Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Videó: kétkerekes sikersztorikkal lettünk tele júniusban

Erősen bringás az ehavi lapszámunk, és a szintén a standokon standoló Urban című különszámunkba is szorult biciklis tartalom. Ez nem véletlen: ha van valami Budapest elmúlt évtizedéből, amit világszerte tanítanak, az a bringás forradalma – mondja Sinya.

Csődbe ment és a felszámolás sorsára jutott 1996-ban egy biciklis vállalkozás Hódmezővásárhelyen. Eszközeire és bejáratott márkanevére licitálni lehetett, de nem volt sorállás, egyedül egy fővárosi vállalkozó érdeklődött.

Főleg a Gepida márkanév miatt mentünk oda. Akkor jól csengett. Minket nem érdekelt az ő üzleti koncepciójuk, minket a márka érdekelt.

Így lett a Gepida név és a bedőlt vállalkozás gyártósora Berkes Györgyé, aki akkor még egy volt a sok magyar feltörekvő kerékpár-kereskedő közül. Mára egyértelműen kiemelkedett a mezőnyből, magasan jegyzik a világ e-bike-gyártói között.

forbes_junius_cimlap_gepida

Persze messze nem a Gepida név hozta meg önmagában a sikert, több mint 25 év alatt többször is sorsfordító döntéseket kellett hoznia, de több kisebb-nagyobb kudarc mellett a legfontosabb pillanatokban jól látta előre a következő pár év trendjeit.

Berkes, aki ehavi lapszámunk címlaposa, a magazin bemutató rendezvényén, a Kilövésen a saját legmerészebb húzásának – pontosítva:„hülyeségnek” – titulálta, amikor a nemzetközi sportáruházak hazai betörésével egy időben saját áruházláncot próbált indítani 2004-ben. „Csúnya volt.”

 

 

Nézz bele a videóba, kiderül még néhány érdekesség!

Nem kisebb bukta, jóval erősebb sztori, amelyről szintén a lapbemutató közönsége előtt mesélt először: 1993-ban Kínában épített üzemet, jó ázsiai kapcsolatokkal, jó helyen, zöldmezős beruházásként. Mivel akkor a Kínában készült kerékpárokra védővámot szabott ki az Európai Unió, a terv szerint a tajvani partner segítségével, a kínai gyár termékeivel a kínai piacot szerették volna ellátni, a hazai gyár termékeivel pedig az európai piacot. Hol bukott meg az, ami látszólag biztos sikernek tűnt?

„Egy jó helyen valósult meg egy zöldmezős beruházás, csak… a tajvani ügyvezető elkártyázta a pénzt.”

Ehavi magazinunkban olvashattok a szintén magyar Neuzer milliárdos eredményeiről, arról, hogyan szab ma méretre egyedi bringákat a Napirajzos Merényi Dániel, illetve a szintén egészen exkluzív szegmensről, a stringbike-ról.

A közös magyar biciklis sikersztori

Ebben a hónapban – most először – egy Urban című, városi témájú különszámunkat is a standokon találod. És ha van valami, amit már most világszerte elismernek, és mintaként mutogatnak Budapest utóbbi évtizedéből, az a kerékpáros forradalma.

“Ezt a budapesti rendszert, a Critical Masst, a civileket, a MOL Bubit, vagy a kerékpáros futárszolgálatok beépülését a gazdaságba, példaként szokták elővenni Nyugat-Európától Dél-Afrikáig bárhol, amikor az urbanisztikáról van szó.”

Ezt a Hajtás Pajtás és a mára dolga végeztével feloszlott Critical Mass tengelycsapágya, Sinka Károly Sinya mondja. A Hajtás Pajtás az Urbanben az olyan cégek között kapott helyet, amelyeket el sem tudunk képzelni máshol, mint Budapesten, hiszen ma már a főváros toposzszerű elemévé lett.

urban_cimlap

Ezek a cégek azonban nem statikus műalkotások, és kénytelenek a várossal, a világgal együtt változni. Mondjuk úgy, hogy ha a dokumentumokat ma már felhőkbe feltöltve küldik át egymásnak az emberek, akkor ők, ebben az esetben a bringás futárok, a nagyobb dolgok szállítására specializálódnak.

“Súlyban és méretben is teljesen át fog alakulni a munkavégzés, ezért valószínűleg teherszállító kerékpároké a jövő. Ezek 100-150 kilogramot is el tudnak vinni, ezért kell az elektromos rásegítés, ami Nyugat-Európában már nagyon megy. Szerintem 4-6 év múlva a biciklis cégek, legalábbis a krémjük csak ilyeneket fognak használni.

– jósolta Sinya.

A Forbes júniusi számát és az Urban című különszámunkat, azaz a teljes sztorikat már megtalálod az újságos standokon!

Ha nem akarsz lemaradni a Forbes sztorik exkluzív beszélgetéseiről és koccintanál a szereplőkkel és szerzőkkel, gyere el a következő Kilövésre! A summer edition Facebook-eseményét itt találod.

"Itt nincs állami támogatás, nincs társadalombiztosítás, mindenki kimegy a pályára és megküzd a többiekkel!"