezdjen valamit a különlegességekkel.

Igen, erre utalok én is. Ez is összefügg a 21. századdal, a vállalkozók világával. Elképzelhető, hogy sokkal több lesz az olyan ember, aki nyitott a kreativitásra, az újdonságokra, és már arra lesz nagyobb a kereslet, aki módszeresen tud gondolkozni. Ha sok az atipikus, nagyon felértékelődnek azok, akik a földön tudják őket tartani, mert az arány eltolódik.

Garantálom, hogy több lesz az atipikus idegrendszeri fejlődés, és azt is, hogy ebből lehetnek kreatív gondolkodók, kezdeményezők. De fontos, hogy úgy kezeljük mindezt, mint Musk, Edison vagy Tesla szülei.

Semmi mást nem kell csinálni, csak elfogadást adni és emellé kereteket szabni, hogy ne szálljon el a gyerek. Nagy szabadság, kemény, de tág keretek.

Az oktatásban is ez lenne a fontos, ahelyett, hogy szűk keretek között az egyformát várjuk el. A tehetséges gyerekek mindenképpen szabaddá teszik magukat. Belül fognak dolgozni, vagy nagyon rossz irányokba fejlődni.

Forbes.hu: Egyre nagyobb a hangsúly a soft skillek szerepén – az oktatási rendszer viszont a neurotipikus gyerekek esetében sem tud ennek teret engedni. Hogyan alakulnak ezek a készségek a tehetséges gyerekek esetében?

Ez is lehet ilyen is, olyan is. Van, aki jól tud kommunikálni, van, aki nem. Ami viszont nagyon fontos, hogy mindez korán megtanulható.

Sokat segít ezeknek a gyerekeknek, ha korán közösségbe kerülnek, de csak akkor, ha a közösség elfogadó.

Ilyenkor az szokott a probléma lenni, hogy a gyorsan fejlődő gyerekekkel nem tud mit kezdeni a közösség. És azért nem tudnak jól kommunikálni, mert hülyének nézi őket a többi óvodás, ha például a hatványozásról szeretnének beszélni az óvodában.

Nincs szabály, hogy egy tehetség jól tud-e kommunikálni vagy sem. Sok tehetség azért veszik el, mert nem tud elég jól kommunikálni, vagy a beilleszkedésével van baj. Ez egy nagyon fontos probléma, és a tehetséggondozásban erre külön odafigyelünk, hogy hasonló társakkal találkozhasson, mert ezek a gyerekek egymással el tudnak kezdeni kommunikálni. Másképp nehezen fog működni, főleg akkor, ha egyke. Ha sok a testvér, mint Muskék esetében, akkor kap egy olyan közeget, ahol jól tudja működtetni a társas készségeit, annak ellenére, hogy nem ez az erőssége.

Pont ezért a tehetséggondozásban nem az a lényeg, amit most is gyakran csinálnak, hogy azokat a képességeket fejlesztik, amit már úgyis tud a gyerek – hanem hogy egy teljes, komplex fejlesztést kapjon.

A borítóképen Maye Musk / Forbes.com

Oszd meg!