Jó így ünnepelni

2040 oldal Forbes kedd reggel. Az íróasztalomra mindig 10 példányt tesz egy kollégám, amikor megérkeznek a magazinok a nyomdából. Most egy kicsit magasabb a stósz: egyenként 204 oldalas a novemberi […]

Bővebben

Öt bor, három borkategória – ez az olaszrizling éve

Ez a nyolcadik tél, hogy a balatoni borászok (egy részük) összeültek Csopakon, és komoly odafigyeléssel, amennyire lehet, nyitottan megkóstolták egymás olaszrizlingjeit, aztán a szűkebb közönségnek is megmutatták őket ugyanott, egy szakmaias kóstolón. Az Olaszrizling Szerintünkön idén is majdnem az összes bort végigkóstoltam (az ígéretesebbnek tűnő 50-et), úgyhogy mondom, szerintem mit érdemes most, és majd a jobb időben a tóparton inni. Ja, és hogy miért lehetne ez az olaszrizling éve.

Zelna Balatonites 2015

Mi ez? A Zelna Lukács Lilla marketinges és Barabás Barna szőlész-borász házaspár balatonfüredi gyermeke. Alig pár éve indult a borászat, és rögtön olyan borokkal, amiket szívesen ittam, nem sokkal később egy olyan borterasszal, ahová szívesen kiülök. Úgy tűnik, van folytatás.

Milyen? Szép az illata és a szájban is szépen indít. Spontán erjedt, csak tartályban érett, szép rétegeket mutat. Érett gyümölcsök, citrusos-cukorkás felhangok, ásványosság. Hossz és intenzitás. Könnyű inni, jól el vannak találva az arányai. (Egyébként a címkéje is nagyon szép, és a bor fura nevét is megmagyarázza, ugyanis a balatonites balatonicus csiga van rajta.)

Mennyiért? 4500 forint

 

Villa Tolnay Panoráma Olaszrizling 2010

Mi ez? A Csobánc-hegy lábánál a híres színésznő egykori villájában ma igazán magas minőségű borok készülnek. A borász Nagy Laciról köztudott, hogy őrült maximalista, de a többségi tulajdonos, a svájci Philipp Oser ezt értékeli. Ahogy én is.

Milyen? Szép, kifinomult, fejlett illat. Kortyolva már lehet tippelni a korára, de abszolút jó kondiban van, szép savak tartják, és érett fajtajegyek is vannak még mellettük bőven.

Mennyiért? 6000 forint. Gyakran venném, ha nem csak a pincénél lehetne beszerezni.

 

Káli Kövek Rezeda 2016

Mi ez? Köpcös, nagyszakállú, kedves tekintetű, de mindig komoly és csendes, lassan nyílik, visszafogott. És ilyenek a borai is. Szabó Gyula Köveskálon évről évre jobb tételeket készít, az Olaszrizling Szerintünkre például négyet hozott, és mind a négyet imádta a közönség. Nekem most a Rezeda volt a kedvencem.

Milyen? Visszafogott, szép illat. Elegancia, lecsiszolt stílus. Licsi, citrusok és virágok (biztos rezeda is, de azt még én sem szagoltam), barátságos, de jó savak. Tényleg különleges bor.

Mennyiért? 2750 forint

 

Petrányi Kódex Rizling 2014

Mi ez? A Ford Petrányi tulajdonosának, Petrányi Istvánnak és családjának már majdnem nagykorú a csopaki menedékhelye, azaz a borászat és borterasz. És látszik, hogy igazi békesziget, mentsvár vagy nevezzük szerelemgyereknek, a lényeg az, ahogy Petrányi István a borokról beszél, vagy felesége, Piroska a házias ételekről, amiket a la carte is adnak. Mert hogy dől az egészből a szeretet és a rajongás.

Milyen? A birtok tinédzseréveiben készült több bizonytalan bor is, de ma már Michelin-csillagos éttermekben is lehet találkozni tételükkel. Mondjuk ezzel a Costesben.

