Egy salgótarjáni köztér, egy kolozsvári villaépület, egy ultramodern budai campus, egy vidéki zarándokhely és egy átépített, az 1980-as évekből származó pesti panelovi versenyzett idén a 15. Média Építészeti Díja épület kategóriájában.
„Ezek az épületek tükröt tartanak elénk. Tükröt saját magunkról, arról, hogy hol tart ma a vizuális kultúránk és arról, hogy hogyan gondolkozunk az épületeinkről” – ez a mondat a döntő utolsó perceiben hangzott el az Uránia dísztermében, és bár az ember csak akkor idéz magától, ha nagyon muszáj, de most sem tudom rövidebben összefoglalni azt, amiről ez a díj szól.
Túlzás lenne azt állítani, hogy valóban itt tartunk most, ez lenne a hazai átlag, sőt, ellenkezőleg, az itt szereplő döntősök munkái a legjobb szintet képviselik.
Hogy zajlik a pályázat és mi is ez az egész?
- az előzsűri előszűri: egy szakértőkből álló nemzetközi csapat idén 130-nál is több jelentkező közül választotta ki azt az 5-5 finalistát épület és terv kategóriában, akik a díj döntőjében szerepelhettek 2019. november 8-án, az Uránia színpadán
- négy perced van meggyőzni: a döntősök egyenként négyperces prezentációja után az újságírókból álló zsűri pontozta a jelöltek pályázatait
- a legmagasabb pontszám tehát nem a legjobb tervet jelenti, az ide bekerült tervek mind kimagaslóak; a döntő estéje a prezentációról, a legjobban elmondott történetről is szól
Salgótarján, Beszterce tér
Tervezők: Holló Mátyás (Indelab), Landspect, S39 Hybrid Design
A hazai köztérfelújításokhoz úgy tartozik hozzá a teljesen funkciótlan díszkút, az arányait tévesztett köztéri szobor és a szintre hozás tudományával még csak ismerkedő térkövezés, mintha mindez kötelező elem lenne. Pedig nem az, csak kevés a kivétel a fenti, megfigyelésen alapuló szabály alól.
A fiatal építész, Holló Mátyás által vezetett tervezőcsapat mert egy nagyot álmodni, és azt mondta:
mi lenne, ha megkérdeznénk a helyieket is arról, hogy mit szeretnének?
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a tervező itt, a régóta felújításra váró tér mellett nőtt fel, ezért tudta, hogy hol szeretnek hűsölni a nyugdíjasok, hol ugrálnak a görkorival a fiatalabbak és úgy egyáltalán, kik és mire használják ezt a teret.
A központi résszel kapcsolatban elvárás volt, hogy megfeleljen rendezvények követelményeinek, ezért ez térkövezést kapott, csobogók és egyéb felesleges sallang nélkül. A másik fő elem az észak-déli sétány, amelyen egy városi tanösvény kapott helyet. Az ösvény egyik része a környék kőzeteivel, míg a másik a környékbeli erdők táplálékláncával ismeret meg – az elmondások alapján ez nagyon gyorsan népszerű lett az óvodás és iskolás csoportok körében. A különböző térrészek között zöldfelületeket alakítottak ki, a növényvilág pedig úgy lett kitalálva, hogy egész évben virágozzon valami.
Két panelház között egy kisebb játszótér kapott helyet, ez is jól lett megoldva, az pedig kifejezetten tetszett, hogy az élelmiszerbolt mellett, a korábban semmire nem használt rézsűre helyezve is egy csúszdát és kötelekkel telepakolt játszóteret helyeztek el. Ötletes, jó megoldás.
Végül két megjegyzés. Az egyik, hogy a kivitelezés minősége a hazai viszonyokhoz szokott szemnek egészen szokatlan, amihez az is kellett, hogy az építő egy helyi vállalkozó legyen, aki presztízskérdést csinált belőle, hogy helyben valami maradandót alkosson. Másodszor pedig minden elismerés megilleti a helyi önkormányzatot is, akik a tervezőkkel, kivitelezőkkel és a helyiekkel együtt, a kellő döntéseket a szakértőkre hagyva vezényelték le a felújítást.
[ngg src=”galleries” ids=”108″ display=”basic_imagebrowser”]
Kolozsvár, Nadasan-villa
Tervező: Péterffy Miklós
A lakóház-építés minden más építészeti műfajnál árulkodóbb, ha egy ország kulturális állapotát szeretnénk feltérképezni. Mindennek fényében nehéz lenne megmagyarázni, hogy mire gondolhatott az alkotó, amikor gipszoroszlános kerítésekkel, lila családi házakkal vagy épp álmediterrán lakóparkokkal szórta tele a fél országot – és ez lényegében ugyanúgy igaz Magyarországra, mint Erdélyre.
Talán ebből is látszik, hogy a lakóház-építés nem könnyű műfaj, sőt, az építészek szempontjából kifejezetten embert próbáló feladat: a tervező tehetségén túl elsősorban arra van szükség, hogy összhang legyen az építész és a megrendelő között. Nos, a magyarul egyébként kiválóan beszélő Timotei Nadasan grafikusművész és műgyűjtő a lehető legjobb partner volt a tervezésben, nem csoda, hogy már a második házát tervezte-terveztette Péterffy Miklós építésszel.
Kolozsvár Fellegvár nevű városrészében, a villákkal teli domb tetején, kifejezetten keskeny telken kapott helyet ez a ház, az épületben mégsem érzünk semmit ebből a viszonylagos szűkösségből. Az épület szinte rásimul a domb hajlatára, és bár az épület jókora része felszín alatt található, a belső tér mégis világos és a tágasság érzetét keltő. A nagyméretű betonfelületeket a nyílászárókat keretező fafelületek, a homlokzat szigorú geometriáját pedig a hengeresre esztergált faoszlopok lágyítják.
A lejtő felőli rész egy tízezer literes ciszternát rejt, ezzel az esővízzel öntözik a tulajdonos egyre szebb házi kertjét. Az északi oldalon, a domb és a ház között, a konyhához kapcsolódva egy kis teraszt alakítottak ki, a tulajdonos családja nyáron itt tartózkodik a legszívesebben. Itt, a domb felőli részen található az a tér is, ami feltehetően a tulajdonos kedvence lehet: ez egy könyvtárszoba, amelyben a saját tervezésű, high-end hangrendszere áll.
[ngg src=”galleries” ids=”112″ display=”basic_imagebrowser”]
Alsószentiván, A Fátimai Szűzanya zarándokhelye
Tervező: Gutowski Robert
A kis Fejér megyei falu közepén, mégis a főúttól távolabb megbújva fekszik az egykori Szluha-család klasszicista kúriája és a körülötte található kis park. Az 1950-es években itt jelölték ki a portugáliai jelenések után a Fátimai Szűzanya első magyarországi zarándokhelyét. Az épület időközben alapos felújításra szorult, a régi kápolna pedig a buheraépítészet legszebb hagyományait őrizte.
Gutowski Róbert ebben a környezetben tervezhetett, párhuzamosan megújítva a kúria épületét és kiépítve a kültéri részeket, a kápolnát, a haranglábat, a zarándokok ülőhelyeit és magát az útvonalat is, hogy a tömeg jobban elférjen. Erre szükség is volt: a korábban kissé elfeledett helyszínen úgy számoltak, hogy körülbelül 700 fő férjen el a szabadtéri misén. Ehhez képest a legutóbbi alkalmakkor szerény becslések szerint is 1500-an voltak.
Mivel zarándoklaton nem, csak a zsűrizést megelőző bejáráson voltam Alsószentivánon, így csak elképzelni tudom, hogy milyen lehet egy szertartás a szabad ég alatt. Az egészben talán mégsem ez érintett meg legjobban, hanem az, hogy a gyóntatás is itt, az erdő fái között zajlik.
Az építészeti beavatkozás nemcsak az épületeket újította meg, hanem az egész zarándoklatot is.
Az épületből kitisztítottak mindent, ami nem volt odavaló, a tiszta falak, az egyszerű bútorzat így most érvényesülni hagyja a római iskolás falfestményeket és az oltár mögött található kegyszobrot. Az oltár maga egy régi szovjet emlékmű talapzatából készült, ami egyrészt szép szimbólum, másrészt pedig formailag is egészen bravúros, ahogy a lenti sarkainál lekerekített oltár a felső részén szögletessé válik, ezáltal belefeszülve a tér szigorú geometriájába.
A kinti oltár ugyanezt a formai játékot ismétli meg. A felette látható, szimmetrikus, háromszög formájú tető lamelláin átszüremlik a fény. Az épület teteje, csakúgy, mint a melléképületek (egy garázs, illetve egy mosdóblokk) egyaránt vörös cédrusból készült zsindelyborítást kaptak.
A zarándokhely megújítása felrázta az egész falut, még a nem hívők is magukénak érzik, identitásképző erőként tekintenek rá. A falu vezetése most azt tervezi, hogy a közeli dombhoz kiépít egy kálváriaútvonalat, így téve teljesebbé az egész helyszínt.
[ngg src=”galleries” ids=”114″ display=”basic_imagebrowser”]
Budapest, MOME Campus 2.0
Tervezők: Csillag Katalin, Gunther Zsolt (3h Építésziroda)
A magyar egyetemi világban szokatlan az a zöld, szinte ligetes világ, amilyen környezetben a MOME campusa található Budán, a Zugligeti út mellett. Szokatlan az is, hogy ezt a zöld területet nem lekeretezték, hanem kerítések nélkül, szabadon átjárhatóvá tették. És szokatlan az az építészeti minőség is, amelyek a bővítés különböző ütemeit jellemezték.
A 3h Építésziroda által tervezett befejező lépés értelmet adott, rendszerbe szedte az eddigi fejlesztéseket.
Ezzel a rendszerrel már rögtön a MOME Up épületének aulájában is találkozhatunk: a közlekedési utak itt futnak össze és innen lényegében egy lépésből elérhetjük a campus összes oktatási helyszínét.
