Fotó: Gulácsi Péter 2020 augusztusában történelmet ír a Lipcsével. Fotó: Krasznai Zoltán
Üzlet

Történelmi, magyar meccs a klubfoci csúcsát jelentő döntőért

Zsiborás Gergő
2020. augusztus 18. 4 perc olvasás

Gulácsi Péter szerint fegyelmezett és koncentrált játékkal a Paris Saint-Germain (PSG) elleni elődöntőben is lehet esélye a labdarúgó Bajnokok Ligájában (BL) az RB Leipzignek. Egykori edzője ellen is játszik ma este a Forbes augusztusi címlaparca, ami azt is jelenti, hogy mindenképpen lesz magyar a klubfutball csúcsát jelentő BL-döntőben.

A Forbes 2020. augusztusi címlapja

“Óriási dolog, amit elértünk, ez a karrierem eddigi csúcspontja. Ott lenni Európa legjobb négy csapata között hatalmas szó, óriási tett a csapattal” – mondta még a győztes negyeddöntő után Gulácsi az M1-nek, elárulta, a meccset követően a szabályokat betartva az öltözőben és a szállodában röviden ünnepeltek is.

A portugáliai minitorna előtt – ahol befejezik a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt kupasorozatot – a Forbesnak még azt mondta, fontosságban a Bayern ellen tavaly elbukott német kupadöntő van egy szinten a BL zárókörével, mert ott kézzel fogható közölségbe került egy fontos trófea.

Ha az RB Leipzig ma nyer a PSG ellen, akkor a klubfutball legfontosabb trófeája kerül nagyon közel Gulácsihoz

– és a szintén magyar válogatott csapattársához, a sérülésből visszatérő Willi Orbánhoz (a Németországban született védő korábban honosította a magyar válogatott). Amióta a sorozatot BL-nek hívják magyar csak bírói szinten képviseltette magát a döntőben (Kassai Viktor), játékosként, pláne kezdőként vagy edzőként még nem volt döntős honfitársunk. Elődöntőben sem volt még érdekelt kezdőként magyar játékos – ezért is történelmi a mai “magyar” meccs.

Előre tekintve Gulácsi úgy fogalmazott az M1-nek, kedd este nehezebb mérkőzés lesz számára egy “más kaliberű, más stílusú” ellenféllel szemben, amely “sokkal jobban felvállalja a játékot”.

“Ha hasonlóan fegyelmezetten és koncentráltan játszunk, akkor ott is lehet esélyünk. Ha az egyéni kvalitásokat nézzük, akkor az Atléticóhoz képest talán még egy picit erősebb csapattal játszunk. Nehéz feladat lesz, de állunk elébe” – szögezte le.

Gulácsi vs. Lőw: tanítvány a mester ellen

Gulácsi Péter budai otthonában. Előre néz, csúcsra tör. Fotók: Orbital Strangers

Kitért a PSG-nél a Thomas Tuchel vezetőedző segítőjeként dolgozó Lőw Zsoltra is, akivel szoros kapcsolatot ápol, hiszen Salzburgban egy, Lipcsében három évig volt az edzője.

“Ausztriából a német másodosztályon keresztül a Bajnokok Ligájáig jutottunk együtt, nagyon sokat köszönhetek neki. Ez biztosan ad egy különleges csavart ennek a párharcnak” – fejtette ki. A PSG előnyeként nevezte meg, hogy Lőw által a párizsiak jobban ismerik a lipcsei együttest, ám ők is tisztában vannak azzal, milyen játékstílust képvisel az ellenfél. Így nagy meglepetések szerinte nem érhetik a feleket, a napi forma, a csapategység fog dönteni.

“Abban bízom, hogy a végén nem egy, hanem két magyar érdekelt lesz a döntőben” – célzott csapattársára, a szintén magyar válogatott Willi Orbánra, aki az Atlético Madrid ellen nem kapott lehetőséget.

A Forbes augusztusi címlapsztorijában bővebben is foglalkozunk azzal, hogyan trenírozza magát egy sportoló arra, hogy igazán kiélezett helyetben a lehető legtöbb jó döntést hozza meg, és hogyan kezeli az ezzel járó felelősséget. Lapozz bele a friss lapszámba!

Kiemelt kép: Forbes, 2020. augusztus, Krasznai Zoltán