Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

fotó: Airbnb

Szomszédsegítő vonalat indít itthon az Airbnb

A szolgáltatást azok vehetik igénybe, akiknek valamilyen problémájuk akad a szomszédjukban lévő Airbnb-lakással. 

A cég oldalán kérhetnek segítséget azok, akik a környezetüket zavaró tevékenységet tapasztalnak a szomszédos Airbnb-lakásokban. A cég azt ígéri, egy órán belül visszahívják a bejelentőt. A szolgáltatás magyar nyelven is elérhető, az Airbnb az összes, ezen a csatornán beérkező panaszt kivizsgálja.  

Míg a vészhelyzeteket és biztonságot érintő incidenseket továbbra is a helyi hatóságoknak kell jelenteni, addig

az Airbnb szomszédsegítőjének célja az azonnali panaszok, például egy engedély nélküli házibuli kezelése. 

A cég most 50 százalékkal szeretné növelni az ügyfélkapcsolati munkatársainak számát globálisan, hogy az utazási korlátozások feloldása után

a nap 24 órájában fenn tudják majd tartani a házigazdáknak és a vendégeknek nyújtott szolgáltatásaikat. 

Fotó: Airbnb

Oszd meg!

Arra fókuszálunk, hogy mi az emberek természetes erőssége, és a vezetőségi időnket arra szánjuk, hogy megpróbálunk lehetőséget találni nekik, hogy minden nap használhassák ezeket az erősségeiket.

Sheryl Sandberg, a Facebook ügyvezető igazgatója