Világszinten

Áll egy ember az utcán, rajta kötény, fehér ing, lánya, fia mellette.  Mögötte bolt, a bejárat felett a neve. A kereskedőtrükköket szüleitől tanulta, nem salestréningen, de aki tőle távozik, mégis mindig úgy érzi, […]

Bővebben

Startupok a Víztoronyból: kezdődik a Budapesten kívüli legnagyobb startupfesztivál

Öt nap, reggeltől estig: víziók, ötletek és befektetők találkozása a kanapén, a boxringben és a kocsmapultnál. Kezdődik a harmadik Startup Hét.

Túlzás nélkül állítható, hogy Debrecen a Budapesten kívüli ország startup fellegvára. És nem csak azért mert a városban jelenleg is nagyjából 20 innovatív startup projekt fut, hanem mert hat-hét éve egy olyan, vidéken egyedülálló, összefogó, öntevékeny közösség szökkent szárba, mely pezsgő startupper-életet generál, heti rendszerességű rendezvényekkel, meetup-okkal, képzésekkel, intenzív beszélgetésekkel és együttgondolkozással.

startup_debrecen_01

A 2017-es debreceni Startup Hét szervezői: itt jelentették be, hogy Debrecen hatalmas alapterületű inkubátorházat épít a startupcégeknek. 

Ők rendezik meg immár harmadszor – a Városháza és az Egyetem tevékeny stratégiai partnerségével – a fővároson kívüli legnagyobb vállalkozói rendezvényt az országban, egy ötnapos alföldi Szilícium-völgyet, a Startup Hét Debrecen 2017 programsorozatát. A tavalyihoz – melyről részletes beszámolókkal jelentkeztünk – képest tucatnyival több programmal, nem csak a fiatal, innovatív vállalkozásokra, de az egyetemistákra, sőt a középiskolásokra is koncentrálva.

A – kísérőrendezvényekkel gazdagon tarkított – események mától veszik kezdetüket, délelőttől a késő esti pub talk-okig bezárólag, a koncepciózus szervezés végigvezet az innovatív vállalkozóvá válás stációin:

  • Az első nap az ötlet megszületése köré szerveződik. Mitől jó egy startup ölet? Hogyan folyik egy validációs folyamat? Mi alapján döntenek a befektetők egy ötlet sorsáról? Ezekre, és hozzájuk hasonló kérdésekre kaphat választ az, aki elmegy az amúgy ingyenes beszélgetések legfőbb helyszínére, a Nagyerdei Víztoronyba.
  • Másnap az innováció mibenlétét fogják kibeszélni. “Bíró László ma startupper lenne”, közölte az egyik szervező a sajtótájékoztatón a golyóstollára nézve, és a mitől innovatív egy startup ölet és miért lételeme egy startupnak az innováció kérdéseit feltéve. (Az erről folyó diskurzus mellett megtekinthetjük még a KayakFirst világelső univerzális evezőgépét, mely Debrecenből tör a világpiacra.)
  • A szerda a business reggeli után a képzésé: Milyen vállalkozói/startup képzések léteznek? Milyen tudás szükséges egy sikeres startup létrehozásához és működtetéséhez? Helyi erők és a Franklin Covey módszer részvételével.
  • Csütörtökön szórakozni, izgulni és drukkolni mehetünk, ez a show, vagyis a pitch (gyors, látványos és hatásos bemutatkozás egy reménybeli befektetőnek) napja. Egyben a nemzetközi rangú Get in the Ring startup-verseny helyi elődöntője egy boxmeccsre méretezve. Nem futó ötlet volt hát a fenti fotó: a sajtótájékoztatón a főszervezőkkel egyetemben, alpolgármesterestül – aki itt jelentette be, hogy a város másfél milliárdért 1500 négyzetméteres inkubátorházat épít fel 2019-re.
  • Legvégül az átkos, de megkerülhetetlen finanszírozás dolgát is körbe kell járni. Hogyan szerezzünk tőkét a vállalkozásunknak? Mi alapján rangsorolnak a befektetők? A rendezvénysorozat súlyát jelzi, hogy főszponzornak nyerték meg Közép-Európa legnagyobb  – mintegy 56 milliárd forint felett rendelkező, melyből az uniós támogatás okán 36-ot vidéken befektetni köteles – állami tulajdonú kockázati tőkealapját, a Hiventures-t.

A weblapon minden fontos információ megtalálható, a legfrissebb hírekről tudósít a Facebook, de a szervezés szellemiségét leginkább a szerethető és nagyon hasznos kis FB-applikáció, a chatrobot Startup Robi jellemzi, tök jól el lehet vele diskurálni, ha kérdésünk akad (na jó, egy idő után már humánrobot veszi át a billentyűzetet Robitól). Érdemes kipróbálni, elég hozzá (a Messenger-emberek-kód beolvasása menüpontban) befotózni ezt az ábrát:

chatrobi

Egyszóval kedves gyakorlatban, vagy csak még fejben startupper olvasóink, tessék végigfesztiválozni ezt a hetet Debrecenben. Hogy kábé mire számítsatok, nézzetek bele tavalyi beszámolóinkba: 1. nap; 2. nap; 3. nap4. nap5.nap

Olvasd el Üzlet rovatunk további cikkeit!
Ezeket láttad?
Címkefelhő