A Csendes-óceán mélyén eddig háborítatlanul feküdt egy olyan ásványkincs, aminek kulcsszerepe lehet a zöld átállásban. Mindenre elszánt vállalkozók, lobbisták és szuperhatalmak játszmáján múlik, tényleg így lesz-e.
Gerard Barron, a The Metals Company (TMC) vezérigazgatója bozontos hajzuhatagot és szakállat visel, és bomberdzsekit, amelynek zsebében egy tenyérnyi fém gumó van. Amellett, hogy utóbbi beindítja a fémdetektorokat, jó beszédtéma is, mivel a Csendes-óceán tengerfenékéről, több mint 3 kilométer mélységből került elő. Odalent az aljzat telis-tele van ilyen, évmilliók alatt kialakult úgynevezett polimetallikus göbbel (más néven: mangáncsomóval). Nem nagyobbak, mint egy szem burgonya, de annál értékesebbek – pláne az elektromos átállás előtt álló XXI. században.
Tökéletes kombináció az elektromos akkumulátorokhoz
„Több milliárd ilyen, fémekben gazdag, dollárbilliókat érő göb van az óceán fenekén, amelyek csak arra várnak, hogy felszedjék őket.”
A Barron által bányászott göb nikkelt, mangánt, kobaltot és rezet egyszerre tartalmaz – ez az ásványok tökéletes kombinációját jelenti egy elektromos jármű akkumulátorának elkészítéséhez. A TMC célja, hogy ezeket kereskedelmi céllal bányássza.
Gerard Barron – először 2001-ben fektetett be a mélytengeri bányászatba. Fotó: TMC
„Ez nem olyan, mint az olajfúrás, ahol a végterméket elégeted és az egész előbb-utóbb csak szén-dioxiddá alakul. Ezeket a fémeket felhasználják és újrahasznosítják” – mondja az 57 éves Barron, aki online adott videóinterjút az amerikai Forbesnak az ausztráliai Brisbane-ből. „Sokkal több fémre van szükségünk, hogy alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátású energiahordozókra térjünk át. A legkisebb környezeti hatás mellett juthatunk hozzá ezekhez a fémekhez.”
Polimetallikus gumók szempontjából jelenleg a világ közepe a Clarion-Clipperton zóna (CCZ). A TMC-nek több mint 200 000 négyzetkilométerre van itt engedélye a kitermelésre kutatási célból (a kereskedelmi bányászathoz viszont kell még papírmunka). A CCZ a Csendes-óceán Hawaii és Mexikó közötti törészónája, összesen 4,5 millió négyzetkilométernyi terület, amit a Nemzetközi Tengerfenék Hatóság (ISA) kezel. A hatóság eddig 30 kutatási engedélyt adott ki az itteni mangáncsomó-mezőre. A legtöbbet kínai vállalat vitte el.
A nemzet új aranya?
Már a 19. század végi expedíciók során felfedezték, hogy az óceánok mélyén fémcsomók lapulnak, a HMS Challangernek is volt ilyen kutatóútja, például. A 60-70-es években több kutatás is foglalkozott azzal, hogyan lehetne ezeket kibányászni és hasznosítani az ipar számára. 1970-ben a Deepsea Ventures magáncég Dél-Karolina mellett emelt ki az óceánból ilyen csomókat. Bő ötven évvel ezelőtt már olyan olajipari óriások is fúrtak a Csendes-óceán mélyén, mint például a Shell vagy a Rio Tinto. De a fegyvergyártó Lockhead Martin is végzett kutatásokat nyersanyag után kutatva az óceánok mélyén.
Ez a hatalmas ásványkincs jórészt mégis érintetlenül hevert eddig az óceán mélyén.
A kutatás költségei is hatalmasak voltak, nem is indult belőlük eddig sok, a mélytengeri ipari beavatkozásokat a közvélemény sem támogatta. Az elektromos autózás hozta el a fordulatot, de nemcsak az. Ma nagyjából egy tucat cég dolgozik azon, hogyan lehetne minél hatékonyabban felszántani az óceánok alját az ott heverő ásványkincsekért. Washingtonban azóta nem nevetnek a mélytengeri bányászaton, amióta az a védelmi politika fókuszába került. Hagyhatja-e a világ legnagyobb katonai hatalma, hogy fontos ásványkincsekre tegye rá a kezét Kína? Ráadásul olyan lelőhelyeken, amelyek az amerikai partok mellett fekszenek.
