Ma is tájékoztatót tartott az operatív törzs, ahol többek között elhangzottak tudnivalók a következő egy hét oltási tervéről is.
Dr. György István, az oltási munkacsoport vezetőjének elmondása alapján a harmadik hullám felfutása miatt a munkacsoport úgy döntött, módosít a stratégián, az a cél, hogy az első oltást minél többen megkapják, írja a Telex.
A tervek szerint április 11-ig mindenki, aki regisztrált, megkapja az első adagot, a legújabb kutatások alapján ugyanis már az első oltás is jelentősen csökkenti, hogy súlyos betegség alakuljon ki.
A gyakorlatban a gyorsítás így fog kinézni: a Pfizerrel 21 helyett 35, míg az Astrazeneca esetében 4 hét helyett 12 után adják be a második adagot.
Franciaországban a 65 év felettiek is megkaphatják az Astrazeneca vakcináját
Március 3. és március 10. között így alakul majd az oltási terv:
- A regisztrált idősek oltása folytatódik (a Sinopharm, a Moderna és a Pfizer vakcináival);
- A hét közepéig 250 ezer adag kínai vakcinát kapnak a háziorvosok, átlagosan 45 főt tudnak majd beoltani ezzel;
- 35 ezer Modernát is kapnak (ezt az idősök kapján majd), valamint 10 ezer Modernát kapnak az idősotthonok, további 10 ezret a szociális intézmények (második körös oltásokra);
- Folytatódik a 60 év alatti krónikus betegek oltása (az Astrazeneca vakcinájával).
- A ma érkező 114 ezer Pfizer vakcinával szintén az időseket oltják majd;
- A héten második körös oltásokból több mint 49 ezret terveznek majd beadni, első körösből tízszerennyit. Ez 390 ezer idős embert, 74 ezer krónikus beteget jelentene.
- A következő napokban Müller Cecília elmondása alapján több százezer adag orosz (Szputnyik V) vakcina is érkezik majd.
Az országos tisztifőorvos beszélt arról is, hogy a vírus lefolyása megváltozott, míg korábban a halálozás felfutása 3-4 héttel követte a fertőzések emelkedését, most nagyjából egyszerre fut fel a két körbe.
Ezeket lehet eddig tudni a Johnson & Johnson vakcinájáról
Müller kitért a Johnson & Johnson Janssen nevű vakcinájára is: az eredmények biztatóak, “türelmetlenül várjuk” ezek uniós engedélyezését.
Borítókép: A Szputnyik V vakcinával oltanak a Semmelweis Egyetemen.