„Mindig kicsit tovább” – válaszolta, amikor az interjúidőpontról levelezés közben megkérdeztem, vajon meddig főzzem még a narancslekvárt, amit éppen akkor készítettem, méghozzá idén az ő receptje szerint. Dragomán György Főzőskönyve tavaly decemberben jelent meg, és egy éve rendületlenül ott van a könyveladási toplistákon. Nem szokványos szakácskönyv: egyrészt érzékletes regényrészletek gazdagítják, másrészt a szépíró szerző a receptekből is szinte novellákat írt, és majdnem mindegyiket azzal fejezi be, hogy „Örüljetek!” Azt mondja, a főzéssel abszolút ki tud kapcsolni, amikor éppen küzd az írással, és még legalább két hasonló szakácskönyvet tervez. Volt már, hogy könyvet cserélt egy jó alapanyagra, és a videót, amiben a kovászoskenyér-készítés titkaiba avat be, öt év alatt több mint háromszázezren látták. Ünnepi interjú sós citromról, vajkenőkésről, füstölt sóról, rituálékról és karácsonyi menüről.
G. Tóth Ilda kulturális sorozata: ajánlók, történetek és interjúk színházról, könyvekről, zenéről – meg bármiről, ami kultúra. Ez a karácsonyi egy icipicit kilóg. De talán nem nagyon.Forbes.hu: Legalább két órán át rotyogtattam végül a lekvárt a recepted szerint, de végül tényleg besűrűsödött, köszönöm a jótanácsot.
Dragomán György: Szívesen. Nehéz megmondani, mennyi ideig kell főzni, attól függ, hogy mennyi pektin van a narancshéjban. Gondolom, Navel narancs volt, amiből csináltad, ugye?
Forbes.hu: Igen, Navel.
Annak viszonylag alacsony a pektintartalma, majd próbáld meg január végén a Tarocco fajtából, az alkalmasabb lekvárnak. Én mostanában teszek a Navelbe egy két bergamottot (apró sárga narancsféleség, genetikailag a limetta és a keserű narancs keresztezéséből létrejött hibrid – a szerk.) vagy citromot, esetleg mangót – ezek mind gyorsítják a zselésedést. De persze mindegyiktől egy picit más lesz az íze. És ne aggódj, idővel még tovább sűrűsödik majd a lekvár, én mindig hagyok egy-két üveggel későbbre. Most is vannak négyéves lekvárjaim is. Azért azokat lassan már megeszem.
Forbes.hu: Azt szokták mondani, hogy az a könyv, ami egy éve az eladási listák elején áll, klasszikus lesz. Számítottál rá, hogy éppen a Főzőskönyvvel fogod ezt elérni?
Igazából sosem akartam ezt a könyvet, csak elkezdtem leírni a receptjeimet, és amikor láttam, hogy milyen sok lesz, akkor gondoltam, hogy na jó, akkor megírom őket rendesen. Először egy interjúban meséltem el a dobozban panírozott rántotthús készítését, ami után aztán elkezdtem leveleket kapni, hogy működik. Én meg úgy voltam vele: mégsem oké, hogy ez legyen az egyik legolvasottabb írásom – ráadásul nem is én írtam, hanem az újságíró. (Nevet.) És akkor leírtam az első receptet, így, sztoriszerűen, ahogyan a könyvbe is bekerült. Amúgy egyetemista koromban a faliújságra írt első nyilvános publikációm is receptek voltak. Amikor aztán elkezdtek megjelenni folyóiratokban és online, magam is meglepődve láttam, mennyire népszerűek, főzésre inspirálnak.
Többen mondták, hogy gyorsan írjak egy szakácskönyvet, mire én azt mondtam: köszi, de nekem nem fontos, hogy gyorsan írjak egyet.
Dragomán György éppen dedikálásra vár a Főzősköny néhány példányával a Buono nevű olívaolaj- és tésztaszaküzletben. Fotó: Sebestyén László
Forbes.hu: Te magad is előveszed a Főzőskönyvet, amikor főzöl?