Kraftos, koncentrált. Fejlett, de még mindig jól tartja magát. Arányos, egyensúlyban van. Karakteres, és selymes textúrájú.

Mennyiért? 3250 forint, de sajnos már alig hozzáférhető.

 

Martinus Olaszrizling 2016

Mi ez? A Gilvesy Pincészetben nem csak Gilvesy néven (azaz a tulajdonos Robert Gilvesy neve alatt) készülnek borok, a borász Ruppert Márton a saját földjein egy kicsit a saját útját is járja. Valójában csak a kezek és a borkészítés helyszíne azonos, a végeredmény ránézésre és kóstolva is megkülönböztethető.

Milyen? Négy terület, négyalkalmas szüret, négyféle technológia, összeöntve. Szóval a borász még kísérletezik, keresi a lehető legjobb megoldást, mindenesetre így egyben is kellemes, könnyed az eredmény. Szép savak, krémesség, ásványosság és gyümölcsök is. Belépőbor, vagy egy kicsit több.

Mennyiért? 2150 forint.

 

Balatonbor, hegybor, dűlőbor

Az olaszrizling még mindig az egyik legnagyobb arányban termesztett fehérszőlő Magyarországon, ideje volt, hogy a minőségével egységesen is foglalkozni kezdjünk. Pontosabban a borászok, főleg az a két csopaki, amelyik a kóstolónak helyszínt biztosított, tehát a Jásdi és a Szent Donát. Elértek egy komoly szakmai összefogást, és együtt kialakítottak egy három egységes, elfogadott eredet- és minőségi borkategóriát. Ezek a balatonbor, a hegybor és a dűlőbor, és együtt valójában egy olaszrizling-termékpiramist alkotnak.

Az olcsóbb, könnyebben hozzáférhető, azonnali fogyasztásra szánt könnyed balatonborok már több éve a piacon vannak, szép, egységes dizájnnal, tavaly már a forbes.hu-n is írtunk az aktuális évjáratról.

Ezeknél minőségben és árban is magasabb kategóriát képviselnek az egyetlen szőlőhegy terméséből készülő, de szintén száz százalékban olaszrizling hegyborok. Ilyeneket tavaly, azaz a szabályrendszer megalkotása óta első alkalommal ezek a pincék tudtak piacra dobni: Söptei, Homola, Szent Donát, Zelna, Martinus, Kálmán, Dobosi, Sabar, Istvándy, Laposa, Bezerics, Somlói Vándor. Ezekre nem jellemző az egységes címke, de a palackokon szerepel a hegybor szó.

A legkeményebb kritériumoknak pedig a dűlőválogatások, a dűlőborok felelnek meg. Az ezekre vonatkozó kritériumrendszer és dizájn kialakítása helyi, lokális feladat. Csopakon például már régebben elkészült a szigorú szabályrendszer Csopaki Kódex néven, a gyakori ellenőrzéseken megfelelt borokon már több évjáratban is láthattuk a közös Kódex védjegyet (lásd a fenti Petrányi rizlingen a matrica).

A fordulat: az évjárati és az érlelési sajátosságok miatt a borászok most először kóstolhatták együtt a három kategóriát. Végre összeállt valami, nagyjából 28 év munkája, törekvése. Kis bátorsággal mondhatjuk (én mondom), hogy ez az olaszrizling éve.

Az eredetvédelmi munkának viszont még ezzel sincs vége: „az egyes hegyek egyedi illat- és ízjegyeinek feltérképezése, valamint a referenciaborok közös kiválasztása” következik; „mind a termelők, mind a borértő közönség számára izgalmas időszak” – Kovács Tamás, a Szent Donát tulajdonos-borásza, az olaszrizling egyik komoly bástyája szerint.

Olvasd el A jó élet rovatunk további cikkeit!
Ezeket láttad?
Címkefelhő