Milyen az, amikor nem az európai értelemben vett üzlet az alap, amikor keleti filozófiák hatnak a nyugati bizniszre? Hogy tanít harmóniára a természet, arra, hogy nemhogy nem lehet, de nem is kell rohanni?
A Re-business podcast második évadának negyedik epizódja ezeket a kérdéseket veszi át, méghozzá Tálos Gábor, a Zhao Zhou teaház tulajdonosának, illetve Dr. Tkacsik Márta, a Patikakert alapítójának története mentén.
„Amíg nem érti, ne költsön drága teákra”
Tálos Gábor egy hosszabb ázsiai kintlét után csatlakozott be bátyjához és annak barátaihoz a Wine Societybe, azaz a Bortársaság elődjében azokban az időkben, amikor még nem volt bolt, csak kiszállítás meg események. Néhány napos beugrókból végül 16 év munka lett, ő vezette az üzleteket, valamint a webes kiskereskedelmet is, egészen addig, amíg be nem látták a cégnél, hogy ha bátyja alá vonják a saját területeit, az üzletileg is hatékonyabb lesz, ő pedig már nem kívánta az új működési struktúrát.
Tálos nem innen nyargalt át a teákhoz, lényegében a bor volt a kitérő a tea közben.
Az ambíciók a Zhao Zhou teaházzal is nagyon hasonlók, mégsem azok: nem az a cél, hogy a Bortársaság méreteire törjenek (még ha teafronton erre is van előttük nemzetközi példa), hanem hogy a magasabbra felhelyezett mércét tudják megugrani, az pedig egy sokkal kisebb szervezetet követelt tőlük.
Tálos Gábor a Re-business podcast felvételén, a műsor házigazdájával, Pistyur Veronikával szemben, természetesen teával az asztalon. Fotó: Betone Stúdió.
Már előttük is voltak hazai teaházak saját közönséggel, de Tálos tartja, hogy ők mivel később kezdték, a nulláról, így meg is tudtak maguknak határozni egy sztenderd minőséget, hogy aztán ahhoz keressék meg a vevőkört. Mondjuk ennek egyharmad még mindig külföldről jön, ott van az igazi „teás világ”, ahol tudják, mit kell keresni, ahol van viszonyítási alap, de Tálos bizakodó a hazai piaccal kapcsolatban is.
Üzleti tervekről kár is beszélni, Tálos szerint a tea ennél sokkal „organikusabb dolog”.
Az általuk forgalmazott teák nem tömegtermékek, nem lehet velük előre tervezni, az árak is mások, a beszerzés is más, így aztán nehéz is nagy tömegekre lőni. A hazai teakultúra is 20 évvel van lemaradva a borétól: ettől még a teaföldek is megérkezhetnek Magyarországra, mondjuk Ukrajnához, Skóciához vagy Hollandiához hasonlóan, de egyelőre még importálni kell. Igaz, mint arról tavaly is írtunk a Forbes.hu-n, legközelebbi beszerzésük már ott van Grúziában, mindjárt saját kis teakerttel.
Ázsiai kint tartózkodása alatt Tálos természetesen egy teljesen más kultúrát ismert meg. Előny az is, hogy beszélnek kínaiul, ismerik is Kínát, emiatt pedig máshogy is állnak hozzájuk. Elengedhetetlen az üzleti működésükben a keleti hatások: azon például rendre meglepődnek a hozzájuk betérők, ha teát kapnak a pultnál, társalognak is, majd végül nem kell számlát rendezniük.
Tálos szerint ez is egy hosszú távú befektetés – majd lehet, hogy máskor vesznek teát, a lényeg, hogy egy jót beszélgettek. Ahogy mondta:
„Amíg nem érti, ne költsön drága teákra.”
Ez visszafele is igaz: bármikor előfordulhat Táloséknál, hogy olyan teát vesznek, amire nincs is szükségük, de tudják, ezzel a kapcsolat is jár, megismerhetik a területet, „így lesz ebből művészet”.
Kis csapat, boldog munkakörnyezet, visszatérő vendégek, visszafogott marketing, semmi tukmálás: európai értelemben, Tálos elvárásai szerint mindezzel együtt is „maximálisan sikeresen” tudnak így, kizárólag teával kereskedni üzleti értelemben. Óriásplakátokon mondjuk nem lehet hirdetni a teáikat, de nem is akarják, plusz nem is az a terv, hogy luxusterméket kínáljanak.
Bár a prémium vendéglátóhelyek is tőlük vásárolnak, fontosnak tartja, hogy ők találják meg Tálosékat, és nem Tálosék mennek beajánlani magukat. Az viszont még lényegesebb szerinte, hogy az új partnerek is Zhao Zhou-minőséget szolgáljanak fel, erre nagyon odafigyelnek: úgy is kezdik a közös munkát, hogy áthívják az étterem néhány emberét és párórás alapozó tanfolyamot nyújtanak nekik.
Ami az üzleti víziót illeti: Tálos szeretné, ha „gond nélkül” meg tudnának venni nagyon jó teákat,
ezért is forgatnak most minden plusz bevételt készletekbe, olyannyira, hogy a mostani tempóban akár 8 évig is tudnának teát árulni.
E-business szakértőből a természet tanonca
25 év pénzügyi virtuális világ után kétkezi munka egy ökofarmon: dr. Tkacsik Márta, a podcast másik vendége, a Patikakert alapítója, bár nagyon szeretett üzleti tanácsadóként ténykedni, komplex projekteket vinni, cégalapítás közben jött rá, milyen iszonyat energiaforrásokat képes ez elvonni tőle.
Őt ez annyira kizsigerelte, hogy konkrétan bele is betegedett, inzulinrezisztencia alakult ki nála. Ekkor, ötvenes éveiben ébredt rá arra, hogy ez mennyire nem az ő egyedüli problémája, hiszen fiatal lányok is szenvednek ebben a betegségben. Szóval Tkacsik úgy érezte, ha nem is sokat, de azért ő is tudna ebben valamennyit segíteni.
dr. Tkacsik Márta. Fotó: Patikakert.
Nem az, hogy az e-business már nem érdekelte, de ezen a területen inkább továbbadta volna most már a stafétát, ő pedig nagyvállalati környezetből mikrovállalati menedzseri szerepkörbe váltott. Nem volt eleinte egyszerű:
félig vicceskedve meséli a podcastban, hogy nincs asszisztense, nem tud feladatokat delegálni, és noha soha nem volt egy kiosztós főnöktípus, így is minden az ő nyakán maradt.
Szerencsére mára már megszűntek az itteni 14-16 órák is, a természet ugyanis segített neki valamifajta harmóniát kialakítani.
„Nem akarok annyira rohanni” – mondta Tkacsik. Az elején ugyanúgy benne volt a svungban, ahogy az előző életében is, csakhogy ráeszmélt arra, hogy itt nem lehet olyan gyorsan haladni, sőt, nem is kell. Mondhatni immáron a természet szólt bele saját projektcéljaiba.
„Ha valaki ott puffogna a kertben, akkor nem neki való lenne ez a munka. Aki ilyen, az ne is próbálkozzon vele” – összegezte.
Az e heti Re-business itt hallgatható meg:
A Forbes.hu-n már korábban is szemléztünk a podcastból, a múlt héten például civil alapítványok üzleti működéséről, két héttel ezelőtt pedig fenntarthatósági témakörben hallhattunk beszélgetéseket, érdemes ezeket is pótolni.
Borítókép: Tálos Gábor. Fotó: The Orbital Strangers Project.