Persze, hiszen én sem emlékszem mindenre, amit leírtam benne. Mániákus vagyok, sok mindenbe belevágok, és van, hogy egy dologgal foglalkozom hetekig-hónapokig. Az olasz tésztákkal például fél évig kísérletezgettem. Ebbe a könyvbe eleinte mindent bele akartam tenni, amit csak kipróbáltam, a szuvidolástól a rámenlevesekig, aztán rájöttem, hogy ha nagyon vastag lesz, akkor használhatatlanná válik, és sosem leszek készen vele. Így inkább egy ponton lezártam. Majd folytatom, most három Főzőskönyvet látok magam előtt.
A sikernek meg talán az a titka, hogy annyira őszinte, amennyire csak lehet. Amikor elkezdtem, rögtön rájöttem, hogy csak úgy írhatom meg a recepteket, mintha novellákat írnék, csakis azzal az igénnyel. Ha megnézed az általános szakácskönyveket, azt látod, hogy egyikből átteheted a receptet a másikba. A szerkesztők kiveszik az egyénieskedéseket, van egy receptnyelv, mindenki azt használja, és kész.
A magyar gasztronómiában viszonyag ritkán fordult elő, hogy valaki személyes hangot használt volna.
Nagy szakácskönyvolvasó vagyok, de nem sokszor találkoztam még íróval, akinek megjelent volna ilyesféle szakácskönyve, inkább olyat láttam, hogy az önéletrajzba belekerült néhány recept. Azért pesze vannak fontos elődök, Kövi Pál, Bächer Iván, Lénárd Sándor, Váncsa István, Polcz Alaine és Cserna-Szabó András könyveit mind odaképzelem a Főzőskönyv mellé a polcra, csakúgy mint a Bittera-Molnár B.-féle Konyhauniverzumot. Az én történeteim olyanok, hogy úgy érzed, veled történtek meg. Ugyanúgy irodalmi munkának gondolom őket, mint a többi írásomat. És kerültek a kötetbe irodalmi szövegek is, más regényemből vagy novellákból.
Forbes.hu: Ha nem volnának ezek a részletek vagy novellák szándékosan más papírra nyomatva, azért nem mindig venné észre az olvasó, hogy most épp nem főzési tapasztalatot írsz le, hanem szépirodalmi alkotás következik. A hagymavágós sztoridnál például – ami a legelső ilyen a könyvben – még majdnem bedőltem. Valld be őszintén, előfordult már, hogy álarcban, neoprén kesztyűben vágtad apróra a vöröshagymát, azt a száras részével az Egyenlítő felé fordítva az akció közben, a kést pedig szigorúan harminchárom nap után a mélyhűtőből előkapva, tizenhét fokos szögben tartva, mert ez a szög pontosan ideális a hagymaepidermisz folyadékmentes átvágásához?
Ezek a betűzdelt szépirodalmi írások arra jók, hogy megmutassam, lehetne ilyen is ez a könyv. A főzésben a mániáddal el lehet menni a falig, egészen fanatikussá válhat az ember, és ez a könyv picit ennek a paródiája is. Van, amikor az ember úgy főz, hogy elgurul a gyógyszer – még az igazán nagy szakácsoknál is. Mindenféle irracionális, ezoterikus rítusok is kapcsolódnak a főzéshez, ezeket igyekszem megfelelő iróniával szemlélni. Másrészt azért fontos, hogy igenis precíznek kell lenni, a profi séfeknek is, meg otthon is.
„Voltam étteremkritikus, tudom, mekkora pech, ha pont akkor jön a műbíráló, amikor valami éppen nem sikerül.”
Forbes.hu: Igencsak komolyan veszed a konyhai eszközöket is, mondhatni egészen eszközfetisiszta vagy – ódákat zengtél a könyvben például egy vajkésről, egy lapítóról, ami tulajdonképpen egy deszka („világot jelentő”), a vaslábasról nem is beszélve, amiről „azt kell feltételezni, hogy tűzforró, sőt billogforró, és e szerint is kell bánni vele”. Van kedvenc konyhai eszközöd ezek közül?