A TMC 2021 óta 680 000 dollárt költött lobbistákra Washingtonban, hogy a mélytengeri bányászat mellett érveljen – ez derül ki az OpenSecrets, a politikai pénzeket nyomon követő nonprofit szervezet adataiból.
Mindez gyorsan elégő pénz volt egészen addig, amíg a lobbisták az autóiparral érveltek. A nyerő húzás az volt, amikor kijátszották a nemzetbiztonsági kártyát.
A tengerfenéken fekvő ásványi anyagok nemcsak az elektromos akkumulátorok számára kiemelt fontosságúak, hanem például az amerikai hadiiparnak, hadihajók és vadászgépek építéséhez is kritikus nyersanyagnak számítanak.
Egyelőre csak nagy üzletnek tűnik
Mindezek alapján a TMC-ben rejlő üzleti potenciál hatalmasnak tűnik. A tengerfenék bányászatára kifejlesztett technológiában most a versenytársak előtt járnak. A társaság 2021-ben lépett a New York-i tőzsdére. Egy kiüresedett tőzsdei társaságon (ún. SPAC-en), a Sustainable Opportunities Acquisition Corp.-on keresztül. A tőzsdére lépéskor a cég értékelése 2,9 milliárd dollár volt, ma a kapitalizációja az 500 millió dollárt sem éri el, a részvények értéke hatalmasat esett. A legutóbbi éves jelentése szerint a cégnek továbbra sincs piaci bevétele, tavaly egész évben 60 millió dollárt égetett el, miközben csupán 20 millió dollárt tudott bevonni.
Baron előtt most több lehetőség is van. A TMC legnagyobb részvényesei (róluk lásd később) készek újabb 45 millió dolláros kölcsönt folyósítani a társaságnak. Ez egy évre lehet elegendő, ami alatt ki kell járniuk a kereskedelmi bányászáshoz szükséges engedélyeket. A TMC legnagyobb értéke most az egyik első „telephelye”, ahonnan a Baron zsebében lapuló csomó is származik.
Becslésük szerint 8,1 milliárd dollárt is érhet ez a terület, stratégiai partnereikkel tárgyalnak arról, hogyan tudnák ezt pénzzé tenni minél hamarabb.
A TMC most minden erejével azon van, hogy végre megkezdhesse a kereskedelmi célú bányászatot a tengerfenéken. Korábban úgy számoltak, hogy az engedélyezéssel 2025-re meglesznek, minden jel szerint ez 2026 közepére várható. Addig kell kihúzniuk, hogy bevethessék legfőbb fegyverüket: a Hidden Gem-et.
A Hidden Gem egy ultra mélytengeri fúróhajó. A holland Allseas mérnöki vállalat egy meglévő fúróhajót alakított át direkt a polifém gumók bányászatára a TMC számára. A hajó 228 méter hosszú, 42 méter széles és 200 fő befogadására alkalmas. Az Allseas egy távolról irányítható merülő robotot is tervezett, direkt arra a feladatra, hogy a tengerfenékről összegyűjtse a burgonya méretű gumókat. A TMC már több 1000 tonnányi kőzetet szedett így össze.
A Hidden Gem. Fotó: Allseas
A hajóról a mélybe eresztett robot, ami a meglazított tengerfenékről felszívja a mangáncsomókat. Fotó: TMC
A vállalat 2022-ben már demonstrálta, hogy milyen jól működik a két gép együtt. A robot tengeralattjárót egy „köldökzsinór” köti össze az anyahajóval. A gép lemerül a tengerfenékre, ahol légsugarakkal meglőve lazítja fel az aljzatot, majd felszippantja az így a helyükről kimozduló gumókat. A TMC-nek a nyersanyag feldolgozására is van már egy partnere, a japán Pacific Metals Company vállalta, hogy évi 1,3 millió tonna polimetallikus göböt dolgoz fel kohóiban. A termékek:
- nikkel-réz-kobalt ötvözet, amelyet a lítium-ion akkumulátorok katódjainak gyártásához használnak,
- és szilícium-mangán ötvözet, amelyet az acélgyártásban használnak.
A piac ugrásra kész. A svájci bányászati és nyersanyagkereskedelmi óriásvállalat, a Glencore már le is kötötte az így feldolgozott készletet.
Zöld kontra zöld?