A föld alatt érhetjük el a MOME Master épületét, ami egyben az egyetem főépülete is. A szocialista realista korszakból itt maradt, Farkasdy Zoltán által tervezett épület a mesterképzést, míg a MOME Base az alapképzést fogadja be. Az épületek talán legfontosabb pontjai az úgynevezett otthonterek, amelyekben viszonylag kevés dolog kötött, hogy ezzel is a legnagyobb szabadságot teremtsék meg a kreatív munka számára.
Az épületek tereivel igen nagyvonalúan bántak a tervezők, a korábbi helyszűkének nyoma sincs. A számtalan finom építészeti részleten kívül külön tetszett, hogy olyan részletekre is gondoltak, mint a beépített gardróbok – egy ilyen, viszonylag kis létszámú egyetemnél ezt meg lehet tenni és nagy segítséget jelent abban, hogy ne kelljen egész nap a személyes és az egyetemi holmikat cipelni. De a legjobb mégis az, hogy alvófülkéket is terveztek a hallgatóknak, akik – ha leadás előtt úgy alakul – egy hálózsákkal simán kihúzhatják az estét.
A MOME Base és a MOME Up épületének egy-egy megoldása külön is említést érdemel. A Base esetében a függesztett tartószerkezet és a megszakítás nélküli földszinti üvegsáv kelt olyan hatást, amitől az épület szinte lebegni látszik.
Az Up esetében a légies hatást adó második homlokzat megoldása kiemelendő. A német gyártmányú kopolitüveg – amelyet az elmúlt évtizedekben szívesen alkalmaztak főként ipari épületeknél, ritkábban oktatási épületeknél – szinte teljesen kiveszett a hazai építészet eszköztárából.
Itt a tervezők mégis elővették a kissé elfeledett anyagot, az eredmény pedig egészen bravúros lett.
Végül egy apró gag: a szinteken egyre feljebb haladva mindig egy üveggel többet helyeztek el az előző szinthez képest. Ez az alig észrevehető formai játék nagyon szép ritmust kölcsönöz a homlokzatnak.
[ngg src=”galleries” ids=”116″ display=”basic_imagebrowser”]
Vizafogó Tagóvoda
Tervező: Nagy Csaba, Pólus Károly, Tőrös Ágnes (Archikon)
Létezett egy korszak az óvodaépítészetben (és a környezetpszichológiában, pedagógiában, belsőépítészetben), amikor úgy gondolták, hogy egy belső tér attól válik vidámmá, ha minden lehetséges felületet bemázolnak valamilyen színűre. Manapság ezt már egészen máshogy gondolja a tudomány, az építészet pedig megpróbálja megtalálni a megfelelő egyensúlyt a túlzottan sok inger és a szürke egyhangúság között. Erre jó példa az a felújítás is, ami Budapesten, a 13. kerületi Vizafogó lakótelepen valósult meg.
Az 1980-as években, típustervek alapján épült panelovi fölött az utóbbi években eljárt az idő, ezért a fenntartó a kerületben már több bölcsődét és óvodát tervező Archikont bízta meg az átalakítással. (Az iroda egyébként nagyot megy mostanában, a közelmúltban készült el a Párisi Udvar, az egykori Olof Palme Ház és az áltörökfüdővel megbolondított pesterzsébeti fürdő felújítása, de szépen halad a két hotelprojektjük is az Andrássy úton).
A tervező úgy döntött, hogy nem fölfelé vagy oldalirányba bővíti a két fő tömböt, hanem a kettő között újra kitalálja az összeköttetést egy világos aulával, az így kialakuló kis udvaron tavacskával és kis fahíddal. A beavatkozás másik látványos eleme, hogy a homlokzat elé egy ácsolt faszerkezetet építettek, ami egyszerre árnyékol, nyújtja meg a benti tereket, vizuálisan is szellősebbé téve azokat.
Az eredmény az átlátható szerkezet, tiszta, szép terek, a csúszdával is felszerelt terasz miatt pedig sokkal tovább lehetnek a gyerekek jó levegőn, akár esős időben is, mint egy hagyományos oviban.
Jó volt látni, hogy az ovi vezetése mennyire tudatosan végezte el a fejlesztéseket, a tervező pedig megértette ezeket az igényeket. Jó volt látni, hogy sem a tervezők, sem az épületet használók nem éreztek rá kényszeres késztetést, hogy összemázolják a falakat. A falra festett micimackók száma nulla, de olyan részletekre például figyeltek, hogy a csoportok külön logót kapjanak a névadó halfajták alapján. Az országban viszonylag kevesen mondhatják el magukról, hogy a pisztráng- vagy a süllőcsoportba jártak, hogy a domolykóról, a márnáról vagy a bodorkacsoportról ne is beszéljünk.
Mennyire menő már, ha valaki bodorkacsoportos ovis lehet?
[ngg src=”galleries” ids=”118″ display=”basic_imagebrowser”]
További infó az épületekről és a tervekről itt!
A Forbes a 15. Média Építészeti Díja médiapartnere volt, a szerző a zsűri elnökeként vett részt a megmérettetésen.
