Nagyhatalmi egymásnak feszülés teszi izgalmassá a piacot, de azért gondok is vannak a világpiaccal. Vendégírás Fábián Lóránttól, aki az OTP Treasury tradere.
Olaj a
tűzre, avagy mi történik az olajpiacon?
Történelmi pillanatokat élt át a koronavírus okozta keresletkiesés és a szaúdi-orosz árháború nyomán az amúgy is jelentősen megtépázott olajpiac az elmúlt héten. Ugyanis április 21-én egészen -40,32 dollárig csökkent a májusi határidős WTI (West Texas Intermediate) olajkontraktus jegyzése. Látva a történelmi jelentőségű gazdasági eseményeket, több kérdés is felmerül: előfordulhat-e még egyszer hasonló eset, és tartósan nyomottak maradnak-e az árak?
A negatívba forduló amerikai határidős jegyzés hátterében rejlő tényezőket két irányból érdemes megközelíteni. A fundamentális okokat tekintve azt kell látnunk, hogy a járványügyi intézkedéseket követő extrém keresletcsökkenés miatt a termelők nem tudták sem eladni, sem tárolni a kitermelt olajat,
így akár fizetni is hajlandók voltak azért, hogy valaki átvegye tőlük a nyersanyagot, hiszen a kitermelőüzemek leállítása óriási közvetlen költségekkel járna számukra.
Olajpiac: minek kellett történnie, hogy a fekete arany -40 dollárig csökkenjen?
A pozíciós okok már valamivel összetettebbek, ugyanakkor izgalmasabbak is. Az amerikai nyersolaj, a WTI (West Texas Intermediate) piacán a határidős kontraktusok fizikai elszámolásúak, azaz a vevőnek kötelezően át kell vennie az eladótól a szerződésben foglalt olajmennyiséget, majd gondoskodnia kell a tárolásról és az olaj elszállításáról. A valóságban a nyitott tőzsdei határidős kontraktusoknak csak kis részét szállítják le ténylegesen, a fennmaradó, nagyobb részt a piaci szereplőknek vagy zárniuk kell, vagy tovább görgetniük egy távolabbi időpontra.
Ha a jelen esetet vizsgáljuk, a
májusi határidős kontraktus múlt kedden, április 21-én járt le, ekkor azonban
extrém alacsony volt a likviditás a piacon, a vételi oldalon már csak azok voltak
jelen, akik fizikailag meg akarták venni az olajat. Azonban a szereplők nagyobb
hányada csupán spekulatív céllal vásárolt korábban, nekik pedig legkésőbb a
lejárat napján zárni kellett a pozícióikat, azaz el kellett adniuk a
megvásárolt hatalmas kontraktus mennyiséget. Így az eladási oldallal lényegében
senki nem állt szemben: ennek a hirtelen folyamatnak az eredménye lett a -40
dolláros olajár.
Mindez ráadásul egy olyan környezetben történt, ahol
már korábban komoly problémák voltak a tárolókapacitással.
A tőzsdei határidős WTI kontraktusokat az Oklahomában található Cushingba szállítják le, ahol a maximális befogadóképesség körülbelül 80 millió hordó. A határidő lejártakor a májusi nyitott kötésállomány a korábbiaknak a többszöröse volt, 55-60 millió hordót kellett volna leszállítani a 75%-ban már megtelt helyszínre, ami fizikailag egyébként sem lett volna lehetséges, így a spekulatív szereplőknek az eladás volt az egyetlen opciójuk. Felmerülhet a kérdés, hogy mi történne akkor, ha egy ilyen helyzetben ahelyett, hogy jelentős veszteség árán eladnák a „papír” olajat, egész egyszerűen nem vennék át a vevők a megvásárolt terméket? Mivel kétoldalú kötelezettségvállalásról beszélünk (az eladónak le kell szállítani, míg a vevőnek át kell vennie az olajat), ez a kontraktus megszegését jelentené, ami mind az eladó kártérítését, mind tőzsdei szankciókat vonna maga után.
Megismétlődhetnek a negatív árak?
A következő időszakot nézve a WTI
piacán nem valószínű, hogy még egyszer megismétlődik a leírt helyzet, hiszen a kereskedők
minden bizonnyal tanulnak az eseményekből. A legközelebbi lejárat időpontja 2020.
május 19-e, a lejárat körül fordulhat elő hasonló extrém negatív árszint, de
most az érintetteknek több idejük van átgondolni a pozíciójukat, zárni azokat
és újakat nyitni távolabbi határidőre. Két dologra mindenképpen érdemes lesz
figyelni: hogyan alakulnak a leszállítási ponton, Oklahomában a készletadatok,
valamint a tőzsdén keresett alapoknak mekkora a nyitott kötésállománya. Úgy
gondolom, a vételi oldalon állók nem fognak kétszer ugyanabba hibába esni.
