Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Feltalálása óta nem értek el akkora áttörést a hangszeren, mint a magyar innováció

A hangszerkészítés hagyományai különösen erősek Közép-Európában, a német, osztrák, cseh és magyar műhelyek világszerte is jónak számítanak. Látszólag mozdulatlan világ ez, ahol az innováció rendszerint kimerül abban, hogy egy adott hangszert elektronikussá tesznek. Egy magyar páros, Szentpáli Roland tubaművész és Juhász Zoltán hangszerkészítő most olyan új mechanikát fejlesztett ki, ami a tuba feltalálása óta várt előrelépés a hangszer fejlődésében. Ennek jelentőségét mutatja, hogy a legendás német hangszerkészítő, Gerhard Meinl is részt vett az innováció világszabadalmában és terjesztésében.

A tubát 1835. szeptember 12-én szabadalmaztatták, és a hangszer feltalálása óta nem történt akkora előrelépés a fejlődésében, mint amekkorát az új magyar innováció jelenthet – állítja a magyar csapat, és állításuk nem tűnik túlzásnak.

Advertisement

A kifejlesztett mechanika ugyanis lehetővé teszi, hogy a muzsikusok állva játszanak a hangszeren, és szabadon mozogjanak a színpadon, a

hagyományos és az új játékpozíció közötti átszerelés pedig csupán két és fél percet vesz igénybe.

Fotó: Ráki Gergely

A fejlesztést jelentőségét mutatja, hogy Gerhard Meinl, hetedik generációs német hangszerkészítő is részt vett az innováció és a név Genfben bejegyzett világszabadalmában és terjesztésében. A tuba immáron 185 éve létezik, de azóta a többi rézfúvós hangszerhez hasonlóan csupán a billentyűrendszerét fejlesztették, valamint a mérete nőtt, igazodva a szabadtéri fúvószenekari megszólalás elvárásaihoz, miszerint szóljon minél nagyobbat.

A 20. század közepéig – amíg Paul Hindemith, Ralph Vaughan Williams és Krzysztof Penderecki meg nem írta a hangszer szóló repertoárjának gerincét – fel sem merült, hogy a tuba komolyabb szóló szerepet kapjon. Az ezredforduló előtt egy újabb jelentős zeneszerző, John Williams komponált versenyművet tubára, ezzel egyre inkább megnyitva a hangszer előtt az utat, hogy szólóhangszerré váljon és szélesebb közönségeket érjen el.

Szentpáli Roland és a Twoba. Fotó: Szecsődi Balázs

Manapság a tubajátékosok, technikailag és zeneileg is elég felkészültek ahhoz, hogy szólistaként recital jelleggel, vagy éppen zenekar által kísérve is helytálljanak. A tuba evolúciója során azonban úgy fejlődött, hogy – súlyánál és tartási pozíciójánál fogva – csak ülve lehet rajta játszani. Ez elsőre nem tűnik olyan nagy problémának, hiszen például csellón és zongorán is ülve játszanak, de ezekkel ellentétben

a tuba eltakarja a játékos arcának nagy részét és mozogni is csak nehezen lehet vele.

„Szólistaként évtizedek óta küzdöttem azzal a problémával, hogy a koncerteken ülnöm kell, és két rossz, statikus pozíció közül kell választanom – mondja Szentpáli Roland, tubaművész-zeneszerző, aki Magyarországról indulva elsőként ért el komoly sikereket szólistaként ezzel a hangszerrel. – Márpedig a közönség szeretné látni a muzsikust is, amúgy feltenne otthon egy lemezt.”

Később hozzátette, hogy ha a művész szemben ül a közönséggel, az arca felét látják, így ha korlátozottan is, de kapcsolatot tud teremteni velük, azonban a tuba tölcsére a színpad bal felső sarka felé pozicionálja a zenészt, így az nem hallható jól. Ha a zenész oldalt ül a közönségnek, a hang a plafonról verődik vissza, így többet hallanak a játékból, viszont az szinte teljesen személytelenné válik, hiszen csak kevesen látják az arcot, ők is csupán oldalról.

A statikus, szinte mozdulatlan ülő pozíció miatt ráadásul a játékos a karmesterrel és a zenészekkel sem tud kommunikálni, ami nagyon leszűkíti a tubaszólista expresszivitását.

„Magyar, francia és német hangszerkészítőkkel évek óta próbáltuk megoldást találni ennek feloldására”

– mondja a tubaművész, akinek ötletei alapján végül Juhász Zoltán, aranykoszorús hangszerkészítő mester készített egy új billentyű rendszert, ami úgy reformálja meg a hangszer tartási pozícióját, hogy azon állva lehet játszani.