Noha Barron kiemeli, hogy milyen fontos szerepük lehet a zöld átállásban, a mélytengeri bányászatnak is lehetnek hátulütői. A kritikusok szerint a kitermelés üledékfelhőket juttat a vízbe, és elpusztíthat mindent, ami a tengerfenéken él. A tengerkutatók és a Nemzetközi Természetvédelmi Unió a mélytengeri bányászat betiltására szólítottak fel. A TMC ellen a Greenpeace is tiltakozott, az egyik kutatóhajójukra át is szálltak a tiltakozók.
Barron szerint az ilyen „zöld kontra zöld” szembeállítások ellehetetlenítik a jó ötleteket, szerinte a mélytengeri bányászat kritikusai „ebben az ügyben is tévednek, ahogyan az atomenergiával kapcsolatban is tévedtek”. A TMC vezetője a Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal által az amerikai kongresszus számára készített és egészen 1984-ig visszanyúló kutatásaira hivatkozik, ez alapján a mélytengeri bányászat hatásai minimálisak lehetnek. Ezt támasztja alá az MIT és a Scripps Oceanográfiai Intézet kutatóinak 2022-es tanulmánya is.
„A Clarion-Clipperton-övezet úgynevezett mélységi síkság, a Föld egyik legkopárabb helye” – magyarázza Barron, miközben ellenpéldának az indonéziai esőerőket hozza, amiket most a nikkelbányászat miatt pusztítanak.
„Értelemszerűen a bolygó azon részein érdemes kitermelő iparágakat működtetni, ahol a legkevesebb élet van, nem pedig a legtöbb”
– mondja. – Ott van a legkevesebb élet, ahol a gumók vannak. Az üledék pedig visszaépül.”
A Greenpeace aktivistái a TMC egyik kutatóhajóját közelítik meg a Csendes-óceánon. Fotó: Martin Katz / Greenpeace
Ki ez az ember?
Barron az Adstream nevű ausztrál online marketing startupot vezette, amikor 2001-ben úgy döntött, hogy befektet a Nautilus Resources-ba, amelyet egy barátja vezetett. A cég végül több százmilliót gyűjtött össze befektetőktől, hogy ásványi anyagokban gazdag kéregdarabokat kaparjon le a tengerfenékről Pápua Új-Guinea közelében. A szigetország kormánya maga is több mint 100 millió dollárt fektetett a tervbe, amely a lekapart anyagot iszappá alakította át. Az elgondolás működőképesnek tűnt, csakhogy végül a cég arra jutott, hogy az eljárás túl kockázatos a halászatra nézve. A Nautilus 2019-ben csődbe ment, jóval azután, hogy Barron mintegy 30 millió dollárért eladta a részesedését. 2011-ben Barron elindította saját projektjét, a DeepGreen Metalst, ez volt a TMC jogelődje.
A TMC legnagyobb részvényese az Eras Capital, ami Edward Karkar, a Szilícium-völgy egykori úttörőjének családi vagyonát kezeli. Utánuk Edward Hereema következik, aki a TMC-vel szorosan együttműködő Allseas tulajdonosa és karizmatikus vezetője. A társaság a világ legnagyobb csőfektető hajóit üzemelteti, és évtizedeken át épített, telepített és később leszerelt komplex tengeri létesítményeket az olajipar számára.
Igazi nagyágyúk álltak be a projekt mögé, de volt, aki kiszállt: a dán A.P. Moller-Maersk hajózási óriásvállalat tavaly eladta részesedését a cégben.
Az Eras 20 millió, az Allseas további 25 millió dollárnyi (fedezetlen) hitelkeretet biztosít a TMC-nek, ebből eddig nem hívtak le forrásokat. Heerema emellett vállalta, hogy a Hidden Gem gyűjtőkapacitását a mostani duplájára, évi 3 millió tonnára növelik 2026-ra. Barron szerint nagyobb volumenben gazdaságosabb lesz a kitermelés, így egy évnyi csúszás az eredeti terveikhez képest még belefér. A TMC most úgy számol, 2026-ra minden engedéllyel rendelkezni fog és indulhat a kereskedelmi kitermelés.
Kié a tengerfenék?
A kanadai TMC projektjeit olyan kis országok támogatják, mint Nauru vagy Kiribati. Ezek több ezer kilométerre fekszenek a CCZ-től. De hol van a szomszédos USA? Az Egyesült Államok 1994 óta nem ratifikálta az ENSZ tengerjogi egyezményét (UNCLOS), bár azt elismeri, mint a nemzetközi szokásjog kodifikációját. A ratifikálást illetően egyre nagyobb a nyomás Washingtonon, mondván, inkább az USA szabályozza a tengerfenék bányászatának környezetvédelmi irányelveit, mint a területen agresszívan terjeszkedő Peking.
A kérdés nem annyira a környezetvédelemről, mint inkább a zöldipar egyik fontos erőforrásának ellenőrzéséről szól. Ebben az Egyesült Államok vitathatatlanul lemaradt.
Az elektromos átállás szempontjából kritikus ellátási láncot Kína egyértelműen leuralta – induljon az a szárazföldről vagy a tengerek mélyéről.
A mélytengeri bányászatban erős pozíciókat építettek ki, Pekingnek öt szerződése is van a tengerfenék-ásványkincsek feltárására nemzetközi vizeken, több, mint bárki másnak. A következő legtöbb szerződést Oroszország kötötte. Kína a Csendes-óceánba is küld ki kutatóhajókat. Ez már sok volt az amerikai törvényhozásnak, Washington elkezdett dolgozni a mélytengeri bányászat jogi és finanszírozási szabályozásán, az események tavaly decemberben pörögtek fel. Beszédes, hogy területtel az amerikai kormányon belül a védelmi tárca kezdett el foglalkozni, amely márciusra kellett volna, hogy elkészüljön egy átfogó jelentéssel, egyelőre csúsznak vele.
Mivel a terület egyre forróbb, az ISA is készül rá, hogy kidolgozza a bányászat végső, jogi kereteit. Ezt épp áprilisban fogadhatják majd el, ahol megfigyelőként az USA is jelen lesz, még ha nem is szavazhat (hiszen az egyezményt továbbra sem ratifikálta).
Úgyis felszedik
A mélytengeri bányászat kérdése az elmúlt 10 évben lett egyre izgalmasabb, azaz elég fiatal területnek számít, noha több mint 100 éve tudja az emberiség, mit rejt az óceán alja. Sok a megválaszolatlan vagy nehezen megválaszolható kérdés egyelőre. A környezetvédelmi hatások mellett igaz ez a gazdasági porgnózisokra is. Nagy kérdés, hogy a most bombaüzletnek tűnő nyersanyagok ára hogyan változik majd a jövőben. Az elektromos akksik anyagainak egy részét újra fel fogja használni az ipar, ami nemcsak a nyersanyagok árát, de a születőben lévő iparág jövedelmezőségi szintjét is lenyomhatja.
„Valaki úgyis fel fogja szedni” – mondja a göbökről Seaver Wang, a kaliforniai Berkeleyben működő Breakthrough Institute környezetvédelmi kutatóközpont munkatársa a Forbesnak. Nemrég azt írta, hogy
„nem az a kérdés, hogy az emberiségnek be kell-e gyűjtenie a mélytengeri fémeket, hanem inkább az, hogy hogyan”.
Barron a Hidden Gem által 2022-ben begyűjtött gumóhalom tetején. Fotó: TMC
Bárhogyan is fejlődjön a begyűjtési technológia, Barron meg van győződve arról, hogy a TMC rendelkezik a legjobb helyekkel. Csak az első naurui bányaüzem, NORI-D néven ismert, jelenlegi értékét 8,1 milliárd dollárra becsüli. Ahogy már írtuk, Barron ezt szeretné pénzzé tenni. Ebben pedig elég elszánt, most minden idejét erre fordítja. Az ok nem csupán az, hogy a cél előtt nem szeretne kiszállni élete nagy üzletéből, hanem az is, hogy éppen hogy jó pozícióban akar lenni, amikor a biznisz berobban. A részvényesek higítása nélkül akar finanszírozáshoz jutni.
Már pedig ha a NORI-D tényleg az egyik legjobb lelőhely, ezt aligha hagyhatja szó nélkül Washington – vagy Peking.
A Pentagonban készülő jelentés azért is fontos, mert irányt mutathat a piacnak. Ha az amerikai politika a legfelsőbb szinteken a bányászok mellé áll, azt zöld jelzésként értékelik majd a befektetők is.
„A tengerfenék már most is robbanásveszélyes pont, és a jövőben még inkább azzá válhat” –mondta Asmeret Asghedom, a Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium Globális Biztonsági Kutatóközpontjának igazgatóhelyettese korábban a Wall Street Journalnak.
Asghedom szerint az ásványkincsek kitermelése általában is konfliktusokkal jár, különösen olyan helyeken, mint Latin-Amerika, és
a mélytengeri bányászat „nem hagyományos, kipróbálatlan megközelítése” még gyakoribbá teheti a konfliktusokat.
