Fotó: Maenza Olaszország Forrás: Wikimedia
rövid hír

Róma-közeli alvófalu is nevetséges árú házakkal várja a betelepülőket

Forbes
2021. augusztus 27. 2 perc olvasás

Eddig csak Olaszország eldugott falvai vártak betelepülőket készpénzzel és házakkal, de már „az örök város” szomszédságában is akad hasonló kínálat.

Maenza egy kis dombra épült, alig háromezer lakosú község, de az igazi ékszerdoboz élt már szebb időket is – Róma közelsége miatt lakossága már nem régi képét mutatja. Nagyjából száz régi kőépület áll üresen, amit az önkormányzat birtokba vett, majd az újjászületés reményében Maenza is csatlakozott az elnéptelenedő olasz falvak mozgalmához: jelképes áron értékesítenék az épületeket a betelepülni vágyóknak – írja a CNN.

Ezek a házak nem csak üresek, hanem sokuk alaposan felújítandó is, valamelyik egyenesen életveszélyes állapotban áll. Az alku mégis megérheti, ugyanis Róma közelsége sokakat vonzhat, hiszen akár munkába is lehet ingázni Maenzából.

Noha az aktuális ingatlankínálat várhatóan augusztus 28-án kiosztásra kerül, a település polgármestere, Claudio Sperduti szerint a program nem ér véget: tárgyalni fognak a megüresedő házak örököseivel, akiktől átvenné az ingatlanokat a település, így tartanák folyamatban a betelepülést.

Az önkormányzat közvetítésével volt olyan ingatlantulajdonos, aki az erősen leromlott házát 3000 euróért (1 millió forintért) tudta értékesíteni. Maenza tehát más falvakhoz hasonlóan nem 1 eurós házakat vagy készpénzt kínál, hanem egy kölcsönösen jó üzletet.

A betelepülni vágyóknak a polgármesteri hivatalnál való jelentkezésnél vállalniuk kell, hogy

  • a birtokukba került ingatlant 3 éven belül felújítják,
  • le kell rakniuk egy 5000 eurós kauciót, amit a felújítás után visszakapnak,
  • vállalniuk kell, hogy lakóházat, panziót, üzletet vagy éttermet nyitnak az ingatlanban.

Amennyiben egy házra többen jelentkeznének, akkor elsőbbséget élveznek a letelepedni vágyók, illetve a gyorsabb felújítást vállalók.

Kiemelt kép: Wikimedia

Több tízezer dollárt fizetne pár olasz falu, hogy fiatalok költözzenek be hozzájuk