Hogyan lesznek a világpiacot célzó, versenyképes és nagyra növő startupjaink? Digitális kkv-ból, vagy ha direkt az elitet eddzük? Balogh Petya és Langmár Péter válaszcikke Biás Csongornak.
(A szerzők egykori startupalapítók, jelenleg befektetőkként aktívak, a STRT Holding alapítói és vezetői.)
Nyílt vitaindító Biás Csongor (a Startup Hungary ügyvezetőjének) itt megjelent cikke kapcsán. (A vita mindig jó, mert előrevisz!)
2023 nem a (magyar) startupok éve volt, minden oldalról szorult a szakma. Borús nemzetközi környezet, földbe állt magyar gazdaság, elszállt infláció és ezzel együtt leárazott jövő, tetézve az állami, EU-s és magánforrások eltűnésével. Összességében a negatív makrokörnyezet ezen a területen is éreztette hatását. De szedjük szét, hogy mik voltak az okok, mik a következmények és merre lehet a megoldás.
Minek nekünk startup?
A startupokat sokszor, sokan lesöprik az asztalról, mert kicsik, sokáig veszteségesek, nincs jelentős közvetlen gazdasági súlyuk – főleg egyenként.
Egyszerűbb lenne az élet, ha nem ugrálna a sok kis éhes vállalkozó, hiszen mindent is jobban tudnak a nemzetközi multik. Több a pénzük, a tudásuk, a szakemberük, jobb a brandjük, nagyobb az értékesítési hálózatuk. És emiatt sokkal hatékonyabbak, mint bármilyen kis kezdő csuri-buri startup.
Egy változatlan világban ez igaz is lenne, de szerencsére a világunk fejlődik, ráadásul egyre gyorsabb tempóban.
Így aztán a múlt lehetetlenjei elmúlnak, a technológiai lehetőségek beérnek, a fogyasztók elvárásai változnak. Egy gyorsan változó környezetben a nagy, hatalmas dinoszauruszok rugalmatlanok, lemaradnak az új lehetőségekről. Ezért kellenek startupok, akik az új, eddig kiaknázatlan lehetőségeket észreveszik és azokból terméket, piacot, céget építenek.
Hogy aztán a nagyok felvásárolva őket kívülről fedezzék a belső innováció hiányát. Azaz a startup ökoszisztéma erősen visszahat a gazdaságra, rajta keresztül a közép- és nagyvállalatok is versenyképesebbé válnak. A nemzetközileg sikeressé növő nagyvállalatokat startupok húsával kell etetni. Különösen egy olyan régióban, ahol sajnos a kis- és közepes vállalati (kkv) szektor gyengébb, mint például a német nyelvterületet lefedő DACH régióban.
Minden esetre abban biztosan egyetértünk, hogy több startupra van szükségünk.
Fúj, fúj állam, te büdös?
Szeretjük szidni az államot és erre ők is bőven adnak lehetőséget és okot. A központi források és ösztönzők lehetnek élénkítőek, torzítóak és akár destruktívak is. Ugyanakkor világszinten jellemző, hogy mint minden induló piac, így a startup ökoszisztéma sem tud teljesen önfinanszírozó lenni. Ahogy Amerikában az 50-es, 60-as évektől kezdve, úgy például Izraelben is fontos szerepe van az állami segítségnek, legyen szó akár direkt vagy indirekt ösztönzőkről. A sikeresen működő startup közösségeket a magántőke hajtja, de ennek a beindításához, a piac megteremtéséhez a közösségi pénz (adókedvezmény, direkt befektetés, matching fund stb.) is hozzá tud járulni.
A sikeres magántőke-közösségi pénz kombinációról lehet és kell is vitatkozni. Az olyan programok, amik a magántőkével kooperálva, annak szerepét erősítve támogatják az ökoszisztémát, hosszú távon segítik a szereplők kiépítését és megerősödését.
Az európai startup finanszírozási piacnak szüksége van központi forrásokra, és a hazai sem működik másként. A legprudensebb európai (Atomico, Creandum, Credo, Earlybird, Speedinvest) és hazai (Day One Capital, Euroventures, Impact Ventures) kockázatitőke-befektetők (VC-k) mind vontak be forrást a European Investment Fundtól (EIF).
Sőt, a vegyes szakmai hírnévnek örvendő Széchenyi Alapok tőkéjét olyan alapok fogadták el, mint a 500 Emerging Europe, a Flashpoint és a Euroventures, vagy az OXO, tehát bizonyára erős szükségük volt rá.
Be kell látni, hogy ha az élvonal is használ központi forrásokat, akkor azokra szisztematikus szükség van.
Ezen alapok mellett kevés olyan nagyvállalatokhoz kapcsolódó kockázati tőkealap, kvázi CVC (corporate venture capital) működik, mint a Lead Ventures és a Portfolion, részben szintén központi forrásokkal. A hazai piacon üdítő kivétel a Péterffy Tamáshoz, mint egyetlen befektetőhöz köthető Interactive Ventures, illetve a sikeres technológiai vállalkozók által alapított befektetőtársaságok elsősorban magántőkéből, mint a Fehér Gyulához köthető Oktogon Ventures és jelen sorok íróihoz kötődő STRT. Ez a felsorolás nagyjából takarja a hazai befektető szakma krémjét, valamint a Startup Hungary külső támogatóinak a javát, akiknek túlnyomó többsége állami és/vagy EU-s forrásokat is befektet.
Az észtországi ökoszisztémát szokás a régió bezzeg gyermekeként emlegetni. Teljes joggal. A 2012-ben indult Startup Wise Guys akcelerátort a helyi angyalok és mellettük egy állami matching fund indította el, a csapat pedig még a Boltnak is befektetője.
A hazai, inkubációs és pre-seed befektetési piac felpezsdítésére indult hasonló program döcögős első iterációja után nagyon sokat fejlődött, és egyre jobban hasonlít az észt és izraeli jó gyakorlatokra.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által finanszírozott inkubátor program, ahol a magánbefektetők mellé száll be támogatással az állam, a startupoknak pénzt juttatva, hogy gyorsabban haladjanak, de a döntést és kontrollt a magánbefektetők kezében hagyva. Az NKFIH becsületére legyen mondva, hogy a Startup Factory forrásainak feltételei egyre javulnak, a java a megfelelő piacon köt ki és szépen születtek is belőle nemzetközi exitek: Konetik, Green Fox Academy és olyan további cégek kaptak az inkubátor programból forrást, mint a Prefixbox, Deligo vagy a Munch.
Korai fázisú, egymillió euró alatti kockázati tőkebefektetések száma hazai (kötődésű) startupokba. Forrás: Dealroom
„A magyar startup piac állami és EU-s forrásai elapadtak. És nem biztos, hogy ez baj. … Nem biztos, hogy ezzel népszerű leszek, de ez kifejezetten hasznos most az ökoszisztémának.”
Amiben tudunk azonosulni Biás Csongorral, hogy a baj akkor van, amikor az állami versenyre kel a magántőkével és legyőzi azt. A Dealroom statisztikái jól mutatják, hogy a Hiventures inkubációs dömpingje milyen nagy átmeneti forrásbőséget teremtett, hiszen több száz csapat kapott finanszírozást, indulhatott el (a Hiventures az állami MFB Csoport tagja).
De az is tisztán látható rajta, hogy amint az ő pénzük kifutott és visszavettek a tempóból, a piac ugyanoda huppant vissza, mint ahonnan indultunk.
Amikor az állam rossz struktúrában finanszíroz és választás elé állítja a startupokat, hogy dönteniük kelljen az állami VC „olcsóbb” pénze és az angyalbefektetők pénze között.
Az olcsóbb persze relatív, ha a fojtogató jogi és adminisztratív feltételeket vesszük. Mivel egy állami VC szinte „ingyen” jut forráshoz, legyen az állami pénz vagy EU-s forrás, így mindig tud több pénzt adni egy kevésbé érett cégnek. Ha versenyezni kell, akkor minden egyes alkalommal le tudja nyomni a csóresz kis angyalbefektetőt vagy piaci alapon működő VC befektetőt, aki megtérülést remélve, kevesebb pénzt adna, nagyobb tulajdonrészért cserébe, bár sok tekintetben jobb feltételekkel és hozzáadott értékkel.
Ez a működés ahelyett, hogy serkentené a magánbefektetőket, ellehetetleníti azokat.
Ennél sokkal szerencsésebbek a profi alapkezelőkre bízott, magánforrások mellett elérhető központi források és a matching fund struktúrák.
Tudáshiány
A hazai startupok több fronton is küzdenek: pénz, tudás, vállalkozó és startup vállalkozó hiány van. Kevés a vállalkozói és startup építési tapasztalat, az elérhető releváns tudásanyag, a követendő példa. A tudáshiány önmagában is jelentős kihívás, hiszen nem is csak a startup témában van gáz, az alap vállalkozói tudás is hiányzik. Egy startupot vezetni olyan, mint egy teleszteroidozott céget vezetni.
Elmosódik a határ a gyorsan skálázódó, nemzetközi piacon sikeres cégépítés és a sikeres hazai vállalatvezetői tudás között, hatalmas az átfedés köztük.
A stratégiai gondolkodás, a csapatépítési tudás, a pénzügyek értése, a szervezés, a delegálás mind-mind olyan területek, amiben gyengék a hazai cégvezetők.
Ahogy a startupok esetében, úgy a kkv-szektorban is jellemző, hogy a cégeket szakik vezetik. Olyan nagy tudású szakemberek, akik nagyon értenek valamihez – de amúgy szinte teljesen hiányzik a cégvezetői tudásuk. Számukra nincs elég elérhető tudásanyag. Nincs elég tanfolyam, cikk, könyv, videó, meetup. Ami elérhető, az sem régióspecifikus tudásanyag, csak import. Minden nemzetközi piacra igyekvő cég vezetőinek (és csapatának) kell tudnia angolul és kell olvasni az amerikai szakirodalmat. De azok a sztorik, azok a tanulságok csak az esetek egy részében lesznek elegek egy itthonról induló cég sikeréhez. Ugyanis egy San Franciscóból induló cég egészen más minták mentén tud elindulni, pénzt bevonni és piacra lépni, csapatot építeni, mint egy budapesti. Ezért kell legyen helyi tudás is, azok tudása, akik egyszer már kijutottak innen a nemzetközi piacra.
Pénzhiány
Az, hogy a hazai startupok finanszírozása „rendben van, csak kevés a jó cég” nagyon veszélyes gondolat. Minden statisztikából az látszik, hogy a hazai startup ökoszisztéma alulfinanszírozott.
Egy hazai startup nehezebben, hosszabb folyamat végén, rosszabb feltételekkel, kevesebb pénzt tud bevonni, mint egy cseh, észt, lengyel, osztrák vagy akár egy német.
Van évente egy-két jó sztori, ami szemmel látható összeget von be, jó feltételekkel. Csakhogy nagyságrendekkel kevesebb ilyen befektetés történik, mint a jól működő országokban, ezért bár büszkék lehetünk rájuk, de azt a következtetést csak ne vonjuk le, hogy nincs is baj.
Persze lehet mutogatni a fukar befektetőkre és ócsárolni az általuk felkínált feltételeket, de ha a hazai befektetők tőkeköltsége magas, az alapító tudásszintje pedig még részben alacsony, akkor csak így jön ki a matek. Szintet kell emelni a nemzetközi piaci sztenderdek eléréséhez.
A Dealroom kutatása alapján a habzsi-dőzsi 2020-ban volt. Még dübörgött a Hiventures, a Solus és a többi S3-as alap, valamint az inkubátorok. Egészen 45 euróig szaladt az egy főre jutó kockázati tőkebefektetések összege itthon. Nemzetközi összehasonlításban Ausztriában ötször, Németországban tízszer, Észtországban 43-szor (!) volt nagyobb ez a mutató. Ráadásul tavaly
ez a szám 45 euróról hétre esett, így a régió éllovasához képest már több százszoros a lemaradásunk finanszírozásban.
Ez nincs rendben, sehogy sem oké.
Egy főre jutó kockázati tőkebefektetések összege 2020-ban. Forrás: Dealroom
Magánbefektetők?
A közösségi pénz elfogyása után szinte teljesen leálltak a korai fázisú befektetések, de elindult pár dolog, ami optimizmusra ad okot. A magyar angyalbefektetőket tömörítő HunBAN az utóbbi évek növekedésének és Csillag Péter (ex-Starschema) munkájának eredményeként negyven tagra bővült és egyre aktívabban fogja össze a magánbefektetőket, rendszeres pitch night-okat szervezve számukra. Tavalyi AngelFest rendezvényükön már kétszáz résztvevővel jó indikátorai annak, hogy egyre többen érdeklődnek az ilyen jellegű befektetések iránt. A Startup Hungary is új tagokkal bővült és rendszeres programjai teltházzal mennek.
De ezek ellenére az aktív, korai fázisú startupokba rendszeresen pénzt befektető angyalok száma nincs egy tucatnyi, az általuk évente befektetett összeg pedig alig pár millió euró mindösszesen. Ha azt reméljük, hogy ez elég, akkor gondoljuk újra.
2023, te cudar
Tavaly végül minden forrás elapadt. Kifutott a Hiventures lelkesedése, kihelyezték EU-s forrásaikat az S3-as alapok, elfogyott az NKFIH által támogatott inkubátorok pénze, az angyalok… Hát angyalok igazán sosem voltak túl sokan. Ezzel a korai fázisban elérhető finanszírozási források jelentős része tűnt el.
Aktívan kevesebb, mint egy tucatnyi magánbefektető szállt be induló cégekbe tavaly. Márpedig induló pénz nélkül nincs induló vállalkozás, nincs megszerzett tapasztalat, nincs elért siker. A Seon annak idején alig jutott befektetőhöz, majd az is kiszállt, most mégis a legmenőbb arcok a közösségben.
Ha nincs pénz, nincs botladozó első próbálkozás, akkor nem lesz következő nagy sztori sem.
A legeslegjobb hazai sztorik közül páran így is tudtak nemzetközi befektetőtől pénzt bevonni, de ez sovány vigasz.
A rommá zúzott országimázs miatt rendszeresen találkoznak azzal a hazai startupok, hogy a befektetők amint meghallják, hogy Hungary, automatikusan dobják a lehetőséget.
Egy kockázati tőkealap vezetője azt mesélte, hogy tíz megkeresett német befektetőből hét mondott azonnal nemet, amint kiderült, hogy magyar cégről van szó, azt már meg sem hallgatták, hogy mit csinálnak. Nyugat-európai, amerikai, de akár régiós VC-k is policyben zárják ki a magyar csodát, és a flip egy amerikai cégbe sem mindenre megoldás.
Persze ha valaki már bizonyított, már a világpiacon is látható, akkor vannak kivételek. Az évi néhány legjobb fecskén kívül, mint anno a Bitrise vagy 2023-ban a OpenMeter (korábbi nevén: Tailfin, itt az STRT is befektető).
Ugyanakkor naivitás arra számítani, hogy a Y Combinator, vagy későbbi fázisban a Creandum vagy a 500 Emerging Europe fogja a hazai ökoszisztéma tudásszintjét megemelni és finanszírozni.
Ahogy a mondás tartja: „seed money does not travel”. Azaz a korai befektetést helyben kell megoldani. Pláne nem jön messziről a pre-seed pénz, ahol az angyalok és inkubátorok belépnek. Az európai startupoknál a 30 millió dollár feletti tőkebevonási körök egyharmada amerikai pénz. Egy nagy, jól látható, stabilan skálázódó sztoriból ők sem akarnak kimaradni. De a két millió dollár alatti befektetési körökben összesen 3% az amerikai tőke részvétele. Ez az üdítő kivétel, aminek örülni kell, de amire nem építheti egy ország a finanszírozási tervét.
Mert bármennyire örülünk, ha sok évente egy magyar startup bejut a Y Combinator inkubációs programjába, ebből még nem épül ökoszisztéma, az a jéghegy csúcsa. Márton Péter, a Tailfin egyik alapítója is végigcsinált egy hazai szolgáltató startupot az Euroventures tőkéjéből, mielőtt a Netflix, majd a Stripe munkatársa lett, hogy aztán bejusson a legnevesebb akcelerátorba.
Digitális kkv-k és a piramis?
Egy dologban minden startup ökoszisztéma egyetért – abban, hogy mindenki más startup ökoszisztéma definíciója hülyeség. Lehet elitkedni és pejoratívan digitális kkv-nak nevezni a hazai startupok nagyját, mondván, hogy ők sosem viszik többre, mint a sarki fűszeres. Lehet a Startup Hungary éves riportban külön kasztba sorolva pretenders-nek minősíteni a hazai startupok felét, devalválva őket, ami nem segít (a Startup Hungary tavaly már a „rising star” megnevezést használta a feltörekvő cégekre a riportjában – a szerk.). Még a Y Cominatort alapító Paul Graham szerint sem skálázódó alapokon érdemes elindulni, elég később megtalálni az exponenciális növekedéshez vezető utat.
„Én anno az NNG társalapítójaként az eddigi egyik legnagyobb hazai startup sikersztorit építettem sokadmagammal, éves 100 millió dolláros bevétel és 850 fős csapat fölé. A definíciónk lehetne az, hogy aki nem ért el ekkora eredményt, az nem is startup. De ez tévút. Az NNG nem az első cégem volt, hanem az ötödik. És az első négy próbálkozásom is kellett ahhoz, hogy eleget tanuljak, tapasztaljak, és az ötödik már nagyot szóljon.” Balogh Péter
A nemzetközileg sikeres startup alapítók nem azonnal és egyből szupersztárok, akik szivárvány-pónin vágtatnak a végtelenbe. Évtizedes személyes történetek érnek be minden nagyratörő cég szárnyalásában. Nem tudjuk a piramis ékkövét előállítani anélkül, hogy egy egész piramist fel ne építenénk. És mindenki, aki ezen az úton elindul, tanulni akar, bizonyítani akar, azt segíteni, ösztönözni kell, mert nemzetközi viszonylatban szarul állunk.
Ezek a botladozások szükségesek, ahogy egy évtizede Biás Csongor és Langmár Péter is közösen botladoztak az asztal két oldalán, egy Jeremie alap környékén, ahogy sok más, azóta bizonyított szakember is.
Ha túlfaragjuk a startup definíciót, akkor könnyen kijön az, hogy a startup az, ami nincs is.
A nemzetközi léptékben vett sikeres startup építéséhez szükséges tudásnak vannak speciális elemei, ám jelentős része alapjaiban azonos azzal, ahogy egy – valóban kevésbé skálázható és éppen emiatt kevésbé rizikós – digitális kkv felépül. Hívhatjuk a később nemzetközi VC-kört behúzó Munch-ot vagy a milliárdos forgalmúra növő Quantum-ot digitális kkv-nak, de sok példát látunk rá, hogy digitális kkv-k, kvázi szolgáltató-, és nem SaaS-cégek is megtalálják a növekedés kulcsát és sikeres nemzetközi exitig tudnak eljutni.
A Fathom Technology (felvásárolta az EPAM), az IND, a Distinction, a Balabit, a Starschema, a Green Fox Academy és a Coding Sans mind pozitív példák erre az útra.
(Mi több, a Balabit történetéhez hasonlóan, a régió legsikeresebb startupja, a UiPath is egy évtizedes digitális kkv-lét után 2015-ben indult el a skálázódás útján, akkor vonta be első VC körét a Credo és az Earlybird alapoktól – akik részben EU-s pénzt is kezelnek).
Nélkülük sokkal szegényebb lenne a hazai ökoszisztéma. Vezetőik a hazai technológiai és startup közösség pillérei, a Startup Hungary tagjai, pénzük és tapasztalataik több tucat céget segítenek érvényesülni.
A digitális cég még valóban nem startup, de dolgozhat és dolgozhatunk érte, hogy skálázódjon, és startup legyen.
Mi minden cégnek örülünk, aki Magyarországról kijut a világpiacra és ott sikert ér el. És ha nekik tudunk segíteni, akkor már megérte küzdeni. Unikornist építeni remek koncepció, csak korántsem triviális, hogy az alapítók és a csapat így keres a legtöbbet, és hogy ilyen cégeknek lenne a legnagyobb hatása az ökoszisztémára. A Waze-t unikornisként vásárolta fel a Google, miközben a Language Drops alapítói is hasonló összeget kerestek egy 50 millió dolláros exittel.
A jövő(nk) kulcsa a kooperáció
De hogyan megyünk előre innen? Láthatóan lemaradó ország lettünk ebben is, elhúzott mellettünk Lengyelország, Csehország, de már Románia is. Egy egyszerű lépésben ez nem megoldható, hiszen egy vállalkozói piramis minden szintjén van gond.
Szükséges, de nem elégséges az elitre fókuszálni.
Ahhoz, hogy aktív, működő, virágzó startup ökoszisztéma épüljön minden kézre és segítségre szükség van. Elengedhetetlen része a közösség, a tudásátadás, az oktatás, a vállalkozói út megmutatása, az inspirálás, ahogy a magánbefektetők összefogása is és a startupokhoz értő szakértői réteg kialakulása. És ebben a rengeteg munkában jut hely az államnak is – akár szabályozó, akár finanszírozó oldalról.
A csodát nem kívülről kell várjuk, nem a nemzetközi befektetők fogják kiépíteni a magyar sikersztorik táptalaját. Ezt nekünk kell együtt megteremteni. Ahhoz, hogy több sikeres startup legyen itthon, több elinduló csapat és több finanszírozás is kell. Aki hajlandó és képes a magyar startupokba pénzt tenni, annak örülni kell és kooperációt keresni vele. A nagyobb finanszírozási kínálat az elinduló cégeknek több lehetőséget és nagyobb versenyt hoz, azaz többen jutnak forráshoz, egyre jobb és barátságosabb feltételekkel, és a több elinduló vállalkozóból idővel több nemzetközi sikersztori lesz.
Az STRT alapítóiként azt gondoljuk, hogy minél több jó vállalkozó és vállalkozás van az országban, annál inkább lehet itt élni. Szeretnénk, ha nem kéne még több embernek elmenni. Abban hiszünk, hogy a teljes vállalkozói ökoszisztémát kell fejleszteni.
A Startup Hungary a jéghegy csúcsára fókuszál, és becsülettel teszi a dolgát. A STRT azért jött létre, hogy a startup piramis minél több szintjére tudjunk hatni. Tavaly több mint 700 cégvezetőt képeztünk, 25 befektetést hajtottunk végre, és ezzel a megvalósult korai fázisú startup befektetések jelentős hányadában részt vettünk. Szinte minden, amit elértünk, kooperációban történt: társbefektetőkkel, partnerekkel, a cégünkbe fektető angyalokkal. A megoldást is ebben látjuk: a kooperációban, az inkluzív gondolkodásban és a közös tanulásban. És bárki, aki ebben valahol segít, annak hálásak vagyunk. Nem lehet csak a csúcstámadáson gondolkozni, amikor még az alaptábort építed és aklimatizálódsz.
Balogh „Petya” Péter és Langmár Péter,
a Startup Hungary közösség alapító tagjai, valamint a STRT Holding Nyrt. társalapítói és igazgatóságának tagjai. Első bukásaik után mindketten adtak el céget külföldi befektetőknek.
A Forbes.hu már Biás Csongor cikkét is azzal a céllal közölte, hogy induljon vita arról, milyen irányba kellene tovább fejlődnie a hazai ökoszisztémának. A vita célja, hogy megannyi gondolat és tudás felszínre kerüljön, és ütközhessenek maguk az érvek is. Ha hozzászólnál te is a vitához, párbeszédhez, írj a [email protected]-ra, a tárgyba írd, hogy „startupvita”.