Amit talán a legjobban szeretek, az a vajkenőkés. A New York-i Modern Művészetek Múzeumának (Moma) a dizájnboltjából lehet megrendelni, de én még az eredeti Kickstarte- kampányban Ausztráliából rendeltem annak idején, sajnos máshol még nem láttam. Vannak olcsó utánzatai, de azok rosszak. Jó, hogy mondod, pont ma hívott egy barátom, hogy megjött a kés, ugyanis idén ezt adja karácsonyra a barátainak, vett magának hat darabot, és nekem is rendelt egyet most pluszban, hogy el tudjam ajándékozni. Na, azzal úgy lehet a vajat kenni, hogy a pici lyukain felfodrozódik még a legkeményebb vaj is.
Forbes.hu: Honnan hallasz ilyen extra dolgokról?
Sokat tanultam fórumokról, amiknek sajnos mára elmúlt a fénykoruk, és lett ugyan helyettük a Facebook, de az nem annyira jó. A kedvencem az Egulett nevű, az amerikai Society for Culinary Arts fóruma, ami a 90-es években nagyon jól ment. Ott éveken át aktív volt többek között Nathan Myhrvold, a Microsoft volt CTO-ja is, aki feltalálta a házi szuvidolást, aztán szuper modernista szakácskönyveket adott ki. Nemrég jelent meg a pizzakönyve, megrendeltem, most repesve várom, hogy megérkezzen. Nem is kerülhet be erre a fórumra bárki, van egy kis felvételi, megkérdezik, hogy ki vagy és mit tudsz. Értelmes kérdések és válaszok vannak, nincsenek trollok. Bármit kérdezhetsz bárkitől, és válaszol.
Egyszer, amikor épp a nutella volt a mániám, ott találtam egy svájci cukrászt, akinek Luzernben van cukrászdája, és készségesen elmesélte a misztikus csokis mogyorókrém receptjét, a nagy büszkeségét. A világ legjobb karamelljét készítő francia Jacques Genin receptjét is közös munkával fejtették vissza ezen a fórumon. Itt szoktak rendezni közös főzéseket is, ötvenen-százan összeállnak, és megfőzik ugyanazt az ételt, aztán leírják a tapasztalataikat. Ott tanultam szuvidolni, és tőlük tudtam meg azt is, hogy Hongkongból kell hozzá relét rendelni, sőt a vodkában eltett vaníliáról is ezen a fórumon hallottam először.
De persze fanatikus szakácskönygyűjtő és -olvasó is vagyok.
Forbes.hu: A könyvből kiderül, hogy azért nem voltál mindig ilyen nyitott, legalábbis amikor egyszer Anna (felesége Szabó T. Anna költő – a szerk.) vett neked ajándékba mindenféle sót, először megdöbbentél.
Én az erdélyi szocializmus ügyeskedő, sokat és sok mindent nélkülöző szegénységéből jövök, és bár mindenki jól főzött a családban, de sóért pénzt adni teljes képtelenségnek hangzott, hiszen ott volt nekünk a parajdi só. Anna ezzel nagyon sokat segített, akkor tanultam meg, hogy igenis megéri megvenni néha a drágább, jó alapanyagot. Bizonyos dolgokon nem szabad spórolni, miközben persze pazarolni sem szabad,
de nincs akkora különbség árban a közepes és a kiváló alapanyag közt, mint amekkora ízben lesz.
Amikor elkezdtünk Annával főzni, két szegény egyetemista voltunk – igaz, most sem főzünk drágán, nézd csak meg a könyvet. De néha igen is meg kell venni a különlegest. Például parmezánból nem fogy sok, és minden sokkal jobb lesz tőle. Vagy ugyanez igaz az olívaolajra. De nálam is lassan esett ez le: húszéves koromtól van saját konyhám, és ez a sós történet 29 éves koromban történt.