Mindezt úgy, hogy a tubához csak a most kifejlesztett új alkatrész szükséges, ami utólag is installálható bármely ilyen rendszerű hangszerre. Az innováció segítségével a zenésznek csak minimálisan kell egyensúlyozni a hangszert, miközben szabadon mozoghat a színpadon. Tökéletesen látja a karmestert, a hangszer tölcsére minimálisan sem takarja el az arcát, mindeközben a tuba a közönségre irányul.

„Egy szólista nem ettől lesz sztár, de sokat hozzá tud adni a játékához. Mióta állni tudok a hangszerrel, egyszerűen jobb zenésznek érzem magam. Pedig nem lettem jobb zenész, csak jobban ki tudom fejezni magam” – mondja Szentpáli Roland, amikor arról kérdezem, hogy segíthet-e megnyílni az introvertált zenészeknek is az új fejlesztés.

Gerhard Meinl szerint is nagy dobás

A kifejlesztett mechanika legnagyobb újítása, hogy a dugattyút nyomó helyett fordított, tehát húzó mozgásúra alakították át,

így a korábbiaktól teljesen eltérő pozícióban működtetve, felső helyzetéből alulról húzza be a dugattyút a dugattyúházba. Így 180 fokkal át tudják fordítani a hangszert, melynek eredményeként a tölcsére a közönség felé néz játék közben. A hagyományos és az új játék pozíció közötti átszerelés ráadásul a muzsikus számára két és fél percet vesz igénybe, így ha valaki otthon ülve szeretne gyakorolni, ezt könnyen megteheti.

„A kérdés az volt, hogyan közvetítem át a dugattyú mozgását, hogy átkerüljön a tuba másik oldalára. Volt egy fél órám, letettem az ölembe, és elkezdtem elképzelni” – meséli Juhász Zoltán. Ekkor jött rá, hogy a dugattyú alján van egy furat, viszonylag vastag anyagból. Ha ebbe menetet fúrunk, rúd segítségével az eddigi tolás helyett húzni is lehet a dugattyúkat. „A nyomó mozgást a másik oldalon húzó mozgássá alakítottuk, áttettük a nyomószárat egyik oldalról a másikra, kaptunk egy mechanikát.”

A dugattyút így nem lenyomjuk, hanem a túloldalon áthúzzuk a dugattyúhüvelyen, de maga a technika, ahogy a zenész játszik a hangszeren, teljesen hagyományos. Gerhard Meinl, hetedik generációs német hangszerkészítő,

a Wenzel Meinl GmbH egykori tulajdonosa szerint a tuba szabadalma óta ez a legnagyobb előrelépés a hangszer történetében.

Fotó: Ráki Gergely

És ha valaki, ő tudja, mit beszél. A német szakember egy családi manufaktúrából építette fel a világ legjelentősebb tubaépítő műhelyét, a magyar fejlesztést védnökként támogatja. Az új átfordító mechanika gyártása Magyarországon, magyar cég által történik, a két alapító minőségi felügyelete alatt.

Budaörsön gyártják, Ausztráliától Japánig keresik

Az alkatrészt nem kell forrasztani, a telepítést a Meinl Weston 2250 típusú tubára világszerte bármely hangszerjavító szakember el tudja majd végezni két imbuszkulccsal. A most kifejlesztett alkatrészt – a rögzítés és a minimálisan ugyan, de márkánként eltérő méretek miatt – minden más tuba esetében az adott modellhez kell igazítani.

A gyártás Budaörsön folyik, a termék súlya körülbelül 250-300 gramm, így az egész világra postai úton is eljuthat. És ha már a világról beszélünk: a piac gyakorlatilag a világpiac, hiszen a világon több tízezer tubás akad, a szabadalom révén pedig csak ők jogosultak a gyártásra. A pontos árat most alakítják ki a német szakember segítségével, de a tervek szerint nagyjából egy új hangszer árának a negyedéből lehet majd megvenni a terméket, ami gyakorlatilag egy másik hangszert is pótol. Egy új hangszer ára 12-13 ezer euró, a fejlesztést pedig mindössze két napja mutatták be, de

már Ausztráliából, Japánból és Amerikából is érdeklődtek iránta.

 

Jó ízlés! Milyen szörnyűséges dolog. Az ízlés a kreativitás gyilkosa.