Fotó: Taylor Swift // Facebook
Fotó: Fotó: Taylor Swift // Facebook
rövid hír

Taylor Swift esküdtszék előtt – lophatta egyik legnagyobb slágerének dalszövegét

Forbes
2021. december 10. 1 perc olvasás

Taylor Swiftnek esküdtszék előtt kell vallania arról, hogy lopta-e 2014-es slágere, a Shake it off dalszövegét.

A keresetet a 3LW lánybanda adta be, mert szerintük Swift a 2001-es Playas Gon’ Play című daluk szövegét lopta el és használta fel a 2014-es Shake it off-hoz, írja a BBC. Mindkét dalszövegben szerepelnek a „players gonna play”, illetve a „haters gonna hate” kifejezések.

Túl banális a szerzői jog védelméhez

A bíróság korábban visszadobta az ügyet, mert szerintük a szöveg „túl banális” ahhoz, hogy szerzői jogvédelem tárgya lehessen, ebben az ítéletben

a kerületi bíró további 13 dalszöveget sorolt fel, amiben szerepelnek hasonló kifejezések.

A 3LW slágerének két dalszövegírója, Sean Hall és Nathan Butler azonban fellebbeztek, Michael W. Fitzgerald bíró másodjára már helyt adott, ezért tárgyalás következik az ügyben, az időpontját azonban még nem jelentették be.

A Shake it off Swift karrierjének eddigi legnagyobb slágere volt, ami az amerikai és brit zenei ranglistákat is hetekig dominálta.

Fotó: Taylor Swift // Facebook