Dragomán György szerint igenis megéri megvenni néha a drágább, jó alapanyagot. Fotó: Sebestyén László
Forbes.hu: A parajdi sóhoz való ragaszkodáson túl mit hoztál magaddal az erdélyi szakácsművészetből?
A Főzőskönyv nagyjából harmada családi receptek újragondolása, megértése. Ez valamennyire önismereti gyakorlat is, sokat kísérletezgettem például azzal, hogy milyen egy jó pörkölt, vagy hogy megtanuljam úgy megfőzni a gulyáslevest, hogy olyan élményt adjon, mintha apám főzte volna, mert szerintem fontos a hagyományokat vizsgálni. A könyv másik harmada arról szól, hogy megtanulok olyan dolgokat főzni, amik már léteznek, mondjuk egy spanyol ételt, és a harmadik harmadot a saját felfedezések és ötleteket teszik ki: olyan ételek, amiket nem láttam sehol, csak nekem jutottak eszembe.
Forbes.hu: Volt már olyan étel, aminek a megfőzésével kudarcot vallottál?
Krémest például még mindig nem tudok tökéleteset csinálni, pedig jó ideje kísérletezgetek vele. Több verzió készült már az angol krémből, de még mindig nincs meg igazán, bár a tavaly előtti egész jól sikerült. Egy csomó dologgal még nem vagyok elégedett – ezek nincsenek is benne a könyvben.
Forbes.hu: És van olyan étel, amit nem sikerült megszeretned?
A korianderzöld például, szerintem az genetikai kérdés, hogy nem bírom megenni, akárhogy próbáltam, legutóbb például lime-lével összeturmixolva. Egyszerűen olyan az íze nekem, mintha egy szép tányérra mosogatószert locsolnának tálaláskor, és csak azt érzem, más ízt nem. Van, hogy a tested jelzi, hogy valami neked nem jó, ilyenkor nem kell tovább erőltetni, hát én így vagyok a zöld korianderrel. Ha étterembe megyek, már egyenesen beleírom az allergiáim közé.
A mai napig rettegek egyébként attól, hogy elkapom a covidot és elmegy a szaglásom vagy az ízlelésem.
Amikor a könyvet írtam, még az első-második hullám alatt, akkor is végig benne volt ez a gondolataimban. Bár van egy gyönyörű Ang Lee-film, majd nézd meg, az a címe, hogy Eat, drink, man, woman, és egy szakácsról szól, aki elképesztően finomakat főz úgy, hogy nem érez ízeket. A legszebb film a főzésről!
Forbes.hu: A covid alatt megint jól ment a kovászoskenyér-készítős kis film is, amit még a Nol Presszóban, 2015-ben készített veled Szemere Kata (ő a Forbes.hu-n is publikált néhány cikket). Már több mint 300 ezren látták.
Pedig egy halott oldalon van, a Népszabadság oldalán. Az alapján tényleg nagyon sokan tanultak meg kovászos kenyeret készíteni, pedig amikor az a videó készült, még elég kevesen csinálták, pláne olyan egyszerűen, ahogyan én mutattam meg, dagasztás nélkül. Az a jó, hogy a főzéses videókra, sőt az írásaimra is nagyon közvetlenek a reakciók, azonnal küldik az emberek a képeket.
Rengeteg fotót és visszajelzést kapok arról, hogy mi működik a receptjeim közül.
Forbes.hu: És mindenre válaszolsz?
Igyekszem. Amire nem mindig szoktam, az az olyasfajta aggódó kérdés, hogy „biztos jó lesz?” Persze, jó lesz, ki kell próbálni. De azt is értem, hogy nyugtatásra vágynak.
Forbes.hu: A videó sikerén nem buzdultál fel annyira, hogy főzős tévéműsorokban is szerepelj esetleg?
Hívtak, de nem mentem, mert nem hiszek a mesterséges stresszben. Senki sem éttermi szakács otthon, márpedig ezekben a főzős műsorokban éttermet kell szimulálni. És az veszélyes, ha stresszelni kezd az ember a konyhában. Szeretek amúgy kamera előtt főzni, készült egy-két videó, nekem ez soha nem volt rossz élmény, jó kommentálni, hogy éppen mi történik, de a bulvárrésze nem érdekel. Olyan műsornak viszont örülnék, ami nem destruktív, hanem konstruktív, és arról szól, hogy valamit hogyan lehet minél jobban elkészíteni.
