Quentin Tarantino máig nem tudja megbocsátani, hogy édesanyja még gyerekkorában gúnyos megjegyzéseket tett írói ambícióira. Szerinte példája jól mutatja, mivel járhat egy-egy sértőbb szülői beszólás. Ő speciel tartja a fogadalmát, és nem segíti pénzzel az édesanyját.
A Kill Bill rendezője a Billions (Milliárdok) című podcast műsorban emlegette fel sérelmeit a show házigazdájának, Brian Koppelmannek. A probléma abból fakadt, hogy gyerekként sokkal jobban élvezte a forgatókönyvek írását, mint iskolai feladatait, ez azonban nem nyerte el anyja tetszését – szemlézi a műsort a Business Insider.
Quentin Tarantino még sosem keresett ennyit
Felidézte, hogy anyja, Connie Zastoupil állandóan szidalmazta, mert nehezen viselte, hogy az iskolában nem teljesít megfelelően. „Kis írói karriernek” csúfolta fia törekvéseit (a karrier szót egy levegőbe rajzolt idézőjellel gúnyolta ki), ami idővel úgyis véget ér.
„Amikor ezeket mondta a maga szarkasztikus stílusában, elpattant az agyam és azt mondtam, »oké, rendben, anyukám. De ha híres író leszek, soha nem látsz majd egy pennyt sem a sikereimből.
Nem jár majd neked ház, nyaraló, de Elvis Cadillac sem. Egyszerűen semmi. Azért, mert ezt mondtad nekem.«”
Ragaszkodik fogadalmához
Mikor a műsorvezető rákérdezett, hogy megszegte-e valaha ígéretét, az ötvennyolc éves rendező egy egyszeri esetet mondott. Ház és autó akkor sem jár, anyját egy adóhivatali probléma megoldásában segítette ki.
Quentin Tarantino 2014-ben Fotó: Georges Biard / Wikimedia
Koppelman megpróbálta lebeszélni Tarantinót fogadalmáról, mert a műsorvezető szerint így bizonyítaná be neki igazán, hogy anno mennyire rosszul ítélte meg fiát. A rendező azonban hajthatatlan.
Szerinte a gyerekekkel való bánásmódnak következményei vannak.
Ki az a Quentin Tarantino?
Tarantino egy sikeres forgatókönyvíró és rendező, filmjeit több Oscar-díjra is jelölték már, amiből kettőt meg is nyert. (Mindkétszer a legjobb eredeti forgatókönyvért, először 1995-ben a Ponyvaregény (Roger Avaryvel), majd 2013-ban a Django elszabadul című filmekért.) Legnagyobb bevételt hozó alkotása a 2012-es Django elszabadul (Django Unchained), ami több mint 420 millió dollárt hozott a konyhára.
A Celebrity Net Worth nevű oldal szerint a rendezőnek 120 millió dolláros vagyona van. Filmjeiért jellemzően 20 millió dolláros előleget kap, és részesedést kap az általa írt, vagy rendezett filmek bevételéből is. Ez bizonyos esetekben 30-40 millió dollárt is jelentett.
Borítókép: Gage Skidmore / Wikimeda