Fotó: A Paksi Atomerőmű
rövid hír

Szerbia beszállna Paks 2-be

Forbes
2021. október 18. 2 perc olvasás

Aleksandar Vučić szerint Szerbia nem épít atomerőművet, mert nincs rá pénze, de beszállna Paks 2-be cserébe egy kis energiáért. 

A szerb elnök múlt hét pénteken beszélt arról egy interjúban az energiaválság kapcsán, hogy azok vannak szerinte jó helyzetben, akiknek sok széntüzelésű erőműve van (Lengyelország) vagy atomerőműve (Ukrajna), ott ugyanis relatíve alacsonyak az energiaárak – írja a Privátbankár. Ezek szinten tartása Szerbiában is fontos, de az ország egy hőerűmőve felújítása miatt most behozatalra szorul (jelenleg az áramfogyasztása 9 százalékát behozatalból fedezi déli szomszédunk).

Így is behívják az oroszokat

A szerb elnök úgy fogalmazott, hogy 2028-ig, vagy 2030-ig többezer megawattal szeretnék növelni a kapacitásokat, ezért megkezdték a tárgyalásokat a Vaskapu 3 (Đerdap 3) vízerőmű megépítéséről. Ez nem új terv, Szerbia már 2013-ban felajánlotta Oroszországnak, hogy építse meg a Đerdap 3-at, ez azonban akkor elmaradt.

A szerb elnök meglepő felvetéssel folytatta, azt mondta, javasolni fogja a magyar miniszterelnöknek, hogy

„5-10 százalékkal beszállnánk, ami 500 vagy 1000 millió eurót jelentene, hogy használhassuk az ott előállított áram egy részét”

– mondta Paks 2 kapcsán (bár az kiderült, hogy nincs teljesen tisztában vele, pontosan hol és hány magyar atomerőmű van vagy lesz). 

Az Orbán Viktorral jó kapcsolatban lévő Vučić november végén megy Moszkvába, hogy újratárgyalja a lejáró szerb gázszerződést. Az országnak ugyan vannak tartalékai, tehát egy ideig nem kell a piacról venniük, ahol az árak jelenleg elszálltak, de ez nem sokáig fedezi a lakosság gázigényét. Moszkvától függ, hogy alacsonyan tudják-e tartani a gáz árát.