A másik globális benchmarkhoz, a Brent
típusú olajhoz kapcsolódó tőzsdei határidős kontraktusok (a júniusi lejáratra
április 30-án lehet utoljára kereskedni) esetében hasonlóan extrém negatív
árakra nem, de nagyobb volatilitásra a lejárat körül azért számíthatunk. Ennek
oka a két benchmark olaj közötti alapvető különbség: a Brent típusú olajat az
Északi-tengeren termelik, a szállítás innen sokkal könnyebb, tulajdonképpen
minden helyben van, a WTI-vel ellentétben, ahol közel 1000 km-es távolságra
kell elszállítani az olajat a szárazföldtől a tengerig. Ráadásul a Brent
olajnál más a kontraktus dinamikája, ez egy pénzügyi elszámolású olajkontraktus,
nincs mögötte fizikai leszállítás, ami a WTI-nél akkora problémát okozott.
A fizikai piacon viszont nem
kizárt, hogy lesz nulla, vagy ahhoz közeli az ár egyes országokban. Az utóbbi
időben itt is jelentős eséseknek lehettünk szemtanúi, a mostani leszállításoknál
az ár a Brenthez indexált fizikai piacon már 10 dollárral esett a határidős
tőzsdei ár alá – ez azt jelenti, hogy a fizikai szereplők már 5-8 dolláros áron
is vásároltak a Brenthez indexált olajból. Nyilván a termelőkre hatalmas
nyomást helyezne az, ha nulla dollárért kellene értékesíteniük az olajat,
hosszú távon ez nem lenne fenntartható.
A kereslet élénkülésével az árak is növekedni fognak
Valószínű, hogy rövid, pár
hónapos időszakot nézve a mostanihoz hasonló, alacsony árak várhatóak, véleményem
szerint kevés az esélye egy V-alakú recessziónak az olajpiacon. A vírus
következtében alacsony szintre csökkent keresleti oldal csak lassan fog
visszatérni a járvány előtti volumenre, ráadásul a nyáron hagyományosan
megemelkedett szezonális kereslet elmaradása (a benzin esetében) is az árak
emelkedése ellen dolgozik, így inkább a harmadik negyedévtől várható erősödés. A
bezárni kényszerült olajfinomítók újraindítása sem megy gyorsan, ez akár 3-4 hetes
folyamat is lehet – a feldolgozás beindulásához továbbá az is szükséges, hogy a
nyersanyagárak alacsonyak maradjanak.
A jövőbeni árak alakulásánál
mindig érdemes megnézni, vajon mit áraz a piac, hogyan alakulnak a határidős
jegyzések? A grafikonokra nézve azt látjuk, hogy az amerikai könnyűolajat a
távolabbi határidőkre jóval magasabb áron kereskedik, mint a legközelebbi
lejáratot, a decemberi WTI olaj például több, mint kétszer annyiba kerül, mint
a júniusi. Ez normál piaci helyzetben azt sugallja a kereskedőknek, hogy
várjanak még, mert később drágábban tudnak eladni, jobban megéri tárolni az
olajat, de ebben a szélsőséges helyzetben ez nem áll fenn. Itt máris
visszatérünk az eredeti problémához: azaz, hogy a termelők már azért is
hajlandóak fizetni, hogy valaki megvegye tőlük a nyersanyagot, mert a
termelőegységek leállítása hatalmas költségekkel járna, továbbá, ha ilyen
ütemben emelkednek a készletek, hamarosan nem lesz elegendő a rendelkezésre
álló tároló kapacitás. Mindez azt indikálja, hogy az extrém állapot továbbra is
fenn fog maradni. Célszerű lesz figyelni a spekulánsok nyitott pozícióit,
illetve az OPEC kommunikációját, mert a kitermelés csökkentéséről szóló
döntések még hajthatják pozitív irányba az árakat.
A múlt heti OPEC gyűlés eredménye, ahol csak a folyamatos egyeztetés szükségességéről határoztak, nem nyugtatta meg a piacot, ezért szinte biztos, hogy előbb-utóbb további csökkentésekről kell tárgyalnia a szervezetnek, ha a mostani egyensúlytalanságon változtatni szeretnének. A korábbi árháború csillapítása nyomán, amerikai közbenjárásra létrejött egyezmény szerint május 1-től kezdve 9,7 millió hordóval csökkentik a kitermelést a megállapodásban résztvevő országok, de arról egyelőre nem lehet tudni, hogy a főbb exportőröknek (mint például Szaúd-Arábia) szándékában áll-e további, hasonló intézkedések meghozatala.
Annyi biztos, hogy az
elkövetkezendő időszak döntéseinek hatásai csak elnyújtva fognak jelentkezni. Az
olajszállító hajók 30-40 nap alatt érik el úti céljukat, azaz ha most
döntenének további csökkentésről, a megkötött üzleteket már akkor se lehetne
visszamondani, a hatás csak jóval később jelentkezne, a készletek ezalatt
hétről-hétre nőnek. Az emelkedésre további nyomást helyez a feldolgozott
termékek tárolásának nehézsége, ugyanis erre sokkal kevesebb kapacitás áll
rendelkezésre, a különböző finomított termékek együttes tárolása pedig nem lehetséges.
Ha a finomítóknak csökkentenie kell a feldolgozást, az a nyersolajkészletek
további növekedéséhez és az árak eséséhez fog vezetni.
Az Egyesült Államokban a probléma
orvoslására felmerült a stratégiai olajkészletek feltöltése, ami azonban a
lokális, oklahomai helyzetre nem jelent közvetlen megoldást, hiszen ezek főleg
a Mexikói-öböl közelében találhatók. A magas termelési költségek, az alacsony
olajár és a logisztikai problémák miatt számos olajkút már bezárt az országban,
a folyamat várhatóan a következő hetekben folytatódni fog. Szó van arról is,
hogy a termelőket kompenzálni fogják, amennyiben csökkentik a kitermelést, de
ez a rendelkezés is csak hetek múlva léphet életbe. Ezek a politikai törekvések
azonban csak az árak szinten tartását célozzák meg, a helyi szintű problémák
kezelésére valójában nem alkalmasak. Ehhez egy átfogó, nemzetközi kitermelés-csökkentő
intézkedésre volna szükség.
Ebbe az irányba tereli a dolgok
menetét az is, hogy az alacsony árak egyik nagy olajkitermelő ország
gazdaságának sem kedveznek. Az Amerikai Egyesült Államokban a 40 dollár alatti
szint nem fenntartható a palaolaj-kitermelés esetében, és Oroszországban is
hasonló olajárral számolnak a költségvetés elkészítésénél. Szaúd-Arábiában 80
dollár feletti olajár szükséges a jelentős költségvetési hiány elkerüléséhez, a
25 dolláros olajárat 1-2 évet bírja elviselni a gazdaság. Ebben a tekintetben
egyébként fontos látni azt is, hogy azok az országok vannak leginkább nyomás
alatt, akik a szárazföldön termelnek, mert nekik el kell szállítaniuk az
olajat, náluk a helyi piacok kiesése szélsőségesebb ármozgást okozhat.
Ha tehát az olajtermelő államok valóban
meg akarják menteni az olajpiacot, most az egyszer félre kell tenniük a
politikai ellentéteket azért, hogy gyors és összehangolt intézkedéseket hozhassanak
meg a kínálat csökkentésére azelőtt, hogy ténylegesen megtelnének a tároló
kapacitások, és szükségessé válna a kitermelés drasztikus leállítására, ami
további gazdasági nehézségeket okozna. Ezentúl fontos az is, hogy a vállalt
csökkentést minden érintett ország maradéktalanul betartsa.
Ugyanakkor azt is szem előtt kell
az OPEC+ országoknak tartaniuk, hogy a későbbiekben a kereslet fokozatos
erősödésének megfelelően kell majd alkalmazkodni a helyzethez, azaz növelni a
kitermelést, nehogy hiány keletkezzen a piacon, ami ellenkező irányú
extrémitásokba tereli az árakat. Azt, hogy vajon képesek lesznek-e áthidalni az
olajtermelő országok alapvető érdekellentéteiket, és megtalálni az optimális
megoldást, csak a következő időszak fejleményei fogják megmondani.
***
Jogi figyelmeztetés:
Jelen publikáció a szerző szakmai álláspontját
tartalmazza, valamint a piac hangulatának ismertetését. A publikációban
foglaltak nem minősülnek befektetési tanácsadásnak, befektetésre ösztönzésnek,
befektetési ajánlásnak, illetőleg befektetési vagy pénzügyi elemzésnek,
befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, vagy marketingközleménynek.
A publikáció kizárólag a kiadása időpontjában
érvényes, és a megjelölt vélemény, szakmai álláspont a jövőben külön értesítés
nélkül is megváltozhat. Felhívjuk továbbá a figyelmet arra is, hogy minden új piaci
esemény, illetőleg információ befolyásolhatja a piacokon az árakat.
Jelen szakmai vélemény általános jellegű ismertetést tartalmaz, így nem veszi figyelembe az egyes befektetők egyedi igényeit, pénzügyi helyzetét és kockázatvállaló képességét. Kérjük, hogy befektetésre, a pénzügyi, befektetési szolgáltatás igénybevételére vonatkozó megalapozott döntés meghozatalát megelőzően az adott termékre, szolgáltatásra vonatkozó dokumentációt, szerződési feltételeket figyelmesen olvassa el, és óvatosan mérlegelje befektetése tárgyát, kockázatát.
A jelen publikáció elkészítésének időpontja: 2020. április 29. 10 óra.
Fábián Lóránt,
az OTP Treasury tradere
