Halál és gyász, fogyatékosság, függőségek, atipikus családok, anorexia, öngyilkosság, zaklatás, bűnösök és vezeklők – a Tabukról tabuk nélkül című dokumentumfilm-sorozat két évada többek között ezeket a témákat dolgozta fel. Pénteken ment le a Spektrumon a második évad utolsó része, a műsorvezető-riporter Thuróczy Szabolcs szerint pedig készülhetne még egy többórás fejezet metoo témában is, netán rejtett kamera bevetésével, ahogyan a lengyelországi pedofilpap-botrányban is történt.
Alapvetően színész vagy, a Tabukról tabuk nélkül dokumentumfilm-sorozatban viszont műsorvezető, riporter. Hogyan esett rád a választás? Vagy egyszerűen ez is csak egy szerep?
Még két évvel ezelőtt, az első évad előtt brainstormingolt a stáb, hogy ki lehetne az a színész, aki tudná a témákat hitelesíteni, aki karakterében, stílusában, egyéniségében a legközelebb áll egy effajta őszinte dokumentumfilm-sorozathoz. Gondolom, ment az agyalás egy ideig. Akkoriban forgattuk az Aranyéletet, meg nekem Tilla barátom Tiszta szívvel című, 2016-os játékfilmje kapcsán már volt egy-két gyomros élményem az effajta témákról. Amikor Radnai Péter (a Spektrumot is működtető AMC Networks kreatívigazgatója – a szerk.) felhívott, először ódzkodtam, hiszen elég rossz példák jutottak eszembe a televíziós showműsorok kapcsán.
Nem akartam valami csöpögős, mézesmázos, könnyfakasztó, az emberi életet három percben összefoglaló sztoriba beszállni – márpedig alapvetően ez a kereskedelmi ritmus.
De persze jó dolgok is akadnak azért a nemzetközi tévés dokumentumfilm-sorozatokat nézve, és ez biztató volt: a Natonal Geographic csatornán bemutatott, vallásokról szóló sorozat, az Isten nyomában Morgan Freemannel például abszolút hiteles. Bár néha green box technikát használtak, de néha tényleg elment egy buddhista helyszínre.
Fotó: Sebestyén László
Mi volt a legnehezebb?
Nyilván nem az én szerepem, hanem a stábnak felkutatni azokat, akik hajlandók voltak szerepelni, őszintén elmondani a történeteket. Mindig nagy kérdés volt, hogy ki mennyire fog megnyílni, mennyire lesz felkavaró a beszélgetés, mennyire drámai az anyag. Nekem inkább az volt a nehéz, hogy mindkét évad felvétele zaklatott időszakomban zajlott: az elsőnél még az Aranyélet harmadik évadán dolgoztunk, most pedig Nagy Viktor Oszkár filmjét, az illegális örökbefogadásról szóló Más ligát forgattuk párhuzamosan. Alig tudtuk összeegyeztetni a munkákat, a sorozatban néha látszik is az arcomon az űzöttség, össze kellett szednem magam. De az interjú az érintettekkel mindig ajándék volt, nem is emlékszem olyanra, hogy az fárasztott volna, nem szívta az energiámat, mindig sokat adott. Mondjuk a szexdominával beszélgetni egy esti színházi előadásom után – na, az azért olyan volt, mint egy David Lynch film!
Az interjúkban szabad kezet kaptál, de a felkonferáló szöveget nyilván megírták neked. Mégsem olyan, mint egy beszédtanárnál edződött TED-es előadó produkciója – mennyire lehettél spontán?
A felkonfot nagyjából jó érzékenységgel megírták nekem Norbiék (Pálinkás Norbert, a rendező – a szerk.), és amiről esetleg úgy éreztem, hogy nem áll jól az én számhoz, azon persze módosítottunk. Ha nem működött volna az, ahogyan én csinálom, az az első rész után kiderült volna. Itt a színészetnek nem azt a formáját kellett elővennem, hogy hatásosan nézek a kamerába, hanem az volt a lényeg, hogy továbblendítsem a történetet. Sokszor nem is lehetett kijelentő mondatokban beszélni, inkább a kétkedést kellett hangsúlyoznom, nyitva hagyva a társadalmilag kényes kérdéseket. És arra is kellett figyelnem, hogy ne kerüljek annak a hatása alá, amit éppen elmesélek. Például olyan tényeket, mint hogy ezen a márványasztalon 1788 óta hány százezer boncolás zajlott, mert ugyan próbálkoztak időközben fémből készült asztallal, de kiderült, hogy a márvány a legjobb, mert azt lehet a legkönnyebben tisztítani.
Vagy amikor a hamvasztót kellett megmutatnom, ami pont úgy nézett ki, mint egy svéd hotel, meg a szvingerklubot, ahol ott volt a foltos kanapé. A forró vízből hidegbe mártogatva mászkáltunk a helyszínek között, néha egyetlen napon belül.
Fotó: Sebestyén László
Melyik rész, melyik tabutéma volt számodra a leginkább sokkoló?
Talán épp a legelső kettő, amik a halálról meg a gyászról szóltak. Amikor az egyiptomi tetoválásos srácnak nem engedték meg a munkahelyén, a krematóriumban, hogy a saját édesanyját ő hamvassza el, meg amikor a fiatal hölgy elmeséli, hogy az édesapa rábízta a hamvasztót, mert ő már nem bírta tovább vinni. És hogy ott nézheted az üvegfalon keresztül, ahogyan a koporsó szétnyílik, és látod, hogy tényleg apád vagy anyád megy be a hamvasztóba, nincs csalás és ámítás.
A gyerekek meg a játszósarokban játszanak a fehér kanapén, miközben a nagypapát hamvasztják.
A színházban szoktuk azt mondani, hogy a néző sírjon, ne te. De a haldokló Burger Barna nappalijában nehéz volt ezt megállni, én nem puhulhattam el. Akkor sem, amikor az életvidám és csillogó szemű gyerekek ott játszottak az édesapjuk körül, és Barna éppen azt mesélte, hogy a doktornő ezekkel a szavakkal írta fel neki a gyógyszert: „jelentkezzen be, én három hónapra írok fel gyógyszert, ha még él, akkor majd írasson újat”. Csak akkora mélységgel beszélt az életéről a doki, minta csak egy jogosítvány megújításáról lenne szó.
Pedig az alapgondolat az volt, hogy a halálról még több rész is lesz majd. És készült is például az öngyilkosságról, igaz, nem az első, hanem a második évadban…
Egy ilyen sorozat egy idő után elviselhetetlen lenne. Még a tabuk közt sem csak rossz dolgok vannak, kellettek nekünk is a szép részek. Annak a résznek például van egy kis bája, amikor a két fogyatékos fiatal gyereket vállal, és az egészséges kis Levente megmutatja a tanulószobáját, amit az otthonban mobil szekrénnyel választottak le. Mindenkinek jutnak pozitív dolgok az életben, mégis, a vezekléses részben például az derül ki: mindenki a hitbe menekül, mindegy, hogy éppen milyen felekezetbe, de ezt látja az egyetlen kiútnak. Ha egyszer valamelyik egyetemen készítenek erről a sorozatról egy tanulmányt, az nagyon hasznos lesz, sőt szerintem egy kiadványt is megérne, mert mindenkinek, aki pszichológiával vagy szociológiával foglalkozik, annak látnia kell a társadalom felépítésében azokat a tabunak számító réseket is, amikről nem sokat beszélünk.
Például sokan még abba sem gondolnak bele, hogy aki kerekesszékben tölti az életét, az annyi pénzből él, amit mi most itt ketten simán el tudnánk vacsorázni. Én is Tilla filmje kapcsán tudtam meg ezeket az infókat, és az öt éve volt, azóta szinte semmi sem változott.
Pécs Mónika férjével és kisfiúkkal, a makkegészséges Leventével (harmadik rész, téma: fogyatékosság). Fotó: Szabó Gábor
Az első évad után a Tabuk nélkül több nemzetközi díjat is besöpört, például Mexikóban és Boszniában. Ezek a szakmai sikerek mennyiben befolyásolt benneteket a második évad készítésénél?
Ezek a referenciák mindig fontosak a tévécsatornák felé, nekünk meg arra jók, hogy energiával és jó értelembe vett rutinnal még elmélyültebbre csináljuk meg a folytatást. Ugyanaz a stáb dolgozott most is, már áprilistól, egy rövidebb nyári szünettel, az én munkámat jól előkészítették, és én csak augusztusban kapcsolódtam be. Most olyan témák jöttek elő, mint az abúzus, az öngyilkosság, a fogyatékosság, az anorexia és a többi mentális betegség. Lelkileg is nagyon nehéz volt ezeket a történeteket végighallgatni, meg nagyon ügyesen kellett azon a mezsgyén mozogni, hogy ne legyünk szenzációhajhászok, érzéketlenek, hogy például a hatás kedvéért ne kérdezzek olyan dolgokat, amikkel túlságosan megbántok valakit. Közben pedig túl érzékeny sem lehettem, mert akkor meg nem érti az interjúalany a saját szerepét az enyémmel szemben.
Hihetetlen pszichológiai meccs volt, hogy a távolságtartás mértékét pont eltaláljuk!
Az autista Nóri Miskolcon, bentlakásos otthonban él, megtalálta ott a helyét, a műhelyben kézműves tárgyakat készít társaival. Négy-öt éves lehetett, amikor kimondták a diagnózist, édesanyja évekkel később, nehezen hozta meg a döntést, hogy lányát otthonba adja. (Második évad, negyedik rész.) Fotó: Szabó Gábor
Előfordult olyan, hogy valakit mégis megbántottatok, vagy meggondolta magát és visszavonta a „vallomását”?
Ritkán, de igen. Ilyenkor persze újra kellett rakni azt a részt, meg újra narrálni. De szerencsére csak egy ilyen komolyabb törés volt, ami nehezebbé tette a munkánkat. Itt azért nem az a helyzet, mint profi színészeknél, hogy aláírt valamit, nem illik azt nem betartania – emberi bizonytalanságok merülhetnek fel.
Ami azért érthető, hiszen akár a teljes életüket is megváltoztathatta, hogy nyíltan, egy tévés dokusorozatban vállalják fel önmagukat, beszélnek a tabusított témákról. Tudtok ilyenekről?
A második évad nulladik része arról szólt, hogy mi történt azokkal, akik az első évadban szerepeltek. Burger Barna azóta elhunyt, és a filmben megmutattuk, hogyan járnak vissza a gyerekei azokra a helyszínekre, amik az ő életében fontosak voltak. A börtönrádiós Márton Ábi is meghalt, kicsivel a forgatásunk előtt, nem tudni, mitől, de valószínűleg nem természetes halállal, családja szerint agyonverték. A meleg párnak pedig sikerült örökbe fogadnia egy kisfiút. Azóta is van újdonság: a Microsoft vezetése elkérte tőlünk azt a részt, amelyikben a ma már a cégnél dolgozó, egykor szkinhed fiú szerepelt – jó példaként világszerte megmutatták a munkatársaknak, hogy mennyire ki lehet törni a korábbi életedből. Mindenről nyilván nem tudhatunk, de talán később megint lehet egy olyan részt csinálni, amelyikben megnézzük, milyen hatást ért el a sorozat, mennyire fordult jó vagy rossz irányba az életük.
Lesz esetleg folytatás?
A fő tabutémákat körbeírtuk, nem tudnék most hirtelen még négyet mondani. Szerintem ezt kimaxoltuk.
És volt olyan téma, ami azóta jött elő, hogy az első évad lement?
A metoo botrányra gondolsz? A botrány épp akkoriban 2017 őszén robbant ki, amikor az első évad műsoron volt. A zaklatásról most készült egy rész, de arról lehetett volna két-három órás is a film! Mondjuk rejtett kamerás megoldással, ahogyan Lengyelországban történt a pedofil papok leleplezése. Megnézte több millió lengyel, ahogyan az áldozatok szembesítették a zaklató papokat a korábbi bűnükkel. Szépen bocsánatot kértek, aztán élték volna tovább a hétköznapi életüket a hazugságok hálójában, ha nincs a felvétel. Ilyesmi hatású dolgot még nálunk is lehetne csinálni, el tudom képzelni, hogy pár év múlva lesz ilyen. Megrázná az egész társadalmat, az biztos.
A táncpedagógus Nagy Zsoltot második exfelesége vádolta meg közös gyermekük szexuális zaklatásával, hét évig folyt a pereskedés, végül neki adott igazat a bíróság. De „a lélekben lerakódott törmeléket nem olyan könnyű eltakarítani” – az a nyom, amit az eset hagyott benne, biztosan ott lesz még sok ideig. „Olyan ez mint egy stigma: eltakarni lehet, de lemosni soha.” (Második évad, ötödik rész.) Fotó: Szabó Gábor
A színházban min dolgozol mostanában?
Pintér Bélával próbáljuk az új darabját, az Anya szeme fényét. Bulváropera lesz, végig zenével, mint a Parasztopera, a Gyévuska vagy a Bajnok. Pont egy tévéstúdióban dolgozók mindennapjairól fog szólni.
48 nap alatt
A Tabukról tabuk nélkül mindkét évadát az ACG Reklámügynökség fejlesztette és gyártotta, az egyik alapító, Mentes Endre ötletéből – a produceri feladatokat is ő látta el. A rendező Pálinkás Norbert volt, akivel egy korábbi munkájukon, a szintén az AMC/Spektrumnak készült Kicsi ország, kicsi Kína című sorozaton már dolgoztak együtt. A sorozat létrejöttében kulcsszerepet vállalt még Radnai Péter, az AMC kreatívigazgatója. „A sorozat alapötlete az volt, hogy olyan kérdéseket tegyünk fel az emberek helyett, amelyekkel nem akarnak vagy mernek szembesülni, pedig, ha megtennék, alapvetően jobb és nyugodtabb lehetne az életük” – mondja Mentes Endre. Míg az első évad két részletben, másfél év alatt készült, a második hét epizódot egy 10 tagú szerkesztő/researcher csapat 11 hónapos előkészítő munkáját követően egy nekifutásra, 48 forgatási nap alatt vették fel az ország legkülönfélébb helyszínein: többek között Kaposváron, Miskolcon, Nyíregyházán, Nagykanizsán és Budapesten is, voltak börtönökben, panelházakban, piacon, edzőteremben, táncteremben, temetőben és templomban. A hat + egy, nagyjából ötven perces rész péntek esténként ment le a Spektrumon, és folyamatosan ismétlik majd. Az első évad számos nemzetközi díjat nyert, és ez lett az első hazai dokumentumsorozat, amely megjelent az Amazon videós streaming szolgáltatásban az USA-ban és Kanadában.