Forbes.hu: És nem vesz el nálad túl sok időt a főzés szépírástól?
Igyekszem nem túlzásokba esni. Vállalható szinten csinálom, nagyon jól tudok főzni írás közben, teljesen kikapcsol a váltás. Azért is kezdtem főzni (vagyis nem kezdtem, mert mindig is főztem, hanem azért szeretek), mert amikor az írás éppen nehezen megy, folyamatosan azon gondolkozol, hordod magadban a jelenetet, pörögsz rajta – márpedig én egy hosszabb mondaton vagy jeleneten két hónapig képes vagyok –, ráadásul mindezt otthon teszed, akkor egyszerűen váltani kell, és mást kell csinálni. Az egyik megoldás a séta, a másik a főzés. A főzés azért jobb, mert aközben lehet például a káposztára fókuszálni. És kell is.
Mert ha nem tudsz, hanem ott is pörögsz az írói feladaton, akkor vissza kell ülni az íróasztalhoz és küzdeni tovább.
Nekem sokat segít, hogy a főzés kiegyensúlyozza az életemet, amúgy hajlamos vagyok hetekig nem felkelni íróasztaltól. Jó, most már nem nagyon van ilyen, mert van családom, de amikor még nem voltak gyerekek, és Anna ösztöndíjjal külföldön töltött pár hónapot, akkor a mélypontomon három hétig nem mentem ki a házból, vagyis a szobából, csak írtam. Nem is főztem, semmi más nem érdekelt.
Forbes.hu: Azért a korábbi írásaidban is fel-felbukkannak főzős, vagy legalábbis ételes jelenetek. A Máglya című regényed például tele van ilyennel.
A Máglya erősen női könyv, zárt világban játszódik, Emma és a nagymamája a két főszereplő, és a nagymamának ritualisztikus saját világa van, nem csoda, hogy abban a főzés intenzíven megjelenik. Ebből a regényből egyébként jó pár részlet be is került a Főzőskönyvbe. Az evés eleve nagyon szertartásos dolog, az első rituálék maguk a receptek voltak. Elég ha mondjuk a zöld teára gondolsz, amit most iszom: amikor Koreában jártam, voltam egy olyan helyen, ahol komoly teamesterek készítették a teát, méghozzá úgy, hogy az egyik edényből átöntötték a teát a másikba, aztán vissza, és ezt csinálták egészen addig, amíg az ideális hőfokot el nem érte az ital. A kérdés az, vajon azért öntik át, mert a rituálé úgy kívánja, és közben kiderült, hogy ezzel hűtik is, vagy azért dolgozták ki a rituálét, hogy tökéletes legyen a tea.
Giuseppe Scaricamazzával Giuseppe Buono nevű boltjában, ahol a dedikálásra és a sonkára is hatalmas igény volt karácsony előtt. Fotó: Sebestyén László
Forbes.hu: A könyved szerint nálad a vajas kenyér elfogyasztása is tud rituálé lenni.
A vajas kenyérnél jobb nincs is szerintem. Főleg ha én sütöm hozzá a friss kenyeret, vagy valahol vettem egy finom kovászos kenyeret, és nagyon jó a vaj is. Ha az én kenyerem, akkor fél órát várok sütés után, de többet nem. Akkor jó megkenni, amikor picit azért még meleg a kenyér, de a vaj fehér marad, nem olvad rá nagyon. Aztán kell rá egy jó fajta só, Egyáltalán nem egyszerű étel, a kenyeret például egy nappal előre el kell kezdeni készíteni.
Forbes.hu: Azt követően kezdtél kenyeret sütni, hogy kiderült: az anyai dédapád is pék volt?
Csak nemrég kerültek elő róla papírok, hogy Sámuel dédapám Nagyváradon volt pék – de a családnak az az ága az édesanyámon kívül megsemmisült, így sokat nem tudok erről a történetről sem. Ahogy arról sem, hogy vajon apám hogyan és miért kezdett főzni, mert persze a nagyapám még nem főzött, tehát nem tőle vette át a szokást. Sajnos már nem tudom megkérdezni tőle, tizehét éve már, hogy nincs velünk. Pedig a legnehezebb időben is főztek a szüleim mindketten, apámnak is voltak mániái, mint nekem, a kovászos uborkát például mindig ő készítette.
Erősen benne is vannak ezek a Főzőskönyvben – egy kicsit apám könyve is ez a kötet.
Ebben a könyvben elgyászolom őt, de azzal, hogy keresem a receptjeit, próbálom rekonstruálni azokat. Én már gyerekkoromban is sokat segítettem anyámnak, és a nagyanyám kerek asztala ma is ott van az étkezőmben, azt sosem fogom lecserélni. Puha fából készült, így ha végigsimítom az alját, akkor ki tudom tapintani rajta a darálómarásokat. Már rég nem nagyon használunk kézi hús- vagy diódarálót, de ha eszembe jut, néha előveszem valamelyiket, és felcsavarom az asztal szélére, hogy legyen még egy darálómarás, folytatódjon a hagyomány.
Forbes.hu: Azért Annát is beengeded néha a konyhába?
Persze, Anna is nagyon sokat főz, sőt együtt is szoktunk. Bár tudom, hogy én néha idegesítő vagyok azzal, hogy mindent jobban tudok, és mindenről elmagyarázom, hogyan kell. Ezzel vigyáznom kell. Anna egész mesekönyvet irt a fűszerekről, Fűszermadár a címe. Sokat olvas , és szenvedélyesn kísérletezik ő is, a fűszerekkel különösen sokat. Igazából ő előbb volt kíváncsi, mint én – ez derült ki a sós történetből is –, és ennek sokat köszönhetek. Az a jó, hogy ma már mindenféle különlegességet be lehet szerezni, ő legutóbb ördöggyökeret vett, azt indiai ételekhez használják, főleg észak-India Kasmír régiójában. Azzal készül például a rogan dzsos nevű indiai bárányragu.
Nem azt mondom, hogy perui almát kell rendelni a neten, de az tényleg fantasztikus, hogy szicíliai, kezeletlen héjú narancsból tudsz lekvárt főzni, nem? (Ezt mindketten Giuseppe boltjából szereztük be, akiről itt írtunk – a szerk.) Meg itt van a madagaszkári vanília, most szereztem be belőle megint egy adagot, még vákuumban van – na, azt most nem vodkában fogom eltenni, ahogyan először, hanem bourbon whiskyben. Tíz évre meglesz a vaníliakivonatom!
Forbes.hu: A whisky és a vodka nem a kedvencem, ginbe nem jó beletenni három hónapra egy kis bourbon vaníliát? Abból nem lesz jó kivonat?
Én nagy ginrajongó vagyok, tonikszörpöm is van, de azt mondom: kár a ginért, és kár a vaníliáért. Szóval nem javasolnám. Azt viszont el tudom képzelni, hogy valamilyen gin alapú koktélba vaníliát tegyél. A konyak sem igazán jó a kivonat készítéséhez, túl aromás, inkább a vodka vagy az amerikai whisky. Érdemes egyszerre mindkettőből készíteni egy adagot – bár most éppen aranyárban mérik a vaníliát.
Forbes.hu: Azt hallottam, könyvet is hajlandó vagy cserélni egy-egy jó alapanyagért. Mi volt eddig a legjobb díled?
Amikor rengeteg friss spárgát kaptam Nóritól Főzőskönyvekért cserébe. Szeretem azt csinálni, hogy egy alapanyagból jó sokat beszerzek, aztán kipróbálom sokféleképpen. A következő könyvemben fogok is írni egy ilyen bőségfejezetet: próbálgasd, amire kíváncsi vagy, vagy amitől félsz. Egy hétig csak azt fogsz enni, és lehet, hogy egy hét után már eleged lesz – de addig mindenféle receptet megfőzöl, és ha valami nem sikerül, újra és újra megismételheted. Én idén ősszel tíz kiló mangót vettem, és két héten át mindenféle mangós fogást főztem. Persze nem kell folyamatosan ilyesmire költeni a pénzed, nem az a cél, hogy ez luxus legyen, csak kaland. Ha például elkészül az újabb vaníliakivonatom, akkor is azt fogom mondani magamnak, hogy oké, akkor most elkészítek megint tíz olyan ételt, amibe vanília kell.
Dragomán György időnként könyvet is hajlandó egy-egy jó alapanyagért cserélni. Fotó: Sebestyén László
Nagyon szeretem a marokkói konyhát, az egyik kedvenc szakácskönyvszerzőm Paula Wolfert, ő írta a például The Food of Morocco című szakácskönyvet, és körbefőzte az egész mediterrán vidéket. Már nem él, sajnos. A nagymamája magyar volt. Az ő receptje alapján nemrég vettem öt kiló Meyer citromot, besóztam, és ha minden jól megy, egy hónap múlva lesz öt kiló sós citromom, amit mint fűszer használhatok a marokkói fogásokhoz. Végig fogom főzni a szakácskönyvét, van több tagine-om is (a tagine egy észak-afrikai étel, amit kúpos hegyű, azonos nevű edényben készítenek, ebben lassan párolódik, és nem szárad ki – a szerk.). Szeretek folyamatosan újat tanulni, lehet, hogy lesz két recept, ami aztán az enyém marad. Aztán meg az is lehet, hogy lesznek olyanok, amiket soha többé nem veszek elő.
Forbes.hu: Miből áll nálatok a karácsonyi vacsora?
Van hidegtál, libamáj, hagymalekvár, kacsarilette, vadpástétom, hozzá friss kovászos kenyér, amit én sütök, anyukám pedig kaszinótojást hoz. Újabban szoktam főzni finn lazaclevest – ez lényegében egy gazdag krumplileves, és az benne a jó, hogy előre el lehet készíteni, aztán amikor úgy érzed, hogy most már enni kell, akkor öt perc alatt belefőzöd a lazacszeleteket, a kaprot és a tejszínt. A főétel általában kacsakonfit vagy valami jó vadhús vadasmártással, édességnek pedig csokimousse-t vagy gesztenyemousse-t szoktam készíteni. Anna is süt különféle sütiket, mézeskalácsot a gyerekekkel.
A vacsora süteményrészében én sosem veszek részt, azt a család intézi.
Beiglit sem csinálok, édesanyám és anyósom kétfajtát is hoz, egyik jobb, mint a másik. Bár most már megpróbálom rávenni édesanyámat, hogy hadd segítsek benne. Arra kell vigyáznom ilyenkor, hogy ne az ünnepi ingemben pattanjak be a konyhába. Márpedig néha elfelejtem felvenni a kötényt – annak pedig elég rossz vége van, mert szeretem a mandzsettás ingeket.
Dragomán György József Attila-díjas író, Marosvásárhelyen született, 1988-ban költözött családjával Magyarországra. Szombathelyen járt gimnáziumba és ott ismerte meg a feleségét, Szabó T. Anna költőt. Tizenhárom évesen kezdett írni, első regénye, A pusztítás könyve 2002-ben jelent meg. Második könyve, A fehér király több mint harminc nyelven jelent meg, és 2016-ban Agyness Deyn és Jonathan Pryce főszereplésével brit-amerikai film készült belőle. A következő regény a Máglya című volt, majd az Oroszlánkórus című novelláskötet következett, aztán legutóbb, 2018-ban egy újabb kötet novella, a Rendszerújra. Írt drámákat is, a legfrissebbet, a Kalucsnit 2019-ben Nyíregyházán mutatták be. Rendszeresen publikál.
Borítófotó: Sebestyén